Tudom, nekem könnyű, logopédusként, gyógypedagógusként tudom, hogy melyek azok a játékok, amelyek a gyerek értelmi, érzékszervi vagy egyéb képességeit fejlesztik. Valóban tudom, de azt is, hogy egy látszólag egy funkciós, a szülők szemében felesleges játék, mennyire sokoldalúan használható.

És azt is megtapasztaltam, hogy a gyerekem sosem azzal a játékkal játszik a legszívesebben, amit én neki szántam, és biztos, hogy azok a darabok lesznek a nappali állandó részei, melyeket legszívesebben a fiók mélyére ásnék. Mert a gyerek tudja, hogy kell okosan játszani: egyrészt ösztönből jön, nemhiába anno egy vaskarikával és egy csuhébabával számtalan élvezetes játékot lehetett kerekíteni, így a mi gyerekünk is remekül feltalálja magát, mert gyakorlatilag az egész világ egy óriás játszótér, beleértve minden tárgyat. Másrészt ha mi magunk megmutatjuk, megtanítjuk, hogy hogyan kell jól játszani, akkor később meglátjuk, hogy egy bizonyos fajta játékkal hányféleképpen tud majd játszani.

Mit ajándékozzunk gyerekeknek?

Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeket így is elárasztják a rokonok és a barátok ajándékokkal és játékokkal, szinte minden hónapban, ha nem minden héten, így hát nehéz döntés lehet, hogy mi az, ami a karácsonyi ajándékot kicsit kiemeli ezek közül. Figyeljük meg, hogy mivel szeret játszani a gyerek a hétköznapokon. Szereti a puha párnákat? Imád rágcsálni? Szereti a csillogó fényeket? Mindig tátott szájjal nézi, ahogy a konyhában sertepertélnek a szülei? Imádja püfölni a zongorát? A kedvence, ha egymásra pakol dolgokat és aztán azokat lerombolhatja? Mániákusan szereti a zenét? Imád szép ruhákban pörögni? Persze a legtöbb gyerekre ezek közül az összes igaz, de biztosan találunk egy olyan tevékenységet, amit kifejezetten szeret a mi gyerkőcünk gyakorolni a mindennapok során. Ezáltal könnyedén megtaláljuk a tökéletes ajándékot, legyen az egy plüssjáték, egy Sophie zsiráf, amit kedvére szétrágcsálhat, egy hintaló, egy picike konyha, egy játékzongora, egy jó nagy doboz építőkocka, egy játszószőnyeg, egy szép pörgős szoknya vagy akárcsak egy kirándulás, egy koncert vagy egy játszóház élménye.

Ajándékok újszülött kortól

A legkisebb kicsik számára fontos érzékszerv a tapintás, így nekik a finom anyagú játékokat ajánljuk. Szuper választás lehet a Done by Deer pihe-puha rongyija, melyre még cumi is rögzíthető, egy ölelnivaló plüssfigura, egy puha könyv, vagy egy plüss takaró egy cuki koala macival. Zenélő meglepetésekkel is örömet okozhattok, például egy aranyos, elefántos léggömbbel, vagy a Chicco szivárvány kockájával, mely éjszakai fényként és vetítőként is használható. Ha játszószőnyegben gondolkoztok, nézegessétek meg pasztell-, illetve élénkebb színű termékeinket, melyeket mókás állatkák és kedves égitestek tesznek még barátságosabbá.

Karácsonyi meglepetések fél éves kortól

Készségfejlesztő, ügyességi játékokkal már az egészen piciket is meglephetjük, a vidám színek, és a csörgő-zörgő elemek az ő figyelmüket is lekötik, míg nagyobb korban a játék más oldalait fedezhetik fel. A pingvines játszószőnyeg játéktárolóként is funkcionál, a Baby Snug ülőkénk tálcája ügyességi játékokkal szórakoztatja a babát, eközben pedig észrevétlenül segíti az önálló ülés megtanulását. A kibújó fogacskák okozta fájdalmakat enyhítheti egy aranyos rágóka, az esti pancsolást pedig a Muchkin úszó pingvinje, vagy a Janod világító játékai tehetik még szórakoztatóbbá.

Ajánlatok totyogóknak

A gyerekek körében a klasszikusnak mondható építő- és formabedobó játékok mindig sikert aratnak. A Janod változatai ráadásul többfunkciósak, más-más korban különböző szórakozást nyújtanak, így igazán időtálló meglepetés például az építőkockás húzható kocsi vagy a formaválogatós Sophie ház. A nagymozgásos játékokkal sem lőhettek mellé, legyen az egy vagány bébitaxi, vagy egy beltéri, vidám hintaállat. Az igazi vízicsibéket lepjétek meg a kalandos, csövek és csapok fürdőjátékkal, a muzikális csemeték számára pedig tökéletes ajándék lehet egy szájharmonika, vagy egy xylofon.

Karácsonyi ajándékötletek ovisoknak

A nagyobbak számára a fűzős-, kirakós játékok érdekesek lehetnek, de a szerepjáték is nagy kedvenc ebben a korban. Eközben szabadjára engedhetik a képzeletüket, mellyel kreativitásuk is fejlődik. Kislányoknak válasszátok a Janod gyönyörű babaházát, vagy a Plan Toys fodrász készletét, míg kisfiúknak a piknikezős- és az orvosos szettet ajánljuk. Örömet okozhattok egy junior hintával, vagy egy csempére tapasztható világtérképpel is, mely az esti fürdés közben fejleszti a gyerekeket.

Játszószőnyeg

Az egyik legjobb befektetés, amikor megszületik a baba, gyakorlatilag 1-2 hónapos kortól használható, érdemes olyan darabokat nézni, melyeken játékhíd van, és lógó, zörgő játékok, melyeket először csak figyel a baba, majd meg akarja kaparintani. Az jó, ha maga a szőnyeg is különböző játékokkal tarkított, mert jó sokat kell a babát hason tartani a megfelelő mozgásfejlődés érdekében, és bizony ha van mit szöszölni a játszószőnyegen, annál tovább marad majd hason. Nekünk bevált, ezen kezdett az oldalára forogni, hogy elérje a játékokat, és kristálytisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor először kötötték le a lógó játékok, és mellette üldögélve meg tudtam írni egy emailt.

Aktív matrac, mászóhenger, hengerpárna

Ha újból kezdhetném, akkor időben beszereztem volna egy ilyen aktív matracot, vagy henger alakú puha játékpárnát. Mivel Pollinál a hason fekvés bizonyos reflexek fennmaradása miatt nehéz volt, azaz nem szeretett hason feküdni, gyermekorvos ajánlotta ezt a párnát, amivel a kicsi kezéről le lehet venni a terhet, de mégis szórakoztatóan tud hason játszani. Nagyon praktikus találmány, mi is beszereztük, csak már későn, de még ma is ha előkerül, Polli szívesen hempereg rajta, és most már vicces tornagyakorlatokat tudunk csinálni vele.

Sophie a zsiráf

Nálunk fogalommá vált Sophie, aki 40 éve a francia, svájci és még számos ország gyerekeinek a kedvence. Gyakorlatilag rágóka, fogzáskönnyítő, sípoló játék, marokerősítő és még sok minden más egyszerre. Nem gondolná az ember, de drága Sophie fülei, orra és szarvai pont a csöpp kis szájaknak van tervezve, a babák remekül tudják az ínyüket dörzsölni vele, ha éppen feszül az ínyük fogzáskor. De már az első hónapokban, amikor kezd felfigyelni a tárgyakra, figyel a hangokra, játszhatunk vele bújócskát, azaz elhúzzuk a baba előtt, és ő pedig követi a tekintetével vagy éppen felfigyel a hangra, később pedig a fogásnál nagy segítség, hiszen a zsiráf nyaka könnyen megmarkolható. Később pedig remek fürdős játék lesz belőle.

Hangszerek

Mivel nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben a zene, ezért nem volt kérdés, hogy mindenféle hangszernek kell itthon lennie. Én még azt sem vártam meg, hogy megszülessen Polli, már dalocskáztam neki a pocakban, természetesen hangszeres kísérettel, hiszen az az igazi. A hangszereknek a ritmusfejlesztésben van óriási szerepe, rengeteget énekelünk miközben rázzuk a csörgőt, ütjük a dobot, fújjuk a furulyát. Ennek köszönhetően 2 évesen rendesen tud ritmust ütni, tapsolni, fújni bármit, és ami a lényeg, hogy imádja a zenét minden formában. Remekül fejleszti a hallást a hangszerek hangja is, hiszen egészen kicsiként már meg tudja különböztetni a hangszerek hangjait egymástól. Gyakorlatilag élethosszig tartó befektetés egy-egy játékhangszer, ezért érdemes jó minőséget választani.

Hintaló

Mára már legendárium a családban Pollyanna hintaló – ami egy gyönyörű darab volt anno a Mamas & Papas kínálatában és amiért még kismamaként epekedtem, hogy ez bizony nekünk kell. Megtréfált a sors, mert aztán kaptunk két hintalovat is (persze, egyik sem volt Pollyanna), és a mai napig mindennapos használatnak van kitéve. Szerintem még járni sem tudott Polli, de már vadul hajtotta a lovat. Remek egyensúlyfejlesztő játék, és nem mellesleg fél órákra leköti a gyerekeket. Nagyon jó befektetés. Érdemes szépet választani, mert évekig a gyerekszoba közepén fog állni.

Toronyépítő

Ha van alapjáték, akkor az az úgynevezett Montessori torony, ami általában fa vagy műanyag rúdból és rávaló karikákból áll. A játék lényege, hogy a rúdra megfelelő (növekvő) sorrendben kell felfűzni a karikákat. De ez a szuper játék nem merül ki csak ennyiben. Először is, alig pár hónaposan már remekül tudja a baba megmarkolni a karikákat, összekoccantani őket, aztán a szem-kéz koordinációt fejleszti remekül, amikor megpróbál felfűzni a rúdra egy elemet. Végül igazi okosító játék, ha hagyjuk, hogy felfedezze, hogyan kell sorban kirakni, így tanulva meg a kisebb-nagyobb fogalmát is. A mai napig szereti rakosgatni Polli. Van egy kedvenc változatunk, a piramis: 10 egyre növekvő hengerből kell kirakni egy gyermek nagyságú tornyot vagy piramist, amin ráadásul egy édes kis történet található. Egyszerre építő-logikai és beszédfejlesztő játék, valamint az arra fogékony gyerekeknek már a számokat is meg lehet tanítani vele. És nem utolsó sorban milyen jó móka a felépített tornyot ledönteni. Megunhatatlan játék.

3D kirakó fából

Sokoldalú és sokáig élvezetes játék a 3D-s fakirakó, hiszen először az állatkákkal lehet hangutánzós játékok játszani, a baba pakolhatja, forgathatja kedvére. Később meg lehet próbálni megkeresni a helyüket, remek kézügyesség és formaészlelő játék, no és persze türelemre is tanít, mert bizony az igen kevés van ebben a korban. Később pedig szerepjátékokban is felbukkanhatnak az állatok, beköltözhetnek istállóba, állatkertbe, házikókba, sorba is rendeződhetnek, elbújhatnak, itt már csak a fantázia szab határt.

Játékkonyha, barkács műhely

Két éves születésnapjára Polli kapott tőlünk egy csodaszép Janod játékkonyhát. Bebizonyosodott, hogy minden fillért megért. Beállítottuk a konyhába, és amikor éppen a konyhában tevékenykedek, Polli is mindenféle nyűgösködés nélkül feltalálja magát, és nekiáll ő is főzni. Mivel az utánzás által sajátítják el a gyerekek a legtöbb ismeretet, szocializációjuk kulcsa is ezen múlik, így nem mindegy, hogy mit lát, azaz mit visz majd otthonról. Irtó édes, ahogy leutánozza a mozdulataimat, kavarja a levest, szeleteli a gyümölcsöket és önti egyik edényből a másikba a száraz tésztát vagy vizet. Nagyon édes játék zöldségeket, gyümölcsöket lehet kapni, de egy marok száraztészta vagy gabonapehely egy kis bögre vízzel elég ahhoz, hogy a gyerek fél órákat elpiszmogjon a konyhájában, vagy éppen sikerült már játékosan rávenni arra, hogy egye meg a reggelijét, úgy, hogy eljátszottuk a konyhában, hogy ő főzte. Persze, hogy úgy jobban esett neki. Egy hátránya van: már két konyha tisztaságáért kell felelnem. Kisfiúknak pedig a szerelő műhely nyújthat hasonló örömöket, a matatás, pakolgatás, és az utánzás a kulcsszó!