Idén sokkal színesebbnek és szebbnek tűnik az ősz. Mintha a természet a maga módján próbálna kárpótolni bennünket ebben a kihívásokkal teli esztendőben. Szinte hívogatnak bennünket a természet gyönyörű színei, illatai, ízei. A biztatásra pedig szükségünk is van, hiszen az őszi hűvösebb napok közeledtével hajlamosak vagyunk a szép színes faleveleket inkább a szoba melegéből szemlélni. Pedig néhány hasznos kiegészítő beszerzésével ugyanolyan élvezetessé tehetjük a sétáinkat, mintha azokra kellemesebb időben vállalkoznánk. A jó levegő pedig nem csak a kisbabánknak nagyon fontos, de az ősszel együtt járó rövidebb nappalok és korán sötétedő délutánok okozta lehangoltság leküzdésében is sokat segíthet. Használjuk ki minden percét, élvezzük még az enyhébb időt a hideg tél előtt!
Puha bundazsák
A kisbabák általában nagyon jókat alszanak kint a levegőn, és az étvágyuk is jobb. Többek között ezért is fontos, hogy óvatosan és fokozatosan hozzászoktassuk az újszülöttet a friss levegőhöz. A babakocsi belsejét mindig jól béleljük ki, hiszen a baba könnyen felfázhat. Választhatunk erre a célra egy puha bundazsákot, amely ideális kényelmet biztosít a hideg napokra.
Meleg lábzsák
A nagyobb gyermekek általában már nem viselik olyan jól a bebugyolálást, a kötöttségeket. Jobban szeretnek inkább mocorogni akár a babakocsizás közben is. Számukra lehet különösen jó választás egy olyan lábzsák, amely praktikus kialakításának köszönhetően nem csak a hűvösebb napokon, de akár a téli nagy hidegben is melegen tarthatja őket.
Mindig tarts a babakocsiban egy jó meleg takarót!
A hűvösebb idő beköszöntével különösen ajánlott a babakocsiba bekészíteni egy az évszaknak megfelelő plusz takarót.
Vesd be az esővédőt hó ellen is!
Hasznos lehet még, ha felszereljük a babakocsit egy esővédővel is, amely nem csak eső, de hó és szél ellen is könnyedén bevethető.
Babakocsi téliesítő szett
A nagy téli hidegekre készülve érdemes lehet az egész babakocsit téliesíteni. Így a kisbaba teljes biztonságban és melegben élvezheti a hideg és szeles téli sétákat. Sőt, a stílusos szettben található kézmelegítő még az anyukák számára is komfortosabbá teheti a téli kimozdulásokat.
És ha a babakocsit már megfelelően felkészítettük a hideg és a csapadék elleni védekezéshez, gondoljunk a kis utasára is, és csomagoljuk be egy jó meleg bundazsákba!
Nézz körül webshopunkba vagy ugorj be valamelyik üzletünkbe és segítünk felkészülni a télre!