Völgyesi Gabi ismét billentyűzetet ragadott, és leírta nektek milyen érzései, kétségei, álmai és vágyai vannak friss kétgyermekes Anyukaként. Gabi szokásához híven ismét nagyon őszinte volt, öröm olvasni a sorait és biztosak vagyunk benne, hogy sok Anyuka érzi, hogy pontosan mire gondol és mit érez a Unique énekesnője.

 

Lelki egyensúlyozás

A körülmények – szinte – változatlanok, és ennek ellenére mégis minden nap más és más hangulatban ébredünk, hol jobb hol rosszabb kedélyállapotban. Én nem tudok rövid és hosszú távú célok nélkül élni. Így például – rövid távot tekintve – minden másnap igyekszem beiktatni némi sportot és olvasgatást, hisz a sok gagyorászás közepette észre sem veszem és rohamléptekkel fejlődök visszafelé mindenben, kivéve a gagyorászást. Ott fejlődök! 🙂

Az angolom szintentartásával való bíbelődés már csak hab a tortán, ha sor kerülhet rá heti pár alkalommal. Persze ezek megvalósítása nem mindig sikerül a hétköznapok során, amit hol jobban hol rosszabbul viselek… És ami miatt egy negyed évtizede(!) gyökeresen megváltozott az életem és megváltozott a munka fogalma számomra, a szabadidőm pedig megszűnt létezni, de legalább is rövidített és töredezett formában rejtőzködik valahol – az, az anyaságom.

A kétgyermekes anyuka mivoltom

“Anyuka…” Még mindig ízlelgetnem kell a szót, hogy magamra találjak benne…
És nem azért nem sikerül, mert ne imádnám a gyermekeimet, ne szeretném a velük töltött időt, vagy mert ne érezném a felelősség súlyát velük szemben.  Leginkább azért, mert az anyukák gyermekkoromban – főleg a több gyerekesek(!) -, “vénasszonyok” voltak a szememben, akik más – leginkább unalmas – nyelvezetben beszéltek, ráadásul unalmas dolgokról, és ha épp nem beszéltek, akkor meg unalmas dolgokat csináltak, például dolgozni jártak.

Tehát mondhatni, teljesen kiestek az érdeklődésem homlokteréből. (Az én anyukám persze kivétel volt e súlyos kritériumok alól.) Ugyanakkor felnőtt fejjelntermészetesen nem érzem igaznak – sem magamra nézve, sem más korombeli “asszonyra” nézve – mindazt a sok csúfságot, amit az előbb részleteztem. Ez – pszichológiai fogalommal élve – a kognitív disszonnancia iskolapldája is lehetne… Minden esetre az anyuka fogalommal kapcsolatos feszültségeket és ellentmondásokat, nap mint nap igyekszem helyre tenni ? remélem egyszer majd sikerül.

Martin és Eliot… Eliot és Martin…

Minden nap sok sok SOK boldog pillanatot okoznak. Martin nagyon szépen beszél, amit fordítókulcs nélkül azért, nem mindig egyszerű megérteni.
“Nem tudom bekaózni Martinomat.”, értsd: ” Nem tudom betakarni magam, segíts anya és takarj be!” Imádja a családi összejöveteleket, szeret játszani az unokatesókkal, gyengéd a pici Eliottal, de az irigykedései terén még van dolgunk nekünk szülőknek, hogy a vadhajtásokat, kultúrált mederbe tereljük. Sokat játszom én is – és apa is – vele és azt érzem, hogy – azon túl, hogy izgalmas és örömteli időtöltés a szülőnek is -, nagyon, DE NAGYON sokat fejlődik tőle Martin is. Eliot pedig egy cukorfalat! Annyira hálás, ha beszélünk hozzá, ha foglalkozunk vele! Gagyorászik, mosolyog, rötyög, vagy épp csücsörögve koncentrál, hogy megfogja az egyik kezecskéjével a másikat. Gyönyörűen felkönyököl és tartja a fejét miután hasra tettük a babakocsiban és kukucskál ki a világba.

Az éjszakát pedig – hogy folytassam a hencegést :)- este 10 től reggel 6-7ig átalussza. Mintha csak tudná, hogy nekünk szülőknek ez kardinális. Pedig sokat aggódtam eleinte amiatt, hogy éjjel ne zavarják majd egymást (se minket), mert hogy egy szobában alszanak. A Unique fellépések pedig mindig komoly logisztikai kihívásokat jelentenek nekünk szülőknek, hiszen mindketten érintettek vagyunk egy koncert során, a két kis manóra pedig vigyázni kell. A mindennapos apró-cseprő frusztrálódásaim közepette pedig rájöttem egy aranyszabályra, ami – elvileg – mindig nyugvópontot kéne, hogy hozzon:

Nincs ideális, csak optimális.

Hiába oldódnék fel Martinkával való délutáni legóvár építésében órákra, merülnék el a Unique által felmerülő részfeladatokban, vagy épp Eliot apró, anyára és a világra nyiladozó szempárjában, tornáznék, olvasnék, vagy épp szájtátva bambulnék zavartalanul órákon át ? nem lehet. Az egyik időtöltés a másik rovására fog menni. Mindenre meghatározott időkeret van és kész. Ha az egyiket túllépem, kizárólag csak a másik rovására tehetem. Persze a legfontosabb jelen életszakaszomban a gyermekeim és az ő szeretgetésük és nevelgetésük.