A kelengyelista összeállításánál abból érdemes kiindulni, hogy a babával való hazaérkezés utáni napokban az újdonsült szülőknek többnyire kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy még azt a néhány szabad percüket is vásárlással töltsék. Célszerű arra készülni, hogy az eső hetek tele lesznek teendőkkel, és a túlságosan fáradt, kimerült anyukának nem hiányzik még az is, hogy naponta ugrasszon valakit különböző, hirtelen nélkülözhetetlennek tűnő dolog beszerzésére. A következő lista segíthet a legfontosabb kellékek beszerzésében, amelyekkel biztonsággal túlélhetők az első napok, aztán pedig már lehet folytatni a shoppingolást a babával együtt.
1.A listámon az első a cumisüveg, érdemes egy kezdő cumisüveg csomagot választani. A többféle fajta és méret lehetővé teszik, hogy ha esetleg kizárólagosan anyatejes lesz a baba, akkor is később a hozzátáplálásnál hasznosítani tudjuk őket itatáshoz úgy, hogy például a cumikat csőröcskékre cseréljük.
2. A fontossági sorrendet betartva talán a mellszívónak kellett volna az elsőnek lennie az egész listán. Akár a kézi, akár az elektromos verzió mellett döntünk is.
Az anyatejes kezdőszett egy kézi mellszívót is tartalamaz, így két legyet ütünk egy csapásra!
3. A szoptatós párna egy szuper dolog, amivel igazából akkor szembesül az ember, ha kipróbálja. Érdemes már a várandóság ideje alatt beszerezni egyet, mert nagyon sokat segíthet a pihentető alvásban. A pici születése után válik csak igazán hasznossá, hiszen jóval kényelmesebbé teheti a szoptatás, etetés sokszor hosszúra nyúló perceit mind a baba, mind az anyuka számára.
4. A kelengye beszerzésekor az aranyosabbnál aranyosabb ruhácskáknak nehéz ellenállni, de ami mindenképpen fontos, hogy a kórházból hazajövet, otthon várja a babát, az néhány body és pár kényelmes rugdalózó, egy-két kis sapka és valamilyen melegebb ruhadarab évszaktól függően.
5. A fürdetésnél szükséges krém, popsi kenőcs, babaolaj, babasampon, babahajkefe, kisolló és fültisztító mellett fontos a babakád beszerzése, amely kényelmesebben, praktikusabban használható egy fürdető állvánnyal együtt. Lényeges még, hogy legyen kéznél egy jó kis pihe-puha fürdőlepedő. A kapucnis verzió nem kötelező, de olyan cuki benne a kisbaba fürdés után, hogy már ezért megéri beszerezni egyet.
6. Egy kényelmes pelenkázó szekrény lehetőleg letörölhető vagy mosható huzatos matraccal ugyancsak nagyon fontos. Amíg nem lesz szobatiszta a gyerkőc ez gyakorlatilag állandó használatban lesz, így a kiválasztáskor ezt érdemes figyelembe venni.
7. Különösen az első hetekben a textilpelenka állandó használatban van a kiságyban, a babakocsiban, büfiztetéskor, utazásnál stb.
8. A babamérleghez hasonlóan a légzésfigyelő is sok családban nélkülözhetetlen. Bár a légzésfigyelő funkciójával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, abban általában mindenki egyetért, hogy a baby-phone tartozéka még hosszú éveken át nagyon hasznos lehet.
9. A babaszobába a lista végtelen lehetne, így a teljesség igénye nélkül talán a legfontosabbak a kiságy, a matrac, a rácsvédő, az ágynemű garnitúra, egy takaró, ami évszaktól függően lehet vékony vagy vastag.
10. Bár a kiságy fölé szerelhető forgó-zenélő játék, a játszószőnyeg és a pihenőszék ugyan nem alapelemek a kezdetekkor, de nagyon jó gyerekszoba hangulatot teremtenek. A babák állítólag nem szeretik a sötétet, de talán sokkal praktikusabb érv az éjjeli fény mellett az, hogy ha éjszaka felkelünk hozzá (márpedig egy párszor ez megtörténik), akkor kell a fény, hogy megtaláljuk a dolgokat.
Ha mégis beszereznél már az első időszakra néhány bébijátékot, kattints a gombra és nézd meg kínálatunkat!