Kétségtelen, hogy egy baba sok áldozattal jár, de kompromisszumokkal a helyzet jól kezelhető. Ahhoz, hogy később ne a babára vetítsük ki a lemondások miatti frusztrációinkat fontos, hogy olyan életet alakítsunk ki magunk körül, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat, és később nem okolhatjuk egymást azért, mert esetleg lemaradtunk valamiről, ami fontos lett volna nekünk. Az utazás erre az egyik legjobb példa. Egyértelmű, hogy egy pici babának az otthoni megszokott környezet és a jól bevált rendszer jelentik a biztonságot. Neki annyira nem élmény egy utazás, ahol kizökkentik az ő kis világából. Bár az is igaz persze, hogy egy babának mindemellett a fő biztonságot mégis az jelenti, ha a szüleivel lehet. Egyszóval az utazni szerető szülőknek nem érdemes feladniuk ezt a vágyukat, csak azért mert kisbabájuk született, hiszen egy közös vakáció is felfogható úgy, mint egy újabb lecke az összeszokáshoz, csupán csak néhány praktikus dologra jó odafigyelni.
Pakoljunk és szervezzünk ésszerűen
Ilyenkor lesz csak igazán nagy kincs egy kicsire összecsukható babakocsi, hiszen a legnagyobb helyet általában ez foglalja el a csomagtartóban. Ha pedig a babakocsinak már megvan a helye, akkor a többi hozzávaló már abszolút kezelhető, maximum csak némi előzetes tervezést igényel. Ha nem olyan szállást találunk, ahol adnak a babának kiságyat is, akkor érdemes készülnünk egy praktikus utazóággyal. A kisbaba fürdetését pedig nagyon megkönnyítheti egy összecsukható babakád, ami ráadásul még nem is foglal nagy helyet. Érdemes összeállítani egy utazó gyógyszeres dobozt is, amit aztán csak felkaphat a család, ha indul valahova. A gyógyszerek mellett pedig elhelyezhetünk benne olyan hasznos eszközöket is, mint például az orrszívó szipka, amire bármikor szükség lehet.
Utazzunk kényelmesen
A hosszabb utazások egyik legnagyobb titka a nem csupán biztonságos, de kényelmes autósülés. Az autósülés kiválasztására érdemes időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását.
Maradjunk a megszokott ízeknél
Egy kizárólagosan anyatejes kisbaba bizony jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat, hiszen neki maximum csak egy előkével készülnünk. Hozzátáplálás esetén pedig érdemes arra törekedni, hogy a baba az utazás alkalmával is a jól bevált ízeket kapja. Nem azért mintha nem lehetne bárhol bébiételeket kapni, csak talán a közös kiruccanásunkat jobb nem kísérletezéssel tölteni. Az otthon előkészített ételeket pedig kényelmesen tárolhatjuk a kifejezetten erre szolgáló ételtárolókban.
Vigyünk magunkkal valami otthonit
Az utazásoknál az egyik fő irányelv, hogy csempésszünk be mindig valami otthonit a babának. Így nem érzi annyira idegennek a helyzetet, és jobban tud alkalmazkodni a megváltozott környezethez is. Legyen kéznél a kedvenc alvóka. Már az utazásnál, a kiságyba tegyünk bele néhány megszokott játékot vagy takarót, és tartsuk meg nagyjából a megszokott szertartásokat, még ha picit módosított verzióban is.