Életmód

A pelenka és a szobatisztaság történelme

Vannak dolgok, amikről nem nagyon beszélünk és vannak, amikről még csak nem is nagyon
gondolkodunk. Nekem mostanában mégis gyakran eszembe jutott, hogy régen vajon hogyan kezelték
azokat a kihívásokat, amelyekkel mi mostanában próbálunk megküzdeni nap mint nap. A pelenkával
és a szobatisztaságra való szoktatással kapcsolatos kérdések lényegében az emberiség kezdete óta
jelen vannak az életünkben, csak a válaszlehetőségek változtak. Ahogy elkezdtem utána olvasni a
témának, érdekes volt látni például, hogy korszaktól függően, a gyapjú vagy len pelenka alternatíváját
jelenthette egy állati bőrdarabba csomagot fűcsomó vagy egy levélbe csomagolt túrószerű,
tejmaradvány is. A történelem tud elég bizarr dolgokat produkálni, igaz?!

Az 1800-as évek vége, az 1900-as évek eleje

Bármennyire is próbáltam kutakodni, ennél korábban nem nagyon találtam tényszerű szakirodalmat
a témában. Valószínűleg a korabeli történetírók sem tulajdoníthattak túl nagy jelentőséget a
témának, vagy pusztán csak szemérmesek voltak. Kit tudja. Amit viszont találtam az az, hogy az 1800-
as évek végén, az 1900-as évek elején a csecsemők általában Európában és Észak Amerikában
vászonból, pamutból, flanelszerű vagy bármilyen rendelkezésre álló anyagból készült, négyzet alakú
pelenkát viseltek, amit a két oldalán egy biztosító tűvel rögzítettek. Innen származik a rajzfilmekből
jól ismert pelusos baba ábrázolása is. Az első gondolat, ami a fejembe ötlött, hogy mennyire embert
próbáló feladat lehetett a korabeli Anyukáknak tisztítani ezeket az anyag darabokat. Nos, ők
egyszerűbben megoldották a problémát, mert a simán csak nedves pelusokat nem nagyon mosták ki,
inkább csak kiakasztották a napra vagy a tűzhely fölé száradni. Mégis valószínűleg semmire sem
vágytak jobban, mint hogy a babájuk minél előbb szobatiszta legyen, így olyan korán elkezdték a
szobatisztaságra nevelést, amilyen hamar csak lehetett. A fő cél az volt, hogy minél kevesebb kakis
pelenka keletkezzen, és erre több megoldási lehetőség is létezett. Az Anyukák megpróbálták arra
késztetni a babákat, hogy meghatározott időben könnyítsenek magukon, és ezt a célt különböző
módokon próbálták elérni. Sokszor nem riadtak vissza a beöntéstől vagy a kúpszerű dolgoktól sem. Ez
a nem túl kíméletes koncepció elég „szülő központú” volt. Persze biztos voltak kivételek, de
általánosságan erről a korszakról elmondható, hogy a szobatisztaságra nevelés egyszerűen egy
praktikus, kényszerű dolog volt, és nem a gyerek fejlődésének üteméről vagy egy tanulási folyamatról
szólt.

Az 1950-es évek

1957-ben a GE bevezette az első automata mosógépét, ami forradalmi változásokat hozott a
pelenkázás történelmében is. Mivel például a mosógépek már lassan szinte félszárazra centrifugálták
a pelusokat, így azokat nem kell már kicsavargatni. Az automata mosógépek hihetetlen módon
megkönnyítették a pelenkák tisztítását. Bár ebben az időben jelentek meg, a még aranyárban mért
eldobható pelenkák is, az Anyukák többsége még mindig textil pelenkákat használt. Így továbbra is
erősen motiváltak voltak a szobatisztaságra nevelésben. A cél még mindig az volt, hogy minél
kevesebb piszkos pelenka keletkezzen, de a módszerek már kezdtek enyhülni. A baba késztetését
felváltotta az az elv, hogy az Anyukák igyekeztek figyelni a gyermekük különböző jelzéseit,
napirendjét és ahhoz próbálták igazítani a rendszert. A módszer nagyon egyszerű volt. Az Anyukák
figyelték a jeleket, és ha sikerült éppen a megfelelő pillanatot elkapni, és az eredmény a kívánt helyen landolt,
akkor a gyermek elkezdte összekapcsolni a könnyítés előtti fizikai érzéseket magával a
cselekvéssel. Ez a fajta tanulási mód igazából fiziológiailag teljesen működőképes volt, és a gyerekek
átlagosan 18 hónapos korukra szobatiszták is váltak.

Az eldobható pelenka egy viszonylag új találmány. 1950-ben Marion Donovan egy New York-i Anyuka
miután megcsömörlött a pelenka mosásban, csavargatásban, vasalásban, kis darabokra vágta a
zuhanyfüggönyét, megtöltötte őket egy szivacsszerű anyaggal, ami magába szívja a folyadékokat, a
korábbi biztosító tű helyett pedig biztonságosabb kapcsokkal látta el őket, és  ” Boater ” néven piacra
dobta a termékét. Miután egyik gyártócég sem volt igazán vevő ötletére, megkeresett egy nagy New
York-i bevásárlóközpontot, amely beleegyezett, hogy készletezi a terméket, ami végül óriási siker lett,
és több mint 1 millió darab fogyott belőle.

Az 1980-as évektől napjainkig

Lassan az eldobható pelenkák kezdtek egyre elérhetőbbé válni, és a szülők idővel kezdték felcserélni
a jól bevált textil pelusokat az eldobható változatra. Ezzel párhuzamosan pedig egyre kevésbé
kezdtek motiváltak lenni a mielőbbi szobatisztaságra szoktatásban. Nagyjából innentől kezdett egyre
jobban elterjedni a „gyermek központú hozzáállás” is, és a pici külső késztetése helyett mindinkább
az ő fejlődési üteméhez igazított tanítási módszer kezdett teret hódítani. Így átterjedt a hangsúly
arra, hogy a kényszeres tanítás helyett várjuk meg azt az időpontot, amikor a gyermek már nem csak
fiziológiailag, de lelkileg is készen áll a szobatisztaság tudományának az elsajátítására.
Most, több mint 35 évvel később az eldobható pelenkák már szinte kizárólagos szerepet kaptak és
lényegében szinte bárki számára elérhetőek. A sok elfoglalt, dolgozó szülő már el sem tudná képzelni
a mindennapokat e nélkül a briliáns találmány nélkül, de egyben ez a kényelmi helyzet jelentősen
kitolja a szobatisztaságra való nevelés megkezdését is. Nem beszélve arról, hogy az olyan szuper
találmányok, mint a „bugyi pelenka” még kényelmesebbé teheti az egyébként sem rövid tanulási
időszakot.

Statisztika

Végül pedig személtetésként összegyűjtöttem néhány statisztikai adatot, ami jól szemlélteti az
előbbiekben leírtakat.

– Az 1950-es években a gyerekek 100%-a hordott textil pelenkát és átlagosan 95%-a vált
szobatisztává 18 hónapos korukra.
– Az 1980-as években a gyerekek 50%-a textil míg 50%-a eldobható pelenkát hordott és
átlagosan 50%-a vált szobatisztává 18 hónapos korukra.
– Napjainkban nagyjából a gyerekek 90-95%- a hord eldobható pelenkát és átlagosan 10%-a
válik szobatisztává 18 hónapos korukra.
–  Napjainkban a gyerekek átlagosan 30 hónapos korukra lesznek szobatiszták, de ez az érték 18
hónap és 60 hónap között teljesen változatosan alakulhat.

Végső soron szerintem minden szülő maga dönt, hogy a fent leírt módszerek közül melyiket
alkalmazza, vagy melyik válik be az ő gyerkőcénél. Sőt építhet akár a „gyerek központú” akár a „szülő
központú” megoldásra is, vagy akár mindkettőre együtt. A lényeg, hogy az ő élethelyzetében, ott,
akkor, úgy az működőképes legyen, és a folyamat eredménye a végül a kívánt helyre érkezzen.