Még mielőtt akár gondolatban is megfogant volna Polli, már kaptam egy igazán szívből jövő jó tanácsot, melyet azóta sem győzök megköszönni annak a kedves barátomnak, akitől kaptam.
Nos, a tanács így szólt: ha lesz közös gyereketek a pároddal, mindenképp legyen neki is minimum egy feladata a gyerek körül! Mivel láttam, hogy a barátom kis családját milyen harmonikus családdá és szoros szövetséggé kovácsolta az, hogy az apának is fontos feladatok jutottak a gyerek nevelésében, így elhatároztam, hogy bizony ezt a tanácsot megfogadom.
A fürdetés Apa feladata lesz
Így történt, hogy már babával a pocakban fejben eldöntöttem a leosztást, nincs apelláta, apa fog fürdetni. Jó kis feladat, ha jobban belegondolunk, csupa móka és kacagás, még én teszek szívességet, hogy a gyerekkel való leglazább foglalatosság az övé! Na és arról ne feledkezzünk meg, hogy attól még hogy férfi, nem fogadok el holmi mondvacsinált okból, hányingerrel küszködő hangon elrebegett könyörgést arról, hogy nem bírja a kedves apuka a pelenka szagát, és éppen most reggelizett, vagy készült reggelizni, és most neki egész napra elmegy a kedve minden ételtől.
Nem, kérem! Korunk apukái már fényévekre vannak a mi apukáinktól, akik azt sem tudták, hogyan kell bepelenkázni a csemetét (na jó, akkor még vastagon textilpelenka volt), és a gyerek körüli teendők csak és kizárólag az anya hatáskörébe tartoztak, mert. Mert régen az úgy volt szokás, csak hát régen az anya otthon volt, apuka kereste meg a család fenntartására való pénzt. Ma már bizony ez nem így van (vagy legalábbis az esetek túlnyomó többségében), sőt ismerek olyan családokat, ahol az édesapa maradt otthon a babával, mert az anyuka sokkal jobban keresett, és szükség volt a nagyobb keresetre (ez is megér egy misét, de majd talán később kivesézzük!).
A gyerek kettőnké
Tehát pocakosan, és nagyon öntudatosan eldöntöttem, hogy ez a gyerek bizony a kettőnké, így mind a ketten – ha nem is fele-fele alapon, de – aktívan részt veszünk Polli nevelésben, legyen szó bármilyen teendőről. Azaz nincs tabufeladat, és nincs „éneztnemtudom”, „teúgyisjobbancsinálod” és „látodtégedakaragyerek” hárítás sem. Már csak azért sem, mert bár mindig megkapom, hogy én most azért kapom a ?fizetésem? mert az a munkám, hogy itthon neveljem a gyerekemet (hah!), bizony van mellette suli, munka meg minden más.
Mint tudjuk, a női akarat minden falat és akadályt képes lebontani, de egy édes kisbaba meg aztán végképp minden korábbi elvet és ellenérzést egy pillanat alatt elsöpör, így mindenki legnagyobb elégedettségére nálunk a fürdés kizárólagosan a párom feladata, olyannyira, ha időnként nekem kell Pollit fürdetni, akkor heves tiltakozás és elégedetlenség kíséri minden mozdulatomat, mert apa nem így szokta. Nem tudom, hogy apa hogyan szokta, mert amikor vidáman pancsolnak a fürdőszobában, akkor én megpróbálok rendet rakni, előkészülni a lefekvéshez, a vacsora utáni romokat eltakarítani, hogy mindezt ne késő este kelljen megcsinálni.
Szinte mindenből kiveszi a részét az Apuka
Nálunk a pelenkázás sem tabu, bár léptem már be a lakásba úgy, hogy átható kakis pelenka szag volt, azzal a megjegyzéssel, hogy éppen most kakilt be, de jó, hogy megjöttél, most már átveszed ugye? Aztán az öltöztetés. Kezdetben kikészítettem, hogy mit adjon rá a párom otthon és mit ha kiviszi, aztán rájöttem, hogy kifejezetten vicces, ha hagyom, hogy ő válasszon szettet, és találja ki, hogy vajon mibe kell levinni sétálni. Láttam már fordítva feladott sapkát, felsőt („ne szórakozz, a minta mindig hátul van, a címke mindig elől van” felhorkanással), szemet kiégető színkombinációkat, téli-nyári szettek keveredését és pizsamát is napközben. De a lányunk túlélte!
Nagyon jól és flottul megy az etetés is, igaz most már egy másfél évessel könnyű, de anno a tápszert is ügyesen kikeverte Polli apukája, persze nekem előtte gondosan fel kellett írni, hogy mikor hány ml az adag. Ma már inkább az okoz gondot, hogy elég Pollinak a szekrény édességes részére mutatni és mondani, hogy csoki, apukája ad neki, vagy éppen kimarad a tízórai, mert „nem kért enni”, ezt is túlélte! Természetesen vannak közös séták is, és a mindennapi bevásárlást is inkább a párom végzi, mert egy ekkora gyerekkel már nem olyan jó móka. Egyszóval a főzésen kívül mindenben a segítségemre van. Szerencsés vagyok?
Vannak barátnőim, ahol mások a körülmények, de megoldják
Ha a környezetemben lévő gyerekes családokra gondolok, rájövök, hogy én egészen kivételezett helyzetben vagyok, hiszen a párom tényleg mindenben segít, és ezt örömmel teszi, mert egyrészt megteheti másrészt imád a lányával lenni. Vannak olyan anyuka ismerőseim, akik bizony egy szál maguk vannak, mert a párjuk külföldön dolgozik, és egy vagy két gyereket kell nap mint nap rendezniük. Óriási kihívás, működik is, de az anyuka az, aki hullafáradtan rogy az ágyba minden este.
Aztán van olyan barátnőm, akinek a párja otthonról dolgozik, ha kell sétál a gyerekkel, boltba megy, vagy megfőz, egyszóval mindent fel tudnak osztani maguk között. Van olyan barátnőm, akik mindketten dolgoznak és muszáj az apukának is aktívan részt venni a gyerek nevelésében, hiszen az anyuka is dolgozik, és bizony nem olyan evidens, mint mondjuk nálunk, hogy az anyuka kel fel éjjel a gyerekhez.
De általánosságban elmondhatom, tapasztalataim alapján a mai édesapák, ha tehetik, igenis szeretik kivenni a részüket a gyerek körüli teendőkből, már a baba születésétől kezdve. Bár a mai 30-as korosztály még az erősen a patriarchális családi modellben nőtt fel, ma már nem szégyen az apukáknak babakocsit tolni, játszótérre járni és pelenkát cserélni. Nincs is ennél szívmelengetőbb látvány:)