Üvölt a baba a kocsiban? Ez elég megterhelő élmény az utazás minden résztvevője számára, ráadásul a biztonságos vezetést is zavarhatja. Cikkünkben tippeket adunk, hogy zökkenőmentesen teljen az utazásotok!

Valamelyik baba már akkor bealszik a kocsiban, amikor kikanyarodtok az utcátokból, más csöppségek viszont annyira nehezen tűrik az autózást, hogy a szülők hajlamosak inkább lemondani az utazásokról. Ahelyett, hogy ezt az utat választanátok, inkább járjátok körül alaposan a témát, és próbáljátok ki az alábbi tippeket, hátha valamelyik segítségével sikerül átlendíteni a kisbabát az autó-ellenességén.

Fontos megjegyezni, hogy életkortól is függ, mennyire sír a baba útközben: némely baba kiskorában nem szeret autózni, mert fizikailag távol érzi magát az anyukájától, és a szeparációs szorongását fejezi ki így. Ellenben a 10-18 hónap közöttiek általában azért nyűgösek, mert ilyenkor ér el náluk csúcspontot a mozgásfejlődés, és szinte fizikai kín nekik egy helyben, bekötve ülni hosszú időn keresztül. Ki akarna leszíjazva üldögélni önfeledt szabad trappolás vagy kismotorozás helyett?

Ami minden esetben tiltólistás, bármennyire is ordít a csecsemő: menet közben ne vedd ki az autósülésből, és te is legyél mindig bekötve! Ha pedig te vezetsz, akkor ne engedj a kísértésnek, hogy minduntalan hátra fordulj hozzá megnyugtatni – ezt csak a piros lámpáknál tedd, addig igyekezz a vezetésre koncentrálni.

Ha a babád rendszeresen sír autózás közben, akkor próbáld ki az alábbi tippjeinket:

Bizonyosodj meg arról, hogy babád egészséges

Először is, zárjuk ki az esetlegesen háttérben lévő egészségügyi panaszokat! Ha az autósülésben való sírás új dolog, és gyermeked otthon is nyűgös, akkor lehet, hogy valamilyen betegsége van. Ez esetben érdemes kikérni a gyerekorvos véleményét.

Figyeld meg, nem melegszik-e túl vagy izzad bele az ülésbe

Hogy mi a baba számára a legkomfortosabb öltözék – nos, ezt alapjáraton is idő, mire kitapasztalja az ember, hát még ha autózásról van szó. Ha hidegben indultok útnak, legyen rajta kevesebb réteg, mint ha a szabad levegőn sétálnátok. (A vastag pufi overállokat és kabátokat eleve nem ajánlják autósülésbe, ugyanis rosszabbul fognak tőle a biztonsági pántok.) Ha a babád izzadásra hajlamos, bizony egy rövidebb út alatt is beizzadhat a kis háta és a feje. Ez ellen a legjobb megoldás egy olyan extra nyári üléshuzat, mi jobban elvezeti az izzadtságot, és gyorsabban szárad, vagy eleve olyan autósülést választani, ahol a tervezésnél kiemelten figyelnek a légáteresztésre és szellőzésre.

Teli pocak – de ne túl teli pocak

Lehet, hogy azért sír a baba az autóban, mert megéhezett az út során. Ezért gondoskodj róla, hogy indulás előtt vagy út közben, egy pihenő alatt kapjon enni, teli pocakkal hátha nyugodtabban elnézelődik. Egy jó szopizás vagy cumisüvegezés anya ölében eleve megnyugtatólag tud hatni a csecsemőkre. Viszont főleg refluxos kicsiknél nem jó, ha a túlságosan teli pocakot még a biztonsági öv is nyomja.

Biztos, hogy a méretének megfelelő autósülést használtok?

Az is előfordulhat, hogy azért sír a baba az autóban mert már kinőtte a jelenlegi autósülést, és nem érzi komfortosan benne magát. Leggyakrabban ez az első hónapokban használt hordozóknál szokott előfordulni, hogy az apróságnak egyszer csak túl szűkös az ülés, amiben még szinte elveszett pár hónapja. Ilyenkor érdemes alaposan átnézni a kínálatot, mert ez egy relatíve nagyobb beruházás, ami a mindennapi kényelmeteket és főleg biztonságotokat fogja szolgálni. Ajánlott olyan autósülést választani, ami a német ADAC-teszten is jól szerepelt, erről a tesztről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Ha bizonytalan vagy, szakértőink ingyenes gyerekülés-tanácsadással várnak az üzleteinkben.

Gyakorolj rövid utazásokkal, amikor kisbabád jó hangulatban van

Segít, ha valaki ott ül mellette, és szórakoztatja. Néhány pozitív tapasztalat segíthet egy új minta kialakításában és a következő utazások alkalmával talán már nem sír a baba az autóban. 

Vidd be az autósülést otthonodba, tedd bele gyermeked, és játssz vele

Rögtön barátságosabb lesz a dolog otthon, lehet, hogy így boldogabban fog ülni benne az autóban is. A kedvenc plüssállatai is beülhetnek egy körre, és ő maga is szabadon mászhat-gyakorlatozhat rajta. Guggolj vagy ülj vele szembe, legyen az arcotok egy magasságban, és vidáman énekelj-mondókázz neki. 

Legyenek csak autózáshoz használt játékok

Várják a bébit az autóban olyan játékok, amikkel máskor nem játszhat, így remélhetőleg kapva kap majd az alkalmon, hogy matasson velük. A nálunk megtalálható utazós játékokat fel is lógathatod, puha, biztonságos kialakításuk pedig egy hirtelen megállás során sem okoz sérüléseket. Rendszeresíthetsz egy tárolót is az autóba – akár egy sima dobozt használtok, akár a kifejezetten erre tervezett, zsebes tárolót, pakold tele a külön erre a célra fenntartott játékokkal. Ha ezek a játékok elég érdekesek, akkor remélhetőleg lekötik kisbabád figyelmét. 

Zenére fel!

Néhány gyerkőc szereti az altatókat vagy a kicsiknek készült dalokat. De az is lehet, hogy itt az ideje megismertetni a “felnőtt” számokkal, azaz a ti kedvenceitekkel. Kísérletezz különböző típusú zenékkel az autóban, hátha valamelyik elszórakoztatja. Sok gyermek pedig a legjobban azt szereti, ha anya vagy apa énekel neki. Ha van közös dalotok, akkor az is jó szolgálatot tehet most. És igen, lehet hogy pár tucatszor el kell énekelnetek neki…

Próbálj ki egy fogzáskönnyítőt

Ha a babádnál van valami, amit szívogathat vagy rágcsálhat, akkor boldogabban nézelődik majd. A tasakos gyümölcspüréket a szakemberek nem ajánlják, mert a hosszas szopogatásuk roncsolja a fogacskákat. Ehelyett válassz inkább egy kifejezetten babafogakra tervezett rágókát, amit jó érzés matatni és csócsálni is.

Tegyél napellenzőt az ablakra

A napellenző segíthet, ha arra gyanakszol, hogy a kisbabád arcába sütő nap lehet a probléma. Használd az ablakra ragaszthatókat, és kerüld a kemény fajtákat, melyek leeshetnek egy hirtelen megállásnál.

Engedj be egy kis levegőt

A friss levegő és a lágy szellő nyugtató lehet számára, de a te sírástól megcincált ideigeidnek is jól fog esni.

Időzítsd alvásidőre az utazást

Ha már van egy relatíve kiszámítható napirendetek, akkor az utazásokat is érdemes ahhoz igazítani. Így a baba is remélhetőleg könnyebben elalszik, ha tudja, hogy most ez a napirendi pont jön, ti pedig megússzátok az autózás alatti keserveskedés egy részét. 

Várd ki türelemmel, hogy elmúljon ez az időszak

Ha pedig neadjisten egyik trükk sem válik be, akkor nincs más hátra, mint türelmesen kivárni, amíg a gyermekünk eléri azt a kort és idegrendszeri fejlettséget, hogy készen álljon egy hosszabb autóútra. A jó hír az, hogy egy idő után könnyebb lekötni a korának megfelelő játékokkal, és amikor már kialakulóban van az időérzéke, az úti célon rá váró kalandok is elég kecsegtetőek lehetnek a számára, hogy türelmesebben viselje az utakat és elmúlik az az  időszak, amikor sír a baba az autóban.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged a megfelelő gyerekülés kiválasztása kapcsán, foglalj hozzánk időpontot. Több, mint 10 évnyi tapasztalattal folyamatos figyelemmel kísérve az újdonságokat várunk téged üzleteinkben vagy webshopunkban.

Kitartást és örömteli autóutakat kívánunk!