Az utóbbi években igencsak megváltozott az otthon használatos légzésfigyelők kínálata, illetve hatalmas fejlődésen mentek át a készülékek. Ebben az útvesztőben szeretnénk egy kicsit segíteni, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb készüléket. Sokakban felmerül a kérdés, szükség van-e egyáltalán légzésfigyelőre? A mi időnkben nem volt még csak hasonló készülék sem, mégis felnőttünk, valamint sokan tartanak a felesleges stressztől, ami mögött a téves riasztás áll, mint mumus. Valóban régen nem léteztek ilyen készülékek, de pontosan ennek a hiányában jóval nagyobb volt a bölcsőhalál kockázata is. Mára az orvosi és védőnői szakma is elfogadta a légzésfigyelők használatát, sőt ők is erre buzdítják a szülőket.
Felmerül a kérdés, hogy valóban felesleges stressznek teszik ki magukat a szülők egy légzésfigyelő beszerzésével? A mi határozott válaszunk a NEM. Nagyon sok szülőben alapjáraton is benne van a félelem, hogy vajon minden rendben van-e a picivel, sokszor éjjel is felébrednek és a saját megnyugtatásunk végett néznek rá a kisbabára. A légzésfigyelők egyrészt ezt hivatottak kiváltani és egy kis nyugalmat biztosítani a szülők számára, másrészt ha egy valós probléma, adott estben légzéskimaradás vagy szívmegállás történik, a megfelelő időn belül küld értesítést a szülő számára.
Mi is ez a megfelelő idő? 20 másodperc ugyanis ennyi az orvosi apnoe időhatára. De a legtöbb készülék már 15 másodpercnél is ad egy figyelmeztető jelzést, ami általában egy csippanó hang.
Ez az általunk forgalmazott AngelCare típusú készülékekre is igaz!
Milyen légzésfigyelőt válasszunk?
Jelenleg négy különböző készüléket forgalmazunk, de milyet válasszunk? Honnan tudjuk, melyik lesz számunkra a legmegfelelőbb? Ebben szeretnénk most segítséget nyújtani a leendő szülőknek.
Ha esetleg kisebb egy- vagy kétszobás lakásba keresünk légzésfigyelőt, akkor a legalkalmasabb az AngelCare 017-es készüléke, amely egy vevői egységből és egy vezeték nélküli érzékelőlapból áll. Ennek a lapnak az érzékenysége állítható, így a téves riasztás kockázata szinte teljesen kiküszöbölhető egy pontos beállítással. Elemről történik a készülék működtetése, így az áramkimaradástól nem kell tartaniuk a szülőknek, valamint a készülék jelzi, ha az elem töltöttségi szintje alacsony. A már említett előriasztás 15 másodpercnél, valamint 20 másodpercnél egy akusztikus és vizuális riasztást is lead a szülői egységre. Adott esetben babaőrzővel is kombinálható.
Ez a babaőr az AngelCare 110-es készüléke, amely két egységből áll, egyik a szülői egység, a másik pedig az amelyet a baba szobájába kell elhelyeznünk. Kétirányú kommunikáció van a két készülék között, melyből a szülői egység hordozható, illetve akkumulátoros töltöttséggel rendelkezik. A szülői egység digitális kijelzőjén láthatjuk a babaszoba hőmérsékletét, illetve a babánál lévő készülék éjszakai fényként is működtethető. Ez a készülék tökéletes, ha esetleg a baba érkezésekor egy kisebb lakásba már beszereztek a szülők egy légzésfigyelőt, de időközben egy nagyobb alapterületű esetleg kétszintes házba költöztek és szeretnék kiegészíteni egy babaőrrel.
Nagyobb biztonságot adó készülékek
Ha egy többszintes vagy nagyobb lakásba keresnek légzésfigyelőt vagy babaőrt a szülők, akkor sincs semmi gond, ugyanis az AngelCare kifejlesztett két, kombinált készüléket is, amelyek már tartalmaznak légzésfigyelőt és babaőrt is egyben.
Egyik ilyen típus az AngelCare 127-es készüléke, melynek természetesen része a már jól ismert vezeték nélküli érzékelőlap, amit egy úgynevezett sensasure technológiával látták el, ez megnövelt érzékenységet biztosít az egész matrac felületén. Ennél a típusnál is állítható a lap érzékenysége, így minimálisra csökkentve a téves riasztások számát. A babaőr készülék, ebben az esetben is két egységből áll, melyek között kétirányú kommunikáció van, valamint szintén hordozható és tölthető a szülői egység, utóbbin figyelemmel lehet kísérni a babaszoba hőmérsékletét. Külön hangra vagy folyamatos hangátvitelre is lehetőség van. A babanál lévő egység áramkimaradás esetén elemes üzemmódra vált, adott esetben pedig jelzi az elem alacsony töltöttségi szintjét. Ezen a készüléken is van éjszakai fény üzemmód, valamint színekkel jelzi a szoba hőmérsékletének mértéket, azaz pirosan világít ha meleg van, kéken ha hideg és fehérre vált ha a hőmérséklet megfelelő. 250 m a hatótávolsága a készüléknek, ennek túllépése esetén, riasztani kezd a készülék.
Ha a szülők még egy kicsit nagyobb biztonságra vágynak, akkor ideális választás az AngelCare 527-es készülék. Ez a típus majdhogynem teljesen megegyezik a 127-es készülékkel, azzal a különbséggel, hogy a szülői egység kapott egy érintőképernyős kijelzőt. A 13 cm-es színes LCD kijelzőn a szülők vizuálisan is figyelemmel kísérhetik babájukat, továbbá láthatjuk a készülék töltöttségi szintjét, hőmérsékletet, az időt és a dátumot is. Két hónapra visszamenőleg tudja tárolni a légzésfigyelési, illetve hőmérsékleti adatokat. Lehetőség van továbbá videoképernyős valamint digitális zoomra is.
Az AngelCare márkát Magyarországon több mint 5 kórház ajánlja. Természetesen meg kell említenünk, hogy ezeket a készülékeket kifejezetten otthoni használatra és egészséges babák számára fejlesztették ki, így fejlődési rendellenességgel rendelkező babák esetében mindig kérjék ki kezelőorvos véleményét is.
Ha bővebb információra van szükséged az egyes készülékekről, látogass el weboldalunkra vagy keress bennünket és kollégáink szakértő tanácsokkal látnak el!