Fiatalon anyává válni

Melyik klisével kezdjem? Lássuk csak. Mindig is anya akartam lenni. Mindig is fiatalon akartam szülni. A szülés olyan, mint egy nyíló virág. Anyának lenni egy csodálatos utazás. Minél fiatalabban szülsz, annál jobban bírod. És ezek közül van, amelyik igaz is.

Fiatalon anyává válni, vagy mégsem?

Mindig is fiatalon akartam anyává válni. Hétfőnként. Aztán kedden nem. Aztán szerdán elbizonytalanodtam, majd csütörtökön megint. Úgy változott a véleményem, mint az időjárás. És ez szerintem így is van rendjén. Milyen unalmas lenne az élet, ha minden nap ugyanazt gondolnánk!

Aztán – mivel az élet nem unalmas és Istennek csodálatos humor- és időérzéke van – pont akkor lettem terhes, amikor huzamosabb ideje gondoltam azt, hogy a gyerekvállalás ráér. Pont 1 héttel korábban lettem 22 éves. Nem volt sok tervünk, de ami volt, ahhoz tartani akartuk magunkat. Nem volt tökéletes az időzítés, de sosem az. Így hát ez a néhány terv egy, illetve kettő csíkkal át is lett húzva és kezdődhetett az újratervezés.

Sokan néztek ránk furcsán. Én nem néztem magunkra furcsán. A családunkban mindenki a húszas évei elején vállalt gyereket – bár ez nem meglepő, tekintve, hogy generációnként tolódik el a „korhatár” 5-10 évvel. Manapság egy 22 éves foglalkozzon a tanulással, a karrierjével, a bulizással, az ismerkedéssel, az útkereséssel. Csak arra nem gondol senki, hogy mi van, ha valakinek ez az útja? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam. Bár kifelé mindig megpróbálja az ember a nyugalmat sugározni és Buddhának eladni magát (idővel a hasam is tartotta magát ehhez a szerephez), mindenki tudja, hogy a jéghegy legnagyobb része a felszín alatt van. Izgultam. Mi ketten világjárók vagyunk. Autóba beülős, órákig kocsikázós, kilométereket sétálós, felfedezős, spontán emberek. Kicsit gyászoltam azt az életmódot, ami a teherbeesés előtt volt ránk jellemző. Várandósságom alatt is próbáltam egy átlagos, húszas éveiben járó fiatalként viselkedni: iskolába jártam, vezetni tanultam (38 hetes terhesen meg is buktattak), házi feladatokat csináltam, vizsgafilmet forgattam, dolgoztam, ötleteltem, rohangáltam a fővárosban, vonatoztam, buszoztam és tinifilmes problémákon törtem az agyam – a jelszavam az volt, hogy „Mindent most és mindent rögtön!”. Igyekeztem elhitetni magammal, hogy nem fog megváltozni semmi. És bár mélyen belül tudtam, hogy minden meg fog változni, végül rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Autóba ülős, órákig kocsikázós, kilométereket sétálós, felfedezős, spontán emberek vagyunk most is. Csak már hárman. És egy kicsit több szervezéssel.

Egy csapat vagyunk, családdá váltunk

Már több mint 7 hónapja, hogy Léna a csapatunk tagja lett és jobb csapattársat kívánni sem tudna magának az ember. Nem szeretnék olyan kijelentésekkel dobálózni, miszerint aki fiatalon alapít családot, annak több energiája és türelme lesz a gyerekneveléshez. Ahány ember, annyi életmód és viselkedés. Nálam 20 évvel idősebbek is lehetnek ugyanolyan nyugodt szülők, mint mi vagyunk, és velem egykorúak lehetnek a teljes ellentéteim. Magamból kiindulva tudok csak véleményt formálni – és azt kell, hogy mondjam, hogy fiatalon anyává válni a legjobb ötlet volt, amivel Isten humor- és időérzéke elő tudott rukkolni.

Ismerem magam. Türelmetlen ember voltam. Állandó problémáim voltak az időbeosztással, a lelassítással, a hirtelenharagommal. Egy gyerek pedig a legjobb gyógyszer és a legjobb terapeuta hasonló gondokra, mert csak egy opciód van: elhagyod ezeket a rossz szokásokat és kész. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy ezeket a tulajdonságaimat fenntartsam, ha nem szeretném Lénán viszontlátni, így hát magam mögött kellett hagynom őket. Csak azt viheted magaddal, ami előrébb viszi a család összes tagját. Mi a nyugalmat, a kommunikációt és a csapatmunkát visszük tovább, mint fő alkotóelemünk és Léna mindezt meghálálja. Nem görcsölünk rá semmire, nem kapunk össze indokolatlan dolgokon, nem sürgetjük egymást, nem tartjuk magunkban a tüskéket… Legalábbis igyekszünk. Vannak rosszabb napok, mint mindenkinek. De Léna Boróka cserébe sokat alszik, szépen gyarapszik, sokat mosolyog és kedvesen sikkantgat és pillantgat kifelé az égkék Armadillo City babakocsijából, miközben megkezdjük a sétánk hetedik kilométerét a városban vagy a várakozási időnk negyvenedik percét a postán.

A körülöttünk lévők is észreveszik mindezt, ahogyan a gyereknevelést kezeljük és legtöbben a fiatalságunkra fogják a lazaságot és a nyugalmunkat. Biztos ebben is van valami. De szerintem ez nem a korunknak köszönhető – a kor ugyanis nem egy érdem, hanem egy állapot. Ha ez az utazás öt, tíz vagy tizenöt évvel később kopogtat az ajtónkon, ugyanígy igyekeznénk ezeket a jó tulajdonságokat megtartani – annyi a különbség, hogy hamarabb kezdtük el gyakorolni, mint a többség. Nekünk erre volt szükségünk. Igen, néznek rám furcsán. Sokszor hiszik Lénára, hogy a húgom és sokszor hiszik anyukámra, hogy Léna anyukája, de aki furcsán akar nézni a másikra, az mindig találni fog valamilyen indokot, ami kapcsán furcsán nézhet a másikra. Néha szükség van újratervezésre… De ez nem egyenlő azzal, hogy fel kell hagyni a régi életünkkel. Csupán türelem kell hozzá, jó szervezés és a megfelelő eszközök. Azt hiszem, hogy mi megtaláltuk őket.

 

 

Dodó

Gondolatok az anyaságról és az apaságról, Kulcsár Edina és Csuti érzései

Kulcsár Edina az anyaságról

Mindig is imádtam a kalandokat, azokon belül is leginkább a kihívásokat. Amikor egy-egy ilyenben részem volt, majd vége lett, szomorú voltam, hogy nincs tovább, így mindig valami új után áhítoztam. Akkor még nem tudtam, illetve nem gondoltam bele, hogy létezik olyan kaland, ami örök életem végéig elkísér, ráadásul tele van kihívásokkal is. Olyan érdekes ez, hiszen azt gondolom elég sokan keresik a helyüket az életben és keresik azokat a dolgokat, amik boldoggá teszik őket. Évekig hajtjuk magunkat, hogy találjunk valami életcélt, miközben a megoldás mindvégig bennünk van, illetve belőlünk lesz. Ez pedig nem más, mint egy gyermek. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy kell egy megfelelő apuka jelölt, ami szerencsére nekem összejött, ráadásul nem is akármilyen.

Ettől függetlenül szeretném elmesélni, hogy mi lett volna abban az esetben, ha nem találom meg a megfelelő társat. A történet ott kezdődik, hogy elég korán realizálódott bennem, hogy fiatalon szeretnék anyuka lenni. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Édesanyám 18 évesen szült engem és igazán kivételes a kapcsolatunk egymással. Arról álmodoztam, hogy ha egyszer gyermekem lesz, akkor pontosan ilyen kapcsolatot tudjak kialakítani vele, mint amilyet Anyukám kialakított velem. Köztudott, hogy apuka nélkül nőttem fel és helyettese sem volt az életemben, de szerencsére én ebből semmit nem tapasztaltam, mert elmagyarázta nekem Anyukám és a Mamám, hogy ez miért alakult így, én pedig ezt elfogadtam. Pontosan emiatt, amikor már kezdett bennem körvonalazódni, hogy nem a gólya, illetve a Jézuska hozza a babákat, elhatároztam, hogy Anyukám nyomdokaiba lépek és amilyen hamar csak lehet kisbabát szeretnék. Körülbelül 10 éves koromtól számoltam visszafele az éveket. Csak azzal nem számoltam, hogy ehhez én egyedül nem vagyok elég, ráadásul 18 éves koromban még minden erőmmel azon voltam, hogy segítsem a családomat anyagilag, így a tervemet sem tudtam megvalósítani.

Hogy milyen tervemet? Eddig erről csak kevés embernek meséltem, de leírom. Azt gondoltam, hogy ha Anyukámnak sikerült szinte gyerekként felnevelnie egyedül, akkor nekem miért ne menne ugyanez. Ha záros határidőn belül nem jött volna egy ilyen ritka és kivételes ember az életembe mint Csuti, akkor rászántam volna magam a gyermekvállalásra egyedül is, hiszen már jó ideje lehetőség van a beültetésre is. 30 éves koromig bezárólag adtam magamnak lehetőséget. Ezt csak azért írtam le, hogy ezzel is szemléltessem, mennyire fontos számomra a család és, hogy milyen régóta is készülök arra, amit 7-8 héttel ezelőtt átéltem. 27 évesen természetes úton megélhettem, hogy édesanyává válljak, és ez minden várakozásomat felülmúlta.

Nagyon nehéz szavakat találni arra, hogy milyen érzések alakultak ki bennem, mert még most is hihetetlen ha a kiságyba nézek, hogy ott fekszik egy gyönyörű gyermek, akit a szerelmünk gyümölcseként a szívem alatt hordtam 9 hónapon át. Ahogy megszületett a kisfiunk Medox, rögtön jött a kérdés másoktól, amire egyébként számítottam, csak nem 1-2 héttel az ő születése után, hogy ,,mikor szeretnénk a másodikat?” Az az igazság, hogy ahogy telnek múlnak a napok, a kettőnk között lévő kötelék egyre erősebb és már most is azt érzem, hogy nem fér el a szívemben ez a rengeteg szeretet amit érzek a családom iránt. Pontosan azért próbálom erősnek mutatni magamat a mindennapi életben, mert valójában nagyon hamar elérzékenyülök ha a Mamámról az Anyukámról, a Férjemről vagy (most már) a fiamról van szó.

Tulajdonképpen nem fordult még elő olyan nap az életemben, amikor ne sírtam volna, mert minden nap hálát adok, hogy ők vannak, ilyenkor pedig pillanatok alatt könnyek tömkelege gyűlik össze a szemeben, amiket hamar fel kell itatnom, mert nem szeretném, hogy bárki meglássa. Úgysem hinnék el, hogy csak azért sírok, mert mennyire szeretem őket… és ha belegondolok valahol abszurd is, de tényleg ez az igazság. Visszatérve a második gyermekre, nem tudom, hogy hol férne el a szívemben, még egy olyan személy, akiért az életemet adnám, bár biztosan képes lennék feldolgozni azt a szeretet sokkot is, hiszen ahogy szokták mondani, sok jó ember, kis helyen is elfér, bár az én szívem hatalmas.

Anyukának lenni leírhatatlan boldogság, de egy kis félelemmel is jár, amit nem szívesen vallok be. Nem másnak, hanem magamnak szeretnék megfelelni és a családomnak. Azt szeretném ha a kisfiam egy nagyon boldog családban nőne fel, ami miatt megint csak nyomást érzek magamon, hiszen nem elég, hogy jó anyuka legyek, hogy a munkában is maximálisan helytálljak, de az egyik leglényegesebb dolog, hogy jó feleség is legyek. Ahhoz, hogy a kisfiam boldog és kiegyensúlyozott legyen, muszáj fenntartanunk Csutival az egymás iránt érzett szerelmünket, hiszen egy kisgyerek megérzi, ha valami nincs rendben a szülei között, ami szerintem nagy mértékben kihatással lehet az ő személyiségére.

Persze muszáj leírnom, hogy ezt nem másoktól hallottam vagy olvastam valahol, hanem ez az én saját szubjektív meglátásom. Az eddigi életem alatt mindig csak a saját magam feje után mentem és habár egyértelmű, hogy párszor megütöttem a bokámat, csalódtam vagy rossz döntést hoztam pár dolog kapcsán, szeretem a múltamat a nehézségekkel együtt, mert sokat tanultam és ezeknek köszönhetően, lelkileg teljesen stabilnak érzem magam ahhoz, hogy a fentebbi álmaimat, ami a családdal kapcsolatos megvalósítsam. Anyának lenni a legcsodálatosabb dolog, amit valaha éreztem. Hihetetlen az a tisztaság és a mindent átható csoda amit látok a kisfiam szemében, amikor ránézek, a mosolyáról pedig ne is beszéljünk.

Sok mindennel találkozik az ember életében. Értékes dolgokat szeretnének vásárolni azon a pénzen amiért megdolgoztak pedig a legértékesebb dolog amit valaha egy ember a kezében tarthat az a gyermeke, legalábbis én ezt tapasztaltam. Mindig hálás leszek, a férjemnek azért, hogy valóra váltotta a legnagyobb vágyamat, hogy anyuka lehessek. Az anyaság érzést szerintem lehetetlen leírni, így átadom a klaviatúrát Csutinak, hátha ő meg tudja fogalmazni az érzéseit, amit az apaságnak köszönhetően érez. Edina

Gondolatok az apaságról Csutitól

Apának lenni fantasztikus érzés, próbálok nem kliséket használni és megtalálni a megfelelő szavakat de nehéz lesz, mert ez szavakban nehezen kifejezhető. Mindig is arra vágytam, hogy egyszer, ha felnövök nagy szeretetben élhessek a családommal. Már Edina várandóssága alatt is igyekeztem a legjobb társ lenni és mindenben a segítségre lenni a feleségemnek, de persze azért ez nem ment egyik pillanatról a másikra. Büszke vagyok rá, hogy mindenből kivettem a részem és “könnyebbé” tettem életünk eddigi legszebb és egyben leghosszabb időszakát. Próbáltunk a legjobban felkészülni Medox érkezésére, még ,,Szülők leszünk” eseményen is jártunk, amit csak ajánlani tudunk.

Most belegondolva nagyon gyorsan elment ez az időszak és egyszer csak rajtam aludt Medox. Nagyon megható percek voltak ezek és soha nem fogom elfelejteni ezt az érzést. Mindig is szerettem tanulni, de a gyereknevelés talán az eddigi legjobb lecke amit kaptam.

Nagyon élvezem látni, hogy napról napra fejlődik a fiunk, ráadásul Edinával mi is egyre többet tanulunk a másiktól és a másikról, ami egy gyermek nélkül esélytelen lett volna. Habár még nagyon az elején vagyunk életünk kalandjának, nagyon várom az elkövetkezendő időszakokat. Például az első 7 hét után már el is mondhatom magamról, hogy majdnem tökéletesen pelenkázok. Persze ahhoz, hogy ezzel büszkélkedhessek, többször át kellett esnem enyhe túlzással pár sterilizáláson, hiszen le lettem kakkantva és pisilve, mint bárki a világon,  de ma már mosolyogva írok erről, viszont azon a hajnalon amikor először éreztem gyermekem meleg szeretetét…hát mit is mondjak…

Sokan kérdezik tőlem, hogy mennyire voltam kész a gyermekem érkezésére, amire mindig azt válaszolom, hogy egy férfi, egy leendő apa akkor áll készen, ha a szerelme, felesége készen van rá. Rengeteg odafigyelés illetve türelem kell (ennek én azért híján vagyok), és persze lemondással is jár, de minden perce megéri, hiszen apának lenni felelősség, családot alapítani pedig a világ legszebb dolga! Csuti

Praktikus tippek babás utazáshoz

Kétségtelen, hogy egy baba sok áldozattal jár, de kompromisszumokkal a helyzet jól kezelhető. Ahhoz, hogy később ne a babára vetítsük ki a lemondások miatti frusztrációinkat fontos, hogy olyan életet alakítsunk ki magunk körül, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat, és később nem okolhatjuk egymást azért, mert esetleg lemaradtunk valamiről, ami fontos lett volna nekünk. Az utazás erre az egyik legjobb példa. Egyértelmű, hogy egy pici babának az otthoni megszokott környezet és a jól bevált rendszer jelentik a biztonságot. Neki annyira nem élmény egy utazás, ahol kizökkentik az ő kis világából. Bár az is igaz persze, hogy egy babának mindemellett a fő biztonságot mégis az jelenti, ha a szüleivel lehet. Egyszóval az utazni szerető szülőknek nem érdemes feladniuk ezt a vágyukat, csak azért mert kisbabájuk született, hiszen egy közös vakáció is felfogható úgy, mint egy újabb lecke az összeszokáshoz, csupán csak néhány praktikus dologra jó odafigyelni.

Pakoljunk és szervezzünk ésszerűen

Ilyenkor lesz csak igazán nagy kincs egy kicsire összecsukható babakocsi, hiszen a legnagyobb helyet általában ez foglalja el a csomagtartóban. Ha pedig a babakocsinak már megvan a helye, akkor a többi hozzávaló már abszolút kezelhető, maximum csak némi előzetes tervezést igényel. Ha nem olyan szállást találunk, ahol adnak a babának kiságyat is, akkor érdemes készülnünk egy praktikus utazóággyal.  A kisbaba fürdetését pedig nagyon megkönnyítheti egy összecsukható babakád, ami ráadásul még nem is foglal nagy helyet. Érdemes összeállítani egy utazó gyógyszeres dobozt is, amit aztán csak felkaphat a család, ha indul valahova. A gyógyszerek mellett pedig elhelyezhetünk benne olyan hasznos eszközöket is, mint például az orrszívó szipka, amire bármikor szükség lehet.

Utazzunk kényelmesen

A hosszabb utazások egyik legnagyobb titka a nem csupán biztonságos, de kényelmes autósülés. Az autósülés kiválasztására érdemes időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását.

Maradjunk a megszokott ízeknél

Egy kizárólagosan anyatejes kisbaba bizony jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat, hiszen neki maximum csak egy előkével készülnünk.  Hozzátáplálás esetén pedig érdemes arra törekedni, hogy a baba az utazás alkalmával is a jól bevált ízeket kapja. Nem azért mintha nem lehetne bárhol bébiételeket kapni, csak talán a közös kiruccanásunkat jobb nem kísérletezéssel tölteni. Az otthon előkészített ételeket pedig kényelmesen tárolhatjuk a kifejezetten erre szolgáló ételtárolókban.

Vigyünk magunkkal valami „otthonit”

Az utazásoknál az egyik fő irányelv, hogy „csempésszünk be mindig valami otthonit” a babának. Így nem érzi annyira idegennek a helyzetet, és jobban tud alkalmazkodni a megváltozott környezethez is. Legyen kéznél a kedvenc alvóka.  Már az utazásnál, a kiságyba tegyünk bele néhány megszokott játékot vagy takarót, és tartsuk meg nagyjából a megszokott szertartásokat, még ha picit módosított verzióban is.

Tippek a szobatisztasághoz!

Szerintem a gyereknevelés nagy része nem más, mint próbálkozás. Kísérletezünk, találgatunk, tesztelünk és a végén vagy bejön vagy nem. Ráadásul minden gyerkőc más és más, szóval még annál a módszernél sem garantált a siker, ami esetleg a családban korábban már bevált. A szobatisztaságra szoktatás is egy kiváló példa erre, így nehezen is lehetne tanácsokat osztogatni, én sem erre vállalkozom most, inkább csak megosztanám, hogy nálunk milyen tippek, trükkök jöttek be, hátha azok másoknál is esetleg működőképesek lehetnek.

Módszerek

A szakirodalmat böngészve több módszerre is bukkanhat az ember, ám ha jobban mögé nézünk a dolgoknak, akkor szerintem alapvetően két bilizési irányzat létezik. Az egyik módszer szerint mi vezetjük rá, tanítjuk meg a gyerkőcöt, a másik szerint pedig hagyjuk, hogy a saját tempójában haladjon, és ő érezzen rá a feladatra, vagyis vagy elősegítjük vagy kivárjuk a dolgokat.  Én mindkét utat megpróbáltam Áronnal, és nálunk a második bizonyult sikeresebbnek, de hát nem szabad elfelejteni, hogy minden gyerkőc különböző.

Tanítjuk

A korábbiakban már írtam arról, hogy sok népcsoportnál teljesen bevett szokás, hogy már szinte a pici születését követően rögtön elkezdik a szobatisztaságra nevelést. A szülők ezekben a kultúrákban próbálják kifigyelni, hogy mikor és milyen rendszerességgel végzi a dolgát a baba. Megtanulják evvel együtt a jeleket is értelmezni, amelyekkel a baba kommunikálja, hogy most éppen milyen végtermék is érkezik. Ha jobban belegondolunk, igazából logikus, hogy ha az éhséget, vagy az álmosságot is ki lehet olvasni a pici testbeszédéből, akkor a hasi folyamatokat miért is ne lehetne. Persze ezekben a kultúrákban a korai szobatisztaságra nevelésnek sokszor praktikus vagy inkább takarékossági okai vannak. A mi nyugati civilizációinkban viszont mennyivel egyszerűbb inkább biztosra menni egy pelussal, bár így kétségtelenül nem is nagyon vesszük észre a baba jelzéseit. Pedig egy idő után állítólag az intuíció is segít, hogy ráérezzen az Anyuka, hogy mikor kell résen lenni a bilivel. Lényegében a szüleink is valami hasonló indíttatás alapján helyeztek bennünket sokszor még csak pár hónapos korunkban evés után vagy fürdés előtt a bilire, hiszen a gyerekek nagyrészénél ez a feltételes-szerű reflex ilyenkor állítólag még jól kiépíthető. Bevallom Anyukám javaslatára én is megpróbálkoztam evvel Áronnál. Kihasználva a jó meleg nyári időjárást, amikor az idő nagy részét úgyis a szabadban töltöttük, igazából kockázat nélkül próbálkozhattam. Nyár végére többé-kevésbé működött is a dolog, és egészen büszke voltam rá. Sőt ezen felbuzdulva gondoltam, hogy szeptemberben is már pelenka nélkül kezdhetjük a bölcsődét. Csak éppen arról feledkeztem el, hogy ez a feltételes-szerű reflex csak otthoni körülmények között működött igazán, a bölcsiben, ahol teljesen más volt a környezet, például bili helyett kis WC volt, már korántsem ment olyan flottul a dolog.

Pelenkázó komód

Persze ezzel nem is lett volna baj, mert a bölcsis nevelők tényleg sokat segítettek a tanulásban, de hát a dolgoknak van egy lelki oldala is, amit megint csak nem szabad figyelmen kívül hagyni, különösen ebben az életszakaszban. A pozitív megerősítés jegyében azt mondtam Áronnak, hogy ha ügyesen pisil és kakil a kis WC-be a bölcsiben, akkor valami aprósággal mindig megjutalmazom. Pár napig ez jól is működött, aztán egyik nap azt tűztük célul, hogy ha ma is ügyes lesz, akkor délután elmegyünk a bevásárlóközpontba, és beülhet a 100 forintossal működő repülőbe. Amikor mentem érte a bölcsibe, az ovónéni meghatottan mesélte, hogy a kisfiam napközben az udvaron egyszer csak eltűnt, és már éppen kezdtek volna aggódni, amikor megtalálták a kerti házikó sarkába kuporodva egy kis balesettel a nadrágban. Láthatóan nagyon rosszul érezte magát szegénykém, és amikor érte mentem akkor sírva szaladt a karjaimba, hogy „Anyuka bepisiltem véletlen, de azért mehetünk a repülőbe”? Persze elmentünk azért, de ez a sikertelenség az én kisfiamat annyira megviselte, hogy a biliről és a WC-ről egy jó darabig hallani sem akart. Szóval azt megtanultam, hogy Áronnál erőltetni semmit sem szabad, még szelíden sem.

Kivárjuk

Bár alapszabály, hogy a gyerekeket nem érdemes összehasonlítani, a gyakorlatban azért ez mégis elég nehezen kivitelezhető. Az emberben ott bujkál a kisördög, hogy ha a másik gyerkőc 2 évesen már teljesen szobatiszta, akkor az enyém miért nem? Vajon mit csinálhattam rosszul? Sokat tépelődtem ezen én is, aztán meggyőztem magam, hogy hagyom, hogy Áron tempójában alakuljanak a dologok, és végül nem bántam meg. Kis lépésekben kezdtük újra az ismerkedést a bilivel, és próbáltam semmit sem erőltetni. Először csak a fürdés előtti pisit próbáltuk beiktatni a napi rutinba, amit nagyban elősegített egy pihe-puha nyuszis WC szűkítő, aztán mikor ez már egész jól ment, akkor bölcsi után itthon már egyből levettük a pelenkát és elkezdtük szokni a nagyfiús életet. Hamar rájött Áron, hogy pelcsi nélkül sokkal könnyebben tud mozogni, szaladgálni, ugrálni, ami nála azt hiszem elég sokat vetett a latba. A sokszori noszogatás vagy kérdezgetés Áronnál soha nem jött be, sőt úgy láttam, hogy kimondottan idegesíti, úgyhogy erőt vettem magamon, és próbáltam 5 percenként nem megkérdezni, hogy „kell pisilni”?

Pelenkázó táska

Helyette a fürdőszobában találtunk egy tuti jó helyet az extrán kényelmes Mamas&Papas-os bilinek, és amikor ő a szükségét érezte, akkor teljesen nagyfiúsan, önállóan elment elintézni a dolgát. Persze nem mondom, hogy így nem voltak azért balesetek, vagy nem kellett időként besegíteni, de ez az önállóság Áront olyan nagy büszkeséggel töltötte el, hogy innentől rohamtempóban haladtak a dolgok, legalább is a pisi terén. A nagyobb munka már nagyobb kihívással is járt. A fő problémát az okozta, hogy a kisfiam a nagy dolgot már egy jó ideje elbújva intézte. Bár mindig bejelentette előre, hogy most mi következik, de aztán keresett magának egy nyugodt zugot a lakásban és ott intézte el a dolgát a pelenkába. A problémák ott kezdődtek, amikor már nem volt rajta pelcsi. Mit is mondjak, bizony előfordultak balesetek, és elég sokat is kellett mosni, fürdetni ebben az időben, viszont a jó hír, hogy ez sem tartott tovább 2 hétnél.  Az áttörést az hiszem a szégyenérzet és egy kis pozitív megerősítés hozta meg. Egy alkalommal ugyanis a kerti búvóhely mégsem sikerült annyira jól, mert a szomszéd éppen meglátta a történéseket, amitől Áron láthatóan elég rosszul érezte magát. Onnantól ő maga jelentette be, hogy most megy a bilire és ott fogja elintézni a nagy dolgát. Látszott, hogy azért az új testhelyzet (mert a pelenkával nem feltétlenül kellett leülni) neki is kicsit furcsa, de megbeszéltük, hogy ha legalább egyszer sikerül, akkor megkapja a hőn áhított Transformers robotot, és el is kezdtük számolást. Ez a módszer annyira jól bevált, hogy azután szinte soha nem fordult elő baleset. Éjszakára még egy jó ideig adtam rá pelust, egészen addig amíg ő magától egyik este azt nem mondta, hogy „Anyuka, már nagyfiú vagyok, nem kell a pelcsi”, és úgy is lett.

Áron egy igazi szuperhős

Számomra ismét bebizonyosodott: a gyereknevelés egyik legfontosabb aranyszabálya, hogy mennyire fontos ismernünk a saját gyermekünket. Bár rohanó életünkben ez sokszor óriási kihívás, de a gyerkőcre szentelt idő és osztatlan figyelem mindig megtérül.

A szobatisztaság kultúrája

Mi amolyan utazós család vagyunk. Szeretünk ismeretlen helyeken kalandozni, más kultúrákat megismerni és ettől a vágyunktól az sem riasztott el bennünket, amikor bővült a család. Sőt Áronnal együtt tágult a látóterünk is. Olyan új dolgokra lettünk figyelmesek, amelyeken korábban, magányos utazásaink alkalmával talán simán átsiklottunk volna. Így amikor a szobatisztaság kihívásával szembesültünk mi is, akkor egyszeriben érdekessé vált számunkra látni, hogy más kultúrákban vajon, hogyan is birkóznak meg evvel a problémával. Utazásaink alkalmával így elkezdtük jobban fürkészni a helyi praktikákat, és picit utána is olvastam a dolgoknak. Közben pedig olyan érdekes történetekre bukkantam, mint például, hogy japán felnőttek is használnak pelenkát, hogy így időt spóroljanak meg a munkahelyükön, vagy hogy egész sok angol iskolásnál probléma még 5-6 évesen is a pelus az iskolában. Aztán szépen lassan rájöttem arra, hogy ami más kultúrákban természetes, abból a nyugati világban mozgalom nőhet ki, és pontosan így van ez a pelenka mentes gyerekneveléssel is.

Pelenkával vagy anélkül

Aki Európában vagy Észak-Amerikában nevelkedett, ahol az eldobható pelenka az elsősorban elterjedt megoldás azoknak általában nem természetes a pelus nélküli lét. Más kultúrákban viszont még a pelenka gondolatáig sem jutnak el a szülők. Jobban meggondolva, tulajdonképpen miért is szoktatnák rá a gyerekeket arra, hogy koszos pelusban ücsörögjenek, mikor sokkal jobb lehet tiszta és száraz popsival. A szülők ezekben a kultúrákban megpróbálják kifigyelni, hogy milyen rendszerességgel és mikor végzi a dolgát a pici, emellett megtanulják a jeleket is, amelyekkel a baba kommunikálja, hogy most éppen pisi vagy kaki érkezik. Tulajdonképpen logikus, hogy ahogy az éhséget, vagy az álmosságot is ki lehet olvasni a testbeszédből, úgy a hasi folyamatoknak is vannak jeleik. De hát, ha a pelussal mindig a biztosra megy az ember akkor, nem kell ezekre figyelni, így nem is vesszük észre őket soha. Pedig vannak ilyenek is (bár gyereke válogatja): nyugtalanság, forgolódás, mormogás/hangadás, abbahagyja a tevékenységet a kicsi, homlok ráncol, felébred stb. Egy idő után az intuíció is segít, hogy ráérezzen a gyermek gondozója, mikor kell résen lenni a bilivel vagy a kisgyereket guggoló pozícióban WC fölé tartani. Aztán amikor sikerül az időzítés és a gyerekkel jókor a jó helyen lenni, a pisiléskor vagy a kakiláskor „sss” vagy „ssz” hangot ad ki a szülő. Később aztán a gyerek a testtartásból és a hangokból már tudni fogja, hogy alkalma van üríteni.

Ennyit az elméletről elnagyolt lépésekben. A sikerhez aztán már „csak” rengeteg türelemre, időre és kitartásra van szükség. És pont erről híres a nyugati világ, hogy mindezzel rendelkezik. 🙂 Nézzük meg hát, hogy a fenti taktikát részben vagy egészben alkalmazó kultúrákban hogyan lesznek szobatiszták a gyerekek!

Kína

Egyik első meghökkentő élményem egy kínai utazás alkalmával, egy modern nagyváros forgalmas parkjában meztelen popsival szaladgáló totyogós kis emberke volt. A kínai gyerekek ugyanis, mint megtudtam nagyon kevés alkalommal hordanak pelenkát, helyette viszont nyilvános helyen sok gyerek úgynevezett kaidangku-t visel, azaz egy alul nyitott rugdalózó szerű nadrágot, ami lehetővé teszi, hogy bármikor, bárhol elvégezzék a dolgukat. A kínai szülők lényegében már közvetlen a baba születése után próbálkoznak avval, hogy kifigyelve a baba szokásait, őt a WC fölé tartsák, ha a szükség úgy kívánja.

India

Bár én magam Indiában sajnos még voltam, de egy Sri Lankán töltött vakáció alkalmával hallottam az ottani idegenvezetőtől, hogy ha egy kevésbé bevállalós átlag európai ember, egy könnyebben emészthető Dél-Ázsiai élményre vágyik akkor utazzon először Sri Lankára. Nagyjából ezt a kulturális különbséget érzékeltem én is, amikor ott jártam, hiszen míg Sri Lankán azért láttam néhány pelenkás babát, addig Indiában állítólag lényegében nincs kultúrája az eldobható pelenkának. Persze ez azért érthető is, hiszen a klíma nagyon meleg és párás. Így az ország több mint egymilliárd lakosának komoly csatornázási és környezeti gondokat jelentene, ha a sok ember egyszer csak átállna az eldobható pelenkára.

Pelenkázó táska

Afrika

Én ugyan Afrikának csak a fejlettebb vidékein jártam, de ott is nagyon érdekes tapasztalatok értek és sok különös történetet hallottam a témában. Azt én magam is láttam, hogy az Anyukákra kötözött pici babákon nem, hogy pelenka, de ruha sem nagyon volt, de azt is hallottam, hogy állítólag a kelet-afrikai Digo törzs tagjai már újszülött kortól tisztaságra szoktatják a gyerekeket. Mivel az anyukák és a babák sokáig állandó fizikai kontaktusban vannak, az anyukák egy idő után pontosan tudják és érzik, mikor jön a szükség a babákra. Ekkor eltolják testüktől a gyermeküket és susogó hangot adnak, míg ő a dolgát végzi. Ha pedig megtörtént a produkció, akkor a baba szeretgetést, ennivalót és dicséretet kap. Így szokja meg, hogy a susogó hangra végezze el a dolgát. Ezért ezek a gyerekek sokszor már fél éves korukra lényegében szobatiszták lesznek. Azt is hallottam, hogy állítólag például Kenyában nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, ha bekakil, vagy bepisil a baba, vagy ha esetleg a végtermék a ruhán vagy a földön landol. Sőt némely afrikai törzseknél az anyuka a lába szárába törli a baba popsiját és azt takarítja le levelekkel vagy fűcsomóval. Vagyis a végtermék eltűntetését sok helyen egy teljesen természetes szülői feladatként kezelik.

Pelenkázó matrac

Közel-Kelet

A szakirodalom böngészése közben bukkantam egy cikkre, amelyben arról írtak, hogy Izraelben figyelték meg a biliztetés egy különös taktikáját. A gyerekeket egymás mellé, sorba ültetik és akinek sikerül használni a bilit, az jutalmat kap, akinek pedig nem, az nem. A gyerekek állítólag így hamar megértik, hogy mit kell tenni a jutalomért, és hamar ráéreznek a bilizésre.

Tolerancia

Végig gondolva az olvasott, hallott történeteket és az utazások alkalmával szerzett tapasztalataimat arra jöttem rá, hogy talán azokban a kultúrákban, ahol pelenka nélkül nevelgetik a gyerekeket, ott a felnőttek elnézőbbek akkor is, ha a kisgyerekek nyilvános helyen végzik dolgukat, ami a szülők dolgát is jelentősen megkönnyíti. A nyugati világ ezzel szemben nem annyira toleráns, ha az utcán pisil vagy kakil egy kisgyerek, de néha még egy peluscserét sem kockáztat meg az ember mások jelenlétében. Talán pont ezért van sok helyen a női és férfi mosdók mellett pelenkázó is kialakítva. De azért valami közös minden irányzatban van: akármilyen út is vezet a szobatisztasághoz, a szülők és a környezet türelmére és kitartására mindenképp szükség van, és persze jól jön egy jó adag humorérzék is.

Én idő kisgyerek mellett!

Én-idő… azt sem tudtam, mi fán terem, amíg nem lettem édesanya. Merthogy a gyerek előtti időben magától érthető módon csak úgy dúskáltam az én-időben, másról sem szólt az életem, csak magamról és kvázi a szabadidőmmel én rendelkeztem. Ma meg azon kaptam magam, hogy irigykedve figyelek egy fiatal nőt a velencei tó partján, aki kezében egy könyvvel békésen pihen a pázsiton, miközben én éppen homokvárat építek, vizet hordok játékvödörben, itatok, etetek, szórakoztatok, azaz minden mást csinálok, amit éppen szeretnék. Mert ha az embernek gyereke van, akkor bizony ebből a bizonyos én-időből kell alábbhagynia, profik ügyesen zsonglőrködnek a szabad órákkal, kevésbé ügyesek, mint én pedig itt-ott lopnak magunknak perceket.

Van, aki egyáltalán nem igényli azt, hogy elszakadjon pár órára, vagy éppen különvonuljon a családjától, gyerekeitől, mert töltekezni tud belőlük, van, akinek pedig vagy olyan hobbija van, ami nem gyerek-kompatibilis vagy egyszerűen csak igényli azt, hogy eltölthessen egy kis időt pelenka, büfi, kaki mentes környezetben. Egyikkel sincs az égvilágon semmi baj, és nem kell azért rossz anyaként lelkiismeret furdalást érezni, ha néha jól esik csak magunkkal törődni. Lehet, hogy trendi, modern kifejezés az én-idő, de bizony annál régebbi gyökerei vannak. Nem hiába volt a már tehetősebb asszonyoknak jó pár évszázaddal ezelőtt is dadája, aki vigyázott a gyerekeire, és nagyanyáink, anyáink korában is arra szoktatták a gyerekeket, hogy ahogy nőnek, egyre jobban tudják magukat elfoglalni, amíg ne adj Isten anyuka olvasni szeretne egy kicsit (mert a házimunka nem én-idő, legalábbis nálam nagyon nem 🙂 ). Az én-idő csak megnevezésében mai, kvázi azt a szabadon eltöltött tevékenységet nevezzük így, amelyet saját szórakozásunkra, feltöltődés gyanánt végzünk.

Viccesen szokták mondani a mai anyukák, hogy náluk én-idő az, amit a fürdőszobában töltenek, vagy gyakran még az sem. Ahogy a korok változnak, a gyereknevelési trendek, nevelési attitűdök is jönnek-mennek, attól függően, éppen melyik válik felkapottá. Pszichológusok, szakemberek és maguk az anyák is hosszan vitatkoznak arról, hogy éppen melyik a helyes, melyik tesz jót a csemetének. Nyilván tudományos kutatásokra alapozott elméletek formálják erősen az éppen divatos módszereket, de az sem elhanyagolható, ahogy társadalmunk fejlődik, úgy formálódnak a gyerekneveléssel kapcsolatos elképzeléseink is.

A mai szemlélet abszolút gyermekközpontú, ahol a gyerek áll a család központjában, apa-anya-nagyszülők mind azért vannak, hogy a gyerek a lehető legelőnyösebb, legoptimálisabb helyzetben legyen, ideális esetben odaadó szülőként mindent a gyerek érdekei alá helyezve. Abba nem szeretnék belemenni, hogy ez jó-e vagy sem, de az igaz, hogy egy egészséges egyensúly itt sem árt. Mert egy nyúzott, „elhasznált”, de mindig készenlétben lévő, s épp ezért esetleg feszült és nyűgös anya rosszabb, mint egy olykor a manikűröshöz elvonuló, néha a barátnőivel kávézgató anya, aki ezektől a „lopott” óráktól annyira feltöltődik (vagy éppen feldobódik), hogy türelmesebb, kipihentebb lesz a családja körében.

Viccesen szoktam mondani, hogy a gyerek ebéd utáni alvása nekem jár, mert amíg otthon voltam Pollival, abban a 2-3 órában bizony én is azt csináltam, amihez nekem(!) kedvem volt. Nem házimunkát végeztem vagy pakolásztam, hanem azt csináltam, ami engem is feltölt a nap második felére. Murphy törvényeként szinte mindig, ha alvásidőben nekiálltam a házimunkának, mondván, hamar túl leszek rajta, és már ülhetek is le egy kávéval meg egy jó könyvvel a kanapéra, tuti, hogy akkor ébredt fel, amikor épp leültem volna. Vekerdy Tamás, hazánk nagyra becsült pszichológusa szerint a gyereknek egy jól kiszipolyozható, kifacsarható, nyúzható anyára van szüksége, akinek ehhez újra és újra töltekeznie kell, éppen ezért várhat magára a vasalás, a rendrakás és az ablakpucolás, helyette az anya csinálja azt, amiben élvezettel elmerül, hogy a gyereke egy jól „rágható” anyát kapjon.

Nem is gondolná az ember, hogy milyen sokszor lehet a saját gyereke mellett kicsit kikapcsolni. Mi sokat vagyunk úton kettesben Pollival, és így egészen kicsi kora óta meg kellett szoknia, hogy az autóban egyedül hátul ül. Én pedig bevezettem azt a szabályt, hogy a kocsiban csak és kizárólag olyan zenét hallgatunk, amit én szeretek. Imádom én is Halász Juditot meg a Kiskalász zenekart, de éppen elég őket otthon a nap 24 órájában hallgatni. Ennek hatására a gyerekem zenei ízlése sokat fejlődött, szereti Madonnát, a Daft Punkot és Lenny Kravitz-t, másrészt egy egyórás utazás alatt remekül elszórakoztatja magát, amíg én kicsit kikapcsolhatok. Érdemes ehhez pár cuki utazós játékot beszerezni.

Utazós játékok 

A játszótéren, játszóházban 2-3 éves korától ahhoz szoktattam, hogy próbáljon meg egyedül vagy a többi kisgyerekkel játszani, ne pedig állandóan tőlem igényelje a szórakoztatást. Fontos, hogy a gyerek megtanulja egyedül is elfoglalni magát kisebb-nagyobb időre, az állandó asszisztálás és a gyerek állandó irányítása a játék során nem előnyös a későbbi szociális fejlődéséhez. Érdemes nagyobbacska gyerekeknek olyan játékokat választani, amivel egyedül is jól boldogulnak. Ez gyereke válogatja, de általában kirakós játékokkal, járművekkel, babákkal nyerhetünk fél-egy órát is akár.

Babyplay Tanuló Óra

Ha olyan személyiségünk, hogy igényeljük más anyukák, kismamák társaságát, akkor egy-két órás pihentető összejöveteleket lehet szervezni „hasonszőrű” anyukákkal. Tipikus win-win szituáció, hiszen ha a anyukák és a gyerekek is jól kijönnek egymással, akkor van esély arra, hogy amíg a gyerek játszanak, az anyukák végre meleg kávé mellett kicsit szusszanjanak. Persze, ez csak akkor működik, ha a gyerek ezeken a játszós randikon nem minket nyúz (megesik), és ha az anyukák is élvezik egymás társaságát, valamint nem utolsó sorban, a gyerekek is jól kijönnek egymással. Nálam az vált be, ha mi is viszünk magunkkal enni-innivalót és játékot is, így a vendégül látó kisgyerek sem érzi úgy, hogy lerohanják a játékait.

Hobbyló

A lényeg, hogy mindenki maga tudja, mikor és mivel tud feltöltekezni igazán. A nehéz az, hogy erre időt kerítsünk, és lehetőleg lelkiismeret furdalás nélkül tudjuk élvezni az én-időnket.

Repülős és autós nyaralás gyerekkel

Az előző posztban olvashattatok arról, hogy hogyan érdemes felkészülni az utazásra, nyaralásra babával, kisgyerekkel. Most pár tippet gyűjtöttem össze nektek ahhoz, hogy az utazás valóban kényelmes és elviselhetőbb legyen a gyerekeknek.

Repülő

Nincs mese, ki kell jelenteni, hogy bizony a repülés elég macerás dolog, pláne kisgyerekkel. Már eleve az is kész logisztika, hogy a család hogyan jut ki a reptérre. Talán a budapestiek ebből a szempontból előnyt élveznek, mert taxival vagy akár tömegközlekedéssel kijuthatnak viszonylag gyorsan a reptérre, de a fővárostól jó pár órányira lakó vidékieknek ez kész tortúra. Már eleve úgy kell készülni, hogy a repülő indulása előtt két órával érdemes már a reptérre érkezni, ehhez még hozzáadódik az odafelé megtett út. Amin persze ugyanúgy szórakoztatni kell a babát, vagy éppen kitalálni, mikor és hogyan eszik, alszik, tesszük tisztába vagy éppen állunk meg, ha pisilnie kell. Azt mindenképpen számításba kell venni, hogy ha babával mentek, akkor a kis esernyőkocsit vihetitek magatokkal egészen a repülőig, ott pedig majd berakják a repülő rakterébe, és amikor leszáll a repülő, ezt azonnal felhozzák nektek. Tehát ha pici a gyerek, akkor nyugodtan lehet a babakocsiban, bár ha ketten vagytok két nagy bőröndre, plusz a babakocsi, nos, az nem lesz egyszerű, de ebben az esetben lehet bérelni kis kézikocsit, amivel a bőröndöket egy személy könnyen tudja tolni.

A reptérre való megérkezés után be kell csekkolni, azaz a check-in sorban kikeresni, hol lehet a bőröndjeiteket feladni arra a repülőre, amivel repültök. Ez bizony hosszú és fárasztó sorban állást jelent és bizony egy kényelmetlen, padok és székek nélküli helyen kell kígyózó sorokban kivárni azt, hogy sorra kerüljetek. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek ezt bírják a legkevésbé (és valljuk be, a felnőttek is), mert dög unalom. Ilyenkor egy kis nasival elvonható a gyerek figyelme, vagy éppen az egyik szabad szülő feltérképezheti fele a várót. A csomagok feladása után irány a tranzit váró, előtte viszont átvilágítják a kézipoggyászokat, itt pedig szigorúan tilos folyadékot bevinni 100 ml felett, ebbe beletartozik minden folyékony halmazállapotú dolog (akár fogkrém is). Tehát a babának, gyereknek innivalót kell majd venni a reptéri duty free shopban vagy éttermekben. Bébiételt lehet kézipoggyászban vinni, de előfordulhat, hogy megkérnek arra, kóstolj bele.

Fel kell arra is készülni, hogy a reptéren és a repülőn is viszonylag hűvös lesz, ezért a gyerekeket mindenképpen rétegesen kell öltöztetni. 2 éves kor alatt nem kell külön repülőjegy a babáknak, de ilyenkor az egyik szülő ölében kell, hogy üljön, 2 éves kor felett már ki kell fizetni a teljes árú jegyet, és lesz külön ülése. Érdemes nyakpárnával készülni nagyobbacska gyermeknél, mert előszeretettel alszanak el a repülőn (és ez jó nekünk), viszont praktikus okokból még a felszállás előtt erőltessük rá a mosdót, mert a repülőn lévő wc bizony koszos és szűk lesz. A mai gyerekeket prímán leköti a tablet, ezt be lehet kapcsolni repülés közben is, és nézhet rajta a csemete mesét. Felszállásnál és leszállásnál a nyomáskülönbség miatt be szokott dugulni a fül, ilyenkor a gyerekeket érdemes itatni, hogy kiduguljon a fülük (nyelésre dugul ki).

Nem szabad elfelejteni, hogy bármilyen külföldi utazáshoz szükséges személyes okmány, EU-n belül elég a személyigazolvány, EU-n kívül kötelező az útlevél, ráadásul úgy, hogy a visszaindulástól számított 6 hónapban még érvényes legyen. A legkisebb babáknak is kell csinálni okmányokat, mi több, személyigazolványt kötelező is, de ezt kevesen tudják.

Kismamák fokozott óvatossággal utazhatnak. Általában a várandósság 26. hetéig minden gond nélkül repülhetnek, 26. héttől magyar és angol nyelvű orvosi igazolást kérhetnek egyes járatokon, melyben az orvos igazolja, hogy a kismama repülése kockázatmentes. 34. hét felett nem engednek fel kismamámak a repülőre. Érdemes minden egyes úti cél esetében ennek utánanézni, mert például az USA-ba más szabályok érvényesek. Ikerterhességre más szabályok vonatkoznak.

Autó

Sokan autóval indulnak el a közeli tengerparti városokba pihenni, számukra is vannak jó tippek, amelyek megkönnyítik a hosszú és unalmas utazást. Ha lehetséges, akkor érdemes a gyerek alvásidejére időzíteni az utazást, jó eséllyel így átalussza az utat. Nálunk ez sosem vált be, naná, hogy pont akkor nem volt álmos, vagy állandóan felébredt. Pakoljunk be játékokat az útra, legyen mindig pár kedvenc, és legyen mindig pár teljesen új játék, ami garantáltan leköti egy darabig a figyelmét. Érdemes sok pihenőt beiktatni, amikor a szülők és a gyerekek is kinyújtóztathatják végtagjaikat vagy elfogyaszthatnak egy kis frissítőt. Már szobatiszta gyereknél fel kell készülni minden eshetőségre, hogy a legváratlanabb pillanatokban kell majd wc-re mennie, és sosem kell majd neki akkor, amikor wc közelében vagyunk… Lehet kapni a drogériákban mobil wc-t kartonpapírból, ha még bilis a baba, és nem szeretnénk megakasztani a pelus elhagyásában. Ilyenkor is jó segítség a fertőtlenítő kendő, gél és a popsi törlő.

A baba vagy kisgyerek enni- és innivalóját célszerű az autó utasterében tartani, hogy mindig kéznél legyen, ha kell, mert autópályán nem biztos, hogy meg lehet állni azonnal, ha szükség van egy korty vízre. Itt is a tablet és egy mese csodákra képes, már lehet kapni kifejezetten autókba tervezett tablettartót, amelyet biztonságosan lehet rögzíteni. Kreatív anyukák ilyenkor összeállíthatnak egy úgynevezett lapbook-ot, amelybe különböző kis játékokat lehet becsempészni korcsoportonként. Persze nagyobb gyerekeknél már működnek azok a hagyományos „utazós játékok”, mint a barkochba, kitalálós játékok vagy éppen a figyelemfejlesztő „ki lát először piros autót, házat, bárányt… stb” játékok, szórakozás lehet az egész családnak.

Az autóban nagyon meleg lehet. Egyrészt érdemes árnyékolóval készülni a baba oldalán, így megelőzhető, hogy a nap rátűzzön. Ha nincs árnyékoló, akkor egy textilpelenka is megteszi. Ha klimatizált az autó, akkor nagyon kell vigyázni arra, hogy nem legyen a kinti és a benti hőmérséklet között 5-6 foknál több, és a hideg levegő ne irányuljon a kisgyerekre, mert nagyon érzékenyek erre, könnyen felső légúti betegség lehet belőle, amely beárnyékolhatja a nyaralást.

Kihagyhatatlan a gondos útipatika összeállítása, amelyben mindig kell, hogy legyen lázcsillapító, fertőtlenítő, köhögés elleni gyógyszer, hányás-hasmenés elleni gyógyszer, hurutoldó, fájdalomcsillapító, és sebtapasz.

Kisgyerekkel nem feltétlenül pihentető a nyaralás, de ha előtte alaposan felkészülünk minden várható vagy éppen váratlan eseményre, akkor nagyobb eséllyel lesz igazán jó családi nyaralásunk.

A pelenka és a szobatisztaság történelme

Vannak dolgok, amikről nem nagyon beszélünk és vannak, amikről még csak nem is nagyon gondolkodunk. Nekem mostanában mégis gyakran eszembe jutott, hogy régen vajon hogyan kezelték
azokat a kihívásokat, amelyekkel mi mostanában próbálunk megküzdeni nap mint nap. A pelenkával és a szobatisztaságra való szoktatással kapcsolatos kérdések lényegében az emberiség kezdete óta
jelen vannak az életünkben, csak a válaszlehetőségek változtak. Ahogy elkezdtem utána olvasni a témának, érdekes volt látni például, hogy korszaktól függően, a gyapjú vagy len pelenka alternatíváját
jelenthette egy állati bőrdarabba csomagot fűcsomó vagy egy levélbe csomagolt túrószerű, tejmaradvány is. A történelem tud elég bizarr dolgokat produkálni, igaz?!

 

Az 1800-as évek vége, az 1900-as évek eleje

Bármennyire is próbáltam kutakodni, ennél korábban nem nagyon találtam tényszerű szakirodalmat a témában. Valószínűleg a korabeli történetírók sem tulajdoníthattak túl nagy jelentőséget a
témának, vagy pusztán csak szemérmesek voltak. Kit tudja. Amit viszont találtam az az, hogy az 1800- as évek végén, az 1900-as évek elején a csecsemők általában Európában és Észak Amerikában
vászonból, pamutból, flanelszerű vagy bármilyen rendelkezésre álló anyagból készült, négyzet alakú pelenkát viseltek, amit a két oldalán egy biztosító tűvel rögzítettek. Innen származik a rajzfilmekből
jól ismert pelusos baba ábrázolása is. Az első gondolat, ami a fejembe ötlött, hogy mennyire embert próbáló feladat lehetett a korabeli Anyukáknak tisztítani ezeket az anyag darabokat. Nos, ők
egyszerűbben megoldották a problémát, mert a simán csak nedves pelusokat nem nagyon mosták ki, inkább csak kiakasztották a napra vagy a tűzhely fölé száradni. Mégis valószínűleg semmire sem
vágytak jobban, mint hogy a babájuk minél előbb szobatiszta legyen, így olyan korán elkezdték a szobatisztaságra nevelést, amilyen hamar csak lehetett. A fő cél az volt, hogy minél kevesebb kakis
pelenka keletkezzen, és erre több megoldási lehetőség is létezett. Az Anyukák megpróbálták arra késztetni a babákat, hogy meghatározott időben könnyítsenek magukon, és ezt a célt különböző
módokon próbálták elérni. Sokszor nem riadtak vissza a beöntéstől vagy a kúpszerű dolgoktól sem. Ez a nem túl kíméletes koncepció elég „szülő központú” volt. Persze biztos voltak kivételek, de
általánosságan erről a korszakról elmondható, hogy a szobatisztaságra nevelés egyszerűen egy praktikus, kényszerű dolog volt, és nem a gyerek fejlődésének üteméről vagy egy tanulási folyamatról
szólt.

Az 1950-es évek

1957-ben a GE bevezette az első automata mosógépét, ami forradalmi változásokat hozott a pelenkázás történelmében is. Mivel például a mosógépek már lassan szinte félszárazra centrifugálták
a pelusokat, így azokat nem kell már kicsavargatni. Az automata mosógépek hihetetlen módon megkönnyítették a pelenkák tisztítását. Bár ebben az időben jelentek meg, a még aranyárban mért
eldobható pelenkák is, az Anyukák többsége még mindig textil pelenkákat használt. Így továbbra is erősen motiváltak voltak a szobatisztaságra nevelésben. A cél még mindig az volt, hogy minél
kevesebb piszkos pelenka keletkezzen, de a módszerek már kezdtek enyhülni. A baba késztetését felváltotta az az elv, hogy az Anyukák igyekeztek figyelni a gyermekük különböző jelzéseit,
napirendjét és ahhoz próbálták igazítani a rendszert. A módszer nagyon egyszerű volt. Az Anyukák figyelték a jeleket, és ha sikerült éppen a megfelelő pillanatot elkapni, és az eredmény a kívánt helyen landolt,
akkor a gyermek elkezdte összekapcsolni a könnyítés előtti fizikai érzéseket magával a cselekvéssel. Ez a fajta tanulási mód igazából fiziológiailag teljesen működőképes volt, és a gyerekek
átlagosan 18 hónapos korukra szobatiszták is váltak.

Az eldobható pelenka egy viszonylag új találmány. 1950-ben Marion Donovan egy New York-i Anyuka miután megcsömörlött a pelenka mosásban, csavargatásban, vasalásban, kis darabokra vágta a
zuhanyfüggönyét, megtöltötte őket egy szivacsszerű anyaggal, ami magába szívja a folyadékokat, a korábbi biztosító tű helyett pedig biztonságosabb kapcsokkal látta el őket, és  ” Boater ” néven piacra
dobta a termékét. Miután egyik gyártócég sem volt igazán vevő ötletére, megkeresett egy nagy New York-i bevásárlóközpontot, amely beleegyezett, hogy készletezi a terméket, ami végül óriási siker lett,
és több mint 1 millió darab fogyott belőle.

Az 1980-as évektől napjainkig

Lassan az eldobható pelenkák kezdtek egyre elérhetőbbé válni, és a szülők idővel kezdték felcserélni a jól bevált textil pelusokat az eldobható változatra. Ezzel párhuzamosan pedig egyre kevésbé
kezdtek motiváltak lenni a mielőbbi szobatisztaságra szoktatásban. Nagyjából innentől kezdett egyre jobban elterjedni a „gyermek központú hozzáállás” is, és a pici külső késztetése helyett mindinkább
az ő fejlődési üteméhez igazított tanítási módszer kezdett teret hódítani. Így átterjedt a hangsúly arra, hogy a kényszeres tanítás helyett várjuk meg azt az időpontot, amikor a gyermek már nem csak
fiziológiailag, de lelkileg is készen áll a szobatisztaság tudományának az elsajátítására. Most, több mint 35 évvel később az eldobható pelenkák már szinte kizárólagos szerepet kaptak és
lényegében szinte bárki számára elérhetőek. A sok elfoglalt, dolgozó szülő már el sem tudná képzelni a mindennapokat e nélkül a briliáns találmány nélkül, de egyben ez a kényelmi helyzet jelentősen
kitolja a szobatisztaságra való nevelés megkezdését is. Nem beszélve arról, hogy az olyan szuper találmányok, mint a „bugyi pelenka” még kényelmesebbé teheti az egyébként sem rövid tanulási
időszakot.

Statisztika

Végül pedig személtetésként összegyűjtöttem néhány statisztikai adatot, ami jól szemlélteti az előbbiekben leírtakat.

– Az 1950-es években a gyerekek 100%-a hordott textil pelenkát és átlagosan 95%-a vált szobatisztává 18 hónapos korukra.
– Az 1980-as években a gyerekek 50%-a textil míg 50%-a eldobható pelenkát hordott és átlagosan 50%-a vált szobatisztává 18 hónapos korukra.
– Napjainkban nagyjából a gyerekek 90-95%- a hord eldobható pelenkát és átlagosan 10%-a válik szobatisztává 18 hónapos korukra.
–  Napjainkban a gyerekek átlagosan 30 hónapos korukra lesznek szobatiszták, de ez az érték 18 hónap és 60 hónap között teljesen változatosan alakulhat.

Végső soron szerintem minden szülő maga dönt, hogy a fent leírt módszerek közül melyiket alkalmazza, vagy melyik válik be az ő gyerkőcénél. Sőt építhet akár a „gyerek központú” akár a „szülő
központú” megoldásra is, vagy akár mindkettőre együtt. A lényeg, hogy az ő élethelyzetében, ott, akkor, úgy az működőképes legyen, és a folyamat eredménye a végül a kívánt helyre érkezzen.

Tippek, hogyan éljük túl a nyaralást kisgyerekkel

Csomagolni tudni kell, tartja a mondás, én pedig régi motoros kollégista múlttal és számtalan utazással a hátam mögött sem érzem azt teljes bizonyossággal, hogy vérprofivá váltam volna ebben, pedig esküszöm, mindent kipróbáltam. Csak hát az hagyján, hogy az ember (lánya) saját maga számára már úgy ahogy képes ésszerűen becsomagolni a nyaralásra, no de ha az egész család utazik, az bizony már kemény dió, pláne kisgyerekkel.

Listázz

E nélkül nem is érdemes belefogni. Kezdd mindig azzal, hogy készítesz egy bőséges listát, lehetőleg témakörökre osztva, hogy mi az ami szükséges, vagy jó, ha van nálatok az utazás során. Vedd külön a ruha, alvás, tisztálkodás, evés, egészségügy, fürdés szekciót, és így csoportosítva írd fel, amiket vinnétek magatokkal. Ne csüggedj, ahogy egyre nagyobb lesz a gyerek, annál kevesebbet kell cipelnetek magatokkal, mert kisgyerekkel utazni csakis úgy érdemes, ha valóban mindenre számítasz. Gondoskodnod kell tápszerről (ha azt eszi), bébiételről (ha tudod, hogy olyan helyre mentek, ahol nincs olyan étel, amely neki való), és az ehhez szükséges apparátusról (steril víz, edények, cumisüveg, előke stb), de persze a lista aszerint is módosul, hogy milyen helyre mentek pihenni: apartman, ahol esetleg nem lehet számítani babakellékekre, vagy hotelbe.

Megesett nálunk az is, hogy a hotel nem tudott éjjelre melegítési lehetőséget biztosítani, magyarul: nem lehetett mikrózni semmit, pedig nálunk az élet-halál kérdés volt akkoriban, de megoldották, és kaptunk egyet a szobánkba, éppen ezért érdemes előre megérdeklődni, hogy lesz-e kiságy a szobában, hogy az ebédlőben találsz-e majd etetőszéket, lesz-e gyerekmenü, stb. Bátran kérjetek, kérdezzetek, meglepően rugalmasak a szállásadók, pláne ha bababarát helyre mentek. Ha pelenkás még a pici, akkor tankolj fel a kedvenc pelenkátokból vagy járj utána, hogy az úti cél közelében be lehet-e szerezni. Ne feledkezzetek meg ilyenkor az úszópelenkáról sem, vízparti nyaraláshoz az kötelező, nem csak a saját gyereked érdekében, hanem a többi kisgyerek védelmében is.

Gyűjts a praktikus méreteket

Ha repülővel (de ha autóval utaztok is), minden cm helyért hálát fogsz adni, éppen ezért nem mindegy, hogy három féle naptejet csomagolsz-e vagy éppen egy családi méretű flakonnal elvan az egész család a nyaralás alatt. Én amúgy is 50 SPF naptejet használok, és amióta megszületett a kislányom, már nem is vásárolok magunknak naptejet, hanem megkeresem a gyerek számára ideális terméket és aztán szépen azt használjuk mi is. Helyet tudsz még spórolni, ha a nyaralás előtti hónapokban kis méretű reklámtermékeket összegyűjtöd, pont elég lesz a nyaralás alatt az a babasampon vagy babatestápoló, amit a kedvenc kismama magazinodhoz csomagoltak. Érdemes a drogériák polcain is szétnézni, ma már külön utazós méretű termékeket kínálnak a legtöbb kozmetikumból.

Gondolkozz szettekben

A legnehezebb következik, mégpedig az, hogy milyen ruhák kerüljenek a bőröndbe. Itt érdemes nagy levegőt venni, elővenni a józanabb énünket, és reálisan átgondolni, mi az ami kell, és mi az amit érintetlenül fogunk visszahozni magunkkal. Vegyük számításba, hogy új darabok is fognak a bőröndbe kerülni a nyaralás során:)  Szóval fő vonal az úti cél: tengerpart vagy városnézés, garantáltan perzselő nyár vagy jól megszokott itthoni „bármilyen lehet az idő, akár eshet a hó is” kiszámíthatatlan időjárás lesz jellemző. Nyilván ha nagyon meleg helyre megyünk, akkor nem feltétlenül kell három kardigán és négy hosszú nadrág a gyerkőcnek, de azért 1-2 kardigán, vagy szellősebb, de mégis melegebb nadrág, leggings jó, ha van, főleg ha repülünk, mert nem csak a repülőn, hanem a várókban is klíma lesz, és könnyen megfázhat a gyermek.

Nálam az vált be, hogy szettekben gondolkodom: előszedegetem azokat a ruhákat, amelyeket szívesen vinnék magammal, majd szetteket állítok össze belőle. Nagyjából egy alsóhoz (nadrág, szoknya, leggings) lehet két felsőt számolni. Érdemes egy-két csinos, alkalmi darabot is betenni, ha olyan helyre megyünk, és cipőből is legyen a gyereknél papucs és szandál mindenképp. Fürdőruhából minimum két váltás szükséges, de van, amikor az is kevés, hiszen a vizes fürdőruhát mindig le kell venni a gyerekről, és nem biztos, hogy olyan hamar megszárad. Ma már ha szállodában foglalunk szobát, akkor törölközőt nem kell vinni, ez áldás, mert az foglalná a legtöbb helyet.

Nélkülözhetetlen játékok, alvókák

Nálam a lista legelejére kerültek az alváshoz nélkülözhetetlen eszközök, mint alvókák, cumi, alvópárna, éjszakai fény, mesekönyv no és persze a különféle játékok. Játékcsomagolásnál a gyerek kedvenceit szedtem össze, és lehetőleg a legkisebb méretűeket. Ezek kerülhetnek akár a gyerek kis bőröndjébe is, ha már elég nagy ahhoz, hogy húzza azt. Azt tapasztaltam, hogy a nyaralás során inkább az ott szerzett apróságok, kis ajándékok kötötték le a gyereket, nem érdemes a fél szobát bepakolni. Vannak már kifejezetten útravaló játékok, amelyek lekötik a kicsiket, ha éppen utaztok, ravasz anyukák ilyenkor egy vadiúj játékot is bedobnak, amely tuti pár órára leköti a gyerek figyelmét. Tengerparti/fürdős játékot nem érdemes bepakolni, mert szinte mindenhol, minden szállodában árulnak ilyen szetteket nagyjából hazai árakon. Csakúgy, mint karúszót vagy úszógumit vagy felfújható játékokat. Sőt, egyes nyaralók az utazás napján egyszerűen otthagyják őket a következő nyaralóknak, mert hazacipelni sem szeretnék. Jó ötlet olyan kis játékokat csomagolni, amellyel tud játszani a vízparton és a szárazföldön is (kis gumi vagy műanyag figurák, szettek).

Ami mindig kéznél legyen

Akár repülővel utazunk, akár autóval vagy vonattal, praktikus egy kézipoggyászt összeállítani a gyerek számára, amelyben az aznapi, feltétlenül szükséges dolgait csomagoljuk, hogy kéznél legyen. Az evés, ivás, alvás szentháromság kellékei, tisztába tétel vagy éppen már a vécézéshez szükséges higiénés termékek (nedves törlőkendő és kézfertőtlenítő gél alapfelszereltség) feltétlenül legyenek mindig hozzáférhetőek, mert a legváratlanabb pillanatokban kell majd használni őket. Ehhez egy praktikus pelenkázó táska bőven elég, csak azt is ésszerűen kell megpakolni. Például már kaphatóak különféle tápszeres kis dobozok, amelyben a tápszert tudjuk adagolni akár egész napra, kis flakonos babavizek, vagy kis dobozokba készített ételek, gyümölcsök mellett egy napra elegendő pelenka is bőven elférhet.

Következő posztban folytatjuk!

5 szeretetnyelv a gyereknevelésben!

Nemrégiben olvastam egy könyvet az 5 szeretetnyelvről, ami érdekes gondolatokat indított el bennem a gyereknevelés viszonylatában is. Három éves anyai tapasztalattal felvértezve az már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy akkor tudok a nevelésben sikereket elérni Áronnál, ha megtalálom a hozzá vezető utat. Ez a könyv pedig abban segített, hogy egyfajta módszert kínál, ami alapján könnyebben lehet tájékozódni az emberi kapcsolatok útvesztőiben.

Mi is az az 5 szeretetnyelv

Az 5 szeretetnyelv elméletét Gary Chapman alkotta meg, aki az Egymásra hangolva – Öt szeretetnyelv a házasságban/ című könyvében arról ír, hogy az emberek csak akkor boldogok, és akkor tudnak tökéletes párkapcsolatban élni, ha egyfolytában úgy érzik, hogy párjuk szereti őt. Szerinte mindenkiben van egy „szeretet tartály”, ami, ha tele van, elégedetté, ha viszont csak félig telt vagy esetleg üres, akkor kedvetlenné válunk, és nehezen tudunk szeretetet adni a párunknak és másoknak. Ezt a tartályt pedig nem töltheti fel bárki, és főleg nem bármivel, csak az a személy, aki „beszéli a szeretetnyelvünket”. Vagyis a hatékony kommunikáció akkor tud kialakulni a felek között, ha azok beszélik egymás szeretetnyelvét, amelyek nyelveket Chapman a sok éves családterapeuta tapasztalatai alapján a következő 5 kategóriába sorol:

  • Elismerő szavak
  • Minőségi idő
  • Ajándékozás
  • Szívességek
  • Testi érintés

Vagyis ha a társunkkal tudjuk azt, hogy melyik típusba tartozunk, és az ahhoz illő szeretetnyelven szólunk egymáshoz, akkor sokkal boldogabb és harmonikusabb kapcsolatunk lehet. Ugye milyen egyszerűen és egyértelműen hangzik? Miért is ne lenne lefordítható ez a szabály az egyéb társas kapcsolataira is, mint például a barátságra, a munkatársi kapcsolatokra vagy éppen a szülő gyermek viszonylatára?

A szeretetnyelvek és a gyereknevelés kapcsolata

Ahogy én látom, úgy a gyereknevelésben akkor tudunk célt érni, ha megtaláljuk a gyerkőchöz való megfelelő utat. Nekem legalábbis sokszor ez a legnehezebb. Ha viszont megvan ez a mód, akkor a problémák nagy része szinte varázsütés-szerűen megoldódik, és így a kapcsolatunk is harmonikusabbá válik. Nekem ez a módszer nagyon sokat segített abban, hogy praktikus megoldásokat találjak az én kis rosszcsontom által támasztott folyamatos kihívásokban. Mire is vágyik legjobban kisgyerek? Persze, hogy a szeretetünkre, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezt olyan módon fejezzük ki felé, amit ő is megért. Különben a különböző próbálkozásaink nem fognak célt érni nála, bármennyire kitartóan próbálkozunk is.

Mi a gyermekünk szeretetnyelve?

A közelmúltban volt néhány küzdelemmel teli hetünk Áronnal. Az egész napos harcok után már kezdtem nagyon elfáradni és elkeseredni a szűnni nem akaró egyet nem értések közepette, amikor egyik este, egy ilyen kimerítő nap után magamba szálltam és elgondolkodtam. Mi is lehet a baj? Persze a barátnők és családtagok folyamatosan nyugtatgattak, hogy ez csak a dackorszak, de akkor is nagyon nehéz volt megbirkózni vele minden nap. Végiggondoltam, hogy bár látszólag ezek a napok is ugyanolyannak tűntek, mint a többi, a megszokott rutinnal: reggeli, bölcsi, délutáni játék, vacsora stb.. Aztán rádöbbentem, hogy ezeken a napokon bizony a gyakorlatban kevesebb időm jutott Áronra, hiszen Apuka is sokat utazott, én többet dolgoztam, és a közös minőségi időből sok elment a háztartásra, még akkor is, ha valamennyire próbáltam belevonni őt is a dolgokba, de hát ő nem erre vágyott.

Hiába próbáltam én extrán türelmes lenni hozzá, kedves szavakkal kommunikálni vele vagy különböző apróságokkal meglepni őt, ezek nem értek célt, ugyanúgy harcoltunk, hiszen neki arra lett volna szüksége, hogy ha jelen vagyok, akkor vele legyek, csak vele. Hirtelen megvilágosodtam, hogy ő praktikusan akkor érzi, hogy szeretem, ha nem csak elcsent pillanatokat kap tőlem, hanem időnként csak neki szentelem a figyelmemet. A következő adandó alkalommal át is rendeztem a prioritásokat, és már az első napon nyilvánvalóvá vált, hogy ha több figyelmet szentelek neki, hogy ha vele vagyok ténylegesen és nem csak futólag, akkor sokkal inkább együttműködőbbé vált. Rájöttem tehát, hogy Áron szeretetnyelve a minőségi idő.

Ha a szülő és a gyerek szeretetnyelve különbözik

Arra is ráébredtem, hogy az Áronnal való kapcsolatomban én azért élek meg olyan sok mindent kihívásként, mert nagyon különbözőek vagyunk. Sokszor tényleg úgy érzem, hogy azért nem találjuk egymással a közös hangot, mert más nyelven beszélünk, amit végül is igazol az 5 szeretetnyelv koncepciója is. Számomra például a testi érintés a szeretet egyik legjobb kifejezése. Nekem sokszor bármennyi szónál többet mond egy ölelés, egy simogatás vagy egy puszi. Áron viszont egyáltalán nem az a „bújós” típus. Bár látom azt, hogy a kitartó nevelésem eredményeként, már ha kérem, akkor megpuszil, vagy megölel, de neki ez nem nagyon jön magától, számára ez nem olyan fontos, mint nekem. Amíg erre nem jöttem rá, addig bizony sokszor rosszul esett, hogy az én kis szeretettel teli ölelgetős, puszilgatós megnyilvánulásaimat visszautasítja, vagy maximum „jól van, essünk túl rajta” típusú passzivitással díjazza. Az ő kis arcán akkor gyúl inkább látványos boldogság, ha lekuporodok mellé a szőnyegre Lego-zni, vagy versenyfutós szaladgálóst játszunk az udvaron.

A recept

A gyerkőcök nagyon különbözőek, épp úgy, ahogy mi felnőttek is azok vagyunk. Így az egymáshoz vezető út sem lehet sablonos. Ha szülőként harmonikus kapcsolatot szeretnénk kialakítani a gyermekünkkel, akkor bizony ezen a rögös úton végig kell mennünk, de bármennyire is nehéz, a végén biztos, hogy kifizetődik. A módszer elég egyszerű. Először is érdemes megfigyelni, hogy az említett szeretetnyelvek közül vajon melyik is lehet a mi gyermekünké, aztán pedig egy ideig el kell kezdeni azon kommunikálni felé. Ha beválik, akkor ez a megoldás, ha nem akkor próbálkozhatunk egy újabbal. Egy ideig bár elég egyoldalúnak tűnhet ez a játék, hiszen csak a szülők figyelik a gyerekeket, de én hiszek abban, hogy nem lebecsülendő a példamutatás jelentősége a nevelésben. Így előbb vagy utóbb a gyerkőcök is rájönnek arra a maguk módján, hogy mindenkihez más út vezet. Éppen úgy, ahogy Áron is valamennyire ráébredt már arra, hogy „jól van, ha Anyuka szeretné, akkor megpuszilom és megölelem, had örüljön neki”.

12