Életmód

10 tipp a nyugodt utazáshoz kisgyerekkel

Idén először voltunk olyan bátrak, hogy külföldre merészkedtünk a gyerekkel, aki lassan 3 éves. Bár jómagam gyakorlott utazónak számítok, mégsem éreztem magamban annyi erőt és magabiztosságot, hogy egy csecsemővel, vagy egy alig 2 évessel bevállaljak hosszabb utazást igénylő úti célokat, pedig kellő tervezéssel, előregondolkodással simán lehetnek ezek a külföldi nyaralások, hosszabb utak is pihentetőek az egész család számára.

Azt kell, hogy mondjam, remekül sikerült az utunk, és Polli volt az hármunk közül, aki a leginkább bírta az utazás fáradalmait. Persze, Murphy törvénye most is működött, sajnos a nyaralás végére sikerült Pollinak megfáznia, de ezt is olyan stramm és rugalmas módon kezelte, hogy a mai napig hálás vagyok érte, hogy jó élményekkel jöhettünk haza. Ehhez viszont az kellett, hogy az évek alatt csiszolgatott listámat kövessem, melyen minden rajta van, ami egy kisgyerekes utazáshoz nélkülözhetetlen.

polli5

A lista

Barátnők, internetes fórumok, blogok, saját kútfő által összehozott lista, amelyre minden felkerül, ami nélkülözhetetlen babás-gyerekes nyaraláshoz, és amelyet szépen a saját ízlésünkre csiszoltam. Persze, ez a lista módosítható, fel és lekerülnek róla tételek (mint például cumisüveget, cumisüveg melegítőt már szerencsére nem kell cipelnünk), de a lényeg az állandó. Érdemes nyaralás előtt különböző listákat letölteni, összehasonlítani, majd átalakítani, és ezt a listát megőrizni nyaralás után is. Jól fog jönni jövőre!

Cumisüveg melegítő

Haj, micsoda dilemma volt nekünk, tápszereseknek, hogy a nyaralás alatt éjjel vagy késő este, vagy éppen kora reggel hol melegítek vizet a tápszerhez vagy éppen a tejet hol melegíthetem fel. Bizony volt olyan szálloda, ahol azt ígérték előzetes érdeklődésünkre, hogy van kirakva mikró, csak éppen azt felejtették el mondani, hogy az az étteremben van, és az este 22-től reggel 7-ig zárva van. Így kaptunk a szobánkba egy saját mikrót a raktárból, amit használhattam, csak éppen borzasztóan odakozmált szaga volt. Ezért jó kis szerkezet a cumisüveg melegítő, amely felmelegíti a cumisüveg tartalmát vagy éppen melegen tartja, de tápszeres babáknál akár egy vízforraló is jó szolgálatot tehet.

9452_fokep.jpg_cr-600x700

Összecsukható babakád

Nagyon szeretem az összecsukható babakádat, mert egyrészt nagyon pici a fürdőnk, és praktikusan el lehetett pakolni, másrészt jó pár évig még jó szolgálatot tesz: például nyaraláskor érdemes elvinni magunkkal, nem csak azért, hogy a kád vagy zuhanyzó helyett ebbe fürdessük a babát, hanem például az erkélyen, teraszon meleg időben pancsolhat benne a baba, de én láttam, hogy sokan a tengerpartra is elhozták magukkal, és az árnyékos napernyő alatt, tengervízzel megtöltve ebben fürödhetett, játszhatott biztonságosan a kisbaba.

13782280_1151951428205206_6650669129977619812_n

Játékok útközben

Teljesen lezsibbadtam, amikor a tabletünk pont nyaralás előtt romlott el, mert az volt az első számú jolly joker kütyünk, ha Polli elunja magát a repülőn vagy a hotelben. Szerencsére egyáltalán nem hiányzott, bár ebben nagy szerepe volt annak, hogy időnként nyomkodhatta a telefonomat. Nem vagyok híve, de időnként, ha muszáj lekötni a gyereket kis időre, jól jönnek, de szigorúan felügyelettel, és gyerekkezektől biztonságos játékos tokokban, amelyek irtó édesek. Pollinak volt egy kis hátitáskája, abba mindenféle játékok kerültek, mint például kis méretű könyvek, mágneses játékok, kisautó, állatkák, emberkék, ezekkel szívesen játszott az utazás alatt.

Fürdős játékok

Ha vízpart mellé készülünk, akkor adott, hogy vízbe való, azaz fürdős játékokat vigyünk magunkkal. Én itthon összeszedegettem pár homokozós és fürdős játékot, sokan pedig inkább nem cipelik, hanem megveszik a nyaralóhelyen. A mi szállodánkban volt ajándékbolt, ott valóban lehetett is venni mindenféle játékokat, igaz, nem itthoni árakon. Az pedig adott volt, hogy a vízpart mellett, ahol sok kisgyerek összejön, ott beindul a játékok csereberéje. Nem érdemes felpakolni ezekből, de 1-3 alapdarab legyen nálunk, mert leköti a gyerekeket.

Karúszó, UV szűrős fürdőruha, úszógumi

Polli annyira megtanulta, hogy karúszó nélkül nem mehet a vízbe, hogy már akkor sem megy bele nélküle, ha pont belemehetne. Nem is baj, ahol víz van, ott fő a biztonság, és a karúszó mindig jól jön! De nem szabad elfelejteni, hogy azt is csak szülői felügyelet mellett, mert bármi történhet! A bébiknek ajánlott beleülős úszógumik vagy bébi csónakok szintén jól jönnek, ha együtt akar fürödni a család, mert azért valljuk be, a bokáig érő vízben üldögélni nem mindig elegendő, ha a szülő is felfrissülni vágyik. Édesanyám kinevet, sokan óvatoskodónak tartanak, de én csak és kizárólag UV szűrős kezeslábas fürdőruhában és hozzá való, nyakat is védő sapkában engedem a gyereket 10-16 óra között fürödni. És emellett 50+ faktoros naptejet használunk, ebből nem engedek. Így is gyönyörűen barna lett a gyerek, és mi is, a tudat pedig megnyugtat, hogy ezáltal védem a bőrét a kialakulható bőrráktól.

polli3

Evés, ivás

Sarkalatos pont, hogy az utazásra hogyan készüljünk étellel. Egészen pici babáknak elegendő a babavíz, és az édesanya teje, talán nekik van a legkönnyebb dolguk. Viszont a tápszeres babák szülei cipelhetik az egész apparátust magukkal, bárhova mennek hosszú időre. Ilyenkor jól jön egy termosz, amibe a felforralt vizet tudjuk szállítani, hozzá babavíz, amivel esetleg hűthetünk rajta, cumisüvegek, kanalak, fertőtlenítő törlőkendő, kéztörlők. Én minden utazásunk során elfelejtettem vinni előkét, jó pár ruhácskánk bánta, erre tökéletes egyébként pár textil pelenka is, ha épp más nincs kéznél. Célszerű utazáshoz lemosható előkét vinni, akkor elég egy darab is belőle. Általában a félpanziós vagy teljes ellátásnál figyelnek arra is az étteremben, hogy legyen külön gyerek menü, készítenek ki üveges babaételeket is, én amikor kisebb volt, inkább elvittem Polli kedvenceit, mert tudtam, hogy azokat biztos megeszi. Baba evőeszközöket is vihetünk, ritkán látok kirakva. Etetőszék mindenhol van, de ha már van otthon Baby Bud, akár el is vihetjük magunkkal, ha olyan helyre megyünk, ahol éppen nincs.

13590391_1133953346671681_871539157990524174_n

Babakocsi, hordozás és társai

Polli már régóta nem használ babakocsit, motorozunk, biciklizünk, vagy éppen autózunk itthon, de bizony nyaralás alatt megfordult a fejemben, hogy de jó lett volna egy esernyőre összecsukható babakocsi, mert az esti sétáknál elfáradt és cipelnünk kellett. Ráadásul ezeket a babakocsikat a repülőn kényelmesen lehet szállítani, és ha éppen alvásidőben szobrozunk a reptéren, akkor abban alhat is a gyerek. Ha valaki nem használ kengurut vagy hordozókendőt, akkor nyaralás alatt végképp érdemes kipróbálnia, városnézéshez, vagy ha hosszabb sétára indul a család, a hordozóval sokkal könnyebb és biztonságosabb nézelődni.

Pelenka

Az egyik félelmem az volt, hogy pont a felszállás közben kell Pollinak wc-re mennie, mert bár már egy éve szobatiszta, néha a legváratlanabb helyzetekben jön rá és persze akkor már nagyon sürgősen. Viszont vezényszóra nem tud pisilni, úgyhogy nálunk nem működik, az előtte „gyere, elmegyünk pisilni”, de szerencsére nem volt gond (de meg kellett csodálnunk a repülőn a wc-t, ettől függetlenül.) Ha pelenkás babánk van, akkor a pelenkacserét a reptéren még el tudjuk intézni, a repülőn már bajosan, az a csöpp wc erre alkalmatlan. De tudjuk, az anyák mindenre elszántak és roppant kreatívak, úgyhogy minden megoldható. Belföldi nyaralásnál nem érdekes a pelenkakérdés, mert bárhol tudunk venni, de ha külföldre igyekszünk, pláne tengerpart mellé, nem biztos, hogy fél napunkat pelenkavadászattal akarjuk tölteni, érdemes tehát nagyjából kiszámolni, mennyit használ a baba és bekészíteni az adott mennyiséget és még rászámolni az úszópelenkákat is (ez sajnos nem spórolható ki, a rendes pelenka 5 perc alatt megszívja magát, úszópelenka nélkül pedig fertőzésveszélyes a pancsolás). Ilyenkor helytakarékosak a mosható pelenkák, cserébe cipelhetjük a mosószert, fertőtlenítőt és moshatunk nyaralás alatt is, én kihagynám.

Napirend, csak rugalmasan

Tudjuk, hogy fontos a napirend a babák, kisgyerekek számára, még akkor is, ha éppen nyaralunk. Természetesen lehet ezt ilyenkor rugalmasabban kezelni, de drasztikusan nem érdemes változtatni rajta, mert cserébe egy nyűgös, hisztis, sírós gyereket kapunk. Nem is gondolnánk, hogy a gyerekek milyen rugalmasak, és sokszor könnyebben viselik a változást, új helyzeteket, mint mi magunk. Például Polli kifejezetten jól alszik, ha elutazunk valahová, nincs gond a napirend betartásával, és azzal sem, ha éppen fél órát csúszik a lefekvés ideje. Amit nehezebben visel, az éttermi étkezések, úgyhogy egy nyugodt családi ebédéhez bizony ilyenkor kell például a tablet segítsége, de ahogy legutóbb tapasztaltam, minden második asztalnál ez így működött az étkezéseknél.

Ajánlott bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?