Kevesebb szívet melengető érzést tudok elképzelni annál, mint amikor a kisbabánk a saját hangján először szólít meg bennünket. Engem legalábbis teljesen levett a kisfiam a lábamról, amikor az ő kis férfiasan mély hangján először mondta, hogy AaaaNNYa. A beszédfejlődés elindulásával Áron növekedése egy újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen már hangot is tud adni annak, hogy ő bizony innentől már nem kisbaba, hanem egy kész kis(nagy)fiú.

Eddig kételkedtem abban, hogy az a halandzsa, amivel a picik próbálgatják a hangokat tényleg egy babanyelv, de a múltkoriban egy a játszótéren történt esemény erősen elbizonytalanított. Áron a homokozóban odament egy nagyobb kisfiúhoz, és az ő sajátos szókincsével valamit hablatyolt neki.  A nagyobb fiú erre mérgesen ráripakodott, hogy ?Nem, nem vagyok az!?. Csodálkozva kérdeztem tőle, hogy ?Mit mondott neked??, mire ő: ?Azt mondta, hogy én egy baba vagyok, pedig én már 3 éves vagyok.?. Talán ezen is felbuzdulva, de az utóbbi hetekben rohamos tempóban elindultunk a beszédtanulás útján. Nem véletlenül fogalmaztam többes szám első személyben, hiszen a beszédfejlődésben szerintem a szülőnek és a magának a gyermeket körülvevő környezetnek óriási szerepe van. Ennek a felelősségnek a tudatában dolgoztunk Áronnal közösen néhány olyan módszert, játékot, amelyektől remélem, hogy hamarosan majd már le sem tudom állítani az én kis dumagépemet.

Beszélni, beszélni és beszélni

Bár én nem vagyok egy szószátyár alkat, a babámhoz valahogy ösztönösen folyamatosan beszélek, már születésétől kezdve. Eleinte a férjem mondta is, hogy minek magyarázok el neki dolgokat, amikor még úgysem érti. Mivel a beszédtanulás alapja az utánzás, így én úgy voltam vele, hogy ha már úgyis magyarázok neki, akkor legalább értelmes dolgokról legyen szó, abból baj nem lehet. Így folyamatosan beszélgettem neki arról, hogy éppen mi történik vagy mi fog történni körülötte. Út közben is mindig magyaráztam neki, hogy miket látunk, és ez az idő előrehaladtával csak annyit változott, hogy lassacskán azon a bizonyos babanyelven elkezdte ő is kommentálni az eseményeket.

Aztán ez a babanyelv folyamatosan fejlődött és lassan elkezdett szavakhoz hasonló hangsorokra emlékeztetni. Nagyjából ezzel egy időben indult meg a mutogatás is, ami remek alkalmat kínált arra, hogy azt a tárgyat, amire rámutatott a kisfiam, a nevén is nevezzem, amit ő persze utánozni próbált. Szerintem nagyon fontos az, hogy szülőként fogadóképesek legyünk arra, ha a gyerkőc kommunikációt kezdeményez. Ha kérdően néz ránk, vagy megmutat valamit, akkor próbáljunk neki válaszolni, beszélni hozzá, hiszen így taníthatjuk meg nekik a legegyszerűbben a kommunikáció alapjait. Ebbe beletartozik az is, hogy amikor a kisgyerekhez beszélünk, akkor nézzünk a szemébe, érzékeltetve ezzel azt, hogy csak rá figyelünk. A gyerekek persze sokszor ezt ösztönösen tudják, és ki is harcolják az igényelt figyelmet, hiszen ha valami fontos dologról van szó, akkor addig úgysem engedik el a ruhánkat, vagy tekergetik a fejünket, amíg a tekintetünket rájuk nem szegezzük.

Egyszerű szavak, mondatok

A kommunikáció egyik alapvető jellegzetessége, hogy legalább kétoldalú kell, hogy legyen. Az tehát nem nagyon működőképes, ha én egymagamban beszélgetek, szükséges hogy magamra vonjam és fenn is tartsam a gyerkőc figyelmét. Ehhez pedig szerintem fontos, hogy mindig a fejlettségi szintjének megfelelően szóljunk hozzá. Sokan ellenzik például a gügyögést, de én úgy tapasztaltam, hogy a baba érettségi szintjének megfelelően, a pozitív megerősítés eszközeként igenis hasznos lehet, hiszen neki is szüksége van sikerélményekre, ahhoz hogy magabiztosan járjon a beszédtanulás rögös útján.

Később pedig, ahogy napról napra nyiladozik a kis értelme, úgy érdemes folyamatosan színesíteni a mondanivalónkat. Lényeges azonban szerintem, hogy minél egyszerűbben, érthetően és sok ismétléssel beszéljünk a picihez. Itt is, mint sok minden másban a fokozatosság a kulcs, hiszen ha például idejekorán túl sok szinonimával próbáljuk megismertetni őket, akkor végül jól összezavarhatjuk a gyerekeket, és így éppen a kommunikáció lényegi része veszik el. Vagyis kezdetben szerintem egyáltalán nem baj, ha a mesekönyvben az a pirosas színű tollas háziállat egyelőre csak pipi, és nem csirke, tyúk vagy éppen kakas. Ráérünk még fokozatosan finomítani a dolgokat, különben is olyan cukik, ahogy nagy örömmel és büszkeséggel nyugtázzák, ha megpillantják a jól ismert mesekönyv, agyonlapozgatott oldalán több-századszorra is a ?pipit?.

Kijavítsuk-e őket vagy sem

Különböző szülők bizonyára különböző nézeteket vallanak annak kapcsán, hogy vajon a gyerkőc által hibásan mondott szavakat vagy mondatokat rögtön javítani kell-e vagy sem. Szerintem ezt is a pici fejlődési fázisának fényében érdemes nézni. Vagyis például a beszédtanulás kezdeti lépéseinél, inkább még a sikerélményen van a hangsúly, hiszen minél nagyobb örömét leli valamiben a gyermekünk, annál szívesebben foglalkozik vele, és így annál könnyebben tud haladni a tanulás különböző lépcsőfokain. Így szerintem ahelyett, hogy rögtön kijavítanánk a hibásan mondott szót, érdemesebb egy kérdéssel körüljárni a témát. Áron például óriási örömben tör ki, ha az úton meglát egy ?bicccííít?, én pedig ilyenkor próbálom kérdezgetni tőle, hogy ?Mit láttál, biciklit??. Ha ezt a párbeszédet néhányszor elismételjük, akkor sokszor a végén sikerül is kimondania egész tisztán a ?bicikli? szót.

Közös játék

Ahogy a babánk egyre jobban kommunikál, úgy egyre élvezhetőbb lesz vele a közös játék is, hiszen innentől válik igazán interaktívvá a dolog. A közös játék szülő és gyerek között szerintem nagyon fontos, és bár sokan alábecsülik jelentőségét, én hiszek abban, hogy az együtt eltöltött perceknek óriási hatása van a picit fejlődésére. A játszószőnyegen például egymással szemben lekuporodva, és valamilyen játékot egymásnak adogatva remekül lehet gyakorolni ?a tessék és a köszönöm? szavakat illetve azok megfelelő használatát. Én úgy tapasztalom, hogy főleg ebben a korban egy élménnyel teli játék egyáltalán nem feltétlenül igényel bonyolult játékokat, bár kétségtelen, hogy a piacon rengeteg olyan eszköz áll a kevésbé kreatív szülők rendelkezésére, amelyek segíthetik a gyermekkel közösen eltöltött idő tartalommal való megtöltését.

Éneklés, mondókázás

A kisgyerekek általában nagyon szeretik, ha mondókázunk, énekelünk nekik, még akkor is, a hangunk nem feltétlenül teszi lehetővé a művészi előadásmódot, de hát nem is ez a fontos. A lényeg szerintem itt is az örömszerzés, hogy a baba élvezze a közösen eltöltött időt. Én úgy tapasztalom, hogy Áron akkor érzi  jól magát velem, ha én is kreatívak és aktív vagyok. Jó meghallgatni egy mókás versikét, dalt vagy megnézni valami rövid zenés mesét a youtube-on, de az igazi szórakozást az jelenti neki, ha én költök kusza rímeket, vagy ha ő is az én mondókázásomhoz nagyon hasonlóan halandzsázhat. Szóval én úgy látom, hogy a pici akkor leli örömét egy cselekvésben, ha teret engedünk kreativitásának és kezdeményező-készségének. Én próbálom színesebbé tenni a közös énekléseket, mondókázásokat úgy, hogy közben sokat bohóckodunk és valami aktivitást is rejtünk a közös mókázásba. Így sikerült például a ?csip csip csókát? is rögtön megszerettetni Áronnal, hiszen olyan nagy élvezettel, büszkén kapcsolja össze a jól ismert kézmozdulatokat a ?csip csip? szavakkal.

Szerintem alapvetően minden gyerkőc a természeténél fogva tanulni akar. A mi felelősségünk abban rejlik, hogy segítsük őket ezen az úton. Ne romboljuk le a lelkesedésüket azzal, hogy rájuk kényszerítünk valamit vagy folyton javítgatjuk, hanem inkább próbáljunk olyan helyzetet teremteni körülötte, amelyben örömét leli, sikerélményeket gyűjthet, és így teret adva a kreativitásának sokkal könnyebben fog haladni a beszédtanulásban is.

Ezt a posztot Tabajdi Ildikó írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel:)