Tudatos anyukának vallom magam, már ami az elveimet és azok betartását illeti, hiszen tudatosan írom felül őket, és módosítok, amikor rájövök, hogy a megtapasztalás nélküli elvek mit sem érnek addig, amíg nincs mögöttük pro és kontra élmény.

Éppen ilyen tudatos anyuka voltam akkor is, amikor elhatároztam, hogy én bizony megosztom a barátaimmal, ismerőseimmel boldogságcsomagunk minden édes, vicces mozdulatát. Előre elárulom, nem bántam meg ? eddig. Ehhez viszont az kellett, hogy néhány szabályt tudatosan betartsak, amelyekkel megóvhatom Polli személyiségi jogait, csökkenthetem a visszaélések esélyét és majd 15 év után sem fog sírva kifakadni a kislányom: ?Anya, hogy tehettél ilyet velem?!?

Posztolj vagy ne posztolj, ez itt a kérdés!

Két féle szülő létezik: aki szereti kiposztolni gyermeke fotóit, videóit a facebook oldala üzenő falára, és aki nem. Aztán ha már posztol, akkor megint két féle anyatípus van: aki minden nap megörvendezteti az ismerőseit egy-egy újabb fotóval, és van, aki csak időnként, jeles alkalmakkor mutatja meg gyermekét a nagyvilágnak e formában. Tisztán látszik, hogy ahány szülő, annyi féle lehetőség lehet, egy biztos: azt mindenki tisztán el tudja dönteni, hogy ő melyik kategóriába tartozik, és az ismerőseinek, barátainak nincs mese, ezt el kell fogadni.

Én szeretek helyes fotókat kitenni az üzenő falamra a kislányomról, mivel sok ismerősömmel nem tudok találkozni nap mint nap, viszont igény van arra, hogy láthassanak bennünket, de ez sok ismerősnek zavaró lehet, így nemrég írtam egy megjegyzést egy fotóhoz, hogy jól tudom, néhány ?barát? már biztos letiltott, mert nem volt kíváncsi Polli fejlődésmenetére, de nem bánom! Akik maradtak, azok lelkesen kommentálnak, és valóban érdeklődéssel fordulnak felénk. Természetesen vannak anyuka ismerőseim, akik nagy ritkán posztolnak képet a gyerkőcről, tudom, hogy ilyenkor viszont nagy a nyomás kívülről, hogy miért nem láthatjuk őket. Én úgy gondolom, hogy csinálja mindenki úgy, ahogy neki jólesik.

Van az mennyiség, ami már tényleg túl sok?

Nehéz megtalálni az egyensúlyt a ?kellően izgalomba tartott? szint és a ?már túl sok információ? szint között, ha gyerekfotó (vagy bármi más) posztolásáról van szó. Nincs általános szabály, de egy biztos: nem feltétlenül jó, ha az aznap telefonnal összekattogtatott képeket ? legyen az jó vagy éppen rossz minőségű, elmosódott, fejre állított, vagy benyúlt ? minden este akkurátusan feltöltjük a facebook oldalunkra, mert igaz az a mondás, hogy jóból is megárt a sok. Én nagyon kedvelem a képszerkesztő programokat, melyekkel egy képre akár 5-6 kisebb fotót is össze tudunk montírozni. Így csak egy képet posztolunk de azon már elfér pár jópofa vagy aranyos elkapott pillanat.

Meztelen fotót még véletlenül sem!

Nem lehet ebben a témában elég óvatos az ember. Én lehet, hogy túl óvatos vagyok, mert még egy pucér váll sem fér bele nálam abba a szigorú szűrőbe, melyet akkor használok, ha Polliról készült képeket bárkivel is megosszam. Egy kedves ismerősömmel beszélgettem épp erről a témáról, amikor megmutatta egy ismerőse facebook profilját (amit egyébként én is megnyithattam volna, mert úgy volt beállítva, hogy bárki láthassa?), és azon olyan albumok szerepeltek, melyben a kisgyereke teljesen pucéran szerepelt, fürdés, pelenkázás közben is. Ha ilyet látok, mindig elképedek. Ez a legalapvetőbb, legelemibb elővigyázatosság, ha a gyermekünkről van szó, hiszen ezekkel a fotókkal bárki visszaélhet. Lehet, hogy aranyos, amikor egy hazai celeb kislánya éppen a strandon kezd el önállóan járni, és boldogan tette fel a nyilvános profiljára az anyuka, csak éppen a kislány teljesen pucér volt?

 Biztonság mindenek felett

Bevallom, amikor megszületett a kislányunk, én erősen megnyirbáltam a facebookon fellelhető és bejelölt ismerőseimet, hiszen eldöntöttem, hogy ez lesz az a színtér, ahol barátaimmal megosztom családunk fotóit, és nem akartam, hogy olyan távoli ismerősök is láthassanak minket, akikkel már nem fogom tartani a kapcsolatot. Természetesen ehhez az is feltétlenül kellett, hogy a saját facebook profilomat úgy állítsam be, hogy csak a barátaim láthassák az oldalamon megjelenő képeket, idegenek nem.

Biztos mindenkinek vannak olyan távoli, szegről-végről ismert ismerősei, akikről igazán semmit sem tud, de udvariasságból visszaigazolták az ismeretséget. Nos, tudjuk, hogy kicsi a világ, és sajnos a facebookon posztolt fotók lazán lementhetőek, soha nem tudhatjuk, hogy kinek ki az ismerőse, és esetleg eljuthatnak olyan emberekhez a fotóink is, akikhez végképp nem szeretnénk. Nem utolsó sorban pedig mindig ügyelni kell arra, hogy a fotón ne lehessen beazonosítani a lakást, vagy az értékeket, ne látszódjanak bizalmas üzenetek, véletlenül ott hagyott dolgok a fotón. Én még arra is megpróbálok odafigyelni, hogy ne a legnagyobb rendetlenég közepén fotózzak, kivéve ha éppen ez a cél!

Gyermekeink jogaik

Vannak, hogyne lennének, és azért vagyunk mi az okos felnőttek, hogy ezt tiszteletben tartsuk. Épp a hetekben olvastam ebben a témában számos tanulmányt, ahol felhívják a szülők figyelmét arra, hogy hogyan tartsák tiszteletben gyermekeik személyiségi jogait a közösségi médiában. Különösen kiemelt fontosságú, hogy posztolás előtt gondoljuk végig: mi örülnénk ha rólunk valahol ilyen jellegű fotó jelenne meg? Lesz-e bármilyen negatív hatással a későbbiekben gyermekünkre (hiszen nem tudhatjuk, hogy ha éppen miniszterelnök lesz, akkor milyen fotót bányásznak elő róla)? Nem hozzuk-e megalázó helyzetbe, ha közöljük róla azt a bizonyos fotót? Nem szerepel-e rajta sértő, bántó, durva módon? Nem is olyan egyszerű, ugye? Meggondolandó egy bilizős, wc-n ücsörgős fotó, egy átpelenkázósról nem is beszélve.

Olyan képet már posztoltam, amin Polli éppen lelkesen eszi a spagettit és még a füle hegye is paradicsomszószban úszik, ez talán később is vállalható kép lesz, vagy ha nem, akkor itt megígérem neki ünnepélyesen, hogy majd ő is posztolhat rólam egy ilyen fotót!

Ezt a posztot Dobos Andrea írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel:)