Egészség

Cumizás jó vagy rossz?

Amikor az ember szülővé válik, nincs felkészülve arra a rengeteg opcióra és választási lehetőségre, ami elé tárul. Ha nincs egy megbízható segítsége az embernek, aki a tapasztalataival támogatni tudja, akkor teljesen el lehet veszni a tanácsok erdejében: hogyan altass, hogyan etess, hogyan sétáljatok, hogyan öltöztesd, és hát ide tartozik az egyik legmegosztóbb téma: adj-e cumit vagy sem. Tudom, hogy milyen éjszakákon át az internetet, cikkeket, fórumokat bújni és olvasni a különböző véleményeket egy adott témáról. Tudom, hogy milyen ostorozni magad, ha úgy gondolod, hogy valamit rosszul csináltál eddig, hiszen az internet népe máshogyan gondolja, mint te. Ilyen mumus téma volt számomra a cumi is – annyi fajta hozzászólást, tapasztalatot találni erről, hogy nagyon könnyen belekerülhet az ember az örvénybe. Sokat gondolkoztam a témán és egy mini közvélemény kutatásba kezdtem a környezetemben élő szülők és az internet által ismert anyukák között. Feltettem a kérdést: adtok cumit a gyereknek? Ha igen, miért? Ha nem, miért? Úgy gondoltam, hogy ha elindítok erről egy párbeszédet, özönleni fognak az ezerfajta kommentek, hiszen a fórumokon látott hozzáállásból azt szűrtem le, hogy ezt vagy feketén vagy pedig fehéren képesek látni az emberek. Ha valaki nem ad cumit a gyereknek, az kegyetlen, ha pedig valaki ad, az szörnyű hibát követ el – csak ez a két opció létezik. Úgy hittem.

Mi adunk cumit a kislányunknak. Ha az ember belecsöppen a gyereknevelés világába (és ezalatt a nem-alvást, a sírásokat, az átvirrasztott éjszakákat és a lopott húsz perces pihenéseket értem), akkor bizony az elvek elég hamar szerte foszlanak. A kislányom már lassan másfél éves, kitartóan szopizik még és ha nincs kedve a cumihoz, nem kéri, kiköpi, sőt, még ő van felháborodva, hogy „hogyan gondolod, asszony, hogy cumit adsz a számba?!”. Ha viszont érzem, hogy megnyugtatná, vagy ha szépen kéri, akkor megkapja. Még valahogy meghatónak is gondolom a cumit: azért kell ez neki, mert az anyukája jut róla eszébe – a szopizással töltött nem-alvások, a sírásból megnyugtatások, az öleléssel átvirrasztott éjszakák. A mini közvélemény kutatásomra szinte kivétel nélkül azt a választ kaptam a körülbelül 20 szülőtárstól, hogy ők bizony adtak cumit a gyereknek és ez semmi hátránnyal nem járt a cseperedésükben. Megértik, ha valaki úgy dönt, hogy nem szeretne adni a gyerekének és tiszteletben tartják, de náluk semmivel nem volt probléma. Ezek a cumik már úgy vannak kialakítva, hogy a fogsoruk ne deformálódjon el a használattól, úgyhogy emiatt sem tett panaszt senki. Három éves volt a legidősebb gyerek, akiről meséltek nekem és akinél eddig tartott, hogy a cumit elhagyja – de vele már szépen meg tudták beszélni, hogy ő már nagyfiú és a cumitól el kell köszönni. Pápá!

Természetesen van egy harmadik opció azoknak, akik nem szeretnének cumit használni, de ki szeretnék valamivel váltani azt – erre tökéletes megoldások vannak már. Például mindenki kedvence, a Sophie zsiráf: a baba kedvére rágcsálhatja, összenyálazhatja, nyúzhatja, Sophie pedig csak mosolyog és hősiesen kiállja a próbákat. Ugyanígy megfelelnek a célra a rongyik és a plüssjátékok, amikből igazi ragaszkodós legjobb barát lesz garantáltan. Ami pedig nekünk igazán bevált, azok a zenélő játékok, amikből a lehetőségek végtelenek – amíg a gyerek vizsgálja, rágcsálja a kedves kis figurát, addig a zene még meg is nyugtatja. De persze anya vagy apa ujjait a legjobb rágcsálni, az a legtutibb megoldás.

Úgy gondolom, hogy nem lehet fekete-fehérként látni a dolgokat. Ahány gyerek, annyi hozzáállás – ha mi, felnőttek sem vagyunk egyformák, akkor hogyan válhatna be minden ugyanúgy minden egyes babánál?  Ki kell tapasztalnunk, hogy az adott gyereknevelési rutin, eszköz, hozzáállás beválik-e a mi kis családunknál. Ha nem, akkor szépen fokozatosan elhagyni. Ha igen, akkor megtartani, beiktatni a hétköznapokba, határt szabni és ha eljön az ideje – váltani. De semmiképp sem tehetjük meg, hogy a másik szülőt bíráljuk a döntéséért csak azért, mert máshogy csinálja, mint mi – amíg senkinek nem származik belőle gondja, addig hagyjuk neki, hogy a saját szabályai szerint élje az életét. Meg kell találni az arany középutat és mértéket kell tartani. Ez pedig nemcsak a cumira vonatkozik, hanem mindenre. Így hát így állok hozzá a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgokhoz is – eddig bevált.

Írta: Dodó

Ajánlott bejegyzések