Kétségtelen, hogy egy baba sok áldozattal jár, de szerintem kompromisszumokkal a helyzet jól kezelhető. Ahhoz, hogy később ne a babára vetítsük ki a lemondások miatti frusztrációinkat szerintem fontos, hogy olyan életet alakítsunk ki magunk körül, amelyben mindannyian jól érezzük magunk, és később nem okolhatjuk egymást azért, mert esetleg lemaradtunk valamiről, ami fontos lett volna nekünk.

Picit olyan ez nekem, mint a jó házasság egyik titka: törekedni kell a kompromisszumokra, de úgy hogy közben egyik fél se áldozza fel túlságosan magát, és így hagyják egymást kiteljesedni a kapcsolatban.

Az utazás erre az egyik legjobb példa. Egyértelmű, hogy egy pici babának az otthoni megszokott környezet és a jól bevált rendszer jelentik a biztonságot. Neki annyira nem élmény egy utazás, ahol kizökkentik az ő kis világából. Bár azért szerintem az is igaz, hogy egy babának mindemellett a fő biztonságot mégis az jelenti, ha a szüleivel lehet. Szóval szerintem, ha mi szülők szeretünk utazni, akkor ezt ne adjuk fel csak azért, mert kisbabánk született. Fogjuk fel úgy, hogy egy közös vakáció is egy újabb lecke az összeszokáshoz.

 1.    Pakoljunk és szervezzünk ésszerűen

Áron 2 hónapos volt először, amikor útra keltünk vele. Ijesztgettek is a környezetemben, hogy a fél házat be kell majd pakolnunk miatta az autóba. Tény, hogy a babakocsi sok helyet foglalt, de ezen kívül a többi hozzávaló már abszolút kezelhető, maximum csak némi előzetes tervezést igényel. Én például olyan szállást néztem, ahol adnak a babának kiságyat is, így az utazóággyal már nem kellett bajlódnunk. Kiskáddal sem készültem külön, hiszen a mérete miatt egy ilyen pici babát még simán meg tudtunk fürdetni a fürdőszobai mosdóban is. Akkor készítettem össze egy gyógyszeres dobozt is, amit azóta mindig csak felkapunk, ha megyünk valahova, szóval ezzel sem bajlódom mindig külön. Ezeken kívül pedig maradtak a ruhácskák, amikből minden napra dupla kollekcióval számoltam, és a pelenkázási hozzávalók.

 2.    Utazzunk kényelmesen

Aztán miután rutint szereztünk a belföldi utazásokból következett egy hosszabb út Horvátországba. Áron ekkor még csak 3 hónapos volt, és bevallom itt egy kicsit izgultam a több órás autóút miatt, de végül minden jól sült el. A dolog titka megint az előzetes felkészülésben rejlett, merthogy beüzemeltünk neki egy kényelmes autósülést. Az autósülés kiválasztására egyébként érdemes időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását. A másik bevált trükk nálunk az volt, hogy addig utaztunk mindig, amíg a baba el nem kezdett méltatlankodni. Akkor kicsit megálltunk, megetettem, jött egy édes kis szundikálás és ismét több órányi vezetés.

Ismerd meg legkényelmesebb és legbiztonságosabb autósüléseinket!

 3.    Maradjunk a megszokott ízeknél

Mivel az én kisbabám 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, így be kell vallanom ez is jelentősen megkönnyítette a dolgunkat. Szóval már csak ezért is megéri (ha lehet) minél tovább szoptatni a kisbabánkat. Mióta pedig már hozzátáplálunk, azóta próbálok arra törekedni, hogy Áron az utazás alkalmával is a jól bevált ízeket kapja. Egy botmixer simán elfér a csomagban, és így gyors, friss tízóraikat, uzsonnákat, néha ebédeket is tudok készíteni, de ha épp nincs kedvem hozzá, akkor jönnek az előzetesen előtesztelt bébiételek a csomagból, amiket viszünk otthonról. Nem azért mintha nem lehetne bárhol bébiételeket kapni, csak én lehetőleg nem szeretném a közös kiruccanásunkat kísérletezéssel tölteni. A babának szánt ételeket pedig már tényleg bárhol megmelegítik nekünk, és így a helyi ízek megkóstolásáról sem kell lemondaniuk az utazgató szülőknek, sőt a közös étkezések csak újabb élményforrásokká válhatnak.

 4.    Vigyünk magunkkal valami ?otthonit?

Az utazásoknál nálam a fő irányelv, hogy ?csempésszünk be mindig valami otthonit? a babának. Így szerintem nem érzi annyira idegennek a helyzetet, és jobban tud alkalmazkodni a megváltozott környezethez is. Legyen kéznél a kedvenc alvóka már az utazásnál, a kiságyba tegyünk bele néhány megszokott játékot vagy takarót, és tartsuk meg nagyjából a megszokott szertartásokat, még ha picit módosított verzióban is.

 5.    Figyeljük a baba alvási szokásaira

Szerintem még az is fontos, hogy az alvási rendszere se boruljon fel olyan nagyon. Persze ha elutazunk, akkor nem a szálláson szeretnénk tölteni az összes időt csak azért, hogy aludjon a baba, de itt jön képbe a kompromisszum. Mi például ezt úgy szoktuk kivitelezni, hogy a délelőtti alvásokat a szállásra időzítjük. Mi tagadás egy kis kiruccanás alkalmával a szülőknek sem esik olyan rosszul egy kis délelőtti lustálkodás vagy miegyéb? Délután pedig már jöhetnek a hosszasabb séták, ahol a baba már szunyókálhat a babakocsiban is, ebben pedig sem a rekkenő hőség, sem a borzasztó mínuszok nem zavarták meg Áront, ahogy én tapasztaltam.

Az egyik legjobb tanács, amit a gyerekneveléssel kapcsolatban valaha is kaptam, hogy próbáljam megtaníttatni az új kis családtagunkat arra, miként tud ő is alkalmazkodni hozzánk, és így építsünk biztos alapot a közösen életünknek. Nem mondom, hogy mindig könnyű, sokszor megenyhülök én is, de legalább igyekszem törekedni rá, és a sikerélményeim eddig mindig beigazolták a fáradozásokat. Szóval hajrá következetes Anyukák!

 +1 tipp a Mamas & Papas-tól

A kisebb és nagyobb gyerekek is jobban bírják az utazást, ha a figyelmüket le tudod kötni a színes és praktikus utazós játékokkal. Több újdonság is érkezett most hozzánk, kedvencünk a táblagép és telefontartó, ami nem csak szórakoztatja csemetédet, de védi is a technikai eszközöket.

Ezt a posztot Tabajdi Ildikó írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel:)