Völgyesi Gabi ismét nagyon szórakoztató módon enged bepillantást abba, hogyan egyensúlyozik a család, az angol szakmai felsőfokú vizsga, az énekesnői teendői és a jogi pályája között. Az utóbbi időben sem unatkozott a két gyerkőc mellett! Megtörténtek az első balesetek, a szobatisztaság is kilátásban van már, Martin pedig csodálatos mondatokkal kényezteti Anyukáját. Íme az élménybeszámoló:

Jó anya vagyok én?

Túl vagyunk Martin első komolyabb balesetén. Labdáztunk a kertben, a labda a terasz felé gurult, Martin utána eredt, megbotlott és nekifejelt a terasz élének. Nagyot szólt. A következő pillanatban már szétnyílt, vérző homlokkal sikoltott fel, “anyuci, anyucika!…” Én ezekben a másodpercekben Eliottal bíbelődtem a kert másik végében. Lefagytam. Odarohantam hozzá. Akkorra már az egész arcocskája csupa vér volt, sírt és ölbe akart jönni, miközben toltam vissza a földre, hüvelyk és mutató ujjam közé csípve a jókora húscafatokat. (Hátha összeforrnak maguktól?…) Aztán sikerült elkezdenem gondolkodni is.

A sebészeten egy óra múlva rendezték sorainkat, egészen pontosan a cafatokat az eredeti helyükre visszaragasztották. (A seb szépen gyógyult, aztán pár napra rá, Martinka összefejelt a bölcsikében egy kisfiúval, a seb ismét szétnyílt, megint mehettünk a dokihoz, ahol újra összeforrasztották.) Pár napra rá pedig Eliot kényszerült átélni élete első mélyrepülését a nagyszobakanapéról a földre. Sikoltva ordított fel… No, innentől datálom, hogy már gyönyörűen pörög forog saját tengelye körül.

De hogy valami pozitív előjelű történésről is számot adjak… Martin a szobatisztaság küszöbén áll! Igaz, ez meg nem az én érdemem, hanem a párom édesanyjáé. Legutóbb elvitték 4 napra nyaralni és amikor érte mentünk szembesültem a fejleményekkel, hogy bizony Martin a kis dolgait már nem a pelenkába intézi…:)

Tökéletes formába öntött gondolatok

Martin olyan szépen és választékosan beszél, hogy az egyik ámulatból a másikba esem… “Anya, én boldog vagyok!” Úr Isten! Egy két és fél éves gyermeknek ilyen gondolatai vannak!? Vajon mit ért ez alatt? Aztán már olyat is közölt velem, hogy “Anya, én szeretlek téged!” Ilyen pillanatokban megszűnik a tér és idő körülöttem és elönt a boldogság…
De elakadt a szavam akkor is, amikor Martin felszólított, hogy “Anyuci ne énekelj ilyan hangosan!”:) Bezzeg a testvére óbégatására immunis…

Eliot, az “álsakál”

A kisebbik mindjárt fél éves és békaugrásszerű mozdulatokkal közlekedik – leginkább hátrafelé. Hangos fiúcska. Magában is eljátszogat, de szívesen ordít is és önérdekérvényesít ha unatkozik, ha álmos és nem megy az alvás, vagy ha éppen törődésre vágyik. Valószínűleg az ordibálásaival érdemelte ki a drágám ezt  “becenevét” is. Pedig rötyögni is nagyon tud! Leginkább Martin bohóckodásain virul. Ilyenkor egymással vagy egymáson kacagnak perceken át… És sem én, sem apa nem tudja úgy megnevettetni a picit, mint Martin. Ezek a pillanatok feledhetetlenek. Mind a kettő önfeledten, gurgulázva kacag. (Vajon mi is képesek vagyunk még erre?) Az ilyen momentumok az érzelmi tölteten túl dicsérik anya és apa értelmét is, történetesen a terv -, hogy kis korkülömbség lesz köztük és minél hamarabb egymás társaságára kattannak majd – bevált!:))

Anyának pedig egyre több ideje szabadulhat fel…

Voltam egy angol szintfelmérőn és úgy néz ki októbertől elkezdem a szakmai felső fokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamot!!! Jaj, de nagyon várom!:))  Kell a papír is és a tudás is a jogi karrierem folytatásához. Eddig leginkább a Unique fellépései adták az apropót az otthonról való eltávozásaimra, most bővül a kör…:)

Mindennapi pszichológia

A napok pedig csak peregnek és peregnek, hol lassan vánszorogva, hol sebesen száguldva. Hol jobban bírom a természet és társadalom által rámrótt édes munkát hol nehezebben. És rengeteg kérdés van, amiket – döntéshelyzetben – meg kell válaszolni. Így például adott esetben legyek-e inkább megengedő, vagy szigorú, következetes vagy a szabályok alól kivételeket engedő, a nehezebb kérdésekre bemondjam-e a frankót, vagy inkább mismásolós-elhallgatós választ adjak? Az engedetlenségre nem létező birkatürelemmel vagy az erő oldaláról közelítsek?

Baj-e – vagy baj lesz-e a későbbiekben-, ha annyi mesét néz amennyit, hiszen addig sem játszik kint a levegőn, vagy nem legózik, vagy nem beszélgetünk. Ha nem akar délután lefeküdni vagy az ebédjét befejezni, gond-e ha fenyegetések mentén haladunk előre? “Ha Te kicsim nem csinálod ezt, akkor én elveszem tőled azt, vagy nem kapod meg amazt!” És meddig maradjon nálam a bármije, ha már egyszer elvettem? Vagy milyen válasz a helyes, ha szóba kerül az élet véges mivolta? “Ne taposs a csigára Kicsim, mert … “A madarak megeszik a bogarakat.” “Anya és akkor mi történik a bogarakkal?” Mikor kezdjem el árnyalni a mesevilágát? Summa summarum rengeteg tanulsággal jár a gyereknevelősdi. Tanítani próbálok, miközben igazából én tanulok az ő puszta létezésük segítségével türelmet, bátorságot, kitartást, tervezést, szervezést… Szóval remek személyiségfejlesztő tanfolyam haladóknak… Továbbra is, csak ajánlani tudom!:)