Amikor a néhány napos babánkkal a karunkban hazaengednek bennünket a kórházból, sajnos nem adnak mellé használati utasítást, így nagyon sok feladattal egyedül kell megbirkóznunk. Hosszú tanulási folyamat a szülőknek és a babának is, a csecsemő altatása is pont ilyen feladat. Van olyan baba, aki ezt tudja magától, míg másokat nekünk szülőknek kell megtanítanunk elaludni. A megfelelő alvási szokások elsajátításban, a szakirodalom szerint a szülő  viselkedésének éppen olyan fontos szerepe van, mint a babát körülvevő külső tényezőknek. Az altatásnál a szülő magabiztos, következetes, nyugodt fellépése mellett lényeges, hogy egy olyan környezetet alakítsunk ki a babának, amelyben akkor is biztonsággal, önállóan álomba szenderülhet, ha a szülei nincsenek a közvetlen közelében.

A megfelelő babaágy és matrac

Az éjszaka gyakran ébredő baba, feltéve, ha nem éhes, sokszor azért ébred fel, mert az éj közepén nem abban a környezetben találja magát, mint amiben elaludt. Ezért is lehet fontos, hogy a babát kiságyban altassuk. Egy kiságy pedig nem pusztán a kényelmet és a biztonságot jelentheti a babának, de stílusosságával egy igazán hangulatos gyerekszobát is teremthet.  A kényelem pedig tovább fokozható egy jól szellőző kókuszmatraccal, melynek élettani hatása, hogy a csecsemő hasra fekvéskor is szabadon lélegezhet.

      Megszokott babatextilek

      Az éjszakai nyugalom megteremtésében a teljes alvókörnyezet kialakításának kulcsszerepe van. Nem csupán a kiságy maga, de a babaszoba hangulata, a rácsvédő jól ismert, kedves mintái vagy a puha takaró ugyanúgy az állandóságot és az ismerős környezetet jelenthetik az éjszaka felébredő gyermeknek.

          Hálózsák babáknak

          Vannak olyan izgő-mozgó gyerkőcök, akiknek a nyugodt éjszakáját éppen a takaró nehezíti meg, hiszen általában lerúgják azt magukról alvás közben, vagy belegabalyodnak, és a kényelmetlenség felébreszti őket. Számukra jelenthet megoldást egy hálózsák  Így az aggódó anyukáknak sem kell izgulni azon, hogy kitakarózott-e éjjel a baba, és nem kell félóránként átmenni betakarni őt, hogy ne fázzon meg.

              Alvóka vagy rongyi

              Ha azt szeretnénk, hogy a gyermek megtanulja átaludni az éjszakát, akkor érdemes az éjszakájához olyan tényezőket kapcsolnunk, amelyeket később, altatás után sem kell megvonnunk tőle, vagyis olyanokat, amelyhez nem szükséges egy felnőtt közreműködése. Nagyszerű alvótárs lehet egy pihe-puha mackó vagy akár egy textilpelenka is.

                  Nézzétek meg csodás babaszoba enteriőrjeinket a gombra kattintva!

                  [woodmart_button woodmart_css_id=”5c7f80fb99701″ title=”Enteriőrök” link=”url:https%3A%2F%2Fmamasandpapas.hu%2Fenterior-kollekciok%2F||target:%20_blank|” full_width=”no” button_inline=”no’ columns=’1′ button=’Tovább’]