Én-idő… azt sem tudtam, mi fán terem, amíg nem lettem édesanya. Merthogy a gyerek előtti időben magától érthető módon csak úgy dúskáltam az én-időben, másról sem szólt az életem, csak magamról és kvázi a szabadidőmmel én rendelkeztem. Ma meg azon kaptam magam, hogy irigykedve figyelek egy fiatal nőt a velencei tó partján, aki kezében egy könyvvel békésen pihen a pázsiton, miközben én éppen homokvárat építek, vizet hordok játékvödörben, itatok, etetek, szórakoztatok, azaz minden mást csinálok, amit éppen szeretnék. Mert ha az embernek gyereke van, akkor bizony ebből a bizonyos én-időből kell alábbhagynia, profik ügyesen zsonglőrködnek a szabad órákkal, kevésbé ügyesek, mint én pedig itt-ott lopnak magunknak perceket.

Van, aki egyáltalán nem igényli azt, hogy elszakadjon pár órára, vagy éppen különvonuljon a családjától, gyerekeitől, mert töltekezni tud belőlük, van, akinek pedig vagy olyan hobbija van, ami nem gyerek-kompatibilis vagy egyszerűen csak igényli azt, hogy eltölthessen egy kis időt pelenka, büfi, kaki mentes környezetben. Egyikkel sincs az égvilágon semmi baj, és nem kell azért rossz anyaként lelkiismeret furdalást érezni, ha néha jól esik csak magunkkal törődni. Lehet, hogy trendi, modern kifejezés az én-idő, de bizony annál régebbi gyökerei vannak. Nem hiába volt a már tehetősebb asszonyoknak jó pár évszázaddal ezelőtt is dadája, aki vigyázott a gyerekeire, és nagyanyáink, anyáink korában is arra szoktatták a gyerekeket, hogy ahogy nőnek, egyre jobban tudják magukat elfoglalni, amíg ne adj Isten anyuka olvasni szeretne egy kicsit (mert a házimunka nem én-idő, legalábbis nálam nagyon nem 🙂 ). Az én-idő csak megnevezésében mai, kvázi azt a szabadon eltöltött tevékenységet nevezzük így, amelyet saját szórakozásunkra, feltöltődés gyanánt végzünk.

Viccesen szokták mondani a mai anyukák, hogy náluk én-idő az, amit a fürdőszobában töltenek, vagy gyakran még az sem. Ahogy a korok változnak, a gyereknevelési trendek, nevelési attitűdök is jönnek-mennek, attól függően, éppen melyik válik felkapottá. Pszichológusok, szakemberek és maguk az anyák is hosszan vitatkoznak arról, hogy éppen melyik a helyes, melyik tesz jót a csemetének. Nyilván tudományos kutatásokra alapozott elméletek formálják erősen az éppen divatos módszereket, de az sem elhanyagolható, ahogy társadalmunk fejlődik, úgy formálódnak a gyerekneveléssel kapcsolatos elképzeléseink is.

A mai szemlélet abszolút gyermekközpontú, ahol a gyerek áll a család központjában, apa-anya-nagyszülők mind azért vannak, hogy a gyerek a lehető legelőnyösebb, legoptimálisabb helyzetben legyen, ideális esetben odaadó szülőként mindent a gyerek érdekei alá helyezve. Abba nem szeretnék belemenni, hogy ez jó-e vagy sem, de az igaz, hogy egy egészséges egyensúly itt sem árt. Mert egy nyúzott, „elhasznált”, de mindig készenlétben lévő, s épp ezért esetleg feszült és nyűgös anya rosszabb, mint egy olykor a manikűröshöz elvonuló, néha a barátnőivel kávézgató anya, aki ezektől a lopott óráktól annyira feltöltődik (vagy éppen feldobódik), hogy türelmesebb, kipihentebb lesz a családja körében.

Viccesen szoktam mondani, hogy a gyerek ebéd utáni alvása nekem jár, mert amíg otthon voltam Pollival, abban a 2-3 órában bizony én is azt csináltam, amihez nekem(!) kedvem volt. Nem házimunkát végeztem vagy pakolásztam, hanem azt csináltam, ami engem is feltölt a nap második felére. Murphy törvényeként szinte mindig, ha alvásidőben nekiálltam a házimunkának, mondván, hamar túl leszek rajta, és már ülhetek is le egy kávéval meg egy jó könyvvel a kanapéra, tuti, hogy akkor ébredt fel, amikor épp leültem volna. Vekerdy Tamás, hazánk nagyra becsült pszichológusa szerint a gyereknek egy jól kiszipolyozható, kifacsarható, nyúzható anyára van szüksége, akinek ehhez újra és újra töltekeznie kell, éppen ezért várhat magára a vasalás, a rendrakás és az ablakpucolás, helyette az anya csinálja azt, amiben élvezettel elmerül, hogy a gyereke egy jól „rágható” anyát kapjon.

Nem is gondolná az ember, hogy milyen sokszor lehet a saját gyereke mellett kicsit kikapcsolni. Mi sokat vagyunk úton kettesben Pollival, és így egészen kicsi kora óta meg kellett szoknia, hogy az autóban egyedül hátul ül. Én pedig bevezettem azt a szabályt, hogy a kocsiban csak és kizárólag olyan zenét hallgatunk, amit én szeretek. Imádom én is Halász Juditot meg a Kiskalász zenekart, de éppen elég őket otthon a nap 24 órájában hallgatni. Ennek hatására a gyerekem zenei ízlése sokat fejlődött, szereti Madonnát, a Daft Punkot és Lenny Kravitz-t, másrészt egy egyórás utazás alatt remekül elszórakoztatja magát, amíg én kicsit kikapcsolhatok. Érdemes ehhez pár cuki utazós játékot beszerezni.

 

Utazós játékok 

A játszótéren, játszóházban 2-3 éves korától ahhoz szoktattam, hogy próbáljon meg egyedül vagy a többi kisgyerekkel játszani, ne pedig állandóan tőlem igényelje a szórakoztatást. Fontos, hogy a gyerek megtanulja egyedül is elfoglalni magát kisebb-nagyobb időre, az állandó asszisztálás és a gyerek állandó irányítása a játék során nem előnyös a későbbi szociális fejlődéséhez. Érdemes nagyobbacska gyerekeknek olyan játékokat választani, amivel egyedül is jól boldogulnak. Ez gyereke válogatja, de általában kirakós játékokkal, járművekkel, babákkal nyerhetünk fél-egy órát is akár.

 

Ha olyan személyiségünk, hogy igényeljük más anyukák, kismamák társaságát, akkor egy-két órás pihentető összejöveteleket lehet szervezni ?hasonszőrű? anyukákkal. Tipikus win-win szituáció, hiszen ha a anyukák és a gyerekek is jól kijönnek egymással, akkor van esély arra, hogy amíg a gyerek játszanak, az anyukák végre meleg kávé mellett kicsit szusszanjanak. Persze, ez csak akkor működik, ha a gyerek ezeken a játszós randikon nem minket nyúz (megesik), és ha az anyukák is élvezik egymás társaságát, valamint nem utolsó sorban, a gyerekek is jól kijönnek egymással. Nálam az vált be, ha mi is viszünk magunkkal enni-innivalót és játékot is, így a vendégül látó kisgyerek sem érzi úgy, hogy lerohanják a játékait.

A lényeg, hogy mindenki maga tudja, mikor és mivel tud feltöltekezni igazán. A nehéz az, hogy erre időt kerítsünk, és lehetőleg lelkiismeret furdalás nélkül tudjuk élvezni az én-időnket.