Mamas and Papas blog
Babakocsi

Airo babakocsi, Yoyo2 vagy Eezy S2? Melyiket válasszam?

Apró kocsik bárbaja

Egy egészen izgalmas kihívás elé állítottuk legkisebb babakocsijainkat, ugyanis most nagyító alatt fogjuk megvizsgálni a hasonlóságokat és a különbségeket, hogy ezzel is segítsük a választást. A babakocsi választás talán a legnehezebb elénk gördülő akadály, amellyel meg kell birkózni, már ami a babakelengye listát illeti. Azt viszont mindenféleképpen meg kell említeni, hogy mivel már az első babakocsi vásárlásán túl vagyunk, így a második már kisebb falat lesz, ugyanis nagyjából mindenkinél kialakult, melyek azok a sajátosságok, amelyekkel szeretnék, ha rendelkezne a babakocsi és melyek azok, amelyek kevésbé fontosak. Ez természetesen egyénenként változik, de talán pont ezért szerencsés, hogy ilyen széles a babakocsi kínálat. Ez persze eleinte inkább csak púpnak tűnik az ember hátán, de ha közelebbről megvizsgáljuk a kocsik sokszínűségét végül rájövünk, hogy ez is a mi szolgálatunkra van.

Ebben a bejegyzésben három különböző márka három, első ránézésre nagyon hasonló, de igencsak különböző kocsiját fogjuk közelebbről szemügyre venni. Az első a Babyzen Yoyo2, a második a Mamas & Papas Airo a harmadik pedig a Cybex Eezy S2 típusa.

Babyzen Yoyo2 babakocsi

Kezdjük is a Yoyo2-vel, jelenleg talán ez a kocsi örvend a legnagyobb népszerűségnek, bár meg kell említeni, hogy ez is tekint vissza a leghosszabb múltra. Idén érkezett meg a legújabb típusa a Yoyo2 és váltotta le elődjét a Yoyo+-t. Szerencsére a fejlesztők gondoltak mindenkire és a régi típus minden eleme kompatibilis az újjal, így azoknak sincs félnivalójuk, akik régi kocsijukat szeretnék kicsit felturbózni új kiegészítőkkel.

Eddig nem akadt párja a Yoyo2-nek ugyanis ez volt az egyetlen igazán kicsire és ami a legfontosabb az utazás szerelmeseinek, hogy cabin méretre csukható babakocsi. Igazán praktikus, ha arra gondolunk, hogy egy repülés alkalmával nem kell azzal bajlódnunk, hogy feladjuk a babakocsinkat poggyászként, hanem könnyedén a beszállás elött, akár fél kézzel is összehajthatjuk és a felvihetjük a repülőre. A kocsi kinyitása is legalább olyan egyszerű, mint összecsukása, ugyanis egy gomb megnyomásával szintén akár fél kézzel kinyithatjuk azt. Ülése háttámláját félig döntött pozícióba tudjuk lehajtani, ez tökéletes lehet egy hosszú séta utáni elszenderedésre.

Ami nagyon csábító a Yoyo2 sportülésben, hogy rengeteg színben érhető el, amit könnyedén lehet cserélni a vázon, így ha esetleg meguntuk az adott színt vagy elhasználódott, nem kell azon izgulni, honnan és mennyi idő alatt tudjuk beszerezni az újat. A sportülés leszerelésével, lehetőségünk adódik, hogy autósülést vagy akár mózeskosarat is helyezzünk a vázra, ráadásul mózeskosárból két féle típusból is választhatunk. Rendelkezésünkre áll egy kemény hagyományosnak mondható, valamint egy puha falú mózeskosár is, utóbbinak nagy előnye, hogy ezzel együtt is össze is lehet csukni.

Kiegészítőit tekintve elég széles a paletta, ugyanis a hagyományos napernyő, pohártartó, adapter, rovarháló és esővédő sora mellett, megtalálható a testvérfellépő, hátizsákként használható hordozó táska vagy akár a könnyedén felszerelhető és állítható lábtartó is, hogy gyermekünk igazán komfortosan érezhesse magát. Érdemes még megemlíteni, hogy bár igazán kicsi és könnyű a babakocsi, ugyanis mindössze 6,2 kg, mégis 22 kg-os súlyig lehet terhelni.

Mamas & Papas Airo babakocsi

Második kocsink ahogy már említettük is a Mamas & Papas márkától az Airo, ami jelenleg a legújabb a palettán és ami felvenni hivatott a versenyt a Yoyo2-vel, ugyanis összecsukott állapotában hozza Yoyo2 cabin kompatibilis méreteit. Szintén 22 kg-ig terhelhető, ami akár egy 4 éves gyereknek is megfelelhet, valamint súlya is igazán baráti ugyanis 7,6 kg. Ez persze valamivel több mint a Yoyo2 de itt érdemes megjegyezni, hogy van pár alap kiegészítője, ami a Yoyo2 esetében hiányzik. Ilyen például a gyerkőc előtt elhelyezett kapaszkodó, a már alapból beépített lábtartó vagy a vízszintesig dönthető ülőfelület is. Az Airo esetében nem kell külön esővédőt vásárolnunk, ugyanis ez is jár a kocsihoz, azonban, ha rovarhálóra is szükségünk lenne könnyűszerrel megtalálhatjuk azt a megvásárolható kiegészítők között. Fontos megemlíteni még, hogy szintén tehető autósülés és puha mózeskosár is a vázra, így akár újszülött kortól is használhatjuk ezt az igazán kompakt és kicsire csukható babakocsit.

Öt különböző színből tudunk választani, a klasszikus fekete és szürke mellett helyett kapott egy nagyon kellemes csajos árnyalat is, ami, a grapefruit névre hallgat, valamint egy igazán megnyugtató menta szín is, de persze a legizgalmasabb mellett ne menjünk el szó nélkül, ugyanis a kihagyhatatlan rosegold váz fekete textillel sem hiányozhat a repertoárból.

Alapfelszereltségként kapunk a babakocsi vázához egy vállpántot, amellyel könnyedén tudjuk hordozni a már összecsukott vázat, de akár egy kis változtatással hátizsákként is felvehetjük azt.

Cybex Eezy S 2 babakocsi

Végül de nem utolsó sorban a Cybex Eezy S 2 babakocsiját vesszük górcső alá. Méreteit tekintve talán ez a típus a legnagyobb összecsukva a három közül, de még ez is egy rendkívül kicsi és praktikus darab. Szintén 22 kg-ig lehet terhelni míg összsúlya 7,3 kg. Az Airohoz hasonlóan itt is megtalálható a gyermek előtti kapaszkodó, a beépített lábrész, valamint a teljesen vízszintesre fektethető ülőfelület.

Ennél a típusnál esővédő és rovarháló külön vásárolható, illetve a kiegészítők sorában szintén találunk egy adaptert, amellyel autósülést, valamint mózeskosarat is tehetünk a vázra. Mózeskosár tekintetében szintén választhatunk egy hagyományos kemény vagy akár egy puha falú között is. Talán a legérdekesebb és legkülönlegesebb tulajdonsága ennek a kocsinak, hogy kétféle kerékméret közül választhatunk, van egy hagyományosnak mondható kisebb városi kerék, de kérhetjük a kocsit egy nagyobb terepre alkalmasabb jellegű futóművel is. Színek tekintetében megint nem szűkölködünk, ugyanis hat árnyalat áll rendelkezésünkre. Összecsukása és kinyitása szintén egy kezes, ahogy a Yoyo2 és az Airo esetében is, így könnyedén vehetjük az akadályokat akár egy gyerkőccel a kezünkben is.

    Összességében mindhárom kocsi igazán praktikus, kicsire és könnyen összecsukható darab, azonban tulajdonságaiban igazán sokszínűek, variálhatósságukat, színüket vagy kezelhetőségüket tekintve. Szívesen ajánljuk kalandvágyó, sokat utazó szülőknek vagy éppen azoknak, akik csak a pörgős hétköznapokban szeretnének egy segítő társra lelni ezen babakocsik személyében.

    Reméljük sikerült egy kis útbaigazítást adnunk a babakocsik rengetegében, ha azonban még bizonytalanok lennétek vagy szeretnétek személyesen is kipróbálni ezeket a csoda járgányokat, várunk szeretettel mindkét üzletünkben, ahol szakértői segítség áll rendelkezésetekre!

    Ajánlott bejegyzések

    Stokke Xplory vagy Stokke Trailz babakocsi? Mi a különbség?

    Kató Linda
    2018.06.29.

    Készítsd fel a babakocsit a hideg hónapokra!

    Kató Linda
    2020.11.06.

    Ismerd meg a legújabb M&P babakocsit, az Airo-t!

    Kató Linda
    2021.06.05.
    Exit mobile version