Ajándékötletek gyereknapra – akció

Május utolsó vasárnapján minden a gyerekekről szól (meg az év minden más napján is, persze), hiszen gyereknap alkalmából jobbnál jobb gyerekprogramok közül csemegézhetünk, vagy éppen nyakunkba vehetjük a természetet, és kirándulhatunk egy jót. Egy kisgyereknek az az igazi ajándék, ha a figyelmünkkel ajándékozzuk meg, minél nagyobbak lesznek, annál jobban fogják élvezni és kérni a közös játékot, együtt töltött időt. Ha szeretnénk mégis gyermekünket meglepni egy-két különleges játékkal, akkor érdemes olyat választani, amellyel a szülők vagy akár a testvérek is együtt tudnak játszani.

Játéktippek gyereknapra

Akár pár hónapos korban is az egyik legizgalmasabb és legkedvesebb játék a báb lehet. Felsorolni is nehéz, hogy mennyi területet fejleszt. Amellett, hogy a picik imádják az anya vagy apa hangján megszólaló édes kis bábfigurákat, teljesen lenyűgözi őket egy bábbal előadott egyszerű kis történet is. Nagyobb gyerekeknél hagyjuk, hogy ők bújjanak a báb bőrébe, hiszen ilyenkor a gyerekek a napi izgalmakat, szorongásukat adják ki magukból.

Sokoldalú, és sokáig használható játéknak bizonyult a 3D-s fa kirakó. A legkisebbek számára a kis fa állatkák nyújtanak örömet, ha anya vagy apa megtanítják őket a különféle állatok hangjára, nagyobb gyerekek pedig élvezettel keresik meg az állatkák helyét a kirakóban. Extra tipp óvodás korosztálynak: dugjuk be az állatokat egy kis szütyőbe, majd próbálja a kisgyermek tapintás útján kitalálni, hogy melyik állatot markolta meg a zsákban. Igazi családi játék alakulhat ki belőle.

Az egyik legpraktikusabb játék Sophie a zsiráf készségfejlesztő szettje. Biztosra menő nagyszülők vagy keresztszülők akár ajándékba is vihetik az épp megszületett babának, hiszen a benne lévő játékok 0-3 éves korig garantáltan lekötik a babák, gyerekek figyelmét. A csörgőlabda segít a mozgásfejlődésben, a műanyag, egymásba rakható pohárkák nem csak kiváló fürdő- vagy homokozós játékok, hanem hatékonyan fejlesztik a gondolkodást is. A zenélő telefon pedig kiváló utazós játék is lehet, mert garantáltan elfoglalja a babát egy kis ideig.

Az egyik személyes kedvencem, amelyet az 5 éves kislányom is előszeretettel elővesz, a számos-mesés piramis. Az egymásra rakható hengerek nem csak a számfogalmat fejlesztik, hanem egy aranyos kis mesét is ábrázolnak, emellett igazán mókás a tornyot újra és újra felépíteni, miután gyermekünk nagy kacagásos mellett ledönti.

Sokan nem értik, hogy a gyerekek miért vonzódnak annyira a puha, plüss vagy textil játékokhoz. Érthető módon egy puha mackó vagy baba akár alvótárs is lehet, ami megnyugtatja a gyerekeket, de 2-3 éves kortól a puha játékokkal megkezdődhet a szerepjáték, amikor a szuperhős nyuszi vagy mackó lesz az, aki megmenti az építőkockákból kirakott várost az elszabadult dinó csordától. Csak a fantázia szabhat határt annak, hogy a gyerekek hányféleképpen játszatnak velük, heveredjünk le mi is a szőnyegre, és legyünk részesei a nagy „plüsskalandoknak”.

Gyereknapi akció

Gyereknapi akciónk keretében egész héten 10 000 Ft feletti vásárlás esetén, 15% kedvezményt adunk a játékokra!
A kedvezmény az üzletekben és a webshopban is érvényes, a webshopban használd a GYEREKNAP kódot!
Ha május 23-ig leadod a rendelésed, akkor még odaér gyereknapig a meglepetés!

Ráadásul most minden gyereknapi vásárláshoz egy ajándék buborékfújóval kedveskedünk, amelynek jövő héten az üzletekben egy nyereményjáték keretében fontos szerepet szánunk!

Készíts egy cuki képet gyereknapi képkeretünkkel és a buborékfújóval az üzletünkben!

Posztold a képet Instagram oldaladra #mamasandpapashungary hashtaggel, és jelöld meg három barátnődet, akit még érdekelhet a játék. Ne felejtsd el követni Instagram oldalunkat!

Mindennap kiválasztjuk a legjobban sikerült képet, és a nyertest értékes ajándékkal jutalmazzuk!

Az akció május 27-ig tart, érdeklődj a részletekről az üzletekben!

Ajándéktippek kismamáknak anyák napjára

Közeleg az anyák napja, és meg nem találtad ki, hogy mivel is lephetnéd meg a számodra kedves személyt? Nálunk könnyen megtalálhatod a tökéletes ajándékot legyen szó gyakorló anyukáról, nagymamáról, keresztmamiról vagy még éppen anyai örömök előtt álló kismamáról. Íme néhány tipp a kedvencek közül.

Babaajándékok anyukáknak

Május első vasárnapja egy különleges nap, amely a szeretetről, az együttlétről és gondoskodásról, szól. Amíg kicsik a gyerekek, addig az apukák segítségével lepik meg édesanyjukat. Egy személyes jellegű ajándéktól minden anyuka elolvad,  igazán különlegessé teszi a meglepetést, ha az előkészületekbe az apukák bevonják a legkisebb családtagot is, és együtt készítenek egy lenyomatot a kis kezecskékről. De készíthető lenyomat akár a kis talpacskáról is. Sőt az ajándék varázsa még tovább fokozható, ha a lenyomatot képekkel is kombináljuk.

A sokat úton levő, gyakorló anyukák biztos nagyon örülnek egy menő – és nem pelenkázótáskának kinéző – pelenkázótáskának és babakocsira erősíthető táskának is. Nagyon praktikus darabok, használatuk megkönnyíti a babaholmik rendszerezését útközben is.

Ajándékötletek nagymamáknak, keresztmamiknak

Garantáltan egy nagymama vagy keresztmami szeme sem marad szárazon, egy kedves pillanatot megörökítő kép láttán. Ha pedig az ajándék esetleg egyszerre még több emléket vagy közös élményt is képes felidézni az ajándékozottban, akkor a siker elmaradhatatlan lesz.

Ajándék kismamáknak

A várandóság 9 hónapja alatti önfeledt boldogságot bizony sokszor beárnyékolják a pocak növekedésével együtt járó kellemetlenségek. Így ebben a időszakban a kismamáknak még nagyobb örömet okozhat egy kis kényeztetés.

Ráadásul ettől a kényeztető masszázsolajtól még a szülés után sem kell búcsút venni, hiszen kisbabák részére is ajánlott.

Személyes tanácsadás kismamáknak – ingyenes, jelentkezz most!

A személyes tanácsadás szolgáltatásunk lehetővé teszi, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást. A beszélgetés során elmesélheted, hogy milyen környéken laktok – sík a terep, vagy emelkedővel, esetleg lépcsővel tarkított – , autóval vagy inkább tömegközlekedéssel fogtok a babával mozogni, külön szobát terveztek neki, vagy az elején még veletek alszik, bármit, amit szívesen megosztasz velünk. Ezek alapján veled együtt közösen határozzuk meg, hogy mely termékek a legmegfelelőbbek számodra és babádnak. A személyre szabott tanácsadás nemcsak abban segít, hogy megtudjuk, mire van szükséged, hanem abban is, hogy mire nem. Ezt a beszélgetést te irányítod, a kulcs a te kezedben van!

És hogy mit nyújtunk?

Köszöntő ajándék

Ennek a fontos eseménynek veled együtt szeretnénk örülni, ezért a tanácsadás során meglepünk egy prémium ajándékkal.

Személyre szabott tanácsadás stresszmentesen

Az interaktív és oldott hangulatú személyes tanácsadás segít feltárni, hogy mi az, amire valóban szükséged van és mi az, amire egyáltalán nincs.

Lazíts a privát tanácsadó sarkunkban

Gondoskodunk róla, hogy a tanácsadás laza, oldott hangulatban teljen, frissítővel kínálunk, és annyi időt hagyunk a kérdések tisztázására, amennyire csak szükséged van, itt minden úgy történik, ahogy te szeretnéd.

A tanácsadás ingyenes, vásárlás esetén személyre szabott, egyedi kedvezményekben részesítünk!

Élj a lehetőséggel, jelentkezz most!

Szülők leszünk – kismamáink kedvenc eseménye

Amikor babát tervezel, rengeteg új dologra kell felkészülni, akár szülői feladatokról, akár a baba számára szükséges holmik beszerzéséről legyen szó, ez a sok feladat elsőre ijesztőnek is tűnhet.
A Szülők leszünk eseményünk felkészült, belső és külső szakértőink bevonásával segít eligazodni az egyes témákban.

Többek között azt is megtudhatod, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a babakocsi kiválasztásánál, milyen a biztonságos és kényelmes autósülés, és hogy miből áll a babakelengye. Interaktív, ám családias hangulatú eseményünk nem véletlenül lett a kismamáink kedvence. Minden kérdésed válaszra talál, hasznos tanácsokkal, tippekkel és praktikákkal a zsebedben távozhatsz. Az eseménynek a Szépvölgyi úton található üzletünk ad otthont, ahol megtekintheted és ki is próbálhatod a kiszemelt babaholmit.

Áprilisban ráadásul duplázunk két alkalommal is megrendezzük az eseményt más-más témákkal!

Április 5. 17.30-19.30

  • Egészséges és biztonságos alvókörnyezet kialakítása
  • Legfontosabb tudnivalók a légzésfigyelő használatáról

Április 7. 11.00-14.00

  • A tökéletes babakocsi kiválasztásának legfontosabb szempontjai
  • Az első autósülés kiválasztása a maximális biztonság és kényelem érdekében
  • Csecsemőkori vészhelyzetek megelőzése és kezelése (Magyar Gyermekmentő Alapítvány előadása)

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a az alábbi  tudsz kapcsolati formon tudsz, ne felejtsd el megadni az üzenet mezőben, hogy melyik időpontot választod! Ajándékkal, apró falatokkal, itallal várunk, gyere, és tölts el velünk szuper hangulatban pár órát!

Mit hozzon a nyuszi gyermekednek? Segítünk, van pár elragadó ötletünk!

Az összes ünnep közül mindig is a Húsvét volt a kedvencem! Talán azért, mert a húsvéti nyusziban hittem legtovább, köszönhetően édesapámnak, aki minden Húsvét vasárnap eljátszotta, hogy „éppen” látta elugrálni a nyulat, én pedig irtóra csalódott voltam, hogy „pont” nem láthattam. Tapasztalat, hogy a legkisebb gyerekek is imádják várni az ünnepet, a nyuszit, ebben segíthetünk azzal, ha kifejezetten húsvéti hangulatúra varázsoljuk a lakást, vagy éppen a nyuszis játékokkal kedveskedünk nekik.

JÁTÉKOK

Puha, ölelnivaló óriás nyuszi az, amely akár a gyermekünk örök társa lehet, imádni való, pillekönnyű, és szeretnek a gyerekek hozzábújni. Nagyon apró csecsemőknek nem ajánlott, de kúszó-mászó babák már boldogan játszhatnak vele.

Újszülött kortól már kedves kis játék a felakasztható csörgő bárány. Az egészen kicsi babák figyelmét még a hang köti le, a csilingelés, míg a nagyobb babák már előszeretettel gyömöszölik az ilyen puha játékokat.

Az egyik kedvencem ez a megmarkolható csörgő nyuszi, mi is hasonlót vettünk a kislányomnak. Irtó puha, lehet rágni, rázni, nyúzni, ez a nyuszi mindent kibír. A baba gyakorolhatja vele a fogást, a szem-kéz koordinációt.

Igazi jolly joker játék ez a nyuszis játszószőnyeg: egy vidám kis nyuszivilág, amelyben már a legapróbb csecsemő is nyugodtan pihenhet, játszhat, felfedezheti a sok-sok játék és érdekesség által a világot. A perem segít abban, hogy a már forgolódó baba nehogy kereket oldjon.

DEKORÁCIÓ

Dobjuk fel a babaszobát, és teremtsünk húsvéti hangulatot. Elég hozzá néhány apró kiegészítő, és máris ünnepre hangolódhat a család. Csodás darab ez a nyuszis kötött takaró, tiszta pamut, mosógépben mosható, könnyű és ideális akár újszülött kortól is.

Annál jobban nem is lehetne feldobni egy babaszobát, mint hogy tavaszt varázsolunk bele mindenféle helyes kiegészítővel. A gyerekek szeretik hallgatni a madarak csicsergését, képesek a madárkákat akár órákig is elnézegetni a madáretetőben. Most ezt könnyedén megteremhetjük a babaszobában is, ezzel a tündéri, falra akasztható dekorációs madárházzal. Imádni fogja mindenki!

Pláne, ha a kiságy fölé, vagy a mennyezetre madárkás körforgó kerül. Én ilyen madárkás körforgót a pelenkázó fölé lógattam, imádta a kislányom nézegetni peluscsere közben.

ÖLTÖZKÖDÉS

Tegye fel a kezét, aki szereti picinyét csinos, alkalomhoz illő ruhácskába öltöztetni! Gondolom, mindenki keze fent van. Naná, hogy tündéri tavaszi hangulatú ruhákat lehet már beszerezni, kislányoknak mindenképpen valami virágos, pörgő szoknyás csoda illik, amelyben kis tündérekként ragyoghatnak.

A kisfiúk pedig tojásvadászatra vagy éppen a kislányok locsolására vagány kantáros szerelést húzhatnak. Ne feledjük, csalóka tavasszal az időjárás, érdemes rétegesen öltöztetni a kicsiket (is).

Last minute farsangi tippek!

Idén különösen rövidnek ígérkezik a farsangi időszak, így előrelátó, rendszerető Anyukaként próbáltam időben felkészülni rá. Jól ki is találtam, hogy mi lehetne az én kis rosszcsontom a bölcsődei farsangon, beszereztem a jelmezhez szükséges hozzávalókat, már éppen a kivitelezésbe fogtam volna, amikor villámcsapásként ért a nagy felismerés, hogy az én kisfiamnak bizony már saját határozott tervei, elképzelései vannak, és esze ágában sincs csak az én kedvemért belebújni a cuki sütőtök jelmezbe, mert ő bizony pókember szeretne lenni.

Jelmez

Mi tagadás megkérdezhettem volna előtte, hogy mibe is szeretne öltözni a farsangon, de mentségemre szóljon, hogy bennem még élesen élt a tavalyi emlék, hogy kellő lelkesedéssel szinte bármit ráadhattam; ha nem zavarta az ugrándozásban, akkor neki igazából teljesen mindegy volt. Azóta bizony eltelt egy év, és az én kis engedelmes totyogóm, egy dacos kisfiúvá növekedett közben.

Alapból úgy gondolom, hogy a kreatív, otthon elkészíthető jelmezek a legjobbak, de dolgozó Anyukaként teljesen megértem azokat a szülőket, akiknek az egész napi rohanás után, már nincs energiájuk kézműveskedni, szabni, varrni esténként. Én valahol a középúton vagyok. Általában szeretem ésszerűen megközelíteni a kihívásokat, szóval szabok-varrok, ragasztok, de csak akkor, ha egyszerűbben nem tudom megoldani. Az egyszerűség pedig számomra nem feltétlenül azt jelenti, hogy veszek egy kész ruhácskát, hiszen nekem ez pont a farsangi készülődés varázsát venné el.

Áron első farsangján még csak néhány hónapos volt, és akkor még nagyon könnyű helyzetben voltunk, hiszen rengeteg állatfigurás ruhácska létezik. Mi is az egyik ilyen bárányos rugit neveztük ki jelmeznek, amihez kapott még két ragasztott szarvacskát és egy kis arcfestést is a tesóktól. Bár az az ötlet is felmerült, hogy lehetne dalmata kutyus, ha feláldozok egy fehér rugdalózót és egy kis sapkát, amire filccel pöttyöket rajzolhatnék.

A következő farsang már a bölcsiben volt, és az már nagyobb kihívást jelentett. A fő probléma az volt, hogy azt már akkor tudtam, hogy az én kis örökmozgó rosszcsontom nem tűr meg magán semmi olyat, ami nem kényelmes. Úgyhogy a kalapos, álarcos, terjedelmes jelmezeket el is felejthettem, amihez hozzájött még az is, hogy figyelembe véve a reggeli mosakodással járó rendszeres harcot, az arcfestés sem jöhetett nagyon szóba. Szóval maradt a kreatív, de praktikus megoldás, és bajnoknak öltöztettem. Kapott egy kényelmes tornanadrágot a klasszikus „retró darabot”, két fehér csíkkal az oldalán és egy trikót, amire elővigyázatosságból rávarrtam az aranyérmet, megelőzve, hogy valakit játékból fejbe kólintson a súlyos medállal. Végül annyira tetszett Áronnak a megoldás, hogy egész nap le sem vette magáról, még abban is aludt.

A farsangra készülve mi már jóval korábban elkezdtünk beszélgetni arról, hogy minek is öltözhetne Áron. Általában este, lefekvéshez készülve, vagy az autóban utazva szoktunk beszélgetni ilyesmikről, hiszen olyan jól el lehet fantáziálni egy-egy ötletről. Néha még egész kis mese is kerekedik belőle, amit Áron különösen élvez, hiszen ő maga alakítja a történéseket. Kis rávezetéssel próbálok feldobni neki egy-egy ötletet, amin elindulva aztán ő találja ki a jelmezt, én meg gyorsan tovább gondolom, hogy mennyire kivitelezhető. Olyan ez, mint egy kis társasjáték. Így merült fel, hogy lehetne orvos, mert van otthon egy általa „doktoros táskának” hívott doboz, amihez megkaphatta volna egy kis átalakítással valamelyik megunt fehér ingemet köpenynek. Ehhez hasonlóan jött elő a szerelő bácsi gondolata is, hiszen a játékszerszámok gyakran előkerülnek, és kantáros nadrágot is találunk elég könnyen Áron ruhatárában. Az már az ő ötlete volt, hogy „Bob a mester” példájából kiindulva az én sárga műanyag tálam lehetne a védő sisak, ha esetleg egy építkezésre is megy a szerelő bácsi.

Többször eljátszottunk még a nyuszi és a kutyus lehetőséggel is. Az ötlet nagyon tetszett Áronnak, hogy barna vagy fehér ruhákba bújna, esetleg vehetne színben passzoló kesztyűt is, de amikor az álarcra, az arcfestésre vagy a fejecskéjére egy kis gumival rögzített fülecskékre került volna a sor, akkor ő rögtön továbblépett. Az viszont már az ő ötlete volt, hogy lehetne úszó is, ha magára veszi az összes fürdős cuccát: fürdőnadrág, mentőmellény, karúszók, búvárszemüveg. Ez egy viszonylag könnyen kivitelezhető jelmez, de lelki szemeim előtt már láttam, ahogy így felszerelkezve ömlik róla a víz a nagy farsangi buli hevében. Így inkább lebeszéltem róla. Ajánlottam neki a szakács jelmez ötletét, hiszen egy kis kötényt és papírból egy szakács sapkát elég egyszerűen össze lehet dobni, de őt valahogy nem hozta lázba. Annál jobban tetszett neki a nagy tesó tavalyi csiga jelmeze, de az ő temperamentumával nem jósoltam volna túl sok időt a hátára felszerelt csigaháznak, ami egyébként összetekert háztartási csomagoló papírból készült. Tetszett még neki az unokatesó krokodil jelmeze is, ami egy a fejére tett hosszúkás kartondobozból állt, amire nagy szemeket rajzoltak, és még annál is nagyobb félelmetes fogakat ragasztottak. Egy próba után azonban Áron rájött, hogy evvel a nagy valamivel a fején ő bizony nem tud egykönnyen hemperegni.

Így végül idén azt hiszem, beadom a derekamat Áron kívánságának. Bár már félig előkészült a sütőtök jelmez, ami nem volt más, mint egy nagyobb méretű narancssárga póló, deréktájon összehúzva egy gumival. Varrtam bele egy bélés-szerűséget, amit vattával terveztem kitömni, de a befejezés egyelőre még várat magára, hiszen Spiderman lekörözte. Könnyen kerekedhetne egy külön cikk arról, hogy bármennyire is próbálom tudatosan irányítani a kisfiam figyelmét a neki való mesék és egyéb tartalmak felé, mégis elkerülhetetlen, hogy ne érjék őt, ha csak érintőlegesen is, a nagytesók által közvetített ingerek. Egyszóval próbálkozhatok én sok mindennel, de a nagytesó cuccai sokkal menőbbek, és attól tartok, hogy ez csak fokozódni fog. Szóval, ha szeretném vele fenntartani a bizalmi viszonyt, akkor szerintem nem érdemes tiltani ezeket a vágyakat, viszont egy kis fortéllyal terelgethetjük az igényeket egy kicsit finomabb irányba, ami az ő korának is megfelel. Vagyis mivel én annyira nem értek egyet a pókember jelenséggel, így próbálok egy szelídebb jelmezt készíteni. Inkább csak a kék-piros színvilágot igyekszem majd utánozni, ami nem lesz túl nehéz feladat passzoló harisnyával, zoknival és egy pólóval, amire alkoholos filccel rárajzolom a pókháló mintát. Van egy örökölt pókember bábúnk, ami talán az ötletet adhatta Áronnak. Így szerintem, ha kivételesen őt is magával viheti a bölcsibe, akkor az már tuti siker lesz.

Farsangi készülődés

A jelmezről való gondoskodás mellett, mi még sok egyéb téren is igyekszünk hangolódni a farsangolásra. Áronhoz is, mint az ilyen pici gyerekekhez általában a játékon keresztül vezet az út. Játékosan szinte mindent el tudok érni nála. Így próbálok minél több lehetőséget megragadni a közös játékra, és az ünnepekre való készülődés remek lehetőséget teremt erre, hiszen megvan a vezérfonal, amire fel lehet fűzni a közös elfoglaltságokat. A korán sötétedős télvégi délutánokon igazi kincs egy-egy ilyen új program lehetőség. Például fánkot dagasztunk, szaggatunk közösen, (a közös sütést még nem merem megkockáztatni az én kis örökmozgómmal), álarcot rajzolunk, vágunk papírból, hozzávalókat vásárolunk, keresünk otthon a jelmezhez, és farsangi zenét hallgatunk. Nálunk a kedvenc Gryllus Vilmos Maszkabálja. Ilyenkor ez megy non-stop a TV-ben, autóban, CD-ről stb. Remek ráhangolódás a farsangi bulira és nagyon aranyos!

Farsangolás

A farsangról általában az iskolai, óvodai bulik jutnak eszünkbe. De hát miért is ne lehetne ez akár egy megszokott családi esemény is? Egy-egy jól sikerült jelmezt a gyerekek néha olyan szívesen viselnek, hogy le sem akarják venni magukról. Miért is ne teremthetnék otthon is egy olyan lehetőséget, ahol ismét magunkra ölthetik a maskarát, sőt még mi felnőttek is visszamehetünk a gyerekkorba és velük együtt bohóckodhatunk. Ezen a gondolatmeneten indult el Áron Nagymamája is, és rendezi meg minden évben a családi farsangi mulatságot, fánkkal, beöltözéssel, jelmezversennyel, zenével, tánccal, tombolával és sok vidámsággal. Csupán csak egy kis kreativitással olyan sok új színt lehet vinni a családi együttlétekbe. Idén például tematikus bulit tervezünk. A családtagok választanak maguknak egy-egy jelmezt Gryllus Vilmos Maszkabáljából, és közösen mókázunk majd az hozzá passzoló zenére. Néhány elcsípett sugdolózásból pedig arra tippelek, hogy a család gyermek tagjai óriási titkolózások közepette készülnek egy külön előadásra is.

Tavaszi megújulási tippek Anyukáknak

Szeretem az áprilist!  Akármennyire is szeszélyes, nekem ez a hónap mégis egyet jelent a tavasszal. Ahogy napról napra napsütés és kellemes hőmérséklet váltja fel a szürke és borongós időjárást, úgy érzem én is, ahogy lassacskán felébredve a téli álom szerű mélabúból reggelente egyre több az energiám, és az ébredező természethez hasonlóan egyre nagyobb igényem támad nekem is a tavaszi megújulásra. Anyukaként persze ez is igényel némi kompromisszumot és szervezést, de az biztos, hogy végül sokszorosan megtérül.

Őszintén megvallva én mindig a könnyen kivitelezhető, egyszerű, de mégis hatásos megoldásokat részesítem előnyben. Sem időm, sem kedvem, sem elegendő kitartásom sincs a bonyolult, időigényes vagy nagyobb lekötöttséggel járó elfoglaltságokhoz. Ez pedig teljesen jól összecseng azzal, hogy Anyukaként egyébként is sokkal többet kell logisztikáznom és sakkoznom az időmmel.

Bővebben

Csobot Adél: Valaki nemsokára Anyunak fog hívni…

Csobot Adél élete legizgalmasabb korszaka előtt áll, hiszen heteken belül Anyuka lesz! Adél még most is nagyon aktív és energikus, imádja ezt az állapotot:)

A fiatal énekesnő lelkesen és őszintén mesélt nekünk arról, hogyan érzi magát Kismamaként, hogyan készül a szülésre, és hogy mennyire örül annak, hogy Bencével egy Család lesznek! 

Volt egy álmom…

Tizenéves korom óta az volt az egyik vágyam, hogy fiatalon legyek édesanya! Pontosabban volt a fejemben egy kitűzött cél: 23 éves koromig szülni. Ehhez persze kellett az is, hogy a minta, ami előttem volt, hasonló legyen ( édesanyám is fiatalon szülte a bátyámat), illetve édesanyám rugalmas, szabad, nyitott nevelési módja.

Bővebben

Dundika vallomása második terhességéről!

Dundika és Majka április közepére várják második kisbabájukat, aki ezúttal is kisfiú lesz! A fiatal pár Marián után már rutinos szülőnek számít, mégis nagyon izgatottak, hogy immár négy fős lesz a Családjuk:)

Dundika így az utolsó hetekben elárulta nekünk, hogy miben volt más ez a terhessége, mitől szenvedett a legjobban, mitől fél a leginkább és hogy Majka miben tud neki a legtöbbet segíteni!

Mikor éreztétek azt, hogy szeretnétek második gyereket?

A második gyerek témája mindig ott volt Marián születése óta a fejünkben, mert mindenképp szerettünk volna neki testvért. Petivel mindketten tudjuk, hogy milyen jó “nagy családban, testvérekkel” felnőni. Igazából már 2 évvel ezelőtt azt hittük, hogy sikerül bővítenünk a családunkat, de a dolog még váratott magára. Akkor azt hittem minél kisebb korkülönbséget szeretnék a két gyerek között, de most már egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.

Bővebben

Ha zavar a terhesség utáni súlyfelesleg

Minden (na jó, majdnem minden) kislány fejében él egy kép, egy álomkép, hogy ő majd milyen édesanya lesz. Én határozottan tudtam, hogy csakis csinos, fiatalos anyuka szeretnék lenni, aki jó illatú, mindig nett, puha ölű és nagyon csinos.

Volt az osztályunkban egy fiú, akinek nagyon csinos, fiatalos anyukája volt, mindig csuda precíz kontyban hordta a haját, sminkelte magát. Aztán ott volt a tanár nénim, akinél jobb illatú embert el sem tudtam volna képzelni, meg egy nagyon közvetlen, jó humorú, nyitott utcabeli néni, akinek mindig volt egy kedves szava hozzám, na belőlük gyúrtam akkor össze egy ideálképet.

Bővebben