Dilemmák a baba első heteiben

Juhé, végre hazamehettek a kisbabáddal a kórházból! Na de mi vár rátok ezután? És egyáltalán: hogyan kell csinálni ezt az egész szülőség dolgot? Következzen egy kis összefoglaló és pár tipp az első kisbabás hetek leggyakoribb kérdéseihez.

“Uramisten, itt egy újszülött! Nem is tudom, mit érzek!”

Ha ez az első babád, a kezdeti időszakban egyaránt lehet rajtad úrrá a végtelen boldogság, a hitetlenkedés, hogy ez most tényleg történik veletek, és a végtelen ijedelem, hogy most nektek kell életben tartani egy magatehetetlen kis életkét. Nyugi, ez teljesen természetes, hogy nem csak rózsaszín eufórikus ködben úszol utána, hanem hirtelen rád szakad az egésznek a valósága. Valakit ilyenkor egy nagy nyugalom száll meg, más teljesen kaotikusnak éli meg az első napokat-heteket, megint más felpörög, mert már szenvedett a terhessége végén – ez mind-mind teljesen természetes és egyénfüggő érzés. 

 

Sőt, bár erre nem annyira szokták felkészíteni a kismamákat előre, a szülés után pár nappal jelentkező baby blues is rendkívül gyakori állapot, amikor egyszerre üt be a fáradtság, a stressz, távoznak a szülést elősegítő hormonok, és egy időre levert, rosszkedvű, melankolikus leszel. (Ha ez hosszú hetekig fennáll, és nagyon rányomja a bélyegét a mindennapjaitokra, akkor érdemes egy szakembert felkeresni, mert akkor viszont lehet, hogy posztpartum depresszió).

A baba etetése

Az ember azt hinné, a szoptatás csak úgy természetesen jön magától. Aztán van, hogy már az újszülött osztályon beléhasít a fájdalmas felismerés, hogy ez nem feltétlenül van így. Ha nem megy a szoptatás rögtön az elején optimálisan, semmi pánik! Kell pár nap, mire teljesen megindul a tejtermelés, és a bébi is ráérez a technikára (és egy idő után a mellfájdalom is el fog tűnni, becsszó!). Ha elakadtatok, érdemes minél hamarabb hívni egy szoptatási tanácsadót (az országos elérhetőségüket megtalálod a neten), ők nagyon sok esetben remekül tudnak segíteni (akár online), és szinte a nulláról felhozni a szoptatást. 

Ha a tej mennyiségével van gond, nem árt beszerezni egy profi mellszívót, ami már az elején is segít minél több tejet termelni (ugyanis minél többet fejsz le, annál több fog utána termelődni), amíg be nem áll a kereslet-kínálat. Utána is hasznos lesz, ha szeretnél biztonsági tartalékot lefagyasztani, vagy egy-egy etetést valaki másra bízni. 

De ha úgy érzed, megtettél minden tőled telhetőt, és mégsem jön össze a szoptatás, ezen ne emészd magad: nem attól leszel jó anya, hogy anyatejet kap a gyerkőc, és ma már szuper összetételű tápszerek kaphatók. Sok édesanya a lelkére veszi, ha nem tud szoptatni, de ilyenkor segítséget jelenthet az a gondolat, hogy a kisbabádnak elsősorban egy kiegyensúlyozott anyukára van szüksége, nem olyanra, aki szétstresszeli magát a szoptatáson. 

Igény szerinti szoptatás vagy napirend?

Szüleink generációjában általános volt a nézet, hogy a babáknak 3 óránként kell ennie, punktum. Szerencsére ez ma már kikopóban van, és egyre elterjedtebb az a hozzáállás, ami a kisbabák valós igényeit veszi figyelembe. Egy pici újszülöttől nem is elvárható, hogy ennyire kiszámítható ritmusban működjön a szervezete. Az igény szerinti szoptatás vagy tápszereztetés azt jelenti, hogy figyeled a kisbabád jelzéseit, és akkor kínálsz neki táplálékot, amikor éhes, nem pedig amikor az óra azt mondja. Az elején így valóban kicsit kiszámíthatatlanabb lesz a napirend, viszont sokkal egészségesebb lesz a viszonya a saját teste jelzéseivel és az evéssel. Megéri ebbe most időt és energiát fektetned! 

Büfiztetés és bukás

A büfiztetés egy fontos állomás az etetés után, ezzel előzheted meg, hogy a bennmaradó levegő később bukásokhoz, hascsikaráshoz vagy rossz minőségű alváshoz vezessen. Ha nem büfizik a baba pár perc után, érdemes hosszabb ideig büfiztetni: valamelyikük csak 10-12 perc után engedi el a büfit. 

Sok baba ennek ellenére bukós marad, ez is teljesen természetes. Ha gyanakszol, hogy ez már nem normális mértékű bukás, akkor kérd ki a gyerekorvos véleményét, mert akár csecsemőkori reflux is állhat a háttérben. De az esetek többségében a bukás rosszabbnak néz ki, mint amilyen valójában, és a babák kinövik pár hónap alatt. Addig pedig készülj fel arra, hogy napjában akár többször is át kell öltöznötök (igen, neked is). Mindig jó, ha kéznél van ilyenkor pár textilpelenka – és ha esetleg a környezet vagy a rágóka is kapott belőle, akkor pedig fertőtlenítő folyadék.

Az normális, hogy ennyit sír??

Igen, az 😀 Az újszülöttek rendkívül sokat sírnak, ami így leírva triviálisnak hathat, de amikor már napok óta ott ringatod kialvatlanul, akkor elfoghat a gyanú, hogy nem áll-e valami betegség a háttérben. Ha van egyéb aggasztó jel (azaz lázas, nincs elegendő kakis-pisis pelus, furcsa a bőrszíne, csak ernyedt nyöszörgésre futja az erejéből, stb.), akkor azonnal irány az orvos, de általánosságban is: ha nyugtalan vagy, inkább kétszer hívd a védőnődet, mint egyszer olyankor nem, amikor kellett volna. 

De amúgy igen, ez teljesen normális egészséges újszülötteknél is, hogy sokat sírnak – hiszen még csak most kezdik el feldolgozni ezt az egész nagyvilágot, teljesen kialakulatlan idegrendszerrel, amihez kommunikációs eszközként egyes-egyedül a sírás áll a rendelkezésükre. Szóval csak türelem! Kólikás sírás esetén gyakorta szokott enyhülést hozni a tápszer cseréje, a gyakori büfiztetés és megfelelő cumisüveg-fej használata, vagy anyatejes bébi esetén az anyuka étrendjének megváltoztatása. 

Az is gyakori, hogy főleg a késő délutáni órákban jelentkezik az újszülötteknél egy intenzív sírással teli idősáv, az angolban erre külön kifejezés is van, eléggé érzékletesen “witching hour”-nak (“a boszorkányok órájának”) hívják. A jó hír az, hogy a babák ezen átesnek maguktól nagyjából három hónapos korukig. Szóval nagy levegő, és gondolj arra, hogy nemsokára túl lesztek rajta! 

Sok babának segít ilyenkor a ringatás, mert az anyaméhre emlékezteti őket, aminek az elhagyását még fel kell dolgozniuk. Rengeteg anyukának jelent segítséget ebben az időszakban az Incababy beltéri hinta, amiben biztonságos módon tudják ringatni a picit, így nyugtatva őket. (A hintázás pedig önmagában is szuper idegrendszer-fejlesztő!) Hogy minél közelebb érezze magát a pici hozzád, hordozóban magadra is kötheted, így érzi a szívverésed, és a saját ritmusodban ringatod, csakúgy, mint magzat korában, ezt nagyon szokták szeretni a babák. Nálunk a csatos, formázott és rugalmas anyagú hordozók válogatott prémium kínálatát találod meg, hogy igazán biztonságban hordozhasd a kisbabádat. Ha pedig a legmodernebb technológiát hívnád segítségül, a 4moms mamaRoo sleep mózeskosárral támogathatod az újszülötted minél pihentetőbb alvását, különböző ringatási mozgásokat, sebességeket és fehér zajokat alkalmazva.

Hol aludjon a kisbaba?

Az csakis rád és a párodra tartozik, hogy hol alszik a babátok: a ti ágyatokban, együttalvós ágyban avagy babaöbölben, külön babaágyban, de a ti szobátokban, vagy külön szobában. Ne hallgass az önjelölt szakértő rokonokra vagy épp a futó trendekre, ha te máshogy érzed magad komfortosan. Erről a dilemmáról itt írunk részletesebben. Minden esetben a lényeg, hogy elsődleges a kisbabád biztonságos alvási környezetének a megteremtése (ne tudjon leesni az ágyról, ne gabalyodjon rá az arcára vastag, nehéz textil, stb.). Ha szeretnél még biztosabbra menni, ajánljuk a légzésfigyelők használatát, amik azonnal jeleznek légzéskimaradáskor. Különösen ajánlottak, ha a családban volt már ennek előtörténete. De fontos megjegyezni, hogy csak úgy van értelme használni őket, ha tudod is fejből az újszülött újraélesztés lépéseit, mert ezek a szerkezetek csak jelzik a bajt, de neked kell időben lépned. Újszülött elsősegély videókat találhatsz a neten, de országszerte vannak – sok esetben ingyenes – tanfolyamok. Hidd el, érdemes rászánni az időt, már csak a lelki békéd miatt is. A légzésfigyelő kiválasztásáról ebben a cikkünkben írunk bővebben.

“Elkapatom, ha mindig felveszem?”

Sajnos ez is egy olyan beidegződés, ami a korábbi generációkról maradt ránk, amikor a kisbabák valós testi-lelki szükségleteit még mindig nem elégítették ki úgy, ahogy az – a tudományos kutatások eredményeinek tükrében – ideális lenne. Ezért gyakran kaphatsz olyan tanácsokat, hogy ne vedd fel a kisbabát, ha sír, mert csak “elkapatod”. Viszont az a helyzet, hogy egy újszülöttet ezzel nem elkényeztetsz, hanem helyesen reagálsz a szükségleteire. Így könnyebben megnyugszik majd, a kis szervezete már nem él át nagy stresszt, és a feléd való biztonságos kötődése is erősödik. Ez pedig a gyermeked későbbi lelki kiegyensúlyozottsága, érzelmi élete szempontjából a legfontosabb, hogy tudja: bízhat benned, és számíthat rád, ha rosszul érzi magát.

Pihenés és vendégek

Ezek az első hetek az ismerkedésről, az új szerepkörök és életszakaszok tudatosításáról szólnak – azaz rólatok. Hagyj nyugodtan minden mást hátra a fontossági listán, most csak ti számítotok! Nagyon fontos, hogy tudj eleget pihenni. Végtére is: világra hoztál egy új életet! Ez már önmagában kimerítő, és még csak utána jön az összeszokás és a babagondozás része. A gyermekágyi szakasznak nem véletlenül ez a neve: érdemes minél több fekvéssel, pihenéssel tölteni, amikor csak tudod. Nem csak a gyors regenerációban játszik ez kulcsszerepet, de női szerveid később is nagyon hálásak lesznek érte… Tudjuk, könnyű azt mondani, hogy “aludj, amikor a baba alszik”, de az első hetekben tényleg érdemes erre törekedni – ha nem is alvásra, de pihenésre. Ha csak teheted, delegáld a házimunkát, főzést, dobozemelgetést, kutya ellátását, mindent. Szuper, ha olyan rokonság vagy baráti kör van, akik be tudnak segíteni – használd ki! Nagyon szép régi műfaj a komatál, amikor a hozzátartozók felugranak egy nagy tálnyi mindenféle jóval, hogy ezzel is segítsenek a frissen született családnak. Ha fárasztanak a vendégek, add nyugodtan a tudtukra, hogy neked most pihenésre van szükséged. Ha csak akkor fogadnád őket, amikor besegítenek, az is rendben van. Sőt ha egyáltalán nem akarsz vendéget fogadni pár hétig, az is teljesen rendben van. Ez az időszak tényleg csak és kizárólag rólatok szól. A gyermekágyas pihenéshez további inspirációkat ebben a posztunkban találsz.

Jó összeszokást, boldog babaillatba bújásokat kívánunk!