Sosem gondoltam, hogy valakinek ennyire lehet örülni hajnal fél négykor is

Szinte hihetetlen, hogy már öt hónap telt el azóta, hogy négyen beléptünk a lakásba. És több mint egy év, hogy hazafele az úton a kocsiban furcsa émelygést éreztem? Félix nem tervezett, hanem egy várt baba volt. Ami azt jelenti, hogy Dávid érkezése óta vártam, mert a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy egyszer négyen leszünk. Azt viszont sosem gondoltam, hogy ilyen nagy különbséggel érkezik majd az életünkbe.

Egy kisbaba mindig változást hoz egy család életébe, 40 felett szerintem ez sokszorosan igaz, legalábbis nálam. Mintha kicsit újra indulna az élet. Mintha visszarepítene az időben az, hogy újra egy ilyen pici baba mindennapjai felett őrködsz. És bár Dávidot sem olyan fiatalon szültem, 32 éves voltam, de most mégis valahogy máshogy telik meg a ház újra élettel. Mert a négy az nem eggyel több, mint a három.

Olyan, mintha felszabadultabb lennék

Biztos azért is, mert már tudok rengeteg dolgot, amit az első gyereknél nem, már nem ijedek meg annyira, tudom, hogy meg tudom csinálni, életben tudok tartani, táplálni tudok, fel tudok nevelni egy gyereket. ? Már nem olyan rémisztő az egész. Sokkal jobban tudom élvezni és sokkal magabiztosabb, nyugodtabb vagyok. Nincsenek azok a félelmek és az a rettegés, amit biztos minden első gyermekes anyuka átél.

És az embernek a karrierhez való viszonya is teljesen megváltozik. Amiken még tíz éve aggódtam, azokon ma már nagyrészt túl vagyok. Már tudom, hogy az életem végén nem műsorok címére, vagy klassz munkákra fogok emlékezni, hanem a gyerekeim első lépéseire, első kiesett fogaikra és az anyák napi ünnepségekre. Nem érzek semmit kihagyottnak, nem érzem, hogy máshol kellene lennem. Nekem most sehol máshol nem kell lennem, mint itt, Félix-szel.

Szinte 24 órában csak vele, az éjszakai kelésekkel, szoptatással, az egész napos játékkal a játszószőnyegen, altatással, etetéssel? És közben szép lassan megismerem. Pontosan tudom, hogy melyik sírás az éhes sírás és melyik az álmos sírás. Ugyanúgy róla szól az élet, mint annak idején Dávidról. Annyi a különbség, hogy a nap végén hazajön egy nagytesó? Ez pedig már egészen más. Sokkal jobb.

Kilenc éven keresztül minden Dávidról szólt

Mindketten őt figyeltük, minden vektor Dávid felé irányult, de most minden összekuszálódott, mert bejött még egy kis főszereplő. A kis családi hierarchia azonban nem borult fel. Sőt, Dávid megerősítette a pozícióját, mert most ugye annyira figyelünk arra, hogy nehogy azt érezze, hogy kevesebbet kap, vagy kevesebb jut neki belőlünk, hogy extra figyelmet kap minden percben, hogy egy pillanatra se sérüljön ez a ?szegény gyermek?. Dávid körül forgott eddig is a világ, most viszont már az összes bolygórendszer.?

És bejött még valaki, aki Dávidot imádja, mert amikor Félix meglátja, vagy csak meghallja a hangját, alig tudom az ölemben tartani, úgy örül. Az én életem persze a pici körül is forog, mert egyfajta szimbiózisban élünk: egész nap rám van kötözve, egész nap a karomban van, egész nap összeérünk, játszunk, egymást nézzük.

A férjem is nagyon sokat segít és vállal át. Dáviddal rengeteget beszélget, játszik, biciklizni, lángosozni mennek, meg ilyen nagyfiús dolgokat csinálnak, amiket én most ebben a pillanatban nem tudok. ? Ez pedig őket még közelebb hozta egymáshoz. Persze nekünk is megvan a mi kis közös programunk Dáviddal, a falmászó napunk. Ez csak a miénk, itt csak ketten vagyunk.

Félix érkezése a családunkba sokkal jobb, mint ahogy elképzeltem előre, sokkal boldogabbá tesz, mint ahogy gondoltam. Még az is boldoggá tesz, amikor hajnal fél négykor fekszem mellette a szőnyegen és játszunk. Ilyenkor arra gondolok, hogy legalább most is látom és próbálom elhinni, hogy tényleg itt van velünk?

Írta: Lilu

A fotó a szerző tulajdona