A hozzátáplálás egy fontos mérföldkő a baba életében. Mit érdemes szem előtt tartani, hogy egy közös kaland váljon belőle, ne pedig frusztrációk sorozata? A hozzátáplálás nem egyszerű műfaj, de annál csodásabb érzés segíteni a babádnak, hogy felfedezze az ízek birodalmát!

A hozzátáplálás egyik lényeges alapelve a fokozatosság. Fontos, hogy az újdonságok bevezetésének mindig a gyermek korához és fejlettségi szintjéhez kell igazodnia. Ez a folyamat nem egy versenyfutás, ami kifejezetten előnyös abból a szempontból, hogy így az anyukáknak bőven van idejük a szükséges eszközök beszerzésére.  Az első hónapokban még kizárólag anyatejjel, illetve tápszerrel táplált babáknak az etetése ugyanis a változatosabb étrend bevezetésével együtt egyre több eszközt is igényel.

A hozzátáplálás kezdetei

A hozzátáplálás első lépéseit a védőnőddel konzultálva érdemes megkezdeni. Egészséges tápszeres babáknál az 5., anyatejes babáknál a 6. hónapot szokták javasolni. A lényeg az első hetekben-hónapokban a fokozatosság és a türelem. Legelső lépésként egy alma 1-2 teáskanál frissen facsart levével szokás próbálkozni – ha nagyon savanyúnak találja a csimota, akkor előtte kicsit megpárolva. Fontos a türelem, és hogy figyeld a babád jelzéseit: ha nem áll még készen rá, akkor pihentesd a témát pár napot. Ezt követően minden egyes új alapanyag bevezetése után várj 3-5 napot, mielőtt bevezeted a következőt, így kiszűrheted az esetleges allergiás reakciókat. Az első alkalommal mindig csak pár kiskanállal kapjon az új alapanyagból a baba, és majd másnap jöhet a nagyobb adag. Először csak egy étkezésnél érdemes próbálkozni, majd egy-két hét elteltével még egynél, és így tovább. 

Segítség, mindenki mást mond!

Ha az ember belemerül a hozzátáplálás szakirodalmába, és minél több ajánlást meg babaszakácskönyvet olvas el, annál jobban elveszik az egymásnak ellentmondó információk között. Céklát elsők között / a nitráttartalma miatt csak 10 hónaposan; epret simán / csakis 1 éves kora után; tojást 7 hónapos kortól / tojásfehérjét minél később; a rizsnyák minden mennyiségben / rizst minél kevesebbet; a darabosat az elején vegyítsd a pürével / ha vegyíted, tuti a fulladás; és ez csak pár kiragadott példa a sok közül. 

Mielőtt az ember végképp megtébolyodna, azt javasoljuk, támaszkodj egy megbízhatónak tűnő, a WHO ajánlásait szem előtt tartó forrásra, és következetesen aszerint folytasd a hozzátáplálást. Jó esetben a védőnőd is tisztában van a legújabb nemzetközi ajánlásokkal (ezek is változnak időről időre).

Ami fixen tiltólistás az első évben, az a méz, a nyers hús és hal, a só, a cukor és a tej. A gyakori allergének (földimogyoró, tojásfehérje, glutén, tejtermékek) bevezetéséről pedig konzultálj a védőnőddel – a legújabb ajánlások szerint ezeket is érdemes szép óvatosan bevezetni a baba első születésnapja előtt, ha egészséges, és nincs a családi anamnézisben ilyen allergia. Amúgy pedig érdemes úgy felfogni, hogy ezek az ajánlások és havi lebontású hozzátáplálás-listák inkább csak előirányzatok, amik azt érzékeltetik, hogy a kisbabák emésztőrendszere mire áll készen, tehát hogy ne bombázzuk csülkös pacallal és wasabis csipsszel.

Püré vagy BLW?

Ha foglalkoztat a hozzátáplálás témája, te is biztos találkoztál már a BLW kifejezéssel. A napjainkban népszerűvé váló BLW (baby-led weaning) igény szerinti hozzátáplálást jelent, ahol a szülő kihagyja a pürézés periódusát, és egyből darabos, szilárd táplálékokat kínál fel a babának. Lehetőség szerint a baba ugyanazt eszi, mint a többi családtag (eltérő fűszerezéssel), hogy még inkább bevonódjon a közös étkezésekbe. Ehhez az szükséges, hogy a család is egészséges, baba-kompatibilis ételeket fogyasszon. Így a bébi elég hamar önállóságra tud jutni étkezés terén, és kevésbé fordul elő túletetés, mint ha püréztetés közben nem vesszük észre a gyermek teltségérzetre utaló jelzéseit. A kisbabáknak adható méretű és állagú ételeknek mára magyarul is nagy szakirodalmuk van, ennek, valamint a helyes technikának mindenképp ajánlott utána járni, ha emellett a módszer mellett döntesz. De persze az is teljesen rendben van, ha inkább a hagyományos pürézés mellett teszed le a voksod. Egy kis kreativitással a pürék világa sem unalmas! Itt csak arra kell figyelni, hogy – egészséges baba esetén – 9-10 hónapos koráig már ismerkedjen meg a darabos ételekkel is, mert ekkor a legoptimálisabb a rágási technika kialakítása. Amúgy meg simán lehet, hogy a végén a baba dönti el, melyik módszer is tetszik neki jobban! Ebben a cikkünkben mi is írtunk erről a jelenségről.

Az ideális etetőszék

Az első gyereke előtt az ember nem is gondolná, mennyi mindenre kell gondolni az ideális etetőszék kiválasztásakor. Az alap, hogy legyen biztonságos és ergonómiailag is megfelelő, de sokszor csak menetközben derül ki igazán, hogy mennyire is fontos a könnyű tisztíthatóság vagy a multifunkció, hogy a gyerkőcöt sokáig el tudja kísérni. Na és persze az sem mindegy, hogy mennyi helyet foglal, és a családi ebédlőasztal mellé lehet-e benne ültetni a babát. Juice etetőszékünk nem csak dizájnos és könnyen takarítható, de egyszerűen gyerekszékké alakítható, ha már nagyobb a csemetéd – így még tovább ki tudod használni. A praktikus méretű Baby Bug 3az1-ben székünk is kiváló példája annak, hogy egy jó etetőszék nem csak etetéskor használható: 3-12 hónapos kora között földre tehető aktívszékként is funkcionál, amit aztán a székre rögzítve avanzsálhatsz át etetőszékké. Snax székünk 6 magassági fokozatba beállítható, így bármely étkezőasztallal kompatibilis. Az ülés és a levehető tálca is 3 fokozatba állítható, így a még bizonytalanul ülő babák is kényelmesen megismerkedhetnek az új ízekkel. Az ikonikus Stokke Tripp Trapp a skandináv tervezés remeke, amely állíthatóságával és terhelhetőségével egészen felnőttkoráig elkísérheti gyermekedet, a megfelelő tartást elősegítve. Az újszülött kortól használható, ergonomikus kialakítású Stokke Steps székben a gyerek kényelmesen – és akár önállóan – helyet foglalhat, és élvezheti a családi együttléteket – az ebédlőasztalnál, és azon túl. A megfelelő etetőszék kiválasztásáról ebben a cikkünkben olvashatsz részletesebben.

Ízek, tápanyagok 

A pürék és az egyszerűbb falatok a mi felnőtt ízlelőbimbóinknak sokszor unalmasnak hatnak, de egy baba számára így is sok izgalmat tartogathatnak. Gyűjts inspirációt és recepteket baba szakácskönyvekből, tematikus online oldalakról – egy csomó olyan receptet fogsz találni, amit az egész család szívesen fogyasztana! 

Érdemes kihasználni a – lehetőleg bio – idénygyümölcsök- és zöldségek szezonjait, hogy a kisbabád a frissen termett, zamatos változatukban ismerhesse meg őket. Gondolj csak rá, mennyivel illatosabb, ízesebb egy nyári paradicsom, mint a télen kapható társa! Ha tudsz, fagyassz le vagy tegyél el minél többet ezekből, hogy később is adhass belőle a babádnak. Ez akkor is hasznos, ha például az eperszezon idején a babád még túl pici, de ősszel-télen már megismertetnéd vele. Érdemes kis adagokban lefagyasztani a zöldség-gyümölcsöket és az általad készített finomságokat, mert kiolvasztva már nem sokáig tárolhatók. Ha a lefejt anyatej fagyasztásához használsz tárolóedénykéket, azok erre is tökéletesen alkalmasak!

Saját vagy bolti?

Egy ideális világban a babánk csakis frissen, házilag készített, bio finomságokat kapna. Nos, néha mi sem áll távolabb az ideális világtól, mint a valóság. Ha nincs időnk, kimerültek, vagy betegek vagyunk, esetleg elutazunk, akkor adja magát a bolti bébiétel. Ezek között is találni nagyon jó minőségű, bio változatokat. Ha viszont később szeretnénk a babát a házi kosztra szoktatni, akkor már most adjunk neki minél többet a saját főztünkből. Ha ugyanis a baba hozzászokik a bolti ételek mindig ugyanolyan ízéhez, akkor később kevésbé lesz nyitott a más típusú ízvilágokra. A legjobb áthidaló megoldást jelentheti, ha néha lefőzünk több adagot valamelyik kedvencéből, és lefagyasztjuk, így ilyenkor elég előkapni, és azt felmelegíteni.

A lefagyasztott vagy bolti bébiételt egyszerűen meg tudod melegíteni ezzel a kifejezetten erre (és tápszer- illetve anyatejmelegítésre) tervezett melegítővel, így nem kell a hagyományos módon, hosszasan várva, meleg vízfürdőben melegítened.

Nem eszik eleget a babám!

Az egyik iskola szerint kéthetente ki kell váltani egy-egy étkezést szilárd ételekkel. A másik szerint ez még csak a barátkozás, ismerkedés időszaka – az angolban van is erre egy mondás: “Food before one is just for fun.” Valahol itt is az arany középút jelentheti a megnyugtató megoldást: tényleg az a fontos, hogy a kisbabád megszeresse a különböző ízeket, textúrákat, mert ezzel alapozod meg az ételekhez való egészséges viszonyát. Emellett a te felelősséged abban rejlik, hogy naponta többször felkínáld neki a szilárd ételeket, hiszen például a vasbevitelt 6 hónapos kor után már a húsfogyasztás segíti. De ne hagyd magad nyomasztani, ha például a 9 hónapos babád nem eszik meg napi ötször teljes adag ételeket, ha mellette még kiadósan szopizik vagy tápszerezik. 

Bébiételek tárolása

Eleinte egyszerre keveset esznek a babák, ezért érdemes egy alkalommal többet főzni, és azt kis adagokban lefagyasztani. Ehhez be lehet szerezni néhány jól zárható, apró műanyag edényt, így a különböző főtt finomságok tárolása és későbbi felhasználása is meg van oldva.

Itatópohár babáknak

A szoptatást lassan elhagyó babák számára, szomjoltásra kezdetben kizárólag a vizet ajánlják, amihez remek választás lehet egy itatópohár.

Babaelőkék

Az első hónapokban célszerű puha textil előkéket használni, hiszen azok kényelmesek a babának. Felfogják a nedvességet, a tejet, és a fogak kibújásakor a bő nyálat is. A teljesen műanyagból készült előkék akkor jók, amikor a gyerek áttér a vegyes étrendre. Sőt, mivel ebben az időszakban a kisméretű előkék már nem védik eléggé a ruházatot, így a normál előkéket sokszor a pelerinszerű változatok váltják fel, amelyek a test felső részét takarják.

Maszatos baba = boldog baba

Hát igen, a maszatolás. Nem fogunk mismásolni: ez a műfaj bizony kőkemény maszatolással jár! Mégis azt javasoljuk, hagyd a kicsit megtapogatni, széttrancsírozni az ételt, hadd próbálkozzon saját maga a szájába juttatni valahogy – sokkal egészségesebb lesz a viszonya az ételhez, ha egyéb érzékszerveivel is megtapasztalja. Idővel majd leszokik róla, addig a szülők jussa a takarítás. A ruhácskái védelmében használj hosszú ujjú előkét, amiből nálunk hatalmas szín- és mintaválasztékot találsz. A járófelületet pedig a legegyszerűbb letakarni egy könnyen mosható padlóvédő szőnyeggel, így megúszod a napi többszöri felmosást.

Jó, ha már az elejétől kap egy saját étkészletet, amit egyrészt könnyen tud markolni, másrészt nem törékeny (ha esetleg a földön kötne ki), és könnyen tisztítható. Így nagyobb kedve lesz – titeket utánozva – egyedül enni.

Mire ügyelj

A szilárd étel lenyelése és a darabok megrágása nem jön egyből a babáknak. Ezt a tanulási folyamatot sokszor öklendezés kíséri. Hogy megtanuld ezt kezelni, az öklendezést megkülönböztetni a fulladástól, illetve vészhelyzetben higgadtan, felkészülten reagálni, készülj fel előre: nézz baba elsősegély videókat a neten, vagy látogass el egy gyermek elsősegély tanfolyamra. Ha felkészülten állsz hozzá, akkor te is stresszmentesebben fogod élvezni ezt a közös nagy kalandot az ízekkel.

A fulladás elkerülése végett darabos ételt csak már stabilan ülni tudó babának adj, és etetés közben ne legyen a felsőteste hátradöntve. És persze soha, semmilyen körülmények között ne hagyd magára az éppen evő gyermeket! 

Fontos továbbá a higiénia: az első időkben célszerű a babának külön, új vágódeszkát fenntartani, és az étkészletét egy kifejezetten bababarát, illat- és színezékmentes mosószerrel elmosni.

Csak bátran!

Úgy tűnhet az elején, hogy a hozzátáplálás sok szabállyal jár, de hidd el: hamar bele fogtok rázódni! A végére még egy-két apró praktika, amire nem is gondolna az ember a hozzátáplálás kapcsán:

  • Ha sokszor tud együtt enni a család, az a bébinek is hatalmas inspiráció: egyrészt ellesi anyutól-aputól a technikát, másrészt az ételhez, együtt evéshez való viszonyt is így tanulja meg.
  • Tudjuk, könnyű ezt mondani, de fontos, hogy ne stresszelj. A baba is fesztelenebbül eszik, ha látja, hogy nem vagy befeszülve. Erre sokkal kiélezettebbek a kis receptoraik, mint gondolnánk… De ha gondoskodsz az optimális feltételekről, és felkészültél a vészhelyzetekre is, ez magától is oldódni fog.
  • Az evésidőt szenteld a babádnak: ha kicsit lassan is majszol, ne pakolgass, mászkálj a konyhában, mobilozz közben, ne érezze azt, hogy sürgetve van.
  • Türelem, türelem és megint csak türelem. A babádnak még teljesen új ez a világ, és lehet, hogy kicsit több időre van szüksége, hogy megbarátkozzon vele. Csak kínálgasd neki a finomságokat nyugodtan, feszültségmentesen, szemkontaktust tartva. Ha nagyon elutasító, hagyd pihenni a témát pár napot, esetleg vess be új ízeket vagy etetési környezetet – itt is, mint a babanevelésben oly sokszor, a szülőknek kell rugalmasnak és improvizatívnak lenniük. 
  • És végezetül: jó kalandozásokat az ízek világában! Ne feledd: minden küzdelem és újrapróbálkozás végül oda vezet, hogy a kisbabádnak kiegyensúlyozott, örömteli legyen a viszonya az ételekkel, aminek te vagy a megteremtője. Kitartást, és gondolj arra, hogy nemsokára már együtt fogjátok ugyanazt falatozni jóízűen!