Hihetetlenül felgyorsultak az események. Pár nap leforgása alatt az én kis cuki rugdalózó ?játék babámból? egyszeriben egy önállóan közlekedő kisember lett.

Vége a szép időnek, amikor én még nyugodtan tevékenykedhettem napközben, amíg ő hosszasan játszogatott vagy akár néha szunyókált egyet a biztonságot adó járóka rácsai között. Nincs mese, a szabadság szele megcsapta az én kisfiamat is.

A mászás kezdete

Nekem pedig még felkészülni sem volt időm, csak sodródok az eseményekkel? A történet egy kis esti rugózással indult, amit álmából felébredve általában még éjszaka is folytatott. Aztán néhány így átrugózott nap után elkezdett közelebb kúszni-mászni a csalogatónak kitett játékhoz, és végül egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már kint rágja a koszos cipőket az előszobában.

Vajon arról született már valamilyen tanulmány, hogy a gyerekeket miért érdekli jobban a játékon kívül minden más? Én biztos, vagyok benne, hogy ez beléjük van kódolva. ?és vajon a babák mennyit gondolkodhatnak azon, hogy az a ?nem szabad?, amit állandóan hallanak, az vajon mi lehet? Áron például az elején jókat nevetgélt rajta, amikor rászóltam, hogy ?nem szabad?. Persze gondolom, ehhez az is hozzájárulhat, hogy a férjem szerint még van mit csiszolnom a hangsúlyon, ahhoz hogy kellően nevelő célzatú legyen. Pedig próbálom én az igen-nem fejmozdulatokat is tanítani Áronnak, ahogy azt az egyik csecsemők fejlesztéséről szóló könyvben olvastam, de hát egyelőre neki a nemet jelentő fejrázás egy nagyon vicces játékot jelent Anyával: ha én rázom a fejemet, akkor nagy mosolygások közben utánozza ő is.

Csak természetesen!

A mostanában divatos irányzatok szerint minden babát vagy gyereket fejleszteni ?kell?, különben a mai versengő világban hátránnyal indulnak majd a társaihoz képest, és az nem jó, mert mindenáron nyerni kell… Én, személy szerint ezzel nem feltétlenül értek egyet, de nagyon jó kis eszköz ahhoz, hogy lelkifurdalást ébresszenek bennünk, olyan anyukákban, akik nem hurcolászzuk mindenféle célirányos külön foglalkozásokra a pár hónapos babánkat; egyszerűen csak szeretgetjük vagy olykor ne adj? Isten játszunk vele?

Pedig egy egészséges gyerek természetesen, a saját ütemében ráérez a korának és érettségének megfelelő mozgásra, és különösebb tudatos fejlesztés nélkül eljutnak oda, ahova kell. Az anyukáknak persze azért megvan a felelősségük abban, hogy figyeljék a babát, és ha valami nem stimmel akkor beavatkozzanak valahogy, de egyébként szerintem ez a világ egyik legtermészetesebb folyamata. Meg azért talán azt is fontos lenne látni, hogy ez nem egy versenyfutás, szóval nem érdemes összehasonlítani a gyerekeket, merthogy különbözőek vagyunk, és ettől olyan színes a világ.

A baba gyorsabb, mint én

Amit még megtanultam a mászás kapcsán az az, hogy soha nem lehetsz elég proaktív a babáddal. Te esetleg azt gondolod, hogy napok-hetek telnek még el addig, hogy kússzon, másszon, üljön, álljon stb.. merthogy eddig hónapokig csak feküdt, esetleg néha forgolódott, de ezzel szemben ő egyszer csak most hirtelen ráérez a mozdulatra, és már ?tudja? is.

Én például tegnap is tanúja voltam annak, hogy nagy örömmel küldtem a képet a járókában először önállóan álldogáló babáról Apukának azzal a szöveggel ?hogy leülni még nehéz?, de mire elküldtem a levelet Áron szépen lassan leereszkedett és lecsücsült, rögtön utána pedig még kétszer be is gyakorolta a produkciót és már tudta is. Én meg ennyi idő alatt kb. csak egy levelet küldtem el, és nem arra akarok célozni, hogy ilyen lassú nálunk a net.

Szóval a gondos felkészülés helyett marad a gyors problémamegoldás, és ennek jegyében feljebb is pakoltam az elérhetőnek tűnő tárgyakat a szobában, elővettem a korábban már beszerzett sarokvédőket, konnektor dugaszokat és a babazárakat a fiókokhoz, szekrényajtókhoz. Ezek filléres, könnyen beszerezhető, de nagyon hasznos dolgok. Persze ezekkel még korántsem hárítottam el minden veszélyforrást, de az utóbbi időszak fejlődési üteme alapján kb. 2-3 napra most megoldottam a problémát.

A kis kosz belefér

A következő projektem a rácsok beszerzése és felszerelése lesz a lépcsőkre, amivel azt hiszem, sietnem kell, mert ha így haladunk, akkor már most késésben vagyok. Mindenféle mechanikai védelem mellett azért a legfontosabb továbbra is, hogy nagyon kell figyelni rá, mert pillanatok alatt produkálhat valami váratlant; amellett persze folyamatosan próbálom törölgetni a meztelen csigáéhoz hasonló nyálnyomokat a padlóról.

Ezzel egyidejűleg úgy is döntöttem, hogy megkezdjük az egészséges immunrendszerhez szükséges évi legalább 1 kg kosz elfogyasztását is, mert beláttam, hogy az állandó kézmosás szerintem gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Inkább már a nevelés jegyében próbálom úgy csinálni, hogy pl. evéskor, lefekvéskor mindig kezet mosunk, vagy mászás után letörölgetem a kis kezét, de azzal sajnos nem tudok mit kezdeni, amikor a teperések közben leül, és a kezével a szájában nyúlkálva nagy mosolygások közepette büszkélkedik nekem a két és fél fogával. Úgy döntöttem, hogy ennyi rizikót bevállalok. Mindig elég parázósnak tartottam magam, de Áronnal be kell látnom, hogy nem tudom mindentől megóvni, sőt talán nem is kell, hiszen néhány jó kis bukta után fogja ő is megtanulni a dolgokat, pontosan úgy, ahogy a nagybetűs életben is.

Ez egy olyan jó, sikerélményekben gazdag időszak, úgy élvezem, még akkor is, ha másodpercenként igyekszem elhárítani a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket. Olyan jó látni, ahogy az én kisbabám önálló tapasztalatokat gyűjt a világról! Alig várom a közös kalandunk következő állomását, amikor majd már meg is tudja osztani velem azt a sok információt, amit begyűjt egy-egy lakáskörüli túra alkalmával.

Ezt a bejegyzést Tabajdi Ildió írta, aki az másik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel majd az írásait a jövőben is:)