Téli betegségek megelőzése, folytatás

Legutóbbi bejegyzésünk – a betegségek megelőzése – újabb gondolatokat vetett fel, hogy mit tehetnénk még, hogy komoly betegségek nélkül vészeljük át a telet. Mi, Anyukák legszívesebben egy védőburkot húznánk a kisbabáink köré, de sajnos be kell látnunk, hogy nem tudjuk mindentől megóvni őket. Sőt miközben próbálunk minden szempontból biztonságos és védett környezetet teremteni nekik, még arra is oda kell figyelnünk, hogy az ellenálló képességük se sérüljön a nagy igyekezetünkben. Lássunk néhány alapelvet, amelyek segíthetnek ennek a lehetetlennek tűnő feladatnak a megvalósításában.

A gyermek egészséges táplálása

Talán a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb alapelv egy gyermek táplálásában, hogy próbáljuk kerülni a túl sok cukrot. Nemcsak azért, mert nem túl egészséges, hanem azért is, mert gátolja az immunrendszer működését. A baktériumok és a vírusok számára ugyanis a cukor kiváló táptalajt nyújt a szaporodáshoz. Ha pedig mégis cukorhoz kell nyúlni, mert az adott étel megkívánja, akkor igyekezzünk a finomított cukrok helyett természetes, gyümölcsökből és zöldségekből származó cukrokat választani. A másik alapelv, amire még érdemes figyelni (különösen az évnek ebben az időszakában), hogy az antioxidánsok kulcsfontosságúak az egészséges sejtek és az egészséges immunrendszer fenntartása szempontjából. A kelkáposzta, a spenót, a brokkoli, a kelbimbó vagy a sárgarépa például rengeteg szabadgyök-pusztító összetevőt tartalmaz csak úgy, mint a gránátalma, a fekete vagy a vörös áfonya. Egy többrekeszes tányér nagy segítség lehet az ételek izgalmasabb tálalásában még a kis válogatósok számára is.

Vitaminok gyerekeknek

A téli betegségek kivédése érdekében a kisgyerek immunrendszerét erősíthetjük még úgy is, hogy igyekszünk növelni a vitamin és a probiotikum bevitelt amellett persze, hogy próbáljuk az adalékmentes élelmiszereket előnyben részesíteni.  A hideg évszakban különösen fontos a megfelelő D-vitamin bevitelre figyelni, amiből ebben az időszakban kevesebb termelődik a szervezetünkben, hiszen nem vagyunk annyit a szabadban. Fontos lehet még a C-vitamin is, bár erről megoszlanak a nézetek, hogy mennyire is van szerepe a náthás jellegű tünetek megelőzésében vagy kezelésében. Mindenesetre sokan hiszek benne, és a különböző készítmények szedésének a hatásossága szerintem nagyrészt ezen múlik.

Baba higiénia

Mint tudjuk a náthát okozó vírusok cseppfertőzéssel terjednek, ezért járványveszélyes időszakban még jobban érdemes figyelnünk a baba körüli higiéniára, aminek az egyik alapvető eleme a gyakori kézmosás mind a gyerkőcnek, mind pedig a környezetének is. Ha nincs éppen kéznél szappan és víz, akkor célszerű kézfertőtlenítőt használni. Jó, ha bekészítünk belőlük néhányat a pelenkázó táskába és a babakocsi titkos zsebeibe is, hogy mindig kéznél legyenek. Otthon pedig érdemes rendszeresen tisztítani és fertőtleníteni a gyakran használt eszközöket, felületeket.

Ha náthás a baba

Ha pedig a legjobb igyekezetünk ellenére sem sikerült megelőzni a bajt, akkor fontos, hogy fel legyünk vértezve néhány alapvető eszközzel (mint például egy orrszívó), amelyek a kezelésben és a további szövődmények kialakulásának elkerülésében is segíthetnek.

Etetéssel és babaápolással kapcsolatos termékeinkért kattints a gombra!

Írta: Tabajdi Ildi

Téli betegségek megelőzése

Hogyan előzzük meg a gyermek megbetegedését?

Hideg, téli, csípős időjárás és a rendszeres gyerekközösség lényegében egyenlő a náthával. Bármennyire is szeretnénk gondos anyukaként eljárni sajnos be kell látnunk, hogy biztos módszer a meghűlés és a nátha elkerülésére sajnos nincs. Így inkább csak arra érdemes törekedni, hogy a tőlünk telhető módon és eszközökkel próbáljuk meg megelőzni a mindannyiunk számára kellemetlen tünetek a kialakulását.

Védjük az immunrendszert!

A megelőzés lényege igazából a szervezet immunrendszerének védelme. Bár ez nem szabadna, hogy tűzoltás-szerűen az évnek csak ebben a szakaszában történjen, de kétségtelen, hogy ilyenkor érdemes tudatosan jobban odafigyelni rá. A rendszeres friss levegő, az elegendő alvás vagy a vitaminokban gazdag étkezés mind-mind hozzájárulhatnak a gyerkőc szervezetének egészséges működéséhez.

Friss levegő fontossága

Az immunrendszer erősítésének fontos része, hogy a gyerkőcöt rendszeresen friss levegőhöz juttassuk. Célszerű naponta többször is átszellőztetni a lakást, hiszen ezzel megszabadíthatjuk a benti levegőt is a mindenféle nemkívánatos baciktól. A szobában elhelyezett hidegpárásító pedig enyhítheti a száraz levegő miatt kialakuló egészségügyi panaszokat. Emellett érdemes egy kis kinti játékot, mozgást, sétát vagy babakocsizást is beilleszteni a napirendbe, megfelelő öltözet mellett nem lehet gond.

Réteges öltözködés

Télen különösen érdemes átgondolni a „gyerekre eggyel, több réteg ruhát adok, mint amennyit én veszek fel” mottót, mivel a babánk egészségét könnyen veszélyeztethetjük azzal, ha túl sok ruha van rajta, amelyektől nehéz megszabadítanunk és végül csak jól beleizzadnak. A réteges, az időjárásnak megfelelő öltözködés, a jól szellőző, természetes anyagokból készült ruhák sokat segíthetnek, hiszen általuk elkerülhető az átizzadt, nyirkos ruha miatti áthűlés.

Alvás

Sokan alábecsülik az alvás jelentőségét, pedig a kialvatlanság, a fáradtság és az ebből adódó ingerültség nagyban csökkenthetik a baba immunrendszerének erősségét. Egy másfél éves lurkónak például még nagyjából napi 12-13 óra alvásra van szüksége, és a legjobb, ha ezt a kényelmes, megszokott környezetében, az ágyában teszi. A tudatosság és következetesség az alvással kapcsolatosan is éppolyan fontos, mint például az egészséges táplálkozás, vagy akár a testmozgás esetén.

Ezek a dolgok nem alternatívák, hanem együttesen kell jelen lenniük gyerkőceink életében, és természetesen a sajátunkéban is. Ezek mind együtt fontosak ahhoz, hogy egészségesek legyünk és átvészeljük a telet komoly betegség nélkül.

Látogass el webshopunkba, ahol meleg ruhák, takarók, lábzsákok közül is válogathatsz!

Írta: Tabajdi Ildi

Anya visszamegy dolgozni

Anya-gyermek elválás

Talán az egyik legnehezebb lépés az egy édesanya életében, amikor vissza szeretne zökkenni a babázós korszak után a munka világába. Nehéz akkor is, ha az édesanya már várja, hogy újra munkába állhasson és nehéz szintén ha pár év együtt töltött idő után el kell engednünk csemeténket. Hiszen a gyermek előtti lét, a munkahelyen való megfelelés gyökeresen más lesz akkor, amikor már kisgyerek van a családban, valamint nem könnyű koordinálni a mindennapi teendőket, amikor közösségbe kerül a gyerkőc. A legtöbb szülőt megnyugtatja az a tudat, hogy a közösségbe való szocializáció élettani folyamat, és 3 éves kortól maga a gyermek is igényli azt, hogy minél több időt tölthessen a korosztályával.

Beszoktatás a bölcsibe, óvodába

Az egyik legnehezebb lépés a munkába állásnál a kicsik óvodába, bölcsődébe való beszoktatása, azaz a leválás. Ez óhatatlanul szorongással tölti el a gyermeket és a szülőket is. Ezt enyhíthetjük, ha a beszoktatás jól eltervezett és az intézményben dolgozó szakemberek (óvónők, dajkák) minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a folyamat zökkenőmentes legyen. Mert bizony a szeparációs szorongás, a szülők hiánya a gyerekekben erősen dolgozik, ezért fontos, hogy a kezdeti időkben vele lehessen kedvenc plüssállata, babája, amely egy kis vigaszt nyújt neki. Sok helyen megengedik, hogy az újdonsült bölcsis vagy ovis egy otthonról hozott takaróval vagy párnával aludjon, ez is megkönnyíti az elválást, hiszen az otthonra emlékezteti a kicsit. Egy puha takaró, ami könnyen mosható, jó választás lehet.

Sietős reggelek gyerekkel

A munkába állás során óhatatlanul az idővel való zsonglőrködés lesz a másik legnehezebb feladat, időben beérni a munkahelyre úgy, hogy előtte gyermekünket bekísérjük a bölcsődébe, óvodába. Sokszor a reggeli rohanás miatt kimaradnak a kényelmes reggelik, az egészséges gyümölcsfalatkák vagy éppen egy-egy jókedvre derítő kekszdarab. Érdemes már előző este kis uzsonnás dobozokban előkészíteni az ennivalót, így ha rohanunk, az autóban vagy utazás közben gyermekünk tud csipegetni. A bölcsődébe, óvodába a kicsiket kényelmes, könnyen fel- és levehető ruhadarabokban célszerű vinni, illetve mindig kell, hogy legyen a zsákjukban váltóruha, mert bizony a kezdeti időkben sűrűn kell cserélni azokat. Bölcsődéseknél a body szettek a legpraktikusabbak (ha még pelenkát viselnek), nagyobb gyerekeknél pedig a pamut hosszú ujjú felsők, amelyekbe könnyű belebújni. Kisfiúknál a jogger nadrág kislányoknál leggings komfortos és praktikus viselet lehet.

Ha még előttetek áll ez a nagy feladat, készüljetek fel rá időben, beszélgessetek sokat a gyermeketekkel, hogyan fog megváltozni a kis élete, mi lesz az új rend és legfőképpen legyetek türelmesek vele és magatokkal szemben is!

Karácsonyi babaruhák

Az év vége rendszerint tele van ünnepi programokkal: rokonlátogatások, munkahelyi buli, családi vacsorák, szilveszteri party és még sorolhatnánk tovább. Az ünnepi hangulathoz pedig hozzátartozik, hogy kiöltözünk és kiöltöztetjük a legkisebbeket is, hiszen kilépve a hétköznapi szürkeségből, némi eleganciát magukra öltve ők is jobban át tudják élni az ünnep hangulatát. Íme néhány tipp, ami segíthet a pici alkalomhoz illő öltözetének a kiválasztásában.

Alkalomhoz illő babaruhák, színek

Az ünnepi öltözék hangulatát talán a színekkel tudjuk a legjobban kifejezni. A tipikus színek az évnek ebben a szakaszában talán a fekete, a piros, az ezüst és az arany, de lehet akár még a fehér, a bézs, vagy a lila is. A gyerek ruhácskák esetében pedig szerintem alap, hogy vidám színekből válogatunk. Fiús anyukaként némi sóvárgással nézem a csinosabbnál csinosabb, szebbnél szebb, színesebbnél színesebb kislány ruhákat, de örömmel tapasztalom, hogy a kisfiúknál is vannak azért lehetőségek. A lényeg az, hogy zökkenjünk ki a hétköznapi szürkeségből.

Praktikus és kényelmes babaruhák

Ha egy kicsit kényelmesebbre vennénk az ünnepi öltözéket, fontos, hogy praktikus is legyen. Ráadásul egy picivel az oldalunkon jó, ha mindenre eshetőségre fel vagyunk készülve. Legyen szó akár, váltás ruháról vagy akár melegebb darabokról, amelyeket lényeges bekészítenünk a csomagba. Megkímélve magunkat a felesleges nyafogástól – amellett persze, hogy az öltözék legyen az ünnephez illő, – érdemes kényelmes darabot választanunk. Tapasztalataim alapján a gyerekek tényleg jobban kedvelik a minőségi, kellemes tapintású anyagokat. Egy finom, puha ruhácskával soha nem foghatunk mellé, legyen akármennyire is válogatós a mi kis kincsünk.

Plusz egy tipp

Ha pedig még a legjobb igyekezetünk ellenére sem túl lelkes a kisember, hogy magára öltse a kiválasztott ruhadarabot, akkor sokszor sokkal meggyőzőbb, ha helyettünk egy kedves, puha játék próbálja rábeszélni őt; aki miért is ne lehetne ugyancsak, egy az alkalomhoz illő kis kedvenc.

Válogass ünnepi babaruha kínálatunkban és találd meg babádhoz és az alkalomhoz legjobban illő öltözéket!

Írta: Ildi

Karácsonyi ajándék gyerekeknek

Azt hiszem, hogy én vagyok a legnagyobb sztereotípia, ha a szeretetnyelvről, azon belül is pedig az ajándékozásról van szó. Tűkön ülve várom az ünnepeket, legyen az karácsony, születésnap, névnap, anyák napja, húsvét, akármi – legszívesebben augusztus huszadikán is meglepnék mindenkit valamivel a családban. Imádom feldobni az unalmas hétköznapokat egy kis meglepetéssel és mindenhol nyitott szemmel járok, hátha látok valakinek valami jó ajándékötletet. Persze a körülöttem lévők lassan már megőrülnek tőlem, de nem tehetek róla – nekem tényleg ez az első számú szeretetnyelvem.

Persze minket is elért a zero waste és a lelassítás üzenete, így az ajándékozást is muszáj voltam keretek közé szorítani. Senkiből nem szeretnék gyűjtögetőt varázsolni és lehet egy tárgy bármilyen vicces, vagy jó emléket felidéző, vagy szép – ha az nem hasznos az ajándékozottnak, akkor megette a fene az egészet. De én ebben is megpróbálom a jót látni: külön izgalmas számomra, hogy minden ajándék minőségi és igazán hasznos dolog legyen annak, akinek szánom, és akit szeretek, ezáltal is egy új szintre emelve az ünnepek fényét.

Mit ajándékozzunk gyerekeknek?

Így, hogy bepottyant az életünkbe egy miniatűr verziója önmagunknak a kis Léna személyében, természetesen rengeteget gondolkozok azon, hogy az ajándékozást az ő életébe hogyan vezessük be. Közelednek az ünnepek, így hát itt a legjobb alkalom arra, hogy ezt gyakorolni tudjuk.

Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeket így is elárasztják a rokonok és a barátok ajándékokkal és játékokkal, szinte minden hónapban, ha nem minden héten, így hát nehéz döntés lehet, hogy mi az, ami a karácsonyi ajándékot kicsit kiemeli ezek közül. Figyeljük meg, hogy mivel szeret játszani a gyerek a hétköznapokon. Szereti a puha párnákat? Imád rágcsálni? Szereti a csillogó fényeket? Mindig tátott szájjal nézi, ahogy a konyhában sertepertélnek a szülei? Imádja püfölni a zongorát? A kedvence, ha egymásra pakol dolgokat és aztán azokat lerombolhatja? Mániákusan szereti a zenét? Imád szép ruhákban pörögni? Persze a legtöbb gyerekre ezek közül az összes igaz, de biztosan találunk egy olyan tevékenységet, amit kifejezetten szeret a mi gyerkőcünk gyakorolni a mindennapok során. Ezáltal könnyedén megtaláljuk a tökéletes ajándékot, legyen az egy plüssjáték, egy Sophie zsiráf, amit kedvére szétrágcsálhat, egy hintaló, egy picike konyha, egy játékzongora, egy jó nagy doboz építőkocka, egy játszószőnyeg, egy szép pörgős szoknya vagy akárcsak egy kirándulás, egy koncert vagy egy játszóház élménye.

A karácsony mindig valahogyan más. A fények, a mézeskalács illata, a narancs és a szegfűszeg, a feldíszített fa – mindez hagyományokért kiált. Nekem is az egyik legjobb gyerekkori emlékem, hogy minden évben arra vártam, mikor lesz már december vége, amikor mindenki egybegyűl, megszólal a kis csilingelő hang és egyszer csak szebbnél szebb csomagok jelennek meg a fa alatt! Maga volt a csoda. Ez a rituálé és ez a hagyomány nem csak az ajándékozásról szól – ez a gyerekkori varázslatról szól és arról, hogy ilyenkor minden olyan lesz pár napra, mintha egy igazi mesekönyvben élnénk. Mert valljuk be, ebben a világban nagyon is szükségünk van néhány nap varázslatra. Szeretném, ha a kislányunknak is ez az ünnep benne lenne az emlékei között a mézeskalácssütéstől kezdve a fadíszítésen át a csomagok kibontásáig. Így hát rajta leszünk, hogy minden évben a lehető legemlékezetesebb és legjobb ajándékokkal, élményekkel gazdagodjon ezen a néhány varázslatos napon.

Nézd meg karácsonyi kollekciónkat és mazsolázz a különleges ajándékok között! Nálunk egész biztos, hogy rátalálsz a tökéletes meglepetésre!

Írta: Dodó

Adventi készülődés gyerekekkel

Habár az első gyertyagyújtáson már túl vagyunk, az adventi készülődés java még hátravan. Természetesen fontos az ajándékok beszerzése, a rokonlátogatások és a karácsonyi menü megtervezése is, de otthonunk ünnepi díszbe öltöztetése és a belső hangolódás is része az adventi időszaknak. Mi felnőttek hajlamosak vagyunk elveszni a karácsonyi forgatagban és csak újabb – és sokszor meglehetősen terhes – feladatként tekinteni a kapcsolódó tennivalókra, és eközben nem megélni a készülődés hangulatát. Ám mint sok más ünnep, az advent és maga a karácsony is egészen más értelmet nyer, ha van a családban gyermek. Számukra igazi varázslatos időszak ez, aminek a kereteit, hagyományait mi magunk alakíthatjuk ki.

Ünnepi hangolódás

Egy hosszú séta a friss, ropogós hóban, a karácsonyi vásár bejárása, az ünnepi fények megcsodálása, az adventi kalendárium közös nyitogatása, mézeskalácssütés, vagy forró kakaó és összebújós vasárnapi mese délutánok? A karácsonyi hangulat minden család számára mást és mást jelent, több apró dologból, szokásból áll össze. Egy azonban biztos: az együtt töltött idő és a közös élmények részei a készülődésnek. A kisbabák számára ünnepi hangulatot varázsolhatunk csengőkkel, karácsonyi zenékkel, csillogó díszekkel és fényfüzérekkel. Téli plüssfigurákkal is meglephetjük őket, például egy madárkával és jegesmacival ami egyben az első karácsony emléke is lehet, vagy egy puha lapozóval, mellyel játékos módon mesélhetjük el nekik az ünnep történetét.

A nagyobbakat bevonhatjuk a dekorálásba, vagy ha van kistestvér, az ő ünnepi ruhácskájának kiválasztásában is jól jön a közreműködésük. Akár „segíthetnek” a fa befaragásában, és persze Anya és Apa karácsonyi frizurájának elkészítésében is. A szorgos kis kezek a jótékonykodásban is segíthetnek! Mi is úgy gondoljuk, hogy fontos a rászorulók segítése. Csatlakozzatok gyűjtési akciónkhoz és készítsetek össze együtt Ti is egy kis csomagot! További részleteket itt olvashattok.

Karácsonyi dekoráció

A kül- és beltéri fényfüzérek, és más karácsonyi világítások lenyűgözik a gyerekeket, de a pihe-puha kiegészítők is ünnepi hangulatot varázsolnak az otthonunkba. Az adventi időszakban vigyázhat a Mikulás a kicsik kincseire, vagy feldobhatjuk a lakást kisebb-nagyobb karácsonyi zoknikkal és mikulás zsákokkal is. A karácsonyi gömbök szintén elmaradhatatlan kellékei az ünnepi dekorációnak. Nem csak a karácsonyfán, de az advent időszakában a lakás különböző pontjain is jól mutatnak, sőt segítségükkel örök emlékül megőrizhetjük gyermekünk első karácsonyát.

Jó böngészést, örömmel és vidámsággal teli hangolódást, és ünnepi hangulatú otthonokat kívánunk!

Még több karácsonyi kiegészítőért kattints a gombra!

Írta: Zsófi

Minőségi idő fontossága az ünnepi időszakban is

Sokan a karácsonyi időszakot igazi rohanásnak élik meg, hiszen ilyenkor az ajándékok beszerzése, a karácsonyi menü megtervezése, az ünnepek alatti rokonlátogatások bizony kimerítik a kisgyerekes szülőket. Ugyanakkor, ha arra használjuk fel a szabadidőnket, hogy valóban minőségi időt töltsünk szeretteinkkel, akkor sokkal meghittebb és emlékezetesebb lehet az ünnep.

Az adventi időszak kitűnő lehetőség a lelassulásra: az otthon ünnepi díszbe öltöztetése, összebújva karácsonyi történetek olvasása vagy a Mikulásra várakozás mind nagyszerű alkalom, hogy az egész piciket is beavassuk a családi hagyományokba vagy épp azok közös kialakításába.

Hordozható játszószőnyeg kisgyerekeknek

Szinte minden kisgyerekes család útra kel az ünnepek alatt, nagyszülőkkel, rokonokkal, barátokkal együtt tölteni a karácsonyt. Ilyenkor külön logisztikát igényel az, hogy a baba idegen környezetben a kedvenc játékaival, vagy éppen az új darabokkal nyugodt, biztonságos helyen játszhasson, és a játék utáni csatatér összepakolása se vegyen el sok időt a családi mókából. Ideális ilyenkor a hordozható játszószőnyeg, amely nem csak a babának teremt kellemes légkört, hanem a játékokat is könnyedén lehet benne tárolni. Babakocsira, vállra is könnyen felvehető, alig foglal helyet, mégis bárhol elővehető, és leteríthető.

Mókás fejlesztőjáték

Akár már 3 éves gyerekekkel is lehet vidám társasjátékokat, fejlesztőjátékokat játszani, amelyet nemcsak a gyermek, hanem az egész család is élvezhet. A nagyszülők vagy a rokonsághoz tartozó nagyobb gyerekek is nyugodtan bevonhatók az ilyen jellegű játékokba, hiszen a kisebb gyerekeknek is ugyanolyan sikerélményt nyújt, mint a nagyobbaknak. A kézügyességet fejlesztő egyensúlyfejlesztő játék nemcsak a szem-kéz koordinációt fejleszti, hanem összehozza a család apraja-nagyját. Ideális családi játékpartikra.

Szerepjáték gyerekeknek

A szerepjátékok már kisgyerekkorban megjelennek, és később, az óvodás korban egyre hangsúlyosabbá válnak. Ki ne szeretett volna mindent megszerelni a környezetében kisgyerekként? Az apró kezekbe való fajáték segítségével igazi ezermesterré válhat a gyerkőc és a barkácsolásba apát és testvérét is bevonhatja. Ugyanígy szerepjátékra ösztönözhet egy csodás hintaállat, ami még a mozgáskoordinációt is fejleszti.

Plüssjátékok, a gyerekek kedvence

Kislányok kedvenc játéka jellemzően a puha plüss, vagy textilbaba. Egy minőségi plüssjáték nemcsak alváskor aranyos társ, hanem mókás játékokba is bevonható. Építhetünk a babának építőkockákból házat, vagy éppen főszerepet kaphat egy történetben, amelyet eljátszhatunk a plüssjátékkal. Ügyes kezű nagyikkal szoknyácskát, vagy ruhácskát varrhatunk a plüssnek maradék anyagokból.

Gondolj a közelgő Mikulásra és a karácsonyra, és lepd meg gyermeked egy társasjátékkal, egy puha könyvvel vagy egy bájos plüssfigurával! Töltsétek közös játékkal az ünnepi időszakot!

Szülinapi ajándékötletek babáknak

Mi sem egyszerűbb, mint pici gyereknek ajándékot venni – gondolhatnánk elsőre. Aztán körülnézünk, és rájövünk, bizony nehéz feladat rátalálni a legmegfelelőbbre. Vajon mi lenne a legjobb választás: ruhanemű, berendezési tárgy, plüss figura, fejlesztő játék, valami, ami zenél, vagy olyan, amivel a kádban is lehet játszani? Sorolhatnánk még, a kínálat hatalmas; az alábbi összefoglalóval próbálunk egy kis segítséget nyújtani, mire érdemes odafigyelni, hogy az ajándékkal valóban örömet szerezhessünk a legkisebbeknek.

Könnyű a dolgunk, ha van konkrét kívánság a szülők vagy akár a kicsi részéről, ha azonban ránk vár a meglepetés kiválasztása, több dolgot is érdemes megfontolni. Ha játékban gondolkodunk, a legfontosabb tényező, hogy milyen, már meglévő képességei vannak a babának, illetve melyek azok, amiknek az elsajátítása folyamatban van. Természetesen számít az is, hogy a gyermek milyen tevékenységeket kedvel a legjobban (mondjuk egy igazi vízicsibe), vagy – a nagyobbaknál – például, hogy gyűjt-e valamit (akár plüssállatokat).

A baba első szülinapja

Az 1 éves baba képességeit tekintve mászik és jár/járni tanul, ki- és bepakol, ujjacskáit ügyesen használja tárgyak megfogására, összeütögetésére, húz, tologat, dobál. Számára a legideálisabb ajándék mindenképpen valamilyen játék. A finommotoros képességeket fejlesztik az építőkockák, a formabedobó játékok és a labdák is – az utóbbi különösen hasznos, ha rágókaként is megállja a helyét, hiszen általában a fogzás ilyenkor már javában tart. Szintén biztos a siker, ha olyan játékot választunk, ami zenél, vagy zajkeltésre alkalmas, így remek ajándék lehet egy bébizongora, vagy egy daloló bevásárlókocsi, ami egyben a járástanulásban is segíti kicsit.

Kétéves a baba

A 2 évesek már nem is kisbabák; sokféle képességre szert tettek már, de van, amiben még csak bontogatják a szárnyaikat. Jellemzően ilyen a beszéd, vagy a szerepjátékok, de a finommotorikájuk is fejlődik még ilyenkor. Utóbbit segíthetik a különböző illesztős- és puzzle játékok. Muzikálisabb típusú gyerekek esetén jó ajándékok lehetnek a játékhangszerek (például xilofon vagy szájharmonika), de mivel ekkorra már a mozgásban is nagyon ügyesek, meglephetjük őket valamilyen járgánnyal, vagy egy hintaállattal – utóbbi nemcsak remek játék, de a gyerekszoba dísze is!

3 éves gyereknek ajándék

Ha lehet, a gyerekek életkorával együtt nő a bizonytalanság is, milyen meglepetésnek örülne legjobban. Ekkorra már ugyanis rengeteg mindent tud: folyamatosan mozog, beszél, rajzol, fest, vagy más módon alkot, memóriája és szerepjátéka fejlett. Ennek a korosztálynak tehát választhatunk az egyszerűbb kreatív készletekből, illetve társasjátékokból, kártyajátékokból, de a könyvek között is találunk rengeteg nekik valót. Bátran gondolkozhatunk azonban játékon kívüli ajándékban is, az ilyen korú gyerekek ugyanis már önálló kis egyéniségek, konkrét elképzelésekkel, melyik ruhát szeretnék felvenni, vagy melyik samponnal mosnának hajat. Érdemes kifaggatni a kicsit vagy a szülőket, gyűjt-e valamit vagy van-e kedvenc állata/mesehőse, stb., és akár ehhez igazítani az ajándékvásárlást. Kínálatunkban ágyneműt, plüssállatot, de még étkészletet és perselyt is találhattok!

Reméljük, hogy a fenti összefoglaló hasznos sorvezetőtök lesz, de ha mégis elakadnátok az ajándékválasztásban, eladóink szívesen segítenek. Várunk Titeket üzleteinkben és a webshopban!

Írta: Zsófi

Babaruhák őszre

Annak ellenére, hogy tudjuk a babaruhát egy kisgyerek hamar kinövi, elhasználja, mégis nincs az az anyuka, aki ne szeretné a kisbabája ruhatárát nemcsak praktikus, hanem divatos szempontból is felfrissíteni. Mert gyakran kapunk a családból, barátoktól megörökölt kisruhákat, mégis minden kisgyermek szekrényében lapul egy-két új, divatos, csinos darab, amely feldobja a hétköznapokat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a babadivat követi a felnőtt trendeket. Ma már nem kérdés, hogy egy jó babaruha tiszta pamutból, kiváló minőségű vászonból készül. A felnőttek trendjéhez igazodik a babaruhák, gyerekruhák színvilága, így az idei ősz sláger színei a mustársárga minden árnyalata, a bordó, a sötétzöld, a barna és a szürke minden árnyalata.

Babaruhák őszre kisfiúknak

Kisfiús anyukák bátran kimerészkedhetnek a kék árnyalatok közül, a piros és a barnás-bordós színek épp olyan csinosak egy fiúcskán, mint egy kislányon. A zöld is most élénkebb színekben divatos, és a természet színei (khaki, barna, sárga) sosem voltak még ennyire topon.

Nagyon aranyos, amikor a ruházat mintája követi az adott évszak jellemzőit. Ez a makkos szett külön-külön is megállja a helyét, a kockás nadrág örök klasszikus a babadivatban,  míg a makkos felső az őszi-téli természetet idézi. Ősszel-télen alapdarab a hosszú ujjú rugdalózó, amely napközben kényelmes viselet a babának, este pedig pizsamaként is szolgálhat. Mivel alapdarab, gyakran alapszínekben gondolkodunk, de érdemes itt is aranyos, trendi mintákat választani, mint ez a három darabos szett, amelynél a minták a természetet elevenítik fel.

Őszi ruhák kislányoknak

Kislányos anyukák tudják, hogy sokkal könnyebb dolguk van, ha divatos öltözködésről van szó, hiszen a kislányok számára több ruhavariáció áll rendelkezésre. Kisruha, szoknya, leggings, nadrág, harisnya és az alapdarabok, megannyi kombinációs lehetőség. Kislányoknál a két legdivatosabb szín napjainkban a mustársárga és a bordó, amelyet a természet színeivel kombinálhatunk.

Az idei szezonból kulcsdarab ez a mustársárga ruha, amely nemcsak csodaszép, hanem kényelmes és praktikus is. Leggings vagy harisnya dukál hozzá, amelynek mindenképpen semleges színűnek és melegnek kell lennie. A bordázott harisnya sokkal rugalmasabb és kényelmesebb viselet, mint a sima. A szürke és a púderrózsaszín árnyalatok remekül passzolnak az idei trend színeihez. A hűvös időjárás ellen réteges öltözködéssel kell védekezni, hiszen az utcán hideg van, de ha betérünk valahova, akkor 1-1 réteget le kell a babáról venni. Ezért az elöl gombolós kötött kardigán igazi jolly jokernek számít. Ez az édes, hímzett, semleges színű kardigán a legtöbb mai ruhácskához passzol, és a babát is melegen tartja.

A teljes kollekciót a gombra kattintva tekintheted meg!

Írta: Dobos Andi

Jótékonysági akciót indítunk

frissítve 2019. november 7-én

Kosárnyi gondoskodás  – jótékonysági akció

Köszönjük szépen az eddig felajánlásokat, már több mózeskosár útra kelt, hogy megkönnyítse néhány rászoruló család mindennapjait. A gyűjtés folyamatos, ezért ha teheted segíts Te is, az akció részleteit itt újra elolvashatod.

A Kosárnyi gondoskodás akciónk célja a mélyszegénységben élő családok és az oda született csöppnyi babák megsegítése. Használt, de jó minőségű babaruhát, játékot, takarót és babaápoláshoz szükséges szereket és tartós élelmiszereket gyűjtünk részükre.

A gyűjtésbe szeretnénk Téged is bevonni!

Hozz be hozzánk néhány dolgot a felsorolt tárgyakból és máris részese vagy a jótékonysági akciónak, cserébe megjutalmazunk egy kedvezménykuponnal! Az üzletbe beérkezett adományokat kiegészítjük saját termékeinkkel, majd megtöltjük a mózeskosarakat, amelyeket a TündérPakk Alapítvány segítségével juttatunk el oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Az ő szakmai felkészültségüknek köszönhetően mindannyian biztosak lehetünk benne, hogy az adományok a legjobb helyre kerülnek.

Állíts össze Te is egy csomagot használt, de jó állapotban lévő babaruhákból és játékokból, babaápolószerekből, és hozd be Szépvölgyi úti vagy a Mammutban lévő üzletünkbe!

Segítsünk együtt a rászoruló családoknak!

A gyűjtés és a mózeskosarak eljuttatása 2019. december 31-ig folyamatos, összesen 10 db mózeskosarat szeretnénk megtölteni, segíts nekünk Te is!

Az akció részleteit megtalálod honlapunkon, olvasd el figyelmesen és indulhat a gyűjtés!