Gyereknek lenni jó, és bevallom, én nagyon élvezem, hogy a kisfiammal közös mesélések varázslatos percei alatt egy kicsit újra én is gyerek lehetek. Anyukaként a mesék egy új dimenziója nyílt meg előttem. Már látom azt, hogy a puszta élvezeti perceken túl az Áronnal így közösen eltöltött idő mennyire nagy szerepet játszik az ő fejlődésében is, mindamellett, hogy ez egy nagyon jó nevelési eszköz is lehet.
Mikor kezdjük a mesélést?
Én úgy tapasztalom, hogy a gyerekekhez a játékon keresztül jutunk a legközelebb. Az élet bármely területén sokkal többet tudok elérni Áronnál, ha játékos formában próbálok közelíteni hozzá. Főleg pici korban, amikor még csak nyiladozik a kis személyisége, az egyik legjobb nevelési eszköz szerintem a figyelem elterelés, ami bizony játékkal megy a legkönnyebben.
Ebben a korban pedig a mese maga is egy játék. Amikor Áron megszületett, akkor a csini kis retikülöm a szekrény mélyére került. Azóta egy méretesebb táskával vagy hátizsákkal járok, ami Áron korától és igényeitől függően változó tartalommal van megtöltve. A szokásos egészségügyi segélycsomagon kívül magammal hordok mindig néhány olyan játékot, ami alkalom adtán jó figyelemelterelő eszköz lehet például, ha valahol várni kell vagy étterembe megyünk, vagy valami hasonló. Ezek között a játékok között pedig mindig volt és van könyv is, ami általában már csak a legkiélezettebb helyzetben kap szerepet, viszont a legtutibb eszköz, ami leköti a figyelmét.
Mit meséljünk?
A mesélést szerintem nem lehet elég korán kezdeni. Sokan már mesélnek a pocaklakójuknak is. Bevallom én ennyire nem voltam elszánt, viszont abban hiszek, hogy a babával való folyamatos kommunikáció, és így a mesélés is meghozza a gyümölcseit. Mi a könyvekkel való ismerkedést már nagyon korán elkezdtük a puha rágcsálni való és a fürdős könyvekkel. Áron hamar rájött arra, hogy milyen jó lapozgatni, gyűrögetni őket miközben együtt nézegettük a figurákat, meséltünk róluk. A baba könyveket aztán pedig lassan felváltották a kemény lapos könyvek, először csak azok, amelyekben kizárólag képek voltak, majd lassan már a képek mellé írt szövegeket is volt türelme végighallgatni Áronnak, és eljutottunk a gyerekek között népszerű, jól ismert, tipikus képes-mesés könyvekhez.
Mivel a piciknél a rendszer szerintem nagyon fontos, így a mesélést már viszonylag korán beépítettük az esti, lefekvéshez készülődő szertartásba is. Persze nem kell itt óriási dolgokra gondolni, hiszen a pici korától, személyiségétől függően nem biztos, hogy hosszasan leköti még a mese és a könyv, de ahogy növekszik, folyamatosan változik ez is. Ha például látom, hogy Áront éppen nem annyira kötik le a könyvek, akkor én szoktam neki rövid, kitalált történeteket is mondani, amelyekben általában ő a főszereplő, és azokat nagyon szereti. Ha esetleg beleszövök a mesébe egy-két hangutánzó szót is, akkor pedig teljes az öröm.
Saját készítésű mesekönyv
Abból a tényből kiindulva, hogy életünk első éveinek élményeire lényegében egyáltalán nem emlékszünk, kitaláltam Áronnak egy személyre szabott mesekönyvet. Egész évben folyamatosan jegyzetelem a történéseket, és a születésnapja előtt az eseményeket mesévé alakítom, ami egy Áronka nevű kisfiúról szól. A mese mellé beillesztem a vonatkozó képeket és egy könyvkötészetben beköttetem. Az így elkészült mesekönyv pedig az én ajándékom Áronka szülinapjára. Úgy tervezem, hogy 3 éves koráig biztosan készül minden évben egy ilyen mesekönyv. Eddig kettő készült el, amelyeket már most is nagy örömmel olvasgatunk együtt.
Ha pedig a mesélésről szólunk akkor szerintem nem szabad elfeledkezni kisgyerek talán két legfőbb tanulási módszeréről az ismétlésről és az utánozásról sem. A gyerkőcök nagyon szeretik újra és újra végignézegetni, olvasgatni ugyanazt a mesekönyvet vagy hallani ugyanazt a történetet. Talán még több századszorra is csillogó szemmel és tátott szájjal hallgatják, mintha az lenne az első alkalom, hiszen a rendszeresen ismételt, így ismerősen csengő történetek vagy a szívükhöz nőtt szereplők teszik olyan izgalmassá a meseolvasást. Ami persze megköveteli az Anyukáktól is a folyamatos figyelmet, hiszen nem érdemes lerövidíteni, vagy eltéveszteni a mese szövegét, tapasztalatból mondhatom, hogy a kis hallgatónk úgyis figyelmeztet. Amellett persze, hogy a mesélés közben sem érdemes elfeledkezni arról a fontos tényről sem, hogy mintát közvetítünk a gyermekünk felé. Nem csak pusztán azzal mutatunk a gyermekünknek jó példát, ha olvasni lát bennünket, de Árontól például sokszor ugyanazzal a hangsúllyal hallom vissza a meséből kiragadott szövegrészletet, ahogy azt én is olvasni szoktam neki.
Mesélés a digitális világban
Egészen eddig tudatosan próbáltam odafigyelni arra, hogy általánosságban mesélésről és nem csak kifejezetten meseolvasásról írjak. Szerintem ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a mi kis alfa generációs lurkónk, már egy teljesen más világba érkezett, mint amiben mi felnőttünk. Nem véletlenül nevezik ezt a korosztályt digitális generációnak is, hiszen ő már egy olyan környezetben fog szocializálódni, ahol az internet, a wifi és a különböző okos kütyük csaknem a lételemeik lesznek. Különböző családokban mások és mások a TV nézéssel, az internetezéssel kapcsolatos szokások, és természetesen a gyerek elsősorban abból tanul, amit lát. Én úgy tapasztalom, hogy mértékletességgel, és ha közösen végezhető tevékenységként kezeljük, akkor a TV nézés vagy az okos kütyük használata sem feltétlenül csak károsak a kisgyermek számára, sőt. Áron például szokott mesét nézni a TV-ben, de mindig csak úgy hogy én is ott vagyok a közelben.
Mi például rövid, zenés animációkkal kezdtük a TV nézést, ma pedig már együtt választjuk ki a mesét, előre megbeszéljük, hogy körülbelül meddig nézheti, és közben is meg szoktuk beszélni, hogy éppen mi történik a képernyőn. Én egyébként úgy látom, hogy szabályozott keretek között, minél nagyobb szeletet mutatok meg neki a világból, ő annál érdeklődőbbé válik, annál több kérdést tesz fel. Hasonló szabályokkal nézheti például a youtube-ot is. Bámulatos gyorsasággal tanulta meg használni az összes okos kütyünket, ebből is látszik, hogy ő már ebbe a digitális világba született. Olyan ügyesen válogat a kis ujjával a különböző alkalmazások között, és mivel folyamatosan beszélgetünk közben is, így már sokszor ő maga el tudja dönteni, hogy ez éppen ?neki való történet?-e vagy, ahogy ő nevezi ?buta mese?. Nagyon sok dalt és mondókát tanultunk meg például így közösen az internetről.
Miért meséljünk?
Ahogy arról sok helyen olvasni lehet, az agy 90%-a 5 éves kor előtt fejlődik ki, így a rendszeres mesélés ebben a korban az egyik legjobb szellemi fejlesztő módszer. Tapasztalataim szerintem a beszédfejlődésben is óriási szerepe van a hallott szövegnek. Áron szájából például rendszeresen visszahallok olyan szavakat vagy mondat foszlányokat, amelyeket egy-egy kedvenc meséjéből idéz, és amik sokszor viccesen választékossá teszi a kommunikációját. A ?igazán szép ez a nap?, a ?rendőrőrs? vagy a ?sztetoszkóp? például aranyosan hangoznak egy 2 éves szájából, de jól mutatják azt is, hogy milyen gazdag szókincsre tehetnek szert a meséken keresztül. Ráadásul nagyon érdekes látni azt, hogy például Áron is minél több szót ismer, annál többet gondolkodik is róluk. Nem régiben egy thai étteremben voltunk, ahol kérdezgette, hogy ki az a bácsi a szobrokon és a képeken. Mondtuk neki, hogy ő a Buddha, mire ő gondolkodott egy ideig és aztán visszakérdezett, hogy ?Itt minden buttaság?? .
Hat a pszichére
Az egyik dolog, amire rájöttem Áron mellett, hogy a mese nem csak a szórakozásról vagy a fejlesztésről, hanem a pszichéről is szól. Hiszen amíg a mi kis szemünk fénye még csecsemő, addig minden körülötte forog, mindent megkap, ám ez az idilli állapot lassan romlani kezd, ahogy a kicsi egyre önállóbb lesz. Számára ez mindenképpen csalódás, és ezt a traumát fel kell dolgoznia valahogy, és ebben segíthetnek neki a mesék, ahol a fantázia világa segítségével sikerülhet kiegyenlítenie, feldolgoznia a feszültségeit. Az első ilyen tapasztalatra mi a bölcsis beszoktatáskor tettünk szert. Áronnak abban az időben például nagyon sokat segített egy kemény lapos kis könyvecske, ami egy kislányról szól, aki éppen most kezdi az óvodát. Nagyon tetszett neki, amikor az ?ovi? szót ?bölcsire? cserélve, és a kislányé helyett az ő nevét beillesztve meséltük el sok sok estén át a történetet. Azóta is sokszor alkalmazzuk ezt a módszert, és én úgy látom, hogy akár egy betegséget, a bilizést vagy csak egy szimpla kirándulást, szülinapot is sokkal közelebb tudom hozni hozzá egy arról szóló mesével. Érdekes látni, hogy sokkal könnyebben tudja megemészteni, feldolgozni a történéseket, ha az nem vele, hanem például egy játék mackóval történik a mesekönyvben.
A legfontosabb:)
A másik dolog, amit Áronnal megtapasztaltam, hogy igazából nem az számít, mit olvastok vagy mesélek, bármit, ami az ő életkorának és érdeklődésének megfelel. Mindennél fontosabb, hogy hallja a hangomat, hogy hozzám bújhat, hogy az ölembe fészkelheti magát, hogy a mesélés ideje alatt csak az övé vagyok, és kizárólag rá figyelek.