Trend

Som-Balogh Edina először írta le érzéseit a második terhességéről!

Sokat idézem fel magamban azokat a napokat, amikor még Noel lakott a pocakomban. Szívmelengető percek voltak. Minden nap beszéltem hozzá, simogattam őt. Mikor már nagyobb lett a poci, sokszor játszottam vele úgy, hogy a kezemmel birizgáltam, játékra hívtam.

Amikor Noel a világra jött, és elvégezték még a szülés befejezéséhez szükséges feladatokat, kijöttem a szülőszobából, és nemsokára a zuhany alatt álltam, de nem könnyebbültem meg, hanem inkább remegő lábakkal elfogott az üresség és a félelem: hol van Ő, nincs már velem, bennem, hogyan tudom így megóvni, hiszen nincsen itt velem. A zuhany után rohantam Hozzá, hogy láthassam. Csodálatos érzés anyának lenni! A terhesség és az Ő megszületése sok mindent megváltoztatott bennem.

Noelt 3 éves koráig szoptattam. Amikor Lilien megfogant, elkezdtük abbahagyni a szoptatást, ami szerencsére gyorsan ment. Lilien fogantatását egy földöntúli csodának tartom. Hiszem, hogy ő a mi gyermekünkként akart megszületni…

A terhesség Liliennel hasonlóan indult, mint Noellel: hányinger az első három hónapban, folyamatos émelygés és valamiféle gyengeség is társult hozzá. Nyár volt, nehezen viseltem a meleget. Mivel előző év nyarán elveszítettünk egy kisbabát, ezért ezt a várandósságot végig kísérte a félelem, minden ultrahang vizsgálaton potyogtak könnyeim a boldogságtól, hogy jól van a pici. A két terhesség közötti különbséget talán úgy fogalmaznám meg, hogy az első kicsit szabadabb és felhőtlenebb, de a két terhesség mégis nagyon hasonló volt. Lilien fejlődésére kicsit kevesebb időt tudtam szánni, nem volt annyi lehetőségem hétről hétre követni a fejlődését, az internetet bújni, hogy melyik héten mekkora a baba, melyik pici testrésze fejlődik ki…stb. Mikor időt szentelek Lilienre, elfekszem a kádban, és Noelhez hasonlóan őt is játszani hívom az ujjaim körkörös simogatásával a pocakom bal oldalán, amire mindig reagál. Nagyobb babának érzem, mint Noelt, nehezebbnek érzem a pocakom. Remélem, a szülés nem lesz nehezebb. 😀

Amikre tapasztalataim szerint érdemes odafigyelni a terhesség alatt:

Kismama ruhák

Mindkét terhességemnél nagyon érzékeny voltam a ruhák anyagára, sokszor tapasztaltam, hogy bizonyos anyagoktól viszket a bőröm, és irritál. Az egyik legfontosabb dolog ebben az időszakban, hogy kényelmes ruhában töltsük el a várandósság alatti időt, és persze az sem baj, ha nem kell a választott ruhadarabot szégyellni sem, nem baj, ha még csinos is, ez jót tesz a közérzetünknek. 😀 Türelemmel kell kiválasztani a megfelelő ruhadarabokat. Nagyon elégedett voltam a Mamas & Papas ruháival, sok darabot még a terhesség után is viseltem, és még most, Liliennel is hordtam. A kedvencem egy fekete sztreccs nadrág volt, amit szívem szerint állandóan hordtam volna, annyira kényelmes volt.

Étkezés

Noellel való terhességem alatt és most is mindent megettem, amit kívántam, talán csak annyi különbséggel, hogy most főként teljes kiőrlésű szénhidrátokat fogyasztottam, több gyümölcsöt ettem (Noelnél nem kívántam annyira). Emlékszem, az első terhességemnél folyton somlói galuskát akartam enni (és ettem is :D). A két terhesség alatt körülbelül ugyanannyit híztam (14-17kg között), de a felesleg hamar lement Noel megszületése után, a szoptatás is sokat segített ebben. Csak annyi a fontos, hogy a korábbi étkezésekhez képest ne együnk dupla annyit, meg kell próbálni csak annyit enni, amennyit azelőtt is ettünk, mielőtt kismamák lettünk.

Fontos termékek, amiket mindenképpen érdemes beszerezni még a szülés előtt:

Az első terhességnél nehéz kiválasztani a megfelelő termékeket, hiszen mindenki ajánl valamit, mindenhonnan zúdulnak ránk az információk, hogy mit csinálj, mit vegyél, és az ember kezdi úgy érezni, ha ezt a sok mindent megvesszük, csődbe megyünk, és semmi hely nem marad a lakásban. 😀

Babakocsi

Egy jó babakocsi talán az egyik legfontosabb kellék egy baba érkezésénél. Mindenképpen a multifunkcionális babakocsik beszerzését javaslom. Nagyon kihasználtuk Noellel a babakocsinkat, istenieket aludt benne a parkban, a játszótéren, séta közben, a tengerparton, az autósülésben, szóval minden nap kihasználtuk és kiélveztük kétéves koráig. Mikor eltettük a padlásra, Noel elköszönt tőle, és megpuszilgatta. 😀 Arra is érdemes odafigyelni, hogy ne legyen nehéz, hogy könnyen kezelhető és szétszedhető legyen, ugyanakkor például az autósülés legyen masszív és biztonságos. Noelnek egy Mamas & Papas Sola babakocsit választottunk, és imádtuk.

Mivel kicsit fiús volt, Liliennek szerettünk volna egy igazán csajos babakocsit, így egy Stokke Xplory V5 multifunkcionális babakocsira esett a választásunk. Nem véletlenül a babakocsik Rolls Royce-a, első ránézésre is látható, hogy gondos tervezőmunka eredménye, nagyon tudom ajánlani. Minden porcikája nagyon praktikus, könnyen kezelhető, masszív és biztonságos az autósülés is, ami a babakocsi hordozó része. A csomagban van esővédő huzat, egy táska pakoláshoz és szúnyogháló is.

Kórházi csomag

Nagyon fontos a kórházi csomag összeállítása már hónapokkal a szülés tervezett dátuma előtt, amely a következőket célszerű, hogy tartalmazza:

– szoptatós melltartó
– gombos hálóing
– elektromos mellszívó
– eldobható, hálós bugyi és a betét hozzá, hiszen szülés után lesz egy kis vérzés is
– szoptatáshoz melltartóbetét
– mellbimbóvédő krém
– hasleszorító, amit érdemes már másnap elkezdeni és minél többet használni

Ezek a legfontosabb és nélkülözhetetlen termékek, amik nélkül komoly kellemetlenségeket élhetünk át a kórházi első napokban. A kényelemre elengedhetetlenül szükségünk lesz szülés után, aminek előfeltétele, hogy minden, amire szükségünk van, kéznél legyen.

Övterelő

Terhes pocakkal az autóban a baba és a mama biztonsága és kényelme érdekében elengedhetetlen az övterelő használata, érdemes már az első hetekben beszerezni. Mi a Hellomami egyik üzletéből egy Scamp típusú övterelőt szereztünk be, amivel teljesen elégedett voltam.

Bőr és hajápolás

Már az első pillanattól kezdve, hogy megtudtam, hogy babát várok, minden este és reggel bekentem a hasamat egy erős hidratáló krémmel. Sokan kérdezik tőlem, hogy a hajamat festettem –e szőkítővel. Amikor Noellel voltam várandós, melíroztattam a hajam úgy, hogy a tövére ne kerüljön festék. Most, Liliennél a tövét barnára festettem, így szőkítés egyáltalán nem történik, és ami még az előnye, hogy ráérek havonta menni fodrászhoz, és még szőke is maradtam. 😀

Végszóként mindenképpen azt tanácsolom minden kismamának, hogy pihenjen sokat a szülés előtt, törekedjen a pihentető alvásra, és ha teheti, körülbelül a hetedik hónap környékére készüljön el a szülés előtti feladatokkal, a kórházi csomag összekészítésével, hogy az utolsó heteket csak a szülésre való ráhangolódásra tudja szentelni.

Nagyon fontos, hogy egy kismama a várandósság minden pillanatát szeretetben élje meg, így elengedhetetlen a környezet megértő támogatása is. Az egész terhesség egy csoda, egy izgalommal teli várakozás…