Kisbabád érkezésekor szükségetek lesz egy babaágyra, amiben gyermeked nyugodtan, biztonságosan és kényelmesen pihenhet. Az első hónapokban lehetséges, hogy nem kiságyra, hanem mózeskosárra, babaöbölre, bölcsőre esik a választásod és majd ezt követi később a kiságy.
Baba-és gyerekágyaink a gyermekkel együtt nőnek, átalakíthatók. Fekvőfelületük több magassági fokozatba állítható (ahogy a baba nő úgy állítható egyre alacsonyabbra a fekvőfelület, hogy a gyermek nehogy kiessen, miközben feltérdel vagy esetleg már fel is áll az ágyban), a nagyobbak/totyogók számára pedig a rácsos kiságy önállóan használható, rácsok nélküli gyerekággyá alakítható, amit körülbelül 4 éves korig fog tud használni a gyerkőc (A Stokke koncepciója 10 éves korig szól). Rágósínnel tervezték őket, így a gyerekágyban álldogáló és az ágy szélét rágcsáló gyermek ínye, éppen kibújó fogai és maga az ágy is védelmet élvez.
Az összes átalakítható kiságy pelenkázóval is kapható 2 darabos szettben, illetve pelenkázóval és ruhásszekrénnyel együtt is 3 darabos csomagban, ami nagyon praktikus és esztétikus, ugyanis így a kiságy-pelenkázó komód-szekrény harmonizál majd egymással, hiszen egy kollekcióból kerülnek ki (a Stokke esetében az egyes bútordarabokat külön tudod megvásárolni). Ha pedig hely szűkében vagytok, és nem tudtok még pluszban teret adni egy pelenkázó komódnak vagy asztalnak, akkor választhatsz olyan baba/gyerekágyat is melyre külön vásárolható pelenkázórátét. Egyes kollekciók darabjai ágy alatti tárolóval érkeznek, de akad olyan is, amihez ha szeretnél külön tudsz beszerezni egyet.

Mind a(z) 34 találat megjelenítve

Barton átalakítható babaágy 70×140 – Tölgy

Original price was: 219 990 Ft.Current price is: 186 992 Ft.

Esna átalakítható babaágy 70×140 – Rattan

Original price was: 194 990 Ft.Current price is: 165 742 Ft.

Flyn átalakítható babaágy 70×140 – Fehér

Original price was: 249 990 Ft.Current price is: 212 492 Ft.

Hampden átalakítható babaágy 70×140 – Cashmere

Original price was: 169 990 Ft.Current price is: 144 492 Ft.

Hampden átalakítható babaágy 70×140 – Fehér

Original price was: 169 990 Ft.Current price is: 144 492 Ft.

Harwell átalakítható kiságy 60×120 – Cashmere

Original price was: 219 990 Ft.Current price is: 186 992 Ft.

Harwell átalakítható kiságy 60×120 – Fehér/tölgy

Original price was: 219 990 Ft.Current price is: 186 992 Ft.

Stokke Sleepi csomag – Fehér

Original price was: 375 980 Ft.Current price is: 270 990 Ft.

Stokke Sleepi kiságy csomag – Fehér

Original price was: 387 970 Ft.Current price is: 319 990 Ft.

Stokke Sleepi kiságy csomag – Natúr

Original price was: 387 970 Ft.Current price is: 319 990 Ft.

Stokke Sleepi kiságy csomag – Warm Brown

Original price was: 387 970 Ft.Current price is: 319 990 Ft.

Stokke Sleepi Mini kiságy csomag – Fehér

Original price was: 226 970 Ft.Current price is: 199 990 Ft.

Stokke Sleepi Mini kiságy csomag – Natúr

Original price was: 226 970 Ft.Current price is: 199 990 Ft.

Stokke Sleepi Mini kiságy csomag – Warm Brown

Original price was: 226 970 Ft.Current price is: 199 990 Ft.

Stokke Sleepi XL csomag – Fehér

Original price was: 475 940 Ft.Current price is: 399 990 Ft.

Stokke Sleepi XL csomag – Natúr

Original price was: 475 940 Ft.Current price is: 399 990 Ft.

Stokke Sleepi XL csomag – Warm Brown

Original price was: 475 940 Ft.Current price is: 399 990 Ft.

Harwell baba/gyerekágy – Cashmere

Original price was: 239 990 Ft.Current price is: 203 992 Ft.

Oxford átalakítható babaágy (70×140) – Fehér

Original price was: 319 990 Ft.Current price is: 271 992 Ft.

Harwell baba/gyerekágy – Fehér/tölgy

Original price was: 239 990 Ft.Current price is: 203 992 Ft.

Wedmore baba/gyerekágy – Cashmere

Original price was: 239 990 Ft.Current price is: 203 992 Ft.

Wedmore baba/gyerekágy – Fehér/natúr

Original price was: 239 990 Ft.Current price is: 203 992 Ft.

Mia baba/gyerekágy (70*140) – Pure White

Original price was: 219 990 Ft.Current price is: 186 992 Ft.

Atlas baba/gyerekágy – Nimbus fehér

Original price was: 199 990 Ft.Current price is: 169 992 Ft.

Atlas kiságy – Light Oak

Original price was: 199 900 Ft.Current price is: 169 915 Ft.

Petite babaágy – Pure White

Original price was: 59 990 Ft.Current price is: 50 992 Ft.
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Stokke Sleepi Mini kiságy V3 – Válassz színt

161 990 Ft
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Stokke Sleepi bővítő V3 – Válassz színt

131 990 Ft
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Stokke Sleepi kiságy V3 – Válassz színt

270 990 Ft
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Stokke Sleepi átalakító V3 – Válassz színt

60 990 Ft

Chicco Next2me Magic Evo babaágy – Desert Taupe 2023

Original price was: 114 990 Ft.Current price is: 97 742 Ft.

Chicco Next2me Magic Evo babaágy – Grey Mist 2023

Original price was: 114 990 Ft.Current price is: 97 742 Ft.

Oska baba/gyerekágy – Tölgy

Original price was: 289 990 Ft.Current price is: 246 492 Ft.
Akció
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Stokke Sleepi bővítő – Válassz színt!

Original price was: 119 990 Ft.Current price is: 95 992 Ft.