Életmód

Gondolatok az anyaságról és az apaságról, Kulcsár Edina és Csuti érzései

Kulcsár Edina az anyaságról

Mindig is imádtam a kalandokat, azokon belül is leginkább a kihívásokat. Amikor egy-egy ilyenben részem volt, majd vége lett, szomorú voltam, hogy nincs tovább, így mindig valami új után áhítoztam. Akkor még nem tudtam, illetve nem gondoltam bele, hogy létezik olyan kaland, ami örök életem végéig elkísér, ráadásul tele van kihívásokkal is. Olyan érdekes ez, hiszen azt gondolom elég sokan keresik a helyüket az életben és keresik azokat a dolgokat, amik boldoggá teszik őket. Évekig hajtjuk magunkat, hogy találjunk valami életcélt, miközben a megoldás mindvégig bennünk van, illetve belőlünk lesz. Ez pedig nem más, mint egy gyermek. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy kell egy megfelelő apuka jelölt, ami szerencsére nekem összejött, ráadásul nem is akármilyen.

Ettől függetlenül szeretném elmesélni, hogy mi lett volna abban az esetben, ha nem találom meg a megfelelő társat. A történet ott kezdődik, hogy elég korán realizálódott bennem, hogy fiatalon szeretnék anyuka lenni. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Édesanyám 18 évesen szült engem és igazán kivételes a kapcsolatunk egymással. Arról álmodoztam, hogy ha egyszer gyermekem lesz, akkor pontosan ilyen kapcsolatot tudjak kialakítani vele, mint amilyet Anyukám kialakított velem. Köztudott, hogy apuka nélkül nőttem fel és helyettese sem volt az életemben, de szerencsére én ebből semmit nem tapasztaltam, mert elmagyarázta nekem Anyukám és a Mamám, hogy ez miért alakult így, én pedig ezt elfogadtam. Pontosan emiatt, amikor már kezdett bennem körvonalazódni, hogy nem a gólya, illetve a Jézuska hozza a babákat, elhatároztam, hogy Anyukám nyomdokaiba lépek és amilyen hamar csak lehet kisbabát szeretnék. Körülbelül 10 éves koromtól számoltam visszafele az éveket. Csak azzal nem számoltam, hogy ehhez én egyedül nem vagyok elég, ráadásul 18 éves koromban még minden erőmmel azon voltam, hogy segítsem a családomat anyagilag, így a tervemet sem tudtam megvalósítani.

Hogy milyen tervemet? Eddig erről csak kevés embernek meséltem, de leírom. Azt gondoltam, hogy ha Anyukámnak sikerült szinte gyerekként felnevelnie egyedül, akkor nekem miért ne menne ugyanez. Ha záros határidőn belül nem jött volna egy ilyen ritka és kivételes ember az életembe mint Csuti, akkor rászántam volna magam a gyermekvállalásra egyedül is, hiszen már jó ideje lehetőség van a beültetésre is. 30 éves koromig bezárólag adtam magamnak lehetőséget. Ezt csak azért írtam le, hogy ezzel is szemléltessem, mennyire fontos számomra a család és, hogy milyen régóta is készülök arra, amit 7-8 héttel ezelőtt átéltem. 27 évesen természetes úton megélhettem, hogy édesanyává válljak, és ez minden várakozásomat felülmúlta.

Nagyon nehéz szavakat találni arra, hogy milyen érzések alakultak ki bennem, mert még most is hihetetlen ha a kiságyba nézek, hogy ott fekszik egy gyönyörű gyermek, akit a szerelmünk gyümölcseként a szívem alatt hordtam 9 hónapon át. Ahogy megszületett a kisfiunk Medox, rögtön jött a kérdés másoktól, amire egyébként számítottam, csak nem 1-2 héttel az ő születése után, hogy ,,mikor szeretnénk a másodikat?” Az az igazság, hogy ahogy telnek múlnak a napok, a kettőnk között lévő kötelék egyre erősebb és már most is azt érzem, hogy nem fér el a szívemben ez a rengeteg szeretet amit érzek a családom iránt. Pontosan azért próbálom erősnek mutatni magamat a mindennapi életben, mert valójában nagyon hamar elérzékenyülök ha a Mamámról az Anyukámról, a Férjemről vagy (most már) a fiamról van szó.

Tulajdonképpen nem fordult még elő olyan nap az életemben, amikor ne sírtam volna, mert minden nap hálát adok, hogy ők vannak, ilyenkor pedig pillanatok alatt könnyek tömkelege gyűlik össze a szemeben, amiket hamar fel kell itatnom, mert nem szeretném, hogy bárki meglássa. Úgysem hinnék el, hogy csak azért sírok, mert mennyire szeretem őket… és ha belegondolok valahol abszurd is, de tényleg ez az igazság. Visszatérve a második gyermekre, nem tudom, hogy hol férne el a szívemben, még egy olyan személy, akiért az életemet adnám, bár biztosan képes lennék feldolgozni azt a szeretet sokkot is, hiszen ahogy szokták mondani, sok jó ember, kis helyen is elfér, bár az én szívem hatalmas.

Anyukának lenni leírhatatlan boldogság, de egy kis félelemmel is jár, amit nem szívesen vallok be. Nem másnak, hanem magamnak szeretnék megfelelni és a családomnak. Azt szeretném ha a kisfiam egy nagyon boldog családban nőne fel, ami miatt megint csak nyomást érzek magamon, hiszen nem elég, hogy jó anyuka legyek, hogy a munkában is maximálisan helytálljak, de az egyik leglényegesebb dolog, hogy jó feleség is legyek. Ahhoz, hogy a kisfiam boldog és kiegyensúlyozott legyen, muszáj fenntartanunk Csutival az egymás iránt érzett szerelmünket, hiszen egy kisgyerek megérzi, ha valami nincs rendben a szülei között, ami szerintem nagy mértékben kihatással lehet az ő személyiségére.

Persze muszáj leírnom, hogy ezt nem másoktól hallottam vagy olvastam valahol, hanem ez az én saját szubjektív meglátásom. Az eddigi életem alatt mindig csak a saját magam feje után mentem és habár egyértelmű, hogy párszor megütöttem a bokámat, csalódtam vagy rossz döntést hoztam pár dolog kapcsán, szeretem a múltamat a nehézségekkel együtt, mert sokat tanultam és ezeknek köszönhetően, lelkileg teljesen stabilnak érzem magam ahhoz, hogy a fentebbi álmaimat, ami a családdal kapcsolatos megvalósítsam. Anyának lenni a legcsodálatosabb dolog, amit valaha éreztem. Hihetetlen az a tisztaság és a mindent átható csoda amit látok a kisfiam szemében, amikor ránézek, a mosolyáról pedig ne is beszéljünk.

Sok mindennel találkozik az ember életében. Értékes dolgokat szeretnének vásárolni azon a pénzen amiért megdolgoztak pedig a legértékesebb dolog amit valaha egy ember a kezében tarthat az a gyermeke, legalábbis én ezt tapasztaltam. Mindig hálás leszek, a férjemnek azért, hogy valóra váltotta a legnagyobb vágyamat, hogy anyuka lehessek. Az anyaság érzést szerintem lehetetlen leírni, így átadom a klaviatúrát Csutinak, hátha ő meg tudja fogalmazni az érzéseit, amit az apaságnak köszönhetően érez. Edina

Gondolatok az apaságról Csutitól

Apának lenni fantasztikus érzés, próbálok nem kliséket használni és megtalálni a megfelelő szavakat de nehéz lesz, mert ez szavakban nehezen kifejezhető. Mindig is arra vágytam, hogy egyszer, ha felnövök nagy szeretetben élhessek a családommal. Már Edina várandóssága alatt is igyekeztem a legjobb társ lenni és mindenben a segítségre lenni a feleségemnek, de persze azért ez nem ment egyik pillanatról a másikra. Büszke vagyok rá, hogy mindenből kivettem a részem és “könnyebbé” tettem életünk eddigi legszebb és egyben leghosszabb időszakát. Próbáltunk a legjobban felkészülni Medox érkezésére, még ,,Szülők leszünk” eseményen is jártunk, amit csak ajánlani tudunk.

Most belegondolva nagyon gyorsan elment ez az időszak és egyszer csak rajtam aludt Medox. Nagyon megható percek voltak ezek és soha nem fogom elfelejteni ezt az érzést. Mindig is szerettem tanulni, de a gyereknevelés talán az eddigi legjobb lecke amit kaptam.

Nagyon élvezem látni, hogy napról napra fejlődik a fiunk, ráadásul Edinával mi is egyre többet tanulunk a másiktól és a másikról, ami egy gyermek nélkül esélytelen lett volna. Habár még nagyon az elején vagyunk életünk kalandjának, nagyon várom az elkövetkezendő időszakokat. Például az első 7 hét után már el is mondhatom magamról, hogy majdnem tökéletesen pelenkázok. Persze ahhoz, hogy ezzel büszkélkedhessek, többször át kellett esnem enyhe túlzással pár sterilizáláson, hiszen le lettem kakkantva és pisilve, mint bárki a világon,  de ma már mosolyogva írok erről, viszont azon a hajnalon amikor először éreztem gyermekem meleg szeretetét…hát mit is mondjak…

Sokan kérdezik tőlem, hogy mennyire voltam kész a gyermekem érkezésére, amire mindig azt válaszolom, hogy egy férfi, egy leendő apa akkor áll készen, ha a szerelme, felesége készen van rá. Rengeteg odafigyelés illetve türelem kell (ennek én azért híján vagyok), és persze lemondással is jár, de minden perce megéri, hiszen apának lenni felelősség, családot alapítani pedig a világ legszebb dolga! Csuti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy + tizennyolc =