Mi amolyan utazós család vagyunk. Szeretünk ismeretlen helyeken kalandozni, más kultúrákat megismerni és ettől a vágyunktól az sem riasztott el bennünket, amikor bővült a család. Sőt Áronnal együtt tágult a látóterünk is. Olyan új dolgokra lettünk figyelmesek, amelyeken korábban, magányos utazásaink alkalmával talán simán átsiklottunk volna. Így amikor a szobatisztaság kihívásával szembesültünk mi is, akkor egyszeriben érdekessé vált számunkra látni, hogy más kultúrákban vajon, hogyan is birkóznak meg evvel a problémával. Utazásaink alkalmával így elkezdtük jobban fürkészni a helyi praktikákat, és picit utána is olvastam a dolgoknak. Közben pedig olyan érdekes történetekre bukkantam, mint például, hogy japán felnőttek is használnak pelenkát, hogy így időt spóroljanak meg a munkahelyükön, vagy hogy egész sok angol iskolásnál probléma még 5-6 évesen is a pelus az iskolában. Aztán szépen lassan rájöttem arra, hogy ami más kultúrákban természetes, abból a nyugati világban mozgalom nőhet ki, és pontosan így van ez a pelenka mentes gyerekneveléssel is.

Pelenkával vagy anélkül

Aki Európában vagy Észak-Amerikában nevelkedett, ahol az eldobható pelenka az elsősorban elterjedt megoldás azoknak általában nem természetes a pelus nélküli lét. Más kultúrákban viszont még a pelenka gondolatáig sem jutnak el a szülők. Jobban meggondolva, tulajdonképpen miért is szoktatnák rá a gyerekeket arra, hogy koszos pelusban ücsörögjenek, mikor sokkal jobb lehet tiszta és száraz popsival. A szülők ezekben a kultúrákban megpróbálják kifigyelni, hogy milyen rendszerességgel és mikor végzi a dolgát a pici, emellett megtanulják a jeleket is, amelyekkel a baba kommunikálja, hogy most éppen pisi vagy kaki érkezik. Tulajdonképpen logikus, hogy ahogy az éhséget, vagy az álmosságot is ki lehet olvasni a testbeszédből, úgy a hasi folyamatoknak is vannak jeleik. De hát, ha a pelussal mindig a biztosra megy az ember akkor, nem kell ezekre figyelni, így nem is vesszük észre őket soha. Pedig vannak ilyenek is (bár gyereke válogatja): nyugtalanság, forgolódás, mormogás/hangadás, abbahagyja a tevékenységet a kicsi, homlok ráncol, felébred stb. Egy idő után az intuíció is segít, hogy ráérezzen a gyermek gondozója, mikor kell résen lenni a bilivel vagy a kisgyereket guggoló pozícióban WC fölé tartani. Aztán amikor sikerül az időzítés és a gyerekkel jókor a jó helyen lenni, a pisiléskor vagy a kakiláskor ?sss? vagy ?ssz? hangot ad ki a szülő. Később aztán a gyerek a testtartásból és a hangokból már tudni fogja, hogy alkalma van üríteni.

Ennyit az elméletről elnagyolt lépésekben. A sikerhez aztán már ?csak? rengeteg türelemre, időre és kitartásra van szükség. És pont erről híres a nyugati világ, hogy mindezzel rendelkezik. 🙂 Nézzük meg hát, hogy a fenti taktikát részben vagy egészben alkalmazó kultúrákban hogyan lesznek szobatiszták a gyerekek!

Kína

Egyik első meghökkentő élményem egy kínai utazás alkalmával, egy modern nagyváros forgalmas parkjában meztelen popsival szaladgáló totyogós kis emberke volt. A kínai gyerekek ugyanis, mint megtudtam nagyon kevés alkalommal hordanak pelenkát, helyette viszont nyilvános helyen sok gyerek úgynevezett kaidangku-t visel, azaz egy alul nyitott rugdalózó szerű nadrágot, ami lehetővé teszi, hogy bármikor, bárhol elvégezzék a dolgukat. A kínai szülők lényegében már közvetlen a baba születése után próbálkoznak avval, hogy kifigyelve a baba szokásait, őt a WC fölé tartsák, ha a szükség úgy kívánja.

India

Bár én magam Indiában sajnos még voltam, de egy Sri Lankán töltött vakáció alkalmával hallottam az ottani idegenvezetőtől, hogy ha egy kevésbé bevállalós átlag európai ember, egy könnyebben emészthető Dél-Ázsiai élményre vágyik akkor utazzon először Sri Lankára. Nagyjából ezt a kulturális különbséget érzékeltem én is, amikor ott jártam, hiszen míg Sri Lankán azért láttam néhány pelenkás babát, addig Indiában állítólag lényegében nincs kultúrája az eldobható pelenkának. Persze ez azért érthető is, hiszen a klíma nagyon meleg és párás. Így az ország több mint egymilliárd lakosának komoly csatornázási és környezeti gondokat jelentene, ha a sok ember egyszer csak átállna az eldobható pelenkára.

 

Afrika

Én ugyan Afrikának csak a fejlettebb vidékein jártam, de ott is nagyon érdekes tapasztalatok értek és sok különös történetet hallottam a témában. Azt én magam is láttam, hogy az Anyukákra kötözött pici babákon nem, hogy pelenka, de ruha sem nagyon volt, de azt is hallottam, hogy állítólag a kelet-afrikai Digo törzs tagjai már újszülött kortól tisztaságra szoktatják a gyerekeket. Mivel az anyukák és a babák sokáig állandó fizikai kontaktusban vannak, az anyukák egy idő után pontosan tudják és érzik, mikor jön a szükség a babákra. Ekkor eltolják testüktől a gyermeküket és susogó hangot adnak, míg ő a dolgát végzi. Ha pedig megtörtént a produkció, akkor a baba szeretgetést, ennivalót és dicséretet kap. Így szokja meg, hogy a susogó hangra végezze el a dolgát. Ezért ezek a gyerekek sokszor már fél éves korukra lényegében szobatiszták lesznek. Azt is hallottam, hogy állítólag például Kenyában nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, ha bekakil, vagy bepisil a baba, vagy ha esetleg a végtermék a ruhán vagy a földön landol. Sőt némely afrikai törzseknél az anyuka a lába szárába törli a baba popsiját és azt takarítja le levelekkel vagy fűcsomóval. Vagyis a végtermék eltűntetését sok helyen egy teljesen természetes szülői feladatként kezelik.

 

Közel-Kelet

A szakirodalom böngészése közben bukkantam egy cikkre, amelyben arról írtak, hogy Izraelben figyelték meg a biliztetés egy különös taktikáját. A gyerekeket egymás mellé, sorba ültetik és akinek sikerül használni a bilit, az jutalmat kap, akinek pedig nem, az nem. A gyerekek állítólag így hamar megértik, hogy mit kell tenni a jutalomért, és hamar ráéreznek a bilizésre.

Tolerancia

Végig gondolva az olvasott, hallott történeteket és az utazások alkalmával szerzett tapasztalataimat arra jöttem rá, hogy talán azokban a kultúrákban, ahol pelenka nélkül nevelgetik a gyerekeket, ott a felnőttek elnézőbbek akkor is, ha a kisgyerekek nyilvános helyen végzik dolgukat, ami a szülők dolgát is jelentősen megkönnyíti. A nyugati világ ezzel szemben nem annyira toleráns, ha az utcán pisil vagy kakil egy kisgyerek, de néha még egy peluscserét sem kockáztat meg az ember mások jelenlétében. Talán pont ezért van sok helyen a női és férfi mosdók mellett pelenkázó is kialakítva. De azért valami közös minden irányzatban van: akármilyen út is vezet a szobatisztasághoz, a szülők és a környezet türelmére és kitartására mindenképp szükség van, és persze jól jön egy jó adag humorérzék is.