Nyugodt éjszakák

A baba gyarapodása, fejlődése mellett talán az egyik legfontosabb a szülők számára az, hogy gyermekük alvásidőben nyugodtan, hosszan aludjon. Nemcsak a szülőknek fontos (tudjuk, hogy egy nyúzott, kialvatlan szülő kevésbé tud koncentrálni az élet egyéb dolgaira), hanem a baba számára is, hiszen az alvás az ami alatt az idegrendszer feldolgozza azt a sok ingert, ami a babát napközben éri, és ebben a nyugodt fázisban történik meg gyakorlatilag az idegrendszer fejlődése is. Éppen ezért a legfontosabb, hogy a babának legyen egy olyan békés, csendes helye, ahol zavartalanul aludhat. Sokan úgy tartják, hogy ha a babát nem szoktatjuk a mindennapi élet zajaihoz, akkor onnantól kezdve az egész családnak lábujjhegyen kell járnia, ha a baba alszik. Ez téves elgondolás. Látszólag a baba alszik hangzavaros nappaliban, zúgó porszívó mellett, vagy a tévé folytonos zaja mellett, de ez nem ritkán tud valóban az agynak is pihentető állapot lenni, amikor megvalósulhat a regenerálódás, befogadás, feldolgozás. Szükség van legalább az ebéd utáni és éjszakai alvásnál beárnyékolt, jól kiszellőzött, zajmentes szobára, kényelmes fekhelyre (ágyra és nem babahordozóra), valamint olyan komfortfokozó pluszokra, amelyek a baba biztonságérzetét növelik, így hamarabb és nyugodtabban tud elaludni.

Puha rongyik babáknak

Ilyen komfortos eszköz a rongyi, egy puha textil, egy kedves kis plüss bababarát anyagból varrva, amelyet a csecsemő vagy kisgyerek magához szoríthat, mintegy pótolva az anyai ölelést. Jól tisztítható, nem csörgő-zörgő rongyik a legjobbak. Arra figyelni kell, hogy ez a rongyi jó pár évig a kisgyerek legjobb barátja lesz, így érdemes olyan darabot választani, amit táskában mindenhová el tudunk vinni magunkkal. Kislányoknak a rongyi baba nagyon jó választás lehet, melyet később, 1-2 évesen majd a rendes baba válthat fel.

Bezárás

Rongyi – Bella

4 790 Ft

Zenélő körforgó és babatakaró

Sok kisgyerek könnyebben alszik el egy kedves, halk dallamra, valamint a monoton mozgásokra. Erre találták ki a körforgókat. A körforgóknak nem az a céljuk, hogy egész alvásidő alatt zenéljenek, hanem az, hogy ismétlődő, lágy dallamával elaltassák a babákat. Kezdetben a forgó játékok a babák figyelmét lekötik, majd nyugodt állapotba kerülve könnyebb az alvás. A hosszú alvás titka a megfelelő hőmérséklet. A babák sokkal békésebben alszanak hűvösebb szobában, és szinte biztos, hogy többször felébrednek, ha melegük van. Éppen ezért fontos, hogy alváshoz könnyű, kényelmes rugdalózót válasszunk, és hozzá egy puha, nem túl vastag takarót. A tiszta pamutból készült dupla oldalú takarók kifejezetten babák számára ideálisak, egyszerűen moshatóak, könnyűek, nem zavarják a babát a mocorgásban. A vékony, kötött takarók is ugyanilyen jól használhatóak, hiszen a pamutszálak jól tartják a hőt, ugyanakkor nem nehezednek a baba testére.

Hálózsák és fejvédő babaágyba

Éjszakai alváshoz a pamut hálószák a legjobb! Hőmérséklettől függően elég csak egy hosszú ujjú body vagy egy vékony rugdalózó a hálózsák alá, és biztosak lehetünk benne, hogy a baba éjjel nem rúgja le magáról a takarót. Az oldalt cipzáras fazon a legpraktikusabb, mert könnyebben belefektethető a baba, valamint éjszaka könnyebben lehet átpelenkázni, ha szükséges. A puha fej- és rácsvédők nemcsak a kisággyal való kellemetlen találkozástól óvja meg a babát, hanem biztonságérzetet is keltenek benne.

Az egészséges és biztonságos alvókörnyezet kialakításáról fogunk beszélgetni október 3-án az ingyenes Szülők leszünk eseményünkön! Kattints a gombra és foglald le helyed most! Várunk szeretettel!

Írta: Dobos Andi

Húsvéti babaruhák, játékok és kiegészítők

A Mikulás és a Karácsony után a leginkább várt ünnep a Húsvét. A nagyobb gyerekek már boldogan keresgélik az elrejtett csokitojásokat, vagy locsolkodnak, de egy egészen pici babával sem kell lemondani az ünnepre  való hangolódásról. Húsvét közeledtével a nyuszikák kerülnek előtérbe, és nemcsak a mesékben, játékokban kapnak nagyobb főszerepet, hanem a gyerekszobát is feldobhatja egy-egy jól megválasztott kiegészítő.

Húsvéti babaruhák

Családi ünnepre, húsvéti babafotózásra, locsolkodásra ideálisak a nyuszi figurákkal díszített kisruhák. A legkisebb babákra szánt galléros rugdalózók egyszerre kényelmesek és divatosak. Hozzá egy könnyű kis nyuszis pamutsapka kis védőkesztyűvel akár újszülötteknek is édes kis ünneplő ruha lehet.

Nyuszi ül a fűben

A gyerekek kedvence a puha, ölelni való plüssnyuszi, ami nemcsak hű barát, hanem nyugtató alvótárs is. Legkisebbeknek egy puha nyuszis rongyi dukál, nagyobbacska babáknak már nyuszis csörgő, míg 1-2 éves gyerekeknek bájos nyuszifigura az ideális.

Pici gyerekeket nem érdemes csokinyuszival terhelni, helyette beszéljük meg a nagyszülőkkel, rokonokkal, hogy a csokira szánt összeget a baba perselyébe tegyék, amelyet később, ha már nagyobbacska lesz, arra fordít, amire szeretne. A kerámiából készült nyuszis persely hangulatos, és a kisgyerekek örömmel gyűjtögetik benne az aprópénzt.

Bezárás

Nyuszis persely

7 990 Ft

Nyuszik a fürdőszobában is

Nem túlzás azt állítani, hogy egy jó minőségű kapucnis fürdőlepedő csecsemőkortól akár kisiskolás korig is gyermekünk kedvenc törölközője lesz. Húsvét közeledtével egy aranyos, nyuszifüles fürdőlepedővel igazi kisnyuszikká változhatnak a kislányok vagy kisfiúk fürdés után.

Nyuszifészek a babaszobában

Nyuszis szőnyeg, nyuszis párna és nyuszis takaró mind erősítik a húsvéti hangulatot a gyermekszobában, de szerencsére ezek a bájos minták nem csak az ünnepet jelenítik meg a gyerekek számára. Egy-egy nyuszis kiegészítő egész évben a lakás kedves kis dísze lehet. A puha, kötött Welcome to the World párnák biztonságosan rögzített nyuszimintával egészen kicsi babák kiságyába is rakhatók díszpárnaként.

Keresd nyuszis termékeinket az üzletekben, valamint a webshopban, és hangolódjatok együtt a Húsvétra!

Mi kell a baba nyugodt alvásához?

Amikor a néhány napos babánkkal a karunkban hazaengednek bennünket a kórházból, sajnos nem adnak mellé használati utasítást, így nagyon sok feladattal egyedül kell megbirkóznunk. Hosszú tanulási folyamat a szülőknek és a babának is, a csecsemő altatása is pont ilyen feladat. Van olyan baba, aki ezt tudja magától, míg másokat nekünk szülőknek kell megtanítanunk elaludni. A megfelelő alvási szokások elsajátításban, a szakirodalom szerint a szülő  viselkedésének éppen olyan fontos szerepe van, mint a babát körülvevő külső tényezőknek. Az altatásnál a szülő magabiztos, következetes, nyugodt fellépése mellett lényeges, hogy egy olyan környezetet alakítsunk ki a babának, amelyben akkor is biztonsággal, önállóan álomba szenderülhet, ha a szülei nincsenek a közvetlen közelében.

A megfelelő babaágy és matrac

Az éjszaka gyakran ébredő baba, feltéve, ha nem éhes, sokszor azért ébred fel, mert az éj közepén nem abban a környezetben találja magát, mint amiben elaludt. Ezért is lehet fontos, hogy a babát kiságyban altassuk. Egy kiságy pedig nem pusztán a kényelmet és a biztonságot jelentheti a babának, de stílusosságával egy igazán hangulatos gyerekszobát is teremthet.  A kényelem pedig tovább fokozható egy jól szellőző kókuszmatraccal, melynek élettani hatása, hogy a csecsemő hasra fekvéskor is szabadon lélegezhet.

Megszokott babatextilek

Az éjszakai nyugalom megteremtésében a teljes alvókörnyezet kialakításának kulcsszerepe van. Nem csupán a kiságy maga, de a babaszoba hangulata, a rácsvédő jól ismert, kedves mintái vagy a puha takaró ugyanúgy az állandóságot és az ismerős környezetet jelenthetik az éjszaka felébredő gyermeknek.

-20%
Bezárás

Rácsvédő – M&B 18

17 990 Ft 14 392 Ft

Hálózsák babáknak

Vannak olyan izgő-mozgó gyerkőcök, akiknek a nyugodt éjszakáját éppen a takaró nehezíti meg, hiszen általában lerúgják azt magukról alvás közben, vagy belegabalyodnak, és a kényelmetlenség felébreszti őket. Számukra jelenthet megoldást egy hálózsák  Így az aggódó anyukáknak sem kell izgulni azon, hogy kitakarózott-e éjjel a baba, és nem kell félóránként átmenni betakarni őt, hogy ne fázzon meg.

Alvóka vagy rongyi

Ha azt szeretnénk, hogy a gyermek megtanulja átaludni az éjszakát, akkor érdemes az éjszakájához olyan tényezőket kapcsolnunk, amelyeket később, altatás után sem kell megvonnunk tőle, vagyis olyanokat, amelyhez nem szükséges egy felnőtt közreműködése. Nagyszerű alvótárs lehet egy pihe-puha mackó vagy akár egy textilpelenka is.

Nézzétek meg csodás babaszoba enteriőrjeinket a gombra kattintva!

Babaszoba bútorok

A stílusos babaszoba lépésről-lépésre

A babaszoba megtervezése életünk egyik legemlékezetesebb és legizgalmasabb élménye lehet, ugyanakkor ijesztőnek is tűnhet a sok apró részlet miatt, de a legfontosabb, hogy a kisbabád boldog legyen és biztonságban érezze magát a birodalmában. Összegyűjtöttünk pár praktikus tanácsot, trükköt és kreatív megoldást, melyek segítségével könnyedén meghitt és nyugodt kuckót varázsolhatsz babádnak.

Megfelelő szoba és bababútorok kiválasztása

Miután megtaláltad otthonotokban a megfelelő helyiséget, mérd le, hogy mekkora hely áll rendelkezésedre. Ha kellően nagy a szoba, akkor érdemes két részre osztani: egy nyugodt, kellemes részre az alvához és egy játéksarokra az aktívabb időszakokhoz. A nagyobb bútorokat kreatívan felhasználhatod a tér felosztásához is.

Csinálj hangulati lapot

Minden nagy terv így keződik, hagyd szárnyalni a fantáziád! A hangulati lap segítségével szemed elé tárul a megálmodott hangulat, ami jó kiindulási alap a szoba kialakításához. Sokkal könnyebb az apróbb dekorelemeket beilleszteni a meglévő bútorok közé, mint fordítva. A hangulati lap középpontjában a bútorok álljanak, és aköré válogass össze saját és a lakás stílusának megfelelő színeket, anyagokat, mintákat, mintha kollázst csinálnál. Javasoljuk, hogy a babaszoba színvilága maradjon semleges,  ami kedvező a nyugodt alváshoz, az aktív időszakban pedig a kis lakója fogja megtölteni élettel.

Bababútor szettek

A babaszoba lesz otthontok leggyorsabban változó tere, folyamatosan igazítani kell a növekvő baba igényeihez. A legfontosabb bútorok a kiságy, a komód és egyéb tárolók sokáig lesznek a szoba részei, ezt érdemes észben tartani, amikor választasz. A semleges színű, klasszikus és  modern vonalvezetésű bútorok időtállóak, és praktikus funkcióknak köszönhetően hosszú távon szolgálhatják gyermeked, a babaágyból könnyedén kisgyermek ágy lehet, a pelenkázó a későbbiek során egy szép komóddá alakul, ami szuperül elnyeli a babaholmikat.

Lucca bababútor

A Lucca bababútorkollekció modern, kontrasztos külsővel rendelkezik. A minőségi és a finoman szemcsés felületek ötvözete nemcsak időtálló, hanem trendi és hangulatos gyerekszobát is teremt. Fehér/tölgy és szürke/tölgy színben kapható.

Oxford babaútor, klasszikus megjelenés

Az Oxford kollekciót a klasszikusan elegáns és stílusos megjelenésén kívül a számos, tágas tárolási lehetőség teszi egyedülállóan nagyszerűvé. Kétféle babaágy közül is választhatsz: a tradicionális külsővel rendelkező ágyikót a későbbiek során kisgyermek ággyá alakíthatod, az elegánsabb kivitelezésű ágyat nappali, heverészős ágyként is használhatod. Gyöngyfehér színben kapható.

Babaszobai tárolás

Hogyan lehet egy ilyen pici embernek ilyen sok holmija? Ez talán örökre rejtély marad, de készülj fel a babaruha halomra, a rengeteg babaápolási kellékre, a babatextilekre, ágyneműkre…a sok játékról és ajándékról nem is beszélve.A babaágy alatti hely jól kihasználható, ha beszerzel egy tárolót, amibe az ágyneműket, takarókat tudod elpakolni. A pelenkázó holmikat, törlőkendőket olyan magasan tárold, ahol a baba nem érheti el: erre kiváló megoldás lehet egy magasra elhelyezett polc. Könyvespolcon elhelyezett nyitott tárolók pedig kreatívan elrejtik a puhább holmikat, játékokat. Ha pedig már nagyobb a baba, akkor a polcről levéve játékokat és könyveket rakhattok bele. A ruhák rendszerezésére legjobb megoldás a komód vagy fiókos szekrény, vagy akár mindkettő.

Ha szettben vásároljátok meg a bababútorokat, pl. babaágy + komód vagy babaágy + komód + szekrény, akkor szuper kedvezményt nyújtunk, amit a kisebb kiegészítők beszerzésére fordíthattok!

Ha kíváncsi vagy a bababútor kínálatunkra, kattints a gombra!

Babaszoba dekoráció

A babaszoba megtervezése életünk egyik legemlékezetesebb és izgalmasabb élménye lehet, ugyanakkor ijesztőnek is tűnhet a sok apró részlet miatt: az égszínkék vagy a tojássárga színű fal a jobb választás? De ennek nem kell így lennie, hiszen nincsen jó vagy rossz megoldás, a legfontosabb, hogy a kisbabád boldog legyen és biztonságban érezze magát a birodalmában.

Ha már kiválasztottad az ízléseteknek megfelelő és az otthontok stílusával tökéletesen harmonizáló bababútort jöhetnek az utolsó simítások. Fontos a biztonságos és az egészséges alvókörnyezet megteremtése: a megfelelő matrac kiválasztása, a fejvédő, a rácsvédő beszerzése, ahol már nem kizárólag a funkcionalitást és a praktikumot vesszük figyelembe, hanem az esztétikumot is.

Az ügyesen kiválasztott és kombinált babatextilek, tapéták és egyéb dekorációk fogják igazán megadni a szoba hangulatát. Ha megtaláltad álmaid függönyét, és a fal színe is pont olyan, amilyet elképzeltél, jöhet a lepedők, a takarók és a párnák beszerzése, hiszen ezeket a legkönnyebb beleilleszteni a már kialakított hangulatba.

Most bemutatunk három különleges babaszoba enteriőrt, amelyekkel kislányoknak és kisfiúknak is mesés környezetet teremthetsz. A Millie nyuszi és Boris maci által fémjelzett, imádott Millie&Boris babaszoba enteriőrkollekció most új köntösben tér vissza. Plüss bársony és prémium pamut anyagok, finoman kidolgozott részletek, hímzések, és a két bájos karakter teszik egyedivé és különösen szerethetővé a kollekció darabjait. A babatextilek bézs, rózsaszín és kék színekben érhetőek el.

A Sheep & Me kollekció tökéletes kezdő szett babádnak, puha és kényelmes darabokból áll. A bárányok számolgatása és a finom textilek hamar álomba ringatják csöppséged! A négyrészes uniszex ágynemű csomag takarót, fejvédőt, lepedőt és paplant is tartalmaz. A szettet hálózsákkal és egy pihe-puha kötött takaróval is kiegészítheted.

Az Essential enteriőröket kellemes pasztellszínekben találod meg az üzleteinkben és a webshopban. Kétoldalas design jellemzi, ha akarod a cuki süniket, ha akarod a trendi chevron mintát mutatod meg babádnak. A 100% pamutból készült kiegészítőket újszülött kortól használhatod, gyengéd a baba érzékeny bőréhez.

Még több babaszoba dekorért és textilért keresd fel weboldalunkat!

Design babacuccok a Done by Deertől

A Done by Deer egy dán design márka jellegzetes grafikával és bájos állatfigurákkal, lakberendezési kiegészítőik és játékaik mosolyt csalnak kis tulajdonosuk arcára. Modern és aktív életmódot képviselő termékeikkel elsősorban a kisbabás, kisgyermekes családokot célozzák meg. A nagyszerű designt, innovációval és manapság divatos színekkel kombinálják. Termékeiket olyan családoknak ajánlják, akiknek fontos az esztétikum megtartása és az egyensúly megtalálása a gyerekszoba tervezésekor is, valamint kedvelik a dán letisztultságot.

Minden terméket Dániában terveznek és alaposan tesztelik, hogy megfeleljenek a szigorú európai, biztonságra vonatkozó szabályozásoknak. A Mamas & Papas üzleteiben és a webshopban számos terméket találsz különböző kategóriákban: szupercuki állatfigurák babáknak, bájos étkészletek totyogóknak, pihe-puha babaágyneműk.

Plüssfigurák babáknak

A Done by Deer cimborák – Raffi, Elphee, Nozo és Croco – csodás kalandokra hívják babádat, és ha leszáll az est, éberen őrzik csöppséged álmát.

Étkészletek babáknak

Elphee elefánt társaságában csupa vidámság lesz az étkezés! A kedves figura szurkol gyermekednek, hogy mindent megegyen, és ha megitta a vizet a pohárból, jutalmul mosolyogva felpillant rá.

Az étkészlet darabjai egyszerre praktikusak és szórakoztatók, hamar a legkisebbek kedvencei lesznek. A termékek melaminból készültek és csúszásmentes szilikonnal vannak ellátva, így nem kell félni, hogy véletlenül kiborul a víz vagy elvándorol a tál evés közben. Az evőeszközöket úgy alkották meg, hogy az apró kezek is stabilan meg tudják markolni őket. A bájos állatfigurák mindent elkövetnek, hogy a válogatós kisgyermekeket is evésre sarkallják!

Ha úton vagytok, akkor sem kell lemondanotok a kedvenc nasikról. Töltsétek meg finomságokkal ezeket a menő uzsonnás dobozokat és vigyétek magatokkal a strandra, a játszótérre és a nagy utazásokra is!

Pihe-puha babaágyneműk

A kedves figurák nappal elkísérik a világ felfedezésére vágyó kicsiket, és ha leszáll az est, hű társként álomba ringatják őket. Az ágynemű huzat anyaga 100% pamut, gyengéd gyermeked bőréhez, a huzat rejtett cipzárral záródik. A babafészek tökéletes a baba első alvásaihoz és biztonságérzetét nyújt a babának az anya pocakja után a kiságyban. Stílusos kétárnyalatú design vidám pöttyökkel, mely 100% bababarát, ideális újszülöttek számára.

A szuper cuki Done by Deer babaholmikat keressétek az üzletekben és a webshopban! A megjelölt termékeket most 20% kedvezménnyel kínáljuk!

Ágy melletti alvás, babaágyak a szülői hálóban

Az első hónapokban a kisbaba még nagyon igényli anyukája közelségét, ezért az ágyát a szülői fekhely közelében is elhelyezhetjük. Ez a picinek és a szüleinek is kényelmes megoldás lehet, hiszen a baba tovább élvezheti anyukája közelségét, a szülők pedig éjszaka könnyen és gyorsan elláthatják őt. Így az édesanyának is nagyobb esélye van arra, hogy jobban ki tudja pihenni magát. Az ágy melletti alvásra különböző megoldások léteznek a személyes igények és a lakás adta lehetőségek függvényében.

Ágy mellett alszik a baba

Bölcső

Sokan tartják úgy, hogy a hintázó mozgás jótékonyan hat az idegrendszerre, az egyensúlyérzék és mozgáskoordináció fejlődésére. Emellett gondoljunk csak bele abba, hogy az anyaméh védelmet adó, zárt világából születéskor a kisbaba váratlanul egy nagy hideg, rideg térbe kerül. A korábbi kellemes, meleg világára emlékeztetheti őt egy szűk, otthonos kuckó, egy bölcső és a ringatózás.

Babaágy

Egy rácsos kiságy hosszabb távra szólhat, mint a bölcső. Ha pedig viszonylag kis hely áll rendelkezésre az ágy elhelyezésére a szülői hálószobában, akkor választhatunk egy ilyen kisebb méretű változatot, ami később akár kikerülhet a nappaliba is segítve a napközbeni rövidebb szunyókálásokat.

Babaöböl

A Chicco Next2Me bölcső, babaágy használatával a kisbaba külön ágyban, de mégis az anyukája testközelségében pihenhet. Az anyukának ez azért praktikus, mert éjszaka nem kell kikelnie az ágyából ahhoz, hogy megszoptassa a csecsemőt, visszaadja neki a cumiját, megnyugtassa vagy egyszerűen csak betakarja őt. A Next2Me babaágy hálós eleje lezippzározható és még a dőlésszöge is állítható. Így hathatós segítség lehet etetés után, a jó emésztésben és a “bukás” elkerülésében is.

Mózeskosár

Klasszikus bababútor típus a mózeskosár, ami nem csupán romantikus hangulatot kölcsönözhet a szobának, de egyben praktikus, hordozható fekhely is a baba számára. Ebben az anyuka könnyedén magával viheti a lakásban  a babát, és egy állvány segítségével kényelmes fekhellyé is teheti azt a szülő hálószobában.

Szakemberek szerint a szülői szobában altatásnak nem szabad néhány hétnél vagy hónapnál tovább tartania, hiszen a babának lassacskán meg kell szoknia, hogy külön ágyban, külön szobában alszik. Minél tovább hagyjuk velünk vagy mellettünk aludni a gyermeket, annál nehezebben tudja majd elfogadni, hogy külön kell aludnia és később fogja tudni átaludni az éjszakát is.

Ha kíváncsi vagy, milyen ágy melletti alvás lehetőségeket kínálunk még, kattints a gombra!

Alvás babával, együtt vagy külön?

Azt hiszem, ha gyereknevelésről van szó, akkor valahogy mindenki szakértővé válik és kérve, kéretlenül is tanácsokat ad a kezdő, tapasztalatlan szülőknek, legyen szó szoptatásról, öltöztetésről, cumiról vagy éppen alvásról.

Bár az újdonsült kismama még nem sejti, de bizony a következő években életének egyik legkardinálisabb része az lesz, hogy a baba jól aludjon, mert ha a baba alszik, akkor a mama is kipihent lesz (jobb esetben). Ha pedig a baba nem alszik, az anyuka fáradt lesz, és az senkinek sem jó. Az anyukák mindent megtesznek annak érdekében, hogy csemetéjük lehetőleg minél többször minél jobban aludjon, s ennek érdekében bizony a még gyermektelenül felállított elveiket (miszerint az én gyerekem bizony egyedül/velünk fog aludni) is képesek sutba dobni, s átértékelni azokat. Mert valljuk be, ahány gyerek, annyiféle igény az alvásra. Vannak babák, akik az első pillanattól bárhol képesek hosszú órákat aludni, és vannak babák, akik hosszas ringatás után sem tehetők le a kiságyba vagy éppen kizárólag csak babakocsiban hajlandóak aludni, és még sorolhatnám.

Egy szobában alvás babával

A mai szakkönyvek két elméletre oszthatók: az egyik oldal támogatja, biztatja a szülőket abban, hogy a babájukkal együtt aludjanak. E módszer hívei szerint a baba természetes állapota, hogy a szülei közvetlen közelében legyen, s a külön alvás csak civilizációs sajátosság. Az elmélet támogatói abban egyetértenek, hogy lehetőleg ne a saját ágyunkban aludjunk együtt a babával, főleg ne újszülöttel, mert könnyen ráfordulhatunk álmunkban, hanem erre a célra készült mózeskosarat, kiságyat, bölcsőt használjunk. Tény és való, hogy a babákat általában megnyugtatja a szülők közelsége és nem utolsó szempont, hogy az anyukának is könnyebb a karnyújtásnyira lévő babához felkelnie, mintsem másik szobába 3-4 óránként átsétálnia szoptatni vagy pelenkázni.

Ágy melletti alvás babáknak

A Stokke Sleepi Mini kiságy éppen ezért nagyon praktikus, hiszen újszülött kortól használható, s bővíthető, ahogy a baba cseperedik. Guruló kerekeinek köszönhetően könnyedén lehet helyzetét változtatni, így odahúzni a szülői ágy közelébe vagy éppen a baba saját szobájába állítani.

Egy gyönyörű bölcső is jó megoldás lehet a kezdeti együtt alváshoz, hiszen a bölcső ringatása minden babát megnyugtat, s az édesanya is kézközelben van.

A szépséges, fonott mózeskosarak sosem mennek ki a divatból, nem csoda, hiszen a legautentikusabb módja az újszülött altatásának. A puha szivacsokkal kibélelt mózeskosárhoz ringatható állvány is vásárolható.

A babától külön alvás

A külön alvást preferálók tábora szerint a pár hónapos babát már célszerű külön szobába szoktatni, hogy a szülőknek is lehessen módjuk felnőtt életet élni, s hogy a babát ne zavarják felesleges ingerekkel alvás közben (fények, beszéd, zene, tv stb). Valóban vannak olyan gyerekek, akik nagyon hamar megszokják a kiságyat, s békésen el tudnak aludni benne, netalántán át is alusszák így az éjszakát. Azt érdemes tudni, hogy a külön alvás bizony nagy erőfeszítéseket és kitartást igényel a szülők részéről, de ha sikerrel járnak, akkor pihentetőbb alvás lesz jutalmuk.

Külön szobája van a babának

Ahhoz, hogy a baba komfortosan érezze magát a szobájában, mindenképpen kényelmessé, meghitté kell tenni a szobáját, kiságyát puha rácsvédőkkel, fejvédővel. Egy jó kiságy jó pár évig a baba biztonságos alvóhelye lehet.

A babafészek egy remek találmány, amelyben a baba nem érzi elveszettnek magát a kiságyban. Az anyaméh meleg, kissé szűk érzetét adó, puha babafészekben sokkal könnyebben alszanak el a babák.

Egy bájos zenélő körforgó nemcsak a baba figyelmét köti le, hanem dallama segít a babának elaludni. Amíg figyeli a körforgó apró játékait, hamar elálmosodik, és a zene hatására könnyebben elalszik.

Persze, ahány baba, annyiféle igény az alvás körülményeire, szerencsére az anyukák ösztönösen megérzik vagy hamar kitapasztalják, mi a legjobb megoldás a babának és a családnak!

A baba ideális, első fekhelyének kiválasztására számos megoldást találsz kínálatunkban! Kattints a gombra!

Készül a babaszoba Kulcsár Edináéknál

Kulcsár Edina és Csuti már nagyon izgatottak, hiszen hamarosan megérkezik kisfiuk, Medox. A pár a babakocsi kiválasztását már kipipálta, a következő nagy mérföldkő a babaszoba berendezése.

Franklin bababútor, a győztes bútorkollekció

Edináék olyan bababútorban gondolkoztak, ami jól néz ki, modern, és passzol a meglévő bútoraikhoz, ugyanakkor számos praktikus tulajdonsággal bír. Edina szeret öltözködni, így nem csoda, hogy a babaruháknak sem tud ellenállni, ezért fontos, hogy a bútorokban jó sok holmi elférjen. Elvárásaiknak leginkább a Franklin bababútor felelt meg: kellően trendi és letisztult, amely okos tárolási megoldásokkal párosul. Edina szeretné, hogy a kezdeti időszakban a baba velük egy szobában aludjon, ám a szülői háló igen kicsi, ezért egy ágy melletti bababölcsőt is választottak. Nevetve mesélték el, hogy majdnem össze is kaptak rajta, hogy a bölcsőt az ágy, melyik oldalán helyezzék el. Aztán Csuti osztott-szorzott, lemérte a rendelkezésükre álló helyet, és szerencsére a kiságy is elfér, sőt még egy komód is felkerült a listára.

A sokoldalú babaágy

A babaágy már újszülött kortól használható és egész 4 éves korig elkísérheti a kisgyermeket, ugyanis az ágy együtt nő a babával, és a későbbiekben gyermekággyá alakítható. Az ágyrács magasságát két pozícióba is lehet állítani, így az első hónapokban a felső pozíció egyaránt kényelmes lesz a babának és Edinának is. Az ágy alatt beépített tároló van, amely remekül elnyeli az ágyneműket, törölközőket, textilpelenkákat, majd a játékokat is. Az ágy végére egy praktikus akasztórúd került, ahová ki lehet készíteni a kisruhákat, vagy rá lehet teríteni az éppen használaton kívüli takarót is.

Praktikus bababútor, a pelenkázó komód

A pár oda van a komódért is, amely három, nagyméretű, finoman záródó fiókkal rendelkezik, a babaruhák mellett a pelenkázáshoz szükséges holmikat is tarthatják majd benne.  A pelenkázófeltétet és a matracot a bútorra helyezve gyerekjáték lesz a peluscsere, a komódhoz oldalról lehet hozzáférni, így a szükséges ruhadarabokat könnyedén kivehetik a fiókból. Csuti egy plüss elefánt segítségével be is mutatott az üzletben egy rögtönzött peluscserét, amit hamarosan élőben is gyakorolhatnak. A pelenkázófeltét kis rekeszei megkönnyítik a pelenka, krémek, popsitörlő stb. rendszerezését. Ha már a nagyobb, izgő-mozgó baba öltöztetése csak komoly harcok árán kivitelezhető a komód tetején, akkor a pelenkázófeltét el is távolítható, de a fiókos szekrény továbbra is babaszoba dísze maradhat.

Fotók: Jakab Krisztina

Top 10, azaz 2017. kedvenc Mamas & Papas termékei

Kíváncsiak voltunk, mely babaholmikat szerettétek a legjobban 2017-ben, ezért megnéztük, hogy termékkategóriánként, melyek voltak a kedvenc Mamas & Papas termékek.

Most, itt is megmutatjuk nektek a listát! A babakocsi toplistát a nagyszerű Ocarro vezeti, ha babaszoba, akkor a Mia íves babaágy verhetetlen, ehhez legtöbben kókuszmatracot és a Welcome to the World csodálatos, nyuszis babaszoba kiegészítőit választottátok. A babák az Apollo rezgő pihenőszékben töltötték a legszívesebben az időt, majd újult erővel vetették bele magukat a játékba a polipos játszószőnyegen. Hordozáshoz a Stokke My Carrrier bizonyult a legjobb megoldásnak, a fogzás kellemetlen tüneteit pedig a Sophie rágóka segítségével enyhítettétek. Végül mindkét nem képviselői a kényelmes bodykat részesítette előnyben a mindennapokban.

Ocarro babakocsi – kényelmes és praktikus kompromisszumok nélkül

Mia íves babaágy – elegáns, lágy vonalú külső, praktikus belső

Természetes kókuszmatrac – antiallergén és hőszabályozós

Welcome to the World babaszoba kollekció – modern és trendi

Apollo rezgő pihenőszék – a babák kényelméért

Polipos játszószőnyeg – szórakozás és játékos fejlődés a kicsiknek

Stokke My Carrier hordozó – ergonomikus design a kényelemért

Sophie rágóka – a fogzás okozta fájdalom enyhítésére

Kisfiú body csomag – kényelmes viselet a mindennapokban

Kislány body csomag – alapdarabok minden időben

 

 

12