Eleinte csak a fogyóban lévő kreativitásomnak tudtam be, hogy a kisfiamat már nem mindig kötik le az általam kitalált játékok, aztán pedig egyre nyilvánvalóbbá vált az is, hogy a játszótéren, a gyerekek között eltöltött idő mennyire felvillanyozza az én örökmozgó kisfiamat. Láthatóan egyre jobban kinyílik előtte a világ, és ő olyan új ingerekre vágyik, amelyeket én, a nagyrészt kettesben töltött napok során nem feltétlenül tudok megadni neki. Így elérkezettnek láttuk az időt a bölcsődei beszoktatásra.

Keressük meg a nekünk megfelelő helyet

Ha a szülőnek van rá lehetősége, akkor érdemes előre meglátogatni a kiszemelt intézményt és akár eltölteni ott néhány órát a gyerkőccel együtt. Nekem például ahhoz, hogy nyugodtan hagyjam ott a gyermekemet látnom kellett azt, hogy szimpatikus a környezet, a módszerek és főleg, hogy a kisfiam és a gondozók között működik az a ?kémiának? nevezett valami, amire később a kötődés épülhet.

Beszoktatás a bölcsődébe

A bölcsőde bizony, nagy változás egy gyermek életében, és mivel minden gyermek különböző, így a személyes szükségleteik is eltérők lehetnek a beszoktatás során. Éppen ezért fontos, hogy az adott intézmény szellemisége igazodjon a mi igényeinkhez. Az én kisfiam például egyelőre csak a saját kedvenc, itatópoharából fogadja el a folyadékot.

Rendszer

A rendszer, mint a gyermeknevelés egyik alapelve szerintem a közösségbe szoktatásnál is nagyon fontos. Ebben az életkorban a gyermekek biztonságra való igénye kiemelt jelentőségű, ennek jegyében pedig fontos, hogy már előzetesen úgy építsük fel a kis életüket, hogy az jól összehangolható legyen a bölcsődével. Legyen szó akár a gyermek napirendjéről vagy akár egy takaróról, amely majd a bölcsibe is elkísérheti.

[woodmart_products post_type=”ids” include=”3925′ columns=’1′ button=’Tovább’]
[woodmart_products post_type=”ids” include=”40787′ columns=’1′ button=’Tovább’]

Készítsük fel a gyermeket

Szerintem abban, hogy a gyerkőc jól érezze magát a bölcsiben nemcsak a gondozóknak, hanem a mi előzetes felkészítésünknek is óriási szerepe van. A mindennapos beszélgetések mellett, a mi felkészülésünk alapvető eszköze egy szép színes, kemény lapos mesekönyv, amely egy kislány első bölcsődés napját mutatja be. Nézegetjük a képeket, és közben elmeséljük, hogy hogyan veszi fel a kedvenc ruháját a bölcsődébe indulva, kikkel és mikkel találkozik bölcsiben, miket lehet ott játszani, milyen szokások vannak, és végül sokszor kihangsúlyozzuk, hogy bár a kislányt ott hagyja az anyukája, de aztán hamar érte is megy.

Valami, ami az otthonra emlékezteti

Az említett mesekönyvben a kislánynak van egy macija, ami aztán az összes lapon megjelenik, és remekül rá lehet mutatni, gyakorolva a ?hol van a maci? kérdésre a választ. Innen jött az ötlet, hogy az én kisfiamnak is lehetne egy ?bölcsődés macija?, ami az otthoni biztonságot jelképezve elkísérhetné őt a bölcsibe. Érdekes volt látni, hogy az első napokon a maci folyamatosan használatban is volt, aztán ahogy a pici kezdett beilleszkedni a közösségbe, úgy a maci már volt, hogy a gondozó néni zsebéből, és volt, hogy a ruhás polc mélyéről került elő.

[woodmart_products post_type=”ids” include=”40869′ columns=’1′ button=’Tovább’]
[woodmart_products post_type=”ids” include=”22861′ columns=’1′ button=’Tovább’]

Lepd meg gyermeked egy szuper cuki plüssjátékkal, ami minden nap elkíséri majd a bölcsődébe!

Írta: Ildi