Közhely, de igaz, hogy a név maga az ember. Éppen ezért tartottuk nagyon fontosnak, hogy születendő kisbabánknak olyan nevet válasszunk, ami egyrészt szépen cseng a vezetéknevével, másrészt a jelentése is pozitív üzenetet hordoz, és bennünk is kellemes benyomást kelt.

Ne kötődjön valamihez vagy valakihez, ami bármikor is rossz benyomást tett ránk. Így már nem is olyan könnyű, ugye? Főleg ha olyan anyukák vagyunk, akik már kislány koruk óta dédelgetnek egy nevet, amit már lestoppoltunk a homokozóban, és megeskettük a legeslegjobb barátnőinket, hogy soha, semmilyen körülmények között nem adhatják azt leendő babájuknak.

Igen ám, de van a gyereknek egy apja is, akinek teljesen jogosan vétójoga van a 8 évesen kitalált álomneveket illetően (is). Mivel nekem volt egy régóta kiszemelt kislány nevem, ami teljesen véletlenül passzolt a párom vezetéknevéhez (esküszöm, nem így választottam a párom, előbb volt meg a szerelem, mint a babanév), és megfelelt az általam felállított ezer féle követelménynek, minden követ megmozgattam, hogy gyermekem apjának szívét is megdobbantsa. Mivel kettőnk ízlése nagyon különbözik, nem volt egyszerű, de összehoztam, persze kompromisszumokkal.

És mi lesz a neve?

Egy dolog biztos: nevet illetően mindenki, a sarki fűszerestől a hentesig, az ismeretlen néniig a sorban valóban mindenkinek van véleménye, amit nem is rejt véka alá. Amikor már szemmel láthatóan kismama voltam, az első kérdés után (Mi lesz, kisfiú vagy kislány?) rögtön a nevét firtatta ismerős, ismeretlen. Amihez aztán persze mindenki fűzött megjegyzéseket. ?Mi, Holli, Molli, Odett??? ?Milyen név ez kedveském?? ?Biztos, hogy ezt akarjátok?? ?Ez minek a becézése?? ?Magyar nevet nem találtatok?? ?Hát ezt a nevet még sosem hallottam?? Az első időkben kedvesen, udvariasan válaszoltam ezekre a kérdésekre, aztán meguntam, és halkan azt rebegtem, még nem döntöttük el, mi lesz a neve.  Rájöttem, hogy előbb vagy utóbb mindenki meg fogja szokni a baba nevét, és nem lesz téma többet. És valóban így is történt.

A lista

Ha névválasztásról van szó, egyszerűen nem lehet mindenkinek megfelelni, nem mintha a szülőkön kívül bárkinek is meg kellene ez ügyben felelni. De tudomásul kell venni, hogy egy kisgyereknek nevet adni valóban nagy és komoly dolog, hiszen egy életen keresztül elkíséri, ezzel a névvel kell együtt élnie (na jó, tudom, hogy meg lehet változtatni, de az esetek nagy részében nem ez történik). Polli édesapjának a pár éve divatban lévő népszerű nevek tetszettek, mint Nikoletta, Vivien, Fruzsina, Evelin. Nálam pedig a ritka, inkább modern, vagy különleges hangzású nevek jöhettek számításba, mint a Polett, Nina, Mia, Leona, Hella vagy Léna.

Természetesen az én titkos favoritom a Polett volt, de becsületes módon mindketten készítettünk egy listát és persze, hogy nem volt rajta egyező név. Ezek ellenére jó dolognak tartom, hogy írtunk listát, természetesen fiú és lánynevekkel, mert azon kívül, hogy imádtam elmerülni a nevekben és elképzelni hozzá a kis arcot, eltettem emlékbe ezeket a kis papírokat és most a kislányunk babanaplójában várja majd sorát arra, hogy Polli visítva, hüledezve vagy éppen lelkendezve ugráljon körbe minket, azt fújva, hogy ?Ti tényleg képesek lettetek volna így elnevezni?!

Divatos vagy klasszikus, modern vagy hagyománytisztelő, magyar vagy külföldi csengés?

Mivel is kezdi egy anyuka a névkeresést? Hát az interneten fellelhető név kalkulátorral! Persze, hogy kipróbáltuk és jókat derültünk a furcsábbnál furcsább javaslatain. Mert természetesen számos szempontot kell figyelembe venni, ha valóban jól csengő nevet szeretnénk választani. Belém égett nyelvtan órai anyag, ahol a saját neveinket elemeztük hangtan alapján, persze, hogy az enyém nem volt optimális, bár ha jobban belegondolok a szüleim névválasztási módszerébe, nem is lepődöm meg.

Gondoltam, én már tudatosabb anyuka leszek, és az alliteráló, azonos kezdőbetűvel kezdődő keresztnevek kezdtek egyre szimpatikusabbak lenni, lelki szemeim előtt már láttam a sikkesen egymásba fonódó két P betűt ? Coco Chanel példájából kiindulva ? sanszot adva a lányomnak, hogy ha felnő, akár alapíthat is a nevére hagyatkozva egy nemzetközi luxusmárkát. Meg milyen könnyű is lesz belehímezni minden óvodai ruhájába, zsákjába, már csak azon kell izgulni, hogy könnyű jelet kapjon.

Persze tudom, hogy ma már nem kell hímezni, és a valószínűsége is kicsi annak, hogy divatcézár lesz a kicsi lányunkból, de igenis napjainkban egyre divatosabbak az alliteráló nevek, sőt, ha a családban több gyermek születik, akkor mindegyik keresztneve ugyanazzal a kezdőbetűvel kezdődik. Mi annak voltunk/vagyunk kitéve, hogy a Polett név idegen, ismeretlen hangzása miatt sokan felkapják a fejüket. Egy barátommal beszélgettem erről, és ő nyugtatott meg: Bence fia születésekor ő azt kapta meg, hogy miért ilyen gyakori, közkedvelt nevet választott a kisfiának. Tisztán látszik, hogy nem lehet megfelelni a közízlésnek.

Top 10 név

Minden évben megjelenik egy lista azokkal a nevekkel, melyek a legnépszerűbbek voltak abban az évben. Bevallom, imádom böngészni ezeket a listákat! Kifejezetten elkeserített, amikor egy országos statisztikát olvastam, és rádöbbentem, hogy az Andrea benne van a 10 legtöbbet használt női keresztnevei között. Szerettem volna, ha a kislányomnak olyan neve van, ami ritka, nem divatos, könnyen megjegyezhető és majd az osztályban nem kapja fel három kisgyerek a fejét, ha a tanár néni szólítja.

Bár a névdivat is így terjed, egy-egy ritkán hallott név bekerül a köztudatba, és pár év múlva már kifejezetten divatos lesz. A 70-es években tombolt az Andrea, Ildikó, Renáta, Adrienn és Zsuzsanna láz, aztán jött a 90-es évek Cintia, Evelin, Vivien vonala, majd a 2000-es évek Annái, Hannái, Eszterkéi, Biankái, egészen napjainkig, amikor is Lili, Emma, Jázmin és Zoé szerepelnek a legtöbbet a születési anyakönyvekben. Tapasztalataim alapján két tábor van: akik követik a névdivatot és akik nem.

Van, aki kifejezetten szereti, hogy divatos nevet adhat gyermekének és van, aki nem. Sajnálom, hogy a régi, hagyományos nevek már kezdenek kikopni, pár év múlva már egyre kevesebb Erzsébetet, Máriát, Katalint köszönthetünk fel. Nem felejtem el azt a szemöldökráncolást, amikor még pocakos állapotomban valaki firtatta a leendő baba nevét, én pedig tudományos kísérletképpen azt válaszoltam, hogy a nagymamám után Erzsébet lesz a neve. Tehát az sem jó, ha divatos és az sem jó, ha régimódi.

Mit jelent?

Végül, de nem utolsó szempont volt, hogy mi a jelentése annak a névnek, amit gyermekünknek szánnánk. Még gimnazista koromban ? elvakult Stephen King rajongóként ? nagyon tetszett a Dolores név, főként a dallama, mígnem megtudtam, hogy ?fájdalom? a jelentése. A mi kis Polettünk a nagy könyv szerint kicsi lányt jelent, majd meglátjuk, az ő életében hogyan kerekedik ki neve jelentése.

Ezt a posztot Dobos Andrea írta, aki az egyik nyertese a ? Keressük a Mamas & Papas Kismama bloggerét ? pályázatunknak. Fogadjátok szeretettel:)