A szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának időre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia kell a szülés után. A gyermekágyas időszak alatt fontosak a nyugodt körülmények, a pihenés, erre pedig otthon van a legjobb lehetőség. Néhány hónapos babával azonban – ha nem sírós, nyugtalan, – már el lehet indulni, és néhány szabály betartásával kellemes kikapcsolódássá tehetjük a nyaralást az egész család számára.

Az utazás egy kisbabával nem feltétlenül csak a maceráról szól, és egyáltalán nem lehetetlen feladat. Csupán csak néhány aranyszabályt érdemes betartani, hogy az együtt töltött napok tényleg élménnyé és ne rémálommá váljanak a család számára. Érdemes minél inkább bababarát szállást választanunk. Ha azonban erre nincs mód, akkor jó, ha minél több praktikus eszközzel fel vagyunk vértezve.

Ha az utazás mellett döntünk, akkor se borítsuk fel teljesen a kicsi napirendjét. Nekünk felnőtteknek kellemes változatosságot jelenthet egy teljesen más életritmus, a kicsit viszont az ismerős és ismétlődő napi rituálék nyugtatják meg, és adnak neki biztonságot. Éppen ezért nem ajánlható két éves kor alatti gyerekkel a gyakori helyváltoztatással járó városnéző körutazás, a fárasztó csillagtúra, a „nomád” kempingezés. A környezetváltozást megkönnyítik az ismerős tárgyak is, a megszokott takaró, játékok, edények. A szálláshelyre délelőtt vagy kora délután érkezzünk, így a kicsinek estig lesz ideje felderítenie, megszoknia, lecseng benne a nagy izgalom – mi pedig nyugodtabb éjszakára számíthatunk. A napi program megtervezésénél tartsuk szem előtt a kicsi igényeit is, váltogassuk a számunkra és a számára szórakoztató elfoglaltságokat.

Pakoljunk és szervezzünk ésszerűen

Készíts listát…

… amire előre felírod, hogy mire lesz szükséged. Ezt érdemes megőrizni, és a következő nyaraláskor is felhasználni. Legyen egy kézitáska, amiben azokat a dolgokat tartod, amire az utazás során szükséged lehet. Csomagolj logikusan (akár mindenkinek külön táskába), hogy emlékezz, mit hol kell keresni.

Mi legyen az autós csomagban?

– jól zárható üvegben víz, több kis adagban (inni is, mosakodni is)
– rágcsálnivaló
– kisebb adagokra osztva szendvicsek
– nedves törlőkendő
– pelenkázó felszerelés váltóruhával
– melegben is legyen legalább egy vastagabb váltóruha, ha hirtelen lehűlne a levegő
– kendő az ablak vagy a gyerekülés letakarásához
– zacskó az útközben termelődő szemétnek
– valami új játék, amit még nem látott
– a kedvenc állatka, takaró
– pihenőhelyen leteríthető pokróc, hogy a baba hempereghessen
– egy praktikus pelenkázó táskába sok minden belefér

Babakocsi utazáshoz

Ilyenkor lesz csak igazán nagy kincs egy kicsire összecsukható babakocsi, hiszen a legnagyobb helyet általában ez foglalja el a csomagtartóban. Fontos kellékek lehetnek a kapcsolódó felszerelések is (napernyő, esővédő, lábzsák, stb.). A babakocsit illetően a variálhatóság miatt azoknak, akik sokat jönnek-mennek, az ún. „Travel System” rendszerűek lehetnek a legpraktikusabbak, de ha már nagyobb a baba egy esernyőkocsi lényegesen egyszerűbbé teszi a dolgunkat a vakáció alatt .Ha pedig a babakocsinak már megvan a helye, akkor a többi hozzávaló már abszolút kezelhető, maximum csak némi előzetes tervezést igényel.

Utazóágy babáknak

Ha nem olyan szállást találunk, ahol adnak a babának kiságyat is, akkor érdemes készülnünk egy praktikus utazóággyal. Ebből létezik egyszerű változat, és olyan is, aminek állítható magasságú a fekvőfelülete, a kicsi kényelme érdekében plusz matracot is vásárolhattok hozzá.

Összecsukható babakád

Hogy kell-e készülnünk babakáddal, a fenti ponthoz hasonlóan alapvetően ez is az úti céltól függ. Ha igen, praktikus lehet a Stokke kádja mellett dönteni, ami összecsukható, így otthon és a csomagban is kis helyet foglal, ráadásul fiús kékben és lányos rózsaszínben is elérhető. Fontos még elpakolni a kicsi fürdetőkrémjét, törölközőjét, a pelenkázáshoz szükséges holmikat, textilpelenkát, esetleg gyógyszereket, és természetesen az időjárásnak, alkalomnak megfelelő ruhákat, kiegészítőket.

Egyéb kiegészítő dolgok

Ezen kívül érdemes összeállítani egy utazó gyógyszeres dobozt is, amit aztán csak felkaphat a család, ha indul valahova. A gyógyszerek mellett pedig elhelyezhetünk benne olyan hasznos eszközöket is, mint például az orrszívó szipka, amire bármikor szükség lehet.

A baba étkezése, hordozható etetőszék nyaraláshoz

A gyerekek általában szeretnek ragaszkodni a jól megszokott tárgyakhoz. Egy utazás alkalmával ez sokszor elég nehezen kivitelezhető. Vannak azonban olyan praktikus eszközök, mint például a Baby Bud etetőszék, amit nem csak otthon használhatunk, hanem praktikus társunk lehet egy utazás során is, ha már tud ülni. Így a megszokott etetőszék játékkal kombinálva az étkezések az utazás alatt is olyan hangulatúvá válhatnának, mintha otthon lenne gyermek. A kisbabánk életkorától és étkezési szokásaitól függően különböző dolgok kerülnek még a csomagba: ha anyatejen kívül mást is eszik, vagy tápszeres a baba, cumisüvegre, sterilizálóra, előkére is szükség lehet. Ha a kicsi már ihat, a nagy hőségben a babavízről se feledkezzünk meg!

Az egyes étkezések rendszerének betartása legalább annyira lényeges, minthogy a már ismert ízekkel készüljünk az utazásokra, hiszen valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb időszak az újdonságok bevezetésére. Lehetnek azok akár saját készítésű, előzetesen tesztelt bébiételek a csomagból, vagy kész bébiételek.  A babának szánt ételeket pedig már tényleg bárhol megmelegítik nekünk, és így a helyi ízek megkóstolásáról sem kell lemondaniuk az utazgató szülőknek, sőt a közös étkezések csak újabb élményforrásokká válhatnak.

Viszont ha túl meleg van, a picik is étvágytalanabbak lesznek, ugyanúgy, mint a felnőttek – a sok új élmény pedig elvonja a figyelmüket az étkezésről. Ezen ne lepődj meg, és ne erőltesd minden áron az evést. Azonban rendkívül fontos a megfelelő folyadékpótlás.
Külföldön érdemes otthonról vitt babaétellel készülni, hiszen a nyaralóhelyen megtalálható ételek közül nem biztos, hogy szívesen adunk bármit is a gyermekünknek – ráadásul az összetétel is idegen nyelven van megadva, és nem biztos, hogy értünk horvátul, görögül.

Ha még csak szoptatsz, gyakori, hogy a környezetváltozás miatt nem elég a megszokott mennyiségű anyatej, ilyenkor érdemes tápszerről gondoskodni. 6 hónapos kor után napi 5-8 dl anyatejre vagy annak hiányában tápszerre van szüksége a babának.

A baba kényeleme és biztonsága

Az autós utazások legnagyobb titka egy kényelmes és biztonságos autósülést. Az autósülés kiválasztására fontos időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását. A másik működőképes trükk pedig a baba szórakoztatása utazás közben is, amiben néhány jól bevált játék segíthet.

Sokoldalú, univerzális játékok

Amikor a babának csomagolunk, próbáljunk meg olyan játékokat betenni a bőröndbe, amelyek egyszerre több funkciót is ellátnak, vagy éppen darabokra szedhetők. Fontos arra is figyelni, hogy ha városnézős túrára készülünk, a sok  babakocsizás alatt a játék képes legyen lefoglalni a babát. Ideális erre a célra a babakocsira, hordozóra is szerelhető utazós játék, amely több funkciós, és szükség szerint szétszedhető kisebb darabokra.

Vízparti játékok

Ha vízparti nyaralást tervezünk, akkor nem szabad kihagyni a vízben használható vizes játékokat. Mindenképpen kell egy-két úszó játék, kis poharak, amelyekbe lehet a vizet merni, vízálló képes könyvecske vagy éppen egy kedves gumifigura. A gyerekek nagy kedvence Sophie, a zsiráf már kapható fürdőjáték szettben, a legjobb választás a vízparti vakációhoz.

Vigyázz a nappal!

A játék és a felfedezések közepette gyakran feledkezünk meg a napszúrás veszélyeiről. Gyermekünkre mindenképpen adjunk sapkát, itassuk rendszeresen, bőrét védjük magas faktorszámú naptejjel és 11-15 óráig szigorúan tartózkodjuk vele az árnyékban. Ezzel remélhetőleg meg tudjuk óvni őt a napszúrástól.
Ha mégis megtörténik a baj, láz, hidegrázás, szédülés, nyűgösség az első jelentkező tünetek. Amilyen gyorsan tudjuk, vigyük hűvös, lehetőleg sötét helyiségbe, fektessük le enyhén feltámasztva a felsőtestét, majd a pici fejét és testét folyamatosan hűtsük. Ha másnapra sem javul, hívjunk hozzá orvost.

Armadillo babakocsink XL-es kupolájával biztonságban tudhatod babádat, hiszen kellemes árnyékban tud pihenni.

Úszóruha babáknak

Az öltözködés kapcsán érdemes szót ejteni az úszóruháról, főleg, ha az anyukák nem akarnak folyamatosan az egész testes krémezéssel bajlódni, és valami olyan kényelmes, hasznos viseletet keresnek, ami nem csak a vízparton, a nyaraláskor, de akár a szárazföldi játékokhoz vagy egyszerűen csak a sarazáshoz, pacsáláshoz is remek megoldást jelent.

Éjjeli fény babáknak

Sok baba és kisgyerek nehezen alszik el idegen környezetben, pláne, ha nagyon sötét a szoba. Praktikus megoldás, ha viszünk magunkkal éjjeli fényt, amelynek megnyugtató, halvány fénye mellett nem csak a baba alszik el könnyebben, hanem a szülők is látják éjszaka gyermeküket, vagy szoptatáshoz, pelenkacseréhez nem kell villanyt kapcsolni. Érdemes utazás előtti napokban már a kisgyerekkel megismertetni az éjszakai fényt kiadó játékot, ne a nyaraláson legyen tőle túl izgatott.

 

Útközben

Autóval:

  • Az autóban mindig a biztonsági gyermekülésben üljön a kicsi. Ölben tartani nem biztonságos, hirtelen fékezésnél, balesetnél kirepülhet a kezünkből.
  • Ne induljunk el hosszú, fél-egy napos autóutakra. Ha mégis, kétóránként álljunk meg pihenni, nyújtózkodni, kicsit mozogni. Hosszú útra este is elindulhatunk, így a kicsi végigalhatja az utat.
  • Ne a nap legmelegebb óráiban utazzunk, inkább induljunk el kora reggel.
  • Gondoskodjunk megfelelő árnyékolásról, csecsemőknél sűrű szövésű, fehér textilpelenkával vagy lepedővel takarjuk le az ablakot, nagyobb gyermekeknél használjunk speciális, autóablakra való árnyékolót.
  • Ügyeljünk, hogy ne állítsuk túl hidegre a klímát. Ha manuális klíma van az autóban, adjunk melegebb ruhát a kicsire, amíg az autóban ül, kint azonban vegyük le, ne izzadjon bele.
  • Szellőztessük gyakran a kocsit, és ne dohányozzunk benne.

Vonattal, busszal:

  • Ne vigyünk sok csomagot kézben, inkább hátizsákba pakoljunk.
  • Mozgólépcsőn vigyázzunk, ne legyen semmi a gyereknél vagy a gyereken, ami beleakadhatna a lépcsőbe. Segítsünk a leszállásnál neki.
  • Metró- vagy vonatperonon húzzuk el a sínek közeléből, és nagyon figyeljünk minden mozdulatára. Legjobb, ha végig tudjuk fogni a kezét.
  • Készítsünk elő aprópénzt a jegyekre, hogy ne kelljen vele sokat vacakolni a pénztárnál.

Repülőn:

  • Ha a gyermek kétévesnél kisebb, olyan helyet kérjünk neki, ahova be lehet szerelni gyermekülést.
  • Fel- és leszálláskor szoptassuk meg a babát, vagy adjunk neki cumit vagy cumisüvegből inni – ezzel elkerülhetjük, hogy beduguljon, megfájduljon a füle a nyomáskülönbségtől. A nagyobb gyerek kaphat cukorkát vagy rágógumit.
  • Kiszáradás ellen kapjon bőségesen folyadékot a kicsi.

Valami otthoni

Érdemes az utazásokkal a csomagba becsempészni valami otthonit. Így a baba nem érzi annyira idegennek a helyzetet, és jobban tud alkalmazkodni a megváltozott környezethez is. Legyen kéznél a kedvenc alvóka már az utazásnál, a kiságyba tegyünk bele néhány megszokott játékot vagy takarót, és tartsuk meg nagyjából a megszokott szertartásokat, még ha picit módosított verzióban is.

Repülés babával

A repülőkre általában korlátozott mennyiségű poggyászt vihetünk fel, így előre kell gondolni arra, hogy a baba számára unalmas repülőúton valamilyen érdekes, de nem túl nagy játék legyen nálunk. Ilyenkor jönnek jól a kis méretű, de izgalmas puha játékok, amelyek nem nyomnak sok súlyt, és mindig csak 1-1 darabot adunk a baba kezébe, s ha megunta, akkor jöhet a másik. Rágóka, puha rongyika és izgalmas színek, textúrák vannak a Done by Deer ajándékcsomagban.

Az utazótáskába készítsük be a gyermek kedvenc fejlesztő játékait: csörgő-zörgő játékokat, kisegeret, babát, könyvet vagy az elhagyhatatlan pelust, ami megnyugtatja. Praktikus megoldás, ha az első ülés hátára felakasztható tartózsákot is beszerez, mert abban minden zsebet megtölthet és mindjárt kéznél van az utazás során.

Praktikus, ha egy kis plédet is bekészítünk arra az esetre, ha pl. meg kell állni levegőzni a kisbabával. Ilyenkor nem kell az öltöztetési procedúrát végigcsinálni, egyszerűen csak az ölünkbe vesszük a csecsemőt, betakarjuk a puha takaróba és bátran vihetjük is a friss levegőre. Kellemesen fogja érezni magát a baba is és a mama is. Ne feledkezz el ételről, italról és az apró rágcsálnivalóról sem. Készíts össze egy kis úticsomagot, bele almát, narancsot, banánt (amit persze a kisgyerek szeret), vigyünk elegendő mennyiségű vizet vagy teát cumisüvegben, vagy ha már pohárból iszik a kisbaba, akkor kimondottan utazáshoz való műanyag poharat. Romlandó ételt semmi esetre se vigyél magaddal, mert még a kevésbé meleg tavaszi időben is veszélyes lehet.

És hát csecsemő lévén mi is lehet a legfontosabb „felszerelés” az utazás során, mint a pelenka. Ma már több helyen is be lehet szerezni olyan utazáshoz alkalmas pelenkázót, melyet táska formájában hordhatunk és a pelenkázáshoz minden szükséges kellék megtalálható benne.

Hamarosan folytatjuk a hasznos tippeket! Forrás: csaladiudules.hu, grilla.hu