A babavárás boldog kilenc hónapja alatt a leendő szülőknek rengeteg tennivalója akad: orvosi vizsgálatok, kórház látogatás, felkészítő tanfolyamok, találkozás a védőnővel, a szülésznővel/dúlával, a ruhácskák beszerzése, névválasztás, és még hosszan sorolhatnánk. Csupa érdekes „feladat”, mégis az egyik legkedvesebb azt megálmodni, milyen is legyen a kisbaba szobája. A hatalmas kínálat miatt persze nemcsak izgalmas, de sokszor fejtörést is okozó tennivaló a tervezgetés; főleg az elsőgyerekes szülőknek lehetnek kétségeik, mire is lesz ténylegesen szükség a babaszobában. És persze nemcsak az egyes darabok hasznossága, hanem a szoba hangulata, összhatása is fontos. Az alábbi bejegyzésben sorra vesszük az egyes elemeket, hogy a babaszoba nemcsak szép, de valóban használható is legyen.

Babaágy kiválasztása, alvókörnyezet kialakítása

A pihentető alvás elengedhetetlen a kisbaba megfelelő fejlődéséhez, így az alvókörnyezet helyes kialakítása nagyon lényeges. A rácsos kiságy kiválasztásánál fontos szempont, hogy mennyi hely áll rendelkezésünkre a pici szobájában, illetve jó azt is előre átgondolni, fogjuk-e várhatóan mozgatni a lakáson belül (például a szülői hálóba). Kínálatunkban az egészen kis helyigényű, kompakt ágyaktól, a nagyobb, akár 4 éves korig használható típusúak is megtalálhatók. A kiságyba való matrac rugókkal, rostból, vagy habszivacsból készül, mely matracvédő huzattal (anti-allergén, hőszabályozós) is kiegészíthető. Ágynemű kapcsán csecsemőknek fejpárnáról még nem kell gondoskodni, takaró alá/helyett pedig akár hálózsák is választható. Érdemes a biztonságos alvás érdekében rácsvédővel vagy fejvédővel, a legédesebb álmokért pedig egy zenélő körforgóval kiegészíteni a kiságyat. Kapcsolódó termékeink külön-külön is megvásárolhatók, vagy ajánljuk csomagjainkat, melyeket most akciós áron szerezhettek be! Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg a légzésfigyelőről, és igény esetén a babaőrről sem.

        Pelenkázás

        Az első időszakban több ezer alkalommal cseréljük a baba pelenkáját, így fontos, hogy a körülmények a kicsinek és a szülőknek is megfelelők legyenek. Fontos szempont, hogy a tisztába tételhez szükséges holmik kéznél legyenek, illetve az, hogy a gyermek kényelmesen feküdhessen. Ajánljuk a kedves mintájú és könnyen tisztán tartható pelenkázómatracainkat, továbbá komódjainkat és fiókos szekrényeinket, melyeknek a pelenkázó része csak rátét, így időtálló választás, hiszen a szobatisztaság elérését követően is hasznos és szép bútordarab maradhat.

        Tárolás

        A baba ruhái, törölközői, egyéb textiljei, játékai tárolására sokféle megoldás közül választhatunk. Hogy óvjuk a portól a gyerkőc ruhaneműit, érdemes egy zárt ruhásszekrényt választani, a játékoknak, könyveknek pedig szuper helye van nyitott polcos szekrényekben és fali polcokon. A tároló doboz és kosár is remek választás, hiszen nemcsak könnyen mozgatható, de a picik is imádni fogják ki- és bepakolni őket.

              Babaszoba dekorálása

              A babaszoba kényelme tovább növelhető egy puha fotellel, mely nemcsak etetéshez, altatáshoz, de később meseolvasáshoz is kiváló. Aranyos mintázatú tapétával, a bútorokhoz illő függönnyel, szőnyeggel, mennyezeti- és éjszaki fényekkel, s különböző fali díszekkel még hangulatosabbá, ultrahangos-, és családi fotókkal pedig igazán személyessé varázsolhatjuk a babaszobát.

              Kellemes tervezgetést és csodaszép babaszobákat kívánunk! Ha bármilyen kérdésetek merülne fel, forduljatok hozzánk bátran, addig is nézzetek körül a webshopban!

              Írta: Zsófi