Bár a legtöbb szülő imád kisgyermekével játszani és foglalkozni, természetes és fontos lépcsőfok a gyermek fejlődésében, amikor egy-egy játékkal, számára érdekes dologgal viszonylag hosszú ideig le tudja magát kötni. Mert valljuk be, egy kisgyerek mellett bőven van teendője a szülőknek, jól jön egy kis nyugalom, amikor az anyuka mással is tud foglalkozni. Az előző generáció még előszeretettel használta a járókát, ahol a baba vagy kisgyerek biztonságosan tudott játszani, míg ez ma már kevésbé népszerű, és az állandó jelenlét és foglalkoztatás az, amelyet a legtöbb mai anyuka alkalmaz. Természetesen nincs annál jobb, amikor egy szülő figyelme maximálisan a gyermekén van, de már pár hónapos korban is érdemes hagyni a babát, hogy egyedül fedezze fel a környezetét, a játékait, hiszen az önálló tevékenység által tanul meg kooperálni, indul be a fantázia, a tettvágy és gyakran a mozgás is, hiszen egy-egy izgalmas tárgyért kúszni-mászni kell. A következő játékok mind elősegítik azt, hogy a kisgyerekek önállóan is feltalálják magukat.

Babakönyv

Olvasóvá nevelést nem lehet elég korán elkezdeni! Egy jó könyv már a legkisebbek fantáziáját is megragadja, habár kezdetben csak kóstolgatják, húzzák-vonják, később a vidám rajzok, az eltérő anyagok, a kis különleges betétek kötik le babát, majd 1-2 éves korában már a rövid kis történet lesz izgalmas. A puha babaolvasókönyv könnyen felakasztható a kiságy vagy járóka rácsaira, de babakocsis sétánál vagy autós utazásnál is jól jön, ha a gyermeket le kell kötni.

      Játszópárna és matrac kisgyerekeknek

      A játszópárna nemcsak sokáig képes lekötni egy babát, hanem kifejezetten segíti a mozgásfejlesztést, hiszen elősegíti, hogy a baba minél többet legyen hason, amelyből később kialakulhat a kúszás és a mászás. A játszópárna előnye, hogy mozgásra hangot ad, többféle mókás elem lóg rajta, és anyagában eltérő, így a baba hosszan tanulmányozhatja azt. Nem csak járókában használható, hanem puha szőnyegen vagy játszószőnyegen egyaránt.

      A Tummy Time nyuszis matrac is hasonló elven működik, mint a játszópárna, csak kifejezetten hasonfekvős játékokra van tervezve. Amikor a baba már biztonságosan tudja emelni a fejét, akkor a nyuszis matracra fektetve felszabadulnak a kezei, így könnyen tud játszani hason fekve is, elősegítve ezzel azt, hogy önállóan tudja felfedezni a körülötte lévő tárgyakat.

          Ülő- és játszópárna babáknak

          Az ülő- és játszópárna már ülni stabilan tudó babáknak készült, biztonságos, puha fészkében a kisgyerekek kifejezetten sokáig tudnak játszani, nézelődni, tevékenykedni. Biztonságos, mert ha a baba mégis elbillenne, akkor fejét, testét védi a puha párna, és izgalmas, mert könnyen hozzácsatolható egy játékpanel, amelyen különféle anyagú játékok próbálják a baba figyelmét megfogni és lekötni.

          Rakosgathatós kockák

          Az egymásra és egymásba rakható kockák gyakorlatilag a legősibb és legnépszerűbb játékok közé tartoznak, nem véletlenül. A növekvő kockákból nemcsak feldönthető tornyot építhet kisgyermekünk, hanem logikai gondolkodását is fejlesztheti azáltal, hogy megpróbálja egymásba rakosgatni a poharakat. Igazi univerzális játék, hiszen egészen kiskortól a gyerekek kezébe adható: kezdetben csak összeütögeti őket a baba, majd nagyobb korban megpróbál építeni belőle, vagy egymásba rakosgatja őket, egészen nagy gyerekek (akár óvodások is), pedig imádnak tornyot építeni, bevonni a dobozokat a szerepjátékaiba.

          További fejlesztő játékokért kattints a gombra!

          [woodmart_button woodmart_css_id=”5c8247488d8e5″ title=”Fejlesztő játékok” link=”url:https%3A%2F%2Fmamasandpapas.hu%2Ftermekkategoria%2Fjatekok%2Fbabajatekok-gyerekjatekok%2Ffejleszto-jatekok%2F||target:%20_blank|” full_width=”no” button_inline=”no’ columns=’1′ button=’Tovább’]