Legyen szó egy hosszabb szállodai pihenésről, egy pár napos látogatásról a nagyszülőknél, vagy akár csak egy rövid, délutáni piknikről a parkban, alapos átgondolást igényel a szülők részéről, mi mindenre lesz ? vagy inkább lehet ? szüksége a babának. Minden eshetőségre talán lehetetlen is felkészülni, egy jól bevált pakolási praktika azonban mindenképpen hasznos lehet.
Sokunknál, főleg kezdő szülőknél előfordulhat, hogy az utazások, kirándulások előtt már napokkal korábban azzal foglalkozunk, mi mindent kell majd a kicsinek elcsomagolni. Természetesen minél több be- és kipakoláson vagyunk túl, annál több rutint szerzünk, és a tapasztalataink alapján már könnyebben kialakíthatunk egy szisztémát, ami mentén gyorsabbá, egyszerűbbé ? és kevésbé stresszessé ? válhatnak a készülődések. Ilyen például az alábbi lista, aminek a segítségével témakörök szerint szedhetjük össze a szükséges holmikat.
Babakocsi utazáshoz
Ennél a pontnál az autósülés, illetve a babakocsi merülnek fel, ideértve a kapcsolódó felszereléseket is (napernyő, esővédő, lábzsák, stb.). A babakocsit illetően a variálhatóság miatt azoknak, akik sokat jönnek-mennek, az ún. ?Travel System? rendszerűek lehetnek a legpraktikusabbak, de ha már nagyobb a baba egy esernyőkocsi lényegesen egyszerűbbé teszi a dolgunkat a vakáció alatt.
Utazóágy babáknak
Ha a baba nem a szülőkkel egy ágyban alszik, és az úti cél nem bababarát vagy egyébként nincs kiságy, egy összecsukható utazóágy mindenképpen hasznos felszerelés. Ebből létezik egyszerű változat, és olyan is, aminek állítható magasságú a fekvőfelülete, a kicsi kényelme érdekében plusz matracot is vásárolhattok hozzá. Természetesen az alváshoz kapcsolódó kiegészítőkről sem szabad megfeledkezni, így takarót vagy hálózsákot, cumit, kedvenc alvós állatkát, rongyit is csomagoljunk el!
Összecsukható babakád
Hogy kell-e készülnünk babakáddal, a fenti ponthoz hasonlóan alapvetően ez is az úti céltól függ. Ha igen, praktikus lehet a Stokke kádja mellett dönteni, ami összecsukható, így otthon és a csomagban is kis helyet foglal, ráadásul fiús kékben és lányos rózsaszínben is elérhető. Fontos még elpakolni a kicsi fürdetőkrémjét, törölközőjét, a pelenkázáshoz szükséges holmikat, textilpelenkát, esetleg gyógyszereket, és természetesen az időjárásnak, alkalomnak megfelelő ruhákat, kiegészítőket.
Baba etetése nyaralás alatt
A kisbabánk életkorától és étkezési szokásaitól függően különböző dolgok kerülnek a csomagba: ha már tud ülni, etetőszékre lehet szükség, utazáshoz jó választás a székre tehető fajta, illetve ha anyatejen kívül mást is eszik, vagy tápszeres a baba, cumisüvegre, sterilizálóra, előkére is szükség lehet. Ha a kicsi már ihat, a nagy hőségben a babavízről se feledkezzünk meg!
Utazójátékok babáknak
Hosszú autó- vagy repülőút alatt érdemes gondoskodni a baba szórakoztatásáról, ezért tegyünk be játékokat is! Utazósjátékok, alvócimbik, csörgők vagy más zenélő játékok is jól jönnek, tulajdonképpen bármi, amivel a kicsi szívesen foglalkozik az ébren töltött idejében. Sok mindenről kell tehát gondoskodni, ráadásul az adott utazás jellegétől függően további dolgokra is szükség lehet (például fürdős program esetén úszópelenkára, úszógumira), de reméljük, hogy sorvezetőnek a fenti lista is hasznos lesz sokatok számára!
Ha még több olyan babaholmit keresel, ami utazás során a segítségetekre lehet, nézz körül honlapunkon!
Írta: Zsófi