Megosztó téma és sok szülőnek dilemmát okoz, vajon mivel tesz jót a kicsinek: írassa-e bölcsibe, vagy az oviig maradjon otthon? Ha bölcsis lesz, nem okoz-e törést számára az elválás? Számtalan érvet és ellenérvet lehet felsorakoztatni, de úgy gondolom, a jó megoldás sosem fekete vagy fehér: az adott családi körülmények mellett a legfontosabb szempont a gyerkőc személyisége. Az alábbi bejegyzésben a mi történetünket olvashatjátok, pro oldalról.
Bölcsi vagy nem bölcsi?
A totyogók még nem nagyok, de már nem is babák: kezd kibontakozni a kis jellemük, akaratuk, villámgyorsan fejlődnek érzelmi szempontból is, és ezzel együtt egyre több, mini személyiség-darabka mutatja meg magát. Persze lehet, hogy a könnyen barátkozó, mindenki irányába közvetlen és nyitott baba nagyobb korában vagy felnőttként is extrovertált lesz, vagy fordítva, mindenesetre hiszem, hogy számít a „bölcsi vagy nem-bölcsi” kérdés eldöntésében, hogy az adott korban a gyerkőc mennyire társaságkedvelő. Vilisz esetében ez a családi eseményeken volt leginkább észrevehető: láttuk, hogy felnőttek társaságában is jól érzi magát, de az unokatestvéreivel játszott a legszívesebben, s kacagott igazán nagyokat. Mindemellett pedig itthon, az együtt töltött minőségi idő, figyelem és megannyi játék ellenére is egyre többször úgy éreztük, nehéz belátni, de mintha kezdenénk „unalmassá” válni számára. Ekkor kezdtük el nézegetni, milyen bölcsis lehetőségek vannak.
Milyen bölcsit válasszunk?
Az állami- és magánbölcsődék különböző feltételekkel és lehetőségekkel működnek. Számunkra fontos volt, hogy legyen opció a félnapos-, vagy nem minden napos részvétel, illetve a követett étrend- és nevelési elv. Több helyen is jártunk, s végül egy olyan bölcsőde mellett döntöttünk, ami a mi felfogásunkhoz, életmódunkhoz a legközelebb áll. A látogatásokra Vilisz is eljött, így ő is belekóstolhatott, milyen egy olyan környezet, ahol minden róluk, a gyerekekről szól.
A beszoktatás időszaka
Azt hiszem, a legfélelmetesebb szó az egész témában: a beszoktatás. Ha pozitív is az első látogatás élménye, mert játszik és láthatóan jól érzi magát a gyerkőc, akkor még ott van anya és apa. Vajon mi történik, ha ott marad tulajdonképpen csupa idegen emberrel, a szülők nélkül, akikkel egész eddigi kis életében folyamatosan együtt volt? Szülőként ijesztő elképzelni, de szerencsére a gondozók a gyakorlatban ezt ügyesen megoldják. Egyrészt fontos, hogy a kicsinél lehessen a kedvenc „bármi”, ami biztonságot jelent számára. Például a rongyija, az alvós állatkája, takarója, a kedvenc cumija vagy pohara. A másik az elválás folyamata. A mi esetünkben a fokozatosság vált be: eleinte együtt voltunk a bölcsiben, aztán apránként egyre több időre „eltűntünk”. A beszoktatáshoz kellett jó pár hét, és igen, volt sírás: nemcsak a fiam, de (látótávolságon kívül) én is sírtam. Persze ez is gyerekfüggő, és van, aki egyik napról a másikra minden gond nélkül alkalmazkodik az új helyzethez. Ahogy én tapasztaltam, a türelem, a sok beszélgetés, dicséret, és az apró meglepetések mind-mind segíthetik a folyamatot.
Akárhogy is, ez érzelmileg egy hullámzóbb időszak lehet, utólag viszont kárpótolja a szülőt is a sok-sok vidám történet és a megannyi új élmény és tudás, amivel a kicsi gazdagodik.
A pihe-puha bölcsis kedvenceket és más ajándékokat nálunk is beszerezhetitek. Válogassatok játékaink és kiegészítőink közül online, vagy várunk üzleteinkben szeretettel!
Írta: Zsófi