Ha egy nap 48 órából állna…

Mostanság irigykedve nézem Siva főisten 6, 8 vagy akár 32 karját, no meg Harry Potter és Hermione idővisszaforgató szerkentyűjét, mellyel az időt lehet kicselezni.

24 óra? Semmire nem elég, épp csak arra, hogy folyamatosan bűntudat gyötörjön, mit nem tudtam megcsinálni, milyen fontos teendőre nem jutott időm. Bevallom, álmomban nem gondoltam volna, hogy ahogy egyre nagyobb Polli úgy lesz egyre kevesebb a szabadidőm. Hiszem amíg édesen eljátszott a játszószőnyegen, kivasaltam, amíg délelőtt szunyókált, simán megfőztem az ebédet és amikor nagyokat aludt a babakocsiban sétálás közben, akkor a nagyon okos mini iroda telefonomon emailekre válaszoltam.

Állandó pakolás

Most hogy lassan másfél éves és már nincs akadály, amin át ne küzdené magát, és elég vehemensen tud érvelni amellett, hogy bizony ?hagyjam a ruhát másra és őt vigyem? játszani, rádöbbentem, hogy egy villámgyors finomfőzelék összedobása is komoly logisztikát, szervezést igényel, hogy a mindig nyomomban lévő csemete is lekösse magát arra a kis időre, amíg felkészítem az ebédet.

Emlékszem, anno gyermektelenként furcsállottam, amikor kisgyerekes barátaim arról meséltek, hogy úgy rendelik az ételt, bejárónő segít nekik rendbe tenni a lakást, és a párjuk vásárol be a boltban, már jött is a számra az elcsépelt mondat: hiszen itthon vagy egész nap, nem lehet olyan nagy dolog ezeket a gyerekek mellett elvégezni.

Haha. Most már tudom, hogy ha azt akarom, hogy a lakás olyan állapotban legyen (soha nem lesz olyan), mint a baba előtt, akkor segítséget kell kérnem, vagy ügyesebben beosztanom a nem létező szabadidőmet. Vagy megvárni amíg a gyerek végre akkora lesz, hogy a kezébe lehet adni a porszívót. Vagy elfogadni azt a tényt, hogy minden nap csak a lakás egy kis szegletére jut időm, és így gyakorlatilag folyamatosan takaríthatok.

Anyukaként az iskolapadban

Mikor máskor adódott úgy, hogy újra iskolapadba kell ülnöm, mint most. Ha voltak az életemben elvek, akkor az egyik az volt, ha végre babázhatok, akkor nem akarok holmi vizsgákon, beadandókon, szakdolgozatokon és államvizsgákon idegeskedni, meg amúgy is 7 éves korom óta tanulok, ebben a pár évben én bizony átadom magam a meghitt, békés anyaságnak. Nos, nem így alakult. Hanem úgy, hogy az esténként engedélyezett fél óra olvasást felváltotta a dolgozatírás, s míg Bogyó és Babóca mókáznak a társaikkal én megpróbálok tanulni, kisebb-nagyobb sikerrel.

Néha Polli is bekapcsolódik, szanál a tételek között, rárajzol, hajtogat, de legalább együtt vagyunk. Aztán már bújik is hozzám, azt mondja ?csücsül? és már kucorog az ölembe kezében egy mesekönyv és lapozgatunk. Ilyenkor indul be a mozi a fejembe, hogy még el kellene mosogatni, teregetni, oda ne égjen a főzelék, mit is kell még kikeresnem a dolgozathoz, atyaég el ne felejtsek bejelentkezni a vizsgára, mit is kell venni a boltban, és még sorolhatnám.

Segítség a naptár!

Annak érdekében, hogy a közös játékidőnk ne egy merő bűntudat legyen, és ne vesszek el az ezer teendő között, remek segítség a napirend és egy napi lebontású naptár. Vannak a napjainkban fix pontok, mint az alvások, étkezések és jó idő esetén a séta/játszótér/közös gyerekezés. És vannak fix, határidős teendők, melyeket el kell végezni. Ha ezeket felvezetem a naptárba, tisztán látom, hogy azt a morzsányi időt, amit gyerekricsajtól mentesen töltehetek, nagyon okosan kell beosztanom, hiszen ezek azok az aranyórák, amikor valóban halad aminek haladnia kell, mert nem jelenik meg plusz két pufók kis pracli, hogy ő is ?gépeljen? amikor én dolgozom, mert nem húzza senki a kezem, hogy menjünk játszani, mert nem sír krokodilkönnyekkel senki a gyerekszobában, hogy ??eldőlt, eldobtam, eltörött, eltűnt, segíííííts!?

Anya, gyere, játssz velem!

Sokszor gondoltam rá, hogy utána olvasok, más anyukák és a ?nagyok? hogy csinálják, de az is valamitől venné el az időt (alvástól?), így marad a puding próbája az evés, meglátjuk, hogy boldogulunk így. Drága, már tapasztalt barátnőim csak somolyognak, de a szemükből kiolvasom, ez már csak így lesz, egy nőnek több szerepben kell helyt állnia, csak tudni kell, melyik szerep kapjon nagyobb szerepet az életemben.

Így történt, hogy bizony a takarítónő és a szakácsnő énem átmeneti időre háttérbe szorul, mert ki tud annak ellenállni, amikor egy apró kis meleg kéz simul a kezébe és húzza: Anya, gyere, játssz velem!

Ezt a bejegyzést Dobos Andrea írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel ezt a bejegyzését is!