Régóta érlelődött bennem e téma boncolgatása, mivel annyi olyan listába botlottam, ahol legszükségesebb és legfeleslegesebb babadolgokat állították pellengérre, én pedig mindig felfedezni véltem, hogy soha nem egyezett a véleményem az említett listákkal.

Mert ahány anyuka és baba, annyi féle praktika, eszköz és felszerelés az, ami hasznosnak bizonyul. Szerencsére itt a nyár, lassan készülünk elvonulni egy hétre, vagy hétvégékre pihenni Pollival, aki már igazi 2 éves nagylány, határozott véleménnyel és igényekkel, én pedig már kellő tapasztalattal és magabiztossággal rendelkezem ahhoz, hogy tudjam, van rá esély, hogy a nyaralás nekünk is pihenés legyen.

 1. Utazóágy

Van, aki szerint nélkülözhetetlen, ha baba van a háznál, más pedig felnevel úgy három gyermeket, hogy egyáltalán nem is látott utazóágyat. Még kismamaként kaptam egy kedves barátnőmtől a tanácsot, hogy mindenképp szerezzünk be egyet, mert náluk nagyon bevált. Így lett az egyik nagy kedvencünk egy hiper-szuper, mindenféle kiegészítő kütyüvel felszerelt utazóágy, ami jó szolgálatot teljesített itthon is, mint pótágy, ha valamiért kiszorult Polli a hálószobájából, mint járóka, és természetesen mint utazóágy, hiszen annyira szereti Polli, hogy ha pár napra elutazunk, és nincs annyi csomagunk, akkor visszük magunkkal, mert tudjuk, hogy nyugodtabban alszik el ebben, mint egy idegen kiságyban.

Deluxe utazóágy

2.  Fürdőruha

Két féle anyuka van: aki nyáron a strandon is tetőtől talpig UV-szűrős búvárruhába öltözteti a gyerekét és aki egy úszópelenkával letudja a strandolást. Én az előző kategória vagyok, mert bár minimum 50-es faktorú naptejjel kenem Pollit tavasztól őszig minden nap, ha megyünk a játszótérre, nyugodtabb vagyok, ha kart és lábat is takaró fürdőruha van rajta, ami csökkenti a leégés veszélyét. No meg aztán van pár cuki bikinije és fürdőruhája arra az esetre ha télvíz idején fürdőzni megy a család, csupán csak azért mert annyira aranyosan áll rajta, és nekem is vannak korai emlékeim arról, hogy szerettem kislány koromban a fürdőruhákat.

Fürdőruhák 

 3. Etetőszék

Van az a kocsi, aminek a csomagtartója mindent képes elnyelni, a miénk sajnos nem, de ennek ellenére ha olyan helyre utazunk, ahol nem biztos, hogy fel vannak készülve egy kisgyerek fogadására, bedobjuk kedvenc etetőszékünket (Baby Bud), ami egyben remek játszószék is egyben. Könnyű, a gyerek imádja, kényelmes, kis helyen elfér, és garantáltan megússzuk, hogy a gyerek az ölünkben egyen. Tudom, hogy sokan megoldják egyéb más magasítókkal, ha már nagyobb a gyerek, de egy éppen még járni tanuló gyereknél jó dolog egy székre szerelhető etetőszék.

Baby Bud etetőszék

 4. Pelenkazacskó

Emlékszem, egyszer valaki meglepődött, amikor vendégségben a használt pelenkát egy illatos, kifejezetten pelenkáknak szánt kis zacskóba tettem egy laza mozdulattal. Pocsékolás, miért nem dobod rögtön a kukába? ? hangzott el a kérdés. Valóban, kissé úrias dolognak tűnik, de amikor először láttam, hogy egyáltalán létezik kis kiszerelésű, pelenkazacskó, nagyon megtetszett, majd állandó darabja lett a pelenkázó táskámnak, mert valahogy odaillőnek érzem, hogy bezacskózzam a használt pelenkát, ha éppen nem otthon pelenkázom át Pollit. Ha utazunk, egy csomaggal biztos van nálam, én így szeretem. Más kérdés a pelenkakuka, ami nálunk nem bizonyított, és kifejezetten pénzkidobásnak tartom, de sok anyukánál bevált.

 5. Játék 

Egyszer követtem el azt a hibát, hogy nem vittem magammal Polli alvós apparátusát (Cini, Cili, alvós boa) anyukámhoz, akinél terveztünk ebéd után aludni. Mondanom sem kell, hogy hosszas keserves sírás, és konkrétan percekben mérhető alvást produkált a kislányom, aki egyébként ebéd után három órát alszik. Az természetes, hogy ha utazunk, akkor a lehető legtöbb, az esti elalvós rituáléhoz szükséges játékot, dolgot vigyük magunkkal, viszont nálunk még egy plusz dolog bevált: a felhúzható-zenélő plüss vagy zenélő körforgó.

Zenélős játékok

Amikor várandós lettem Pollival, barátnőm, javasolta, hogy vegyek egy felhúzható zenélő játékot, amit a pocakban lévő babának lejátszok. Így lett egy dínónk, ami bájos dallamot játszik, Polli szó szerint lerúgta a pocakomról, annyira tetszett neki, és amikor csecsemő volt, szerette hallgatni, mostanság pedig miután elmeséltem/énekeltem az aznapi esti repertoáromat, felhúzom neki. Ha pedig utazunk, visszük a dínót is, mert segít Pollinak ellazulni az új helyen, barátságosabbá, otthonosabbá tenni az idegen szobát. A zenélő körforgója pedig eleve édesanyámnál van, ahol már sokszor bizonyult mentő eszköznek, ha nehezen aludt el Polli. Lehet, hogy plusz macera cipelni még ezt is, de ha nyugodt éjszakákról van szó, akkor minden megéri.

 6. Éjszakai fény

Nálunk nincs alvás éjszakai fény nélkül, ezt pedig akkor tapasztaltuk meg, amikor először felejtettük el elvinni magunkkal. Persze, megoldottuk másképp, de felesleges izgalmakat és órákat spóroltunk volna meg vele, ha bedobjuk a bőröndbe vagy az elemmel működő cuki kis éjszakai lámpánkat vagy a praktikus, hálózatról működő, megbízható szerkentyűnket. Bár én nem tudok éjszakai fénynél jól aludni, Polli igényli, és ha nem akarunk karikás, kialvatlan szemmel botorkálni a pihenés alatt, inkább elcipeljük, ez aztán tényleg nem foglal nagy helyet.

Éjszakai fény 

 Ezt a posztot Dobos Andrea írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak.