Völgyesi Gabi, a UNIQUE énekesnője idén januárban adott életet második fiú gyermekének, Eliotnak. Gabi mostanában, teljesen érthetően, nagyon elfoglalt, de most végre elmeséli nektek a szülés és az azt következő időszak élményeit: Már nagyon érett bennem az aktuális bejegyzésem, de a két gyermekes anyai létforma teljesen beszippant..

 ELIOT ÉRKEZÉSE

2014. január 28-án, reggel 10 órakor – orvosi javallatra – császármetszéssel, megszületett Kovacsics Eliot.

Ez az élmény azonban merőben más volt, mint Martin esetében. Mert míg először erős tolófájdalmaktól szabadított meg a spinális érzéstelenítés és az azt követő operáció, addig most maximálisan fitten érkezve a szülőszobára, a mellkastól lefelé történő teljes érzéketlenséget durván klausztrofóbikus élményként éltem meg.

Mindegy, tegyük túl magunkat ezeken az apró részleteken.. A lényeg, hogy a vég- (vagy rész) eredmény 2.86 kg, 53 cm, egészséges fiúgyermek, akit anyatejjel etetek. (Ez – mármint a szoptatás – nagyon nagy öröm számomra, már csak azért is, mert Martinka esetében csak részben sikerült ezt biztosítanom, most viszont valahogy természetes volt az érzés, hogy 100%-ban anyatejet kap majd a bébi.)

Az már megint árnyalja a képet, hogy csupán mostanság, az elmúlt 1-2 hétben vált bírhatóvá az a fájdalom, amit mellrehelyezésnél éreztem/érzek. Visszaemlékezve – már elnézést a naturális részletekért, de – Martin csupán lefetyelt ahhoz képest, ahogy Eliot megragadja és el nem ereszti a”tejeskutat”. Nem hiába érdemelte ki a  “Mókusci(ci)kány nevet:)

Visszakanyarodva, Eliot kiemeléséhez. A felsírása után közvetlenül, amikor odanyújtották az arcomhoz, mondván “tessék, ő az, lehet puszit adni és örülni neki” az a p?r pillanat nagyon mélyen megérintett.

ÉRZÉSEK ÉS MINDENNAPOK

Az éjszakai felkelések valahogy tűrhetőbbek, mint amire számítottam. Ez persze azért van, mert Ádámmal sokkal összeszedettebben éljük meg ezt, az – egyébként embert próbálóan kemény – időszakot.

Az első mosolyokat már megkaptam Elitől, ami nagyon sokat jelent a kötődésem és szerelembe esésem szempontjából..

Más oldalról pedig sok bőgésen is túl vagyok, Martin “egykesége” elvesztése miatt. Ez persze biztosan ostobaságnak hangzik, de ez van. Nem tudok annyit foglalkozni vele, játszani vele mint amennyit szeretnék, apa felértékelődött számára és – azt érzem – ő a “jobb haver”. Ostoba féltékenység! A változásokat persze tudomásul kell vennem, amihez pedig idő kell, hogy hozzászokjak..

És igazából nem nehéz pozitív választ találni ezekre az önmarcangoló morfondírozásokra, ami leginkább az, hogy szuper lesz nekik, hogy kis korkülönbséggel ott lesznek egymásnak testvérként és az ő boldogságuk számomra fontosabb, mint minden más. (Úr Isten! Ezt is megéltem, hogy ilyen durva kijelentéseket komolyan gondolok!)

JÓ BULI

Szóval summázva az elmúlt másfél hónapot, elmondhatom, hogy pl annak ellenére, hogy a spontaneitás teljesen kikopott az életünkből, vagy hogy a 3 óránkénti fél-egy órán át tartó etetések és nem alvások nagyon sokat kivesznek belőlem, összességében kezdünk belerázódni a négy tagú család szerepébe, ami – fáradságos ugyan, de – “jó buli”:)