Biztosan sokan emlékeztek, hiszen részt is vettetek rajta, hogy nemrég egy nemzetközi Mamas & Papas kampány jóvoltából, 20 limitált kiadású Armadillo babakocsit sorsoltunk ki.

A több mint 6000 regisztráló közül randomszerűen sorsolták ki a nyerteseket, akik között egy magyar anyuka is szerepelt!

Ő Hodován – Szalay Anna, akihez a napokban érkezett meg az Armadillo babakocsi, de kisfia Ákos már most imádja!

Annáékhoz épségben megérkezett a limitált kiadású babakocsi, amit állítása szerint nagyon könnyű volt összeszerelni, mert csak a négy kerekét kellett rá feltenni. A színe is nagyon tetszik a 26 éves anyukának, aki épp második gyermekét várja:) A babakocsi teljesen unisex, így kisfia Ákos és az új jövevény is tudja majd használni!

Ákosékkal a közeli játszótérre mentünk le, közben pedig az Anyukája elárulta, hogy kisfia nagyon szereti azt a funkciót, amikor teljesen hátra van döntve az ülés, az XL-es kupola pedig fent van, mert így jókat tud pihenni, közben pedig még kukucskálni is tud.  A könnyű, egykezes összecsukásról még egy videót is készítettünk, amit hamarosan megmutatunk a facebook oldalunkon!

Addig is ezen az oldalon még több hasznos és praktikus funkcióját megismerhetitek az Armadillo babakocsinak.