Biztonságos alvókörnyezet

A kisbabák az első hetekben, hónapokban a napjuk nagy részét alvással töltik, s ahogy arról már volt szó, ez elengedhetetlen is a megfelelő fejlődéshez. Ehhez azonban nem elég, hogy a pici alvókörnyezete kényelmes és mutatós legyen, azt biztonságossá is kell tenni. Bejegyzésünkben arról olvashattok, ehhez milyen kérdéseket érdemes átgondolni, illetve hogy mely kiegészítők beszerzése szükséges.

Kiságyválasztás

Lényeges kérdés, mennyi időre szánjuk a baba első ágyát. Fontos ugyanis figyelembe venni, hogy az eleinte magasan fekvő ágyrácsot már egészen pici, pár hónapos korban, amint aktív mozgásra képes a gyerkőc, alacsonyabbra kell szerelnünk. A rácsos kiságyak fekvőpozíciója állítható, így azokat hosszabb időn át, a kínálatunkban szereplők közül többet akár 4 éves korig is használhattok. Ha a könnyű mozgathatóság miatt a bölcső mellett döntenétek, figyelni kell, hogy azok csak az első időszakban, kb. 6 hónapos korig használhatók biztonságosan.

Fejvédő, rácsvédő

Az édes álmok gyakran meglepő hely- és helyzetváltoztatásokkal is járnak, tehát érdemes puha holmikkal körülvenni az alvó babát. A plüssállatokhoz és párnákhoz képest jóval biztonságosabb és baba barátabb megoldás a buksi fölé tehető fejvédő, vagy a rácsokat körülvevő rácsvédő. Termékeink között mindkét verzió megtalálható, utóbbiból ráadásul extra nagy (350 cm) méretűt is választhattok, természetesen többféle, lányos-, fiús- vagy unisex színekben. Ez körülöleli a teljes kiságyat, kialakítása miatt a játszószőnyegen vagy járókában is használható.

Légzésfigyelő, babaőr

A csecsemőknek nemcsak enni, inni, járni és beszélni kell megtanulniuk, hiszen számukra minden új, ideértve a légzést is. Folyamatosan figyelni azonban, hogy a szundikáló pici megfelelően vesz-e levegőt, szinte lehetetlen. Ebben nyújt hatalmas segítséget a légzésfigyelő, mely jelzést ad, ha bizonyos ideig nem érzékeli a baba levegővételét. Szükségessége szerencsére ma már nem kérdéses, a szülészetek jó része is használja. Az egyetlen feladatunk kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb típust: létezik „sima” verzió, babaőrrel kiegészített, illetve kamerával ellátott változat is. Utóbbi például akkor lehet jó választás, ha a gyerekszoba a szülői hálótól távol, esetleg más emeleten is van.

Éjszakai fény

A halvány fényű lámpák nemcsak hangulatosak, de nagyon hasznosak is: a baba biztonságérzetét növelheti, ha álmából felébredve látja, ismerős környezetben van, illetve a család többi tagjának is kényelmesebb, ha nem kell külön lámpát kapcsolni a kicsi ébredéseinél. Válasszátok gömblámpánkat, mely nappal is dísze a szobának, vagy a zenével is kedveskedő állatkák valamelyikét.

Reméljük, hasznos összefoglalót adhattunk a biztonságos alvókörnyezetről. Nézzetek körül webshopunkban vagy várunk benneteket üzleteinkben személyesen!

Írta: Zsófi

Babaszoba berendezése

A babavárás boldog kilenc hónapja alatt a leendő szülőknek rengeteg tennivalója akad: orvosi vizsgálatok, kórház látogatás, felkészítő tanfolyamok, találkozás a védőnővel, a szülésznővel/dúlával, a ruhácskák beszerzése, névválasztás, és még hosszan sorolhatnánk. Csupa érdekes „feladat”, mégis az egyik legkedvesebb azt megálmodni, milyen is legyen a kisbaba szobája. A hatalmas kínálat miatt persze nemcsak izgalmas, de sokszor fejtörést is okozó tennivaló a tervezgetés; főleg az elsőgyerekes szülőknek lehetnek kétségeik, mire is lesz ténylegesen szükség a babaszobában. És persze nemcsak az egyes darabok hasznossága, hanem a szoba hangulata, összhatása is fontos. Az alábbi bejegyzésben sorra vesszük az egyes elemeket, hogy a babaszoba nemcsak szép, de valóban használható is legyen.

Babaágy kiválasztása, alvókörnyezet kialakítása

A pihentető alvás elengedhetetlen a kisbaba megfelelő fejlődéséhez, így az alvókörnyezet helyes kialakítása nagyon lényeges. A rácsos kiságy kiválasztásánál fontos szempont, hogy mennyi hely áll rendelkezésünkre a pici szobájában, illetve jó azt is előre átgondolni, fogjuk-e várhatóan mozgatni a lakáson belül (például a szülői hálóba). Kínálatunkban az egészen kis helyigényű, kompakt ágyaktól, a nagyobb, akár 4 éves korig használható típusúak is megtalálhatók. A kiságyba való matrac rugókkal, rostból, vagy habszivacsból készül, mely matracvédő huzattal (anti-allergén, hőszabályozós) is kiegészíthető. Ágynemű kapcsán csecsemőknek fejpárnáról még nem kell gondoskodni, takaró alá/helyett pedig akár hálózsák is választható. Érdemes a biztonságos alvás érdekében rácsvédővel vagy fejvédővel, a legédesebb álmokért pedig egy zenélő körforgóval kiegészíteni a kiságyat. Kapcsolódó termékeink külön-külön is megvásárolhatók, vagy ajánljuk csomagjainkat, melyeket most akciós áron szerezhettek be! Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg a légzésfigyelőről, és igény esetén a babaőrről sem.

Pelenkázás

Az első időszakban több ezer alkalommal cseréljük a baba pelenkáját, így fontos, hogy a körülmények a kicsinek és a szülőknek is megfelelők legyenek. Fontos szempont, hogy a tisztába tételhez szükséges holmik kéznél legyenek, illetve az, hogy a gyermek kényelmesen feküdhessen. Ajánljuk a kedves mintájú és könnyen tisztán tartható pelenkázómatracainkat, továbbá komódjainkat és fiókos szekrényeinket, melyeknek a pelenkázó része csak rátét, így időtálló választás, hiszen a szobatisztaság elérését követően is hasznos és szép bútordarab maradhat.

Tárolás

A baba ruhái, törölközői, egyéb textiljei, játékai tárolására sokféle megoldás közül választhatunk. Hogy óvjuk a portól a gyerkőc ruhaneműit, érdemes egy zárt ruhásszekrényt választani, a játékoknak, könyveknek pedig szuper helye van nyitott polcos szekrényekben és fali polcokon. A tároló doboz és kosár is remek választás, hiszen nemcsak könnyen mozgatható, de a picik is imádni fogják ki- és bepakolni őket.

Babaszoba dekorálása

A babaszoba kényelme tovább növelhető egy puha fotellel, mely nemcsak etetéshez, altatáshoz, de később meseolvasáshoz is kiváló. Aranyos mintázatú tapétával, a bútorokhoz illő függönnyel, szőnyeggel, mennyezeti- és éjszaki fényekkel, s különböző fali díszekkel még hangulatosabbá, ultrahangos-, és családi fotókkal pedig igazán személyessé varázsolhatjuk a babaszobát.

Kellemes tervezgetést és csodaszép babaszobákat kívánunk! Ha bármilyen kérdésetek merülne fel, forduljatok hozzánk bátran, addig is nézzetek körül a webshopban!

Írta: Zsófi

Utazás babával

Az utazás egy kisbabával nem feltétlenül csak a maceráról szól, és egyáltalán nem lehetetlen feladat. Csupán csak néhány aranyszabályt érdemes betartani, hogy az együtt töltött napok tényleg élménnyé és ne rémálommá váljanak a család számára.

Utazása megszervezése babával

A babák számára a rendszer és a jól megszokott környezet jelenti a biztonságot. Az utazások alkalmával pedig éppen ez jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen szeretnénk, ha a babánk úgy maradna kiegyensúlyozott, hogy közben kizökkentjük őt a jól megszokott közegéből. Ezt pedig csak úgy hidalhatjuk át, ha igyekszünk a babával a legkevésbé érzékeltetni, hogy körülötte egy pár napra majdnem minden megváltozik. Ahhoz, hogy ne kelljen a fél házat bepakolni a baba bőröndjébe, érdemes minél inkább bababarát szállást választanunk. Ha azonban erre nincs mód, akkor jó, ha minél több praktikus eszközzel fel vagyunk vértezve, mint például egy kicsire összecsukható babakocsi, utazóágy vagy egy összecsukható babakád.

A baba kényeleme és biztonsága

Az autós utazások legnagyobb titka egy kényelmes és biztonságos autósülést. Az autósülés kiválasztására fontos időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását. A másik működőképes trükk pedig a baba szórakoztatása utazás közben is, amiben néhány jól bevált játék segíthet.

A baba étkezése

Az egyes étkezések rendszerének betartása legalább annyira lényeges, minthogy a már ismert ízekkel készüljünk az utazásokra, hiszen valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb időszak az újdonságok bevezetésére. Lehetnek azok akár saját készítésű, előzetesen tesztelt bébiételek a csomagból, vagy kész bébiételek.  A babának szánt ételeket pedig már tényleg bárhol megmelegítik nekünk, és így a helyi ízek megkóstolásáról sem kell lemondaniuk az utazgató szülőknek, sőt a közös étkezések csak újabb élményforrásokká válhatnak.

Valami otthoni

Érdemes az utazásokkal a csomagba becsempészni valami otthonit. Így a baba nem érzi annyira idegennek a helyzetet, és jobban tud alkalmazkodni a megváltozott környezethez is. Legyen kéznél a kedvenc alvóka már az utazásnál, a kiságyba tegyünk bele néhány megszokott játékot vagy takarót, és tartsuk meg nagyjából a megszokott szertartásokat, még ha picit módosított verzióban is.

Ha hiányzik még valami a bőröndből, mielőtt útra keltek, nézz be hozzánk és válogass kedvedre!

Írta: Tabajdi Ildi

Ismerd meg a bájos Done by Deer baba termékeket!

Babaholmik a Done by Deertől

A Done by Deer egy dán márka jellegzetes grafikával és kedves állatfigurákkal. Modern, a mai kornak megfelelő termékek babáknak és kisgyermekeknek tervezve, a külső megjelenés magában hordozza a skandináv formatervezés letisztultságát, egyediségét és esztétikumát. Az innovatív design biztonsággal és a színek, valamint a figurák gondos kombinálásával párosul. A Done by Deer termékek nem nélkülözik a humort, mind a szülőket, mind a csöppségeket mosolyra bírják. A termékeket Dániában tervezik, mindet alapos tesztelésnek vetnek alá, hogy megfeleljenek a szigorú európai szabályozásnak.

Babaszoba Done by Deer módra

A Done by Deerre akkor is számíthatsz, ha épp a babaszoba berendezésén töröd a fejed, sokáig használható, átalakítható bútorokkal és játékos babatextilekkel ? ágynemű, babafészek ? áll a rendelkezésedre. A kedves figurákban gyermeked nappal mindenre kapható játszótársra, és ha leszáll az est az álmát éberen őrző alvócimborára lelhet.

Étkészletek gyerekeknek

De ne feledkezzünk meg az evésről sem! A különböző étkészletek egyszerre praktikusak és szórakoztatók, hamar a legkisebbek kedvencei lesznek! A melaminból készült termékeket csúszásmentes szilikonnal láttak el, így nem kell félni, hogy véletlenül kiborul a víz vagy elvándorol a tál evés közben. Az evőeszközöket úgy alkották meg, hogy az apró kezek is stabilan meg tudják markolni őket. A bájos állatfigurák mindent elkövetnek, hogy a válogatós kisgyermekeket is evésre sarkallják!

Fedezd fel Te is a Done by Deer örömteli világát! Kattints a gombra és válogass kedvedre!

Téli betegségek megelőzése, folytatás

Legutóbbi bejegyzésünk – a betegségek megelőzése – újabb gondolatokat vetett fel, hogy mit tehetnénk még, hogy komoly betegségek nélkül vészeljük át a telet. Mi, Anyukák legszívesebben egy védőburkot húznánk a kisbabáink köré, de sajnos be kell látnunk, hogy nem tudjuk mindentől megóvni őket. Sőt miközben próbálunk minden szempontból biztonságos és védett környezetet teremteni nekik, még arra is oda kell figyelnünk, hogy az ellenálló képességük se sérüljön a nagy igyekezetünkben. Lássunk néhány alapelvet, amelyek segíthetnek ennek a lehetetlennek tűnő feladatnak a megvalósításában.

A gyermek egészséges táplálása

Talán a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb alapelv egy gyermek táplálásában, hogy próbáljuk kerülni a túl sok cukrot. Nemcsak azért, mert nem túl egészséges, hanem azért is, mert gátolja az immunrendszer működését. A baktériumok és a vírusok számára ugyanis a cukor kiváló táptalajt nyújt a szaporodáshoz. Ha pedig mégis cukorhoz kell nyúlni, mert az adott étel megkívánja, akkor igyekezzünk a finomított cukrok helyett természetes, gyümölcsökből és zöldségekből származó cukrokat választani. A másik alapelv, amire még érdemes figyelni (különösen az évnek ebben az időszakában), hogy az antioxidánsok kulcsfontosságúak az egészséges sejtek és az egészséges immunrendszer fenntartása szempontjából. A kelkáposzta, a spenót, a brokkoli, a kelbimbó vagy a sárgarépa például rengeteg szabadgyök-pusztító összetevőt tartalmaz csak úgy, mint a gránátalma, a fekete vagy a vörös áfonya. Egy többrekeszes tányér nagy segítség lehet az ételek izgalmasabb tálalásában még a kis válogatósok számára is.

Vitaminok gyerekeknek

A téli betegségek kivédése érdekében a kisgyerek immunrendszerét erősíthetjük még úgy is, hogy igyekszünk növelni a vitamin és a probiotikum bevitelt amellett persze, hogy próbáljuk az adalékmentes élelmiszereket előnyben részesíteni.  A hideg évszakban különösen fontos a megfelelő D-vitamin bevitelre figyelni, amiből ebben az időszakban kevesebb termelődik a szervezetünkben, hiszen nem vagyunk annyit a szabadban. Fontos lehet még a C-vitamin is, bár erről megoszlanak a nézetek, hogy mennyire is van szerepe a náthás jellegű tünetek megelőzésében vagy kezelésében. Mindenesetre sokan hiszek benne, és a különböző készítmények szedésének a hatásossága szerintem nagyrészt ezen múlik.

Baba higiénia

Mint tudjuk a náthát okozó vírusok cseppfertőzéssel terjednek, ezért járványveszélyes időszakban még jobban érdemes figyelnünk a baba körüli higiéniára, aminek az egyik alapvető eleme a gyakori kézmosás mind a gyerkőcnek, mind pedig a környezetének is. Ha nincs éppen kéznél szappan és víz, akkor célszerű kézfertőtlenítőt használni. Jó, ha bekészítünk belőlük néhányat a pelenkázó táskába és a babakocsi titkos zsebeibe is, hogy mindig kéznél legyenek. Otthon pedig érdemes rendszeresen tisztítani és fertőtleníteni a gyakran használt eszközöket, felületeket.

Ha náthás a baba

Ha pedig a legjobb igyekezetünk ellenére sem sikerült megelőzni a bajt, akkor fontos, hogy fel legyünk vértezve néhány alapvető eszközzel (mint például egy orrszívó), amelyek a kezelésben és a további szövődmények kialakulásának elkerülésében is segíthetnek.

Etetéssel és babaápolással kapcsolatos termékeinkért kattints a gombra!

Írta: Tabajdi Ildi

Téli betegségek megelőzése

Hogyan előzzük meg a gyermek megbetegedését?

Hideg, téli, csípős időjárás és a rendszeres gyerekközösség lényegében egyenlő a náthával. Bármennyire is szeretnénk gondos anyukaként eljárni sajnos be kell látnunk, hogy biztos módszer a meghűlés és a nátha elkerülésére sajnos nincs. Így inkább csak arra érdemes törekedni, hogy a tőlünk telhető módon és eszközökkel próbáljuk meg megelőzni a mindannyiunk számára kellemetlen tünetek a kialakulását.

Védjük az immunrendszert!

A megelőzés lényege igazából a szervezet immunrendszerének védelme. Bár ez nem szabadna, hogy tűzoltás-szerűen az évnek csak ebben a szakaszában történjen, de kétségtelen, hogy ilyenkor érdemes tudatosan jobban odafigyelni rá. A rendszeres friss levegő, az elegendő alvás vagy a vitaminokban gazdag étkezés mind-mind hozzájárulhatnak a gyerkőc szervezetének egészséges működéséhez.

Friss levegő fontossága

Az immunrendszer erősítésének fontos része, hogy a gyerkőcöt rendszeresen friss levegőhöz juttassuk. Célszerű naponta többször is átszellőztetni a lakást, hiszen ezzel megszabadíthatjuk a benti levegőt is a mindenféle nemkívánatos baciktól. A szobában elhelyezett hidegpárásító pedig enyhítheti a száraz levegő miatt kialakuló egészségügyi panaszokat. Emellett érdemes egy kis kinti játékot, mozgást, sétát vagy babakocsizást is beilleszteni a napirendbe, megfelelő öltözet mellett nem lehet gond.

Réteges öltözködés

Télen különösen érdemes átgondolni a ?gyerekre eggyel, több réteg ruhát adok, mint amennyit én veszek fel? mottót, mivel a babánk egészségét könnyen veszélyeztethetjük azzal, ha túl sok ruha van rajta, amelyektől nehéz megszabadítanunk és végül csak jól beleizzadnak. A réteges, az időjárásnak megfelelő öltözködés, a jól szellőző, természetes anyagokból készült ruhák sokat segíthetnek, hiszen általuk elkerülhető az átizzadt, nyirkos ruha miatti áthűlés.

Alvás

Sokan alábecsülik az alvás jelentőségét, pedig a kialvatlanság, a fáradtság és az ebből adódó ingerültség nagyban csökkenthetik a baba immunrendszerének erősségét. Egy másfél éves lurkónak például még nagyjából napi 12-13 óra alvásra van szüksége, és a legjobb, ha ezt a kényelmes, megszokott környezetében, az ágyában teszi. A tudatosság és következetesség az alvással kapcsolatosan is éppolyan fontos, mint például az egészséges táplálkozás, vagy akár a testmozgás esetén.

Ezek a dolgok nem alternatívák, hanem együttesen kell jelen lenniük gyerkőceink életében, és természetesen a sajátunkéban is. Ezek mind együtt fontosak ahhoz, hogy egészségesek legyünk és átvészeljük a telet komoly betegség nélkül.

Látogass el webshopunkba, ahol meleg ruhák, takarók, lábzsákok közül is válogathatsz!

Írta: Tabajdi Ildi

Anya visszamegy dolgozni

Anya-gyermek elválás

Talán az egyik legnehezebb lépés az egy édesanya életében, amikor vissza szeretne zökkenni a babázós korszak után a munka világába. Nehéz akkor is, ha az édesanya már várja, hogy újra munkába állhasson és nehéz szintén ha pár év együtt töltött idő után el kell engednünk csemeténket. Hiszen a gyermek előtti lét, a munkahelyen való megfelelés gyökeresen más lesz akkor, amikor már kisgyerek van a családban, valamint nem könnyű koordinálni a mindennapi teendőket, amikor közösségbe kerül a gyerkőc. A legtöbb szülőt megnyugtatja az a tudat, hogy a közösségbe való szocializáció élettani folyamat, és 3 éves kortól maga a gyermek is igényli azt, hogy minél több időt tölthessen a korosztályával.

Beszoktatás a bölcsibe, óvodába

Az egyik legnehezebb lépés a munkába állásnál a kicsik óvodába, bölcsődébe való beszoktatása, azaz a leválás. Ez óhatatlanul szorongással tölti el a gyermeket és a szülőket is. Ezt enyhíthetjük, ha a beszoktatás jól eltervezett és az intézményben dolgozó szakemberek (óvónők, dajkák) minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a folyamat zökkenőmentes legyen. Mert bizony a szeparációs szorongás, a szülők hiánya a gyerekekben erősen dolgozik, ezért fontos, hogy a kezdeti időkben vele lehessen kedvenc plüssállata, babája, amely egy kis vigaszt nyújt neki. Sok helyen megengedik, hogy az újdonsült bölcsis vagy ovis egy otthonról hozott takaróval vagy párnával aludjon, ez is megkönnyíti az elválást, hiszen az otthonra emlékezteti a kicsit. Egy puha takaró, ami könnyen mosható, jó választás lehet.

Sietős reggelek gyerekkel

A munkába állás során óhatatlanul az idővel való zsonglőrködés lesz a másik legnehezebb feladat, időben beérni a munkahelyre úgy, hogy előtte gyermekünket bekísérjük a bölcsődébe, óvodába. Sokszor a reggeli rohanás miatt kimaradnak a kényelmes reggelik, az egészséges gyümölcsfalatkák vagy éppen egy-egy jókedvre derítő kekszdarab. Érdemes már előző este kis uzsonnás dobozokban előkészíteni az ennivalót, így ha rohanunk, az autóban vagy utazás közben gyermekünk tud csipegetni. A bölcsődébe, óvodába a kicsiket kényelmes, könnyen fel- és levehető ruhadarabokban célszerű vinni, illetve mindig kell, hogy legyen a zsákjukban váltóruha, mert bizony a kezdeti időkben sűrűn kell cserélni azokat. Bölcsődéseknél a body szettek a legpraktikusabbak (ha még pelenkát viselnek), nagyobb gyerekeknél pedig a pamut hosszú ujjú felsők, amelyekbe könnyű belebújni. Kisfiúknál a jogger nadrág kislányoknál leggings komfortos és praktikus viselet lehet.

Ha még előttetek áll ez a nagy feladat, készüljetek fel rá időben, beszélgessetek sokat a gyermeketekkel, hogyan fog megváltozni a kis élete, mi lesz az új rend és legfőképpen legyetek türelmesek vele és magatokkal szemben is!

Karácsonyi babaruhák

Az év vége rendszerint tele van ünnepi programokkal: rokonlátogatások, munkahelyi buli, családi vacsorák, szilveszteri party és még sorolhatnánk tovább. Az ünnepi hangulathoz pedig hozzátartozik, hogy kiöltözünk és kiöltöztetjük a legkisebbeket is, hiszen kilépve a hétköznapi szürkeségből, némi eleganciát magukra öltve ők is jobban át tudják élni az ünnep hangulatát. Íme néhány tipp, ami segíthet a pici alkalomhoz illő öltözetének a kiválasztásában.

Alkalomhoz illő babaruhák, színek

Az ünnepi öltözék hangulatát talán a színekkel tudjuk a legjobban kifejezni. A tipikus színek az évnek ebben a szakaszában talán a fekete, a piros, az ezüst és az arany, de lehet akár még a fehér, a bézs, vagy a lila is. A gyerek ruhácskák esetében pedig szerintem alap, hogy vidám színekből válogatunk. Fiús anyukaként némi sóvárgással nézem a csinosabbnál csinosabb, szebbnél szebb, színesebbnél színesebb kislány ruhákat, de örömmel tapasztalom, hogy a kisfiúknál is vannak azért lehetőségek. A lényeg az, hogy zökkenjünk ki a hétköznapi szürkeségből.

Praktikus és kényelmes babaruhák

Ha egy kicsit kényelmesebbre vennénk az ünnepi öltözéket, fontos, hogy praktikus is legyen. Ráadásul egy picivel az oldalunkon jó, ha mindenre eshetőségre fel vagyunk készülve. Legyen szó akár, váltás ruháról vagy akár melegebb darabokról, amelyeket lényeges bekészítenünk a csomagba. Megkímélve magunkat a felesleges nyafogástól – amellett persze, hogy az öltözék legyen az ünnephez illő, – érdemes kényelmes darabot választanunk. Tapasztalataim alapján a gyerekek tényleg jobban kedvelik a minőségi, kellemes tapintású anyagokat. Egy finom, puha ruhácskával soha nem foghatunk mellé, legyen akármennyire is válogatós a mi kis kincsünk.

Plusz egy tipp

Ha pedig még a legjobb igyekezetünk ellenére sem túl lelkes a kisember, hogy magára öltse a kiválasztott ruhadarabot, akkor sokszor sokkal meggyőzőbb, ha helyettünk egy kedves, puha játék próbálja rábeszélni őt; aki miért is ne lehetne ugyancsak, egy az alkalomhoz illő kis kedvenc.

Válogass ünnepi babaruha kínálatunkban és találd meg babádhoz és az alkalomhoz legjobban illő öltözéket!

Írta: Ildi

Karácsonyi ajándék gyerekeknek

Azt hiszem, hogy én vagyok a legnagyobb sztereotípia, ha a szeretetnyelvről, azon belül is pedig az ajándékozásról van szó. Tűkön ülve várom az ünnepeket, legyen az karácsony, születésnap, névnap, anyák napja, húsvét, akármi ? legszívesebben augusztus huszadikán is meglepnék mindenkit valamivel a családban. Imádom feldobni az unalmas hétköznapokat egy kis meglepetéssel és mindenhol nyitott szemmel járok, hátha látok valakinek valami jó ajándékötletet. Persze a körülöttem lévők lassan már megőrülnek tőlem, de nem tehetek róla ? nekem tényleg ez az első számú szeretetnyelvem.

Persze minket is elért a zero waste és a lelassítás üzenete, így az ajándékozást is muszáj voltam keretek közé szorítani. Senkiből nem szeretnék gyűjtögetőt varázsolni és lehet egy tárgy bármilyen vicces, vagy jó emléket felidéző, vagy szép ? ha az nem hasznos az ajándékozottnak, akkor megette a fene az egészet. De én ebben is megpróbálom a jót látni: külön izgalmas számomra, hogy minden ajándék minőségi és igazán hasznos dolog legyen annak, akinek szánom, és akit szeretek, ezáltal is egy új szintre emelve az ünnepek fényét.

Mit ajándékozzunk gyerekeknek?

Így, hogy bepottyant az életünkbe egy miniatűr verziója önmagunknak a kis Léna személyében, természetesen rengeteget gondolkozok azon, hogy az ajándékozást az ő életébe hogyan vezessük be. Közelednek az ünnepek, így hát itt a legjobb alkalom arra, hogy ezt gyakorolni tudjuk.

Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeket így is elárasztják a rokonok és a barátok ajándékokkal és játékokkal, szinte minden hónapban, ha nem minden héten, így hát nehéz döntés lehet, hogy mi az, ami a karácsonyi ajándékot kicsit kiemeli ezek közül. Figyeljük meg, hogy mivel szeret játszani a gyerek a hétköznapokon. Szereti a puha párnákat? Imád rágcsálni? Szereti a csillogó fényeket? Mindig tátott szájjal nézi, ahogy a konyhában sertepertélnek a szülei? Imádja püfölni a zongorát? A kedvence, ha egymásra pakol dolgokat és aztán azokat lerombolhatja? Mániákusan szereti a zenét? Imád szép ruhákban pörögni? Persze a legtöbb gyerekre ezek közül az összes igaz, de biztosan találunk egy olyan tevékenységet, amit kifejezetten szeret a mi gyerkőcünk gyakorolni a mindennapok során. Ezáltal könnyedén megtaláljuk a tökéletes ajándékot, legyen az egy plüssjáték, egy Sophie zsiráf, amit kedvére szétrágcsálhat, egy hintaló, egy picike konyha, egy játékzongora, egy jó nagy doboz építőkocka, egy játszószőnyeg, egy szép pörgős szoknya vagy akárcsak egy kirándulás, egy koncert vagy egy játszóház élménye.

A karácsony mindig valahogyan más. A fények, a mézeskalács illata, a narancs és a szegfűszeg, a feldíszített fa ? mindez hagyományokért kiált. Nekem is az egyik legjobb gyerekkori emlékem, hogy minden évben arra vártam, mikor lesz már december vége, amikor mindenki egybegyűl, megszólal a kis csilingelő hang és egyszer csak szebbnél szebb csomagok jelennek meg a fa alatt! Maga volt a csoda. Ez a rituálé és ez a hagyomány nem csak az ajándékozásról szól ? ez a gyerekkori varázslatról szól és arról, hogy ilyenkor minden olyan lesz pár napra, mintha egy igazi mesekönyvben élnénk. Mert valljuk be, ebben a világban nagyon is szükségünk van néhány nap varázslatra. Szeretném, ha a kislányunknak is ez az ünnep benne lenne az emlékei között a mézeskalácssütéstől kezdve a fadíszítésen át a csomagok kibontásáig. Így hát rajta leszünk, hogy minden évben a lehető legemlékezetesebb és legjobb ajándékokkal, élményekkel gazdagodjon ezen a néhány varázslatos napon.

Nézd meg karácsonyi kollekciónkat és mazsolázz a különleges ajándékok között! Nálunk egész biztos, hogy rátalálsz a tökéletes meglepetésre!

Írta: Dodó

Adventi készülődés gyerekekkel

Habár az első gyertyagyújtáson már túl vagyunk, az adventi készülődés java még hátravan. Természetesen fontos az ajándékok beszerzése, a rokonlátogatások és a karácsonyi menü megtervezése is, de otthonunk ünnepi díszbe öltöztetése és a belső hangolódás is része az adventi időszaknak. Mi felnőttek hajlamosak vagyunk elveszni a karácsonyi forgatagban és csak újabb ? és sokszor meglehetősen terhes ? feladatként tekinteni a kapcsolódó tennivalókra, és eközben nem megélni a készülődés hangulatát. Ám mint sok más ünnep, az advent és maga a karácsony is egészen más értelmet nyer, ha van a családban gyermek. Számukra igazi varázslatos időszak ez, aminek a kereteit, hagyományait mi magunk alakíthatjuk ki.

Ünnepi hangolódás

Egy hosszú séta a friss, ropogós hóban, a karácsonyi vásár bejárása, az ünnepi fények megcsodálása, az adventi kalendárium közös nyitogatása, mézeskalácssütés, vagy forró kakaó és összebújós vasárnapi mese délutánok? A karácsonyi hangulat minden család számára mást és mást jelent, több apró dologból, szokásból áll össze. Egy azonban biztos: az együtt töltött idő és a közös élmények részei a készülődésnek. A kisbabák számára ünnepi hangulatot varázsolhatunk csengőkkel, karácsonyi zenékkel, csillogó díszekkel és fényfüzérekkel. Téli plüssfigurákkal is meglephetjük őket, például egy madárkával és jegesmacival ami egyben az első karácsony emléke is lehet, vagy egy puha lapozóval, mellyel játékos módon mesélhetjük el nekik az ünnep történetét.

A nagyobbakat bevonhatjuk a dekorálásba, vagy ha van kistestvér, az ő ünnepi ruhácskájának kiválasztásában is jól jön a közreműködésük. Akár ?segíthetnek? a fa befaragásában, és persze Anya és Apa karácsonyi frizurájának elkészítésében is. A szorgos kis kezek a jótékonykodásban is segíthetnek! Mi is úgy gondoljuk, hogy fontos a rászorulók segítése. Csatlakozzatok gyűjtési akciónkhoz és készítsetek össze együtt Ti is egy kis csomagot! További részleteket itt olvashattok.

Karácsonyi dekoráció

A kül- és beltéri fényfüzérek, és más karácsonyi világítások lenyűgözik a gyerekeket, de a pihe-puha kiegészítők is ünnepi hangulatot varázsolnak az otthonunkba. Az adventi időszakban vigyázhat a Mikulás a kicsik kincseire, vagy feldobhatjuk a lakást kisebb-nagyobb karácsonyi zoknikkal és mikulás zsákokkal is. A karácsonyi gömbök szintén elmaradhatatlan kellékei az ünnepi dekorációnak. Nem csak a karácsonyfán, de az advent időszakában a lakás különböző pontjain is jól mutatnak, sőt segítségükkel örök emlékül megőrizhetjük gyermekünk első karácsonyát.

Jó böngészést, örömmel és vidámsággal teli hangolódást, és ünnepi hangulatú otthonokat kívánunk!

Még több karácsonyi kiegészítőért kattints a gombra!

Írta: Zsófi