A nyár az én évszakom! Imádom, hogy a nyitott ablaknál madárcsicsergésre lehet ébredni, este sokáig világos van, egy csomó kinti, strandolós programot lehet csinálni és csak úgy általában nem kell ruhák tömkelegét naponta magunkra öltenünk. Kétségtelen, hogy egy babával a hőség átvészelése némileg több szervezést igényel, de egyáltalán nem lehetetlen, sőt szerintem lehet úgy is csinálni, hogy velem együtt a gyerkőc is élvezze a nyarat.

Napsütés

Mivel Áron tavaszi baba, így ez a kérdés nálunk most merült fel először. Tavaly gyakorlatilag nem is vittük napra, vagy ha néha mégis úgy alakult, akkor erre csak délután 4 után került sor. A nagy melegben gyakorlatilag szinte végig nap- és szélvédett helyeken volt, még árnyékba is alig került, ami szerintem azért fontos mert érdemes nem csak a napra, de szórt UV sugarakra is odafigyelni, amelyek akár még borult időben a felhőkön keresztül is érhetik a pici érzékeny bőrét. Állítólag a napfény által okozott bőrkárosodások 50-80%-át gyermekkorban szerezzük, így nem kell részletezni, hogy mennyire fontos a megelőzés. Be kellett látnom, hogy nekem a megfelelő napvédő krém kiválasztása pontosan ugyanolyan dilemmát okozott, mint annyi minden más a gyereknevelésben, hiszen fogalmam sem volt, hogy mivel ártok és mivel használok a babának.  Merthogy ott vannak a fizikai fényvédők, amelyek bár nem szívódnak be a bőrbe, és a felkenés után rögtön visszaverik a káros sugarakat, de viszont némelyek szerint egy ilyen krémmel akadályozhatjuk a kisbaba megfelelő hő leadását is.

A kémiai fényvédőkkel meg állítólag éppen az a baj, hogy mivel beszívódnak a bőrbe és ott nyelik el a káros sugarakat, így bekerülhetnek a véráramba és ott különböző egyéb hatásokat válthatnak ki, akár allergiát is okozva, ráadásul mivel a napsugárzás okán ezek az anyagok részben lebomlanak, így még arra is figyelnünk kell, hogy 2 óránként újra kenegessük a gyerkőcöt. Így én végül a gyermekorvos tanácsára bíztam a döntést, gondoltam ő mégis csak nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik allergiák és egyéb bababajok tekintetében. A javaslatára mi végül a kémiai kenceficék mellett döntöttünk, vállalva a tortúrát, amit az időnkénti újrakenegetés jelent Áronnak.

Öltözködés

Van az az alapfeltevés, hogy ha az Anyuka fázik, akkor még egy réteg ruhát ad a babára is. Rájöttem arra, hogy ez nyáron sincs sokkal másképp, csak éppen néhány átizzadt, lecserélt kisruha után be kellett látnom, hogy ennek a nyári hőségben nem sok értelme van. Így előkerültek inkább a lengébb, jól szellőző ruhadarabok, amiben láthatólag Áron is sokkal jobban érzi magát. Persze a ruhának így nyáron szerintem fontos funkciója, hogy hűsítse a babákat. Így én előnyben részesítem az olyan kellemes viseleteket, amelyek anyaguk és szabásuk miatt kényelmesek és pluszban még védik is Áron kis bőrét a naptól.

Ha már az öltözködésnél tartunk, akkor szerintem érdemes szót ejteni az 50 faktoros UV ruháról is, ami szerintem egy remek találmány, ha az Anyukák nem akarnak a krémezéssel bajlódni, és valami olyan kényelmes, hasznos ruhadarabot keresnek, ami nem csak a vízparton, a nyaraláskor, de akár a szárazföldi játékokhoz vagy egyszerűen csak a sarazáshoz, pacsáláshoz is remek megoldást jelentenek.

Folyadék

A folyadékfogyasztás nyári melegben különösen fontos, ezt nem is kell hosszasan magyarázni, bár egy kisbabával azért ez sokszor nem is annyira egyszerű feladat. Áron egyelőre csak vizet hajlandó inni, amit annyira nem is bánok, mert bőven ráér még rákattanni a különböző ízesítésű innivalókra. Igyekeztem sok mindent megkóstoltatni vele, csak hogy szokja az ízüket, de hát neki csak a víz tetszik. Ahhoz, hogy elegendően sok folyadékot fogyasszon a nap folyamán, nálunk az a megoldás vált be, hogy a lakás több részén is elhelyezek vizes kulacsokat, amikor pedig megtalálja őket, akkor annyira megörül nekik, hogy rögtön iszik is belőlük néhány kortyot. Így a nap végére lassan ki is ürülnek az itókás palackok, ő pedig még némi sikerélménnyel is gazdagodott.

Kiegészítők

Áron számára a sapka az egyik kedvenc játékának egy nagyon fontos kelléke. A játék lényege, hogy a fejére helyezett fejfedőt, minél rövidebb idő alatt, minél messzebbre tudja mesteri ügyességgel elhajítani. Számomra a fő kihívást az jelenti, hogy folyamatosan fejlődik a kisfiú, így már egyre rövidebb idő alatt kiismeri az új fejfedőt és nagyon gyorsan lekerülnek a fejről az újabb és újabb szerzemények, legyenek azok megkötősek, siltesek,  horgász-típusúak, nyakvédősek vagy akármilyenek is. Jobb híján, így egyelőre marad a ?nem szabad Áronka? ismételgetése, a figyelemelterelés és a sapkák cserélgetése, hogy legalább változatos legyen a játék, mert a sapka nyáron, főleg a nagy melegben alapkellék.

Napszemüveg

Sokak szerint a napszemüveg már pici korban is fontos lehet a gyerekeknek, hiszen a segítségével elkerülhető a napsütés okozta látászavar. Őszintén szólva, nekem eddig még nem sikerült Áront meggyőznöm arról, hogy ez tényleg jó neki, de hát nem adom fel olyan könnyen, még előttünk van a nyár.

Babakocsi

A babakocsi nálunk egész évben elengedhetetlen kellék. Nyáron különös jelentőséget kap, hiszen jókat lehet hűsölni benne, ezért én olyan babakocsit kerestem, aminek a napellenzője jó nagy árnyékot tud adni a kocsiban utazó kisbabámnak. Mivel sokszor kocogunk is a babakocsival, így főleg nagyon fontos az árnyékolás. Bár szerintem általánosságban elmondható, hogy érdemes olyan babakocsit választani, amely megfelelő árnyékolásra alkalmas, esetleg még UV védelemmel is rendelkezik, mert tapasztalataim szerint ez sok ?jól kinéző? babakocsira egyáltalán nem jellemző.

Egy kis odafigyeléssel szerintem a nyári hőség tényleg még akár élvezhető is lehet. Miért is fosztanánk meg magunkat annyi élménytől, amit egy kellemes nyári nap okozhat? Remélem az időjárás is mellettünk lesz majd idén, így nincs is más teendőnk, mint magunkhoz kapni a szükséges kellékeket és irány a strand!

Ezt a posztot Tabajdi Ildikó írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel:)